Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
1983. december 3. I TOLNA ^ KÉPÚJSÁG 11 A „Bölcskei szikla” titka {Római kori romok a Dunában) Vendéglátóinkkal a sikeres felderítés után A mérőpózna a falak jelenlétét jelzi Országos intézmény vidéken A XX'. századi magyar képzőművészet új otthona Kecskeméten Kevés olyan kiapadhatatlan forrás van a régészeti leleteknek hazánkban, mint ősi vízi országútunk, a Duna. Kavicsrétegeiből a jégkorszakban itt élt ősállatok csontjai, pattintott és csiszolt kőeszközök csakúgy felszínre kerültek már, mint míves bronzkori kardok és sarlók, római agyagedények vagy —, hogy csak a múzeumban jelenleg is kiállított kardleletekre utaljunk —, teljes épségben megmaradt középkori és hódoltságkori fegyverek. E leletek — melyek száma a század első évtizedeiben fellendült sóderkitermeléssel nőtt meg szinte ugrásszerűen —, általában véletlenszerűen kerülnek napvilágra, s azt sem tagadhatjuk le, hogy jelentős részük nem az őket megillető helyre, a magyar nép tulajdonát képező közgyűjteményekbe ikerül, hanem a zúgkereskedők nehezen ellenőrizhető csatornáin keresztül magángyűjtemények polcaira, vagy ami még ennél is rosszabb; — nem egyszer külföldi régiségkereskedésekbe. A közelmúlt hetek .rendkívülien alacsony vízállása most Olyan Duna-medri régészeti emlékek kutatását tette lehetővé a bajai és a szekszárdi múzeum szakemberei számára, melyeket terjedelmüknél fogva szerencsére nem kell féltenünk a lelkiismeretlen ügyeskedők kártételétől, ám a tudomány számára igen nagy jelentőséggél bírnak. De nézzük az előzményeket! A Bölcske magasságában az 1551-es folyamkilométer közelében a Duna medrében húzódó zátonyt már régtől fogva ismerik a hajósok és jelzik a hajózási térképek is. Eredetéről biztosat sokáig senki sem tudott. Volt aki természetes képződménynek (összecentálódott sóderpad- latnak) tartva a címben is szereplő „bölcskei szikla” néven ismerte, míg mások a mesterségesí eredetre utaló „régi templom” elnevezéssel illették. 1973-ban az átlagosnál jóval alacsonyabb őszi vízállás idején — noha a hajózási térkép és a bólyarendszer a zátonyveszélyt jelezte —, léket kapott a „sziklán” egy román uszály, sőt kormány- szerkezete is teljesen tönkrement. A vizsgálati eljárás során a Bajai Vízügyi Igazgatóság könnyűbúvára, Pallós György két társával több merülést is végrehajtott az akadály területén, hogy tisztázza annak kiterjedését és anyagát, de a vizsgálat idejére már ismét megnövekedett vízállás .pontosabb méréseket nem tett lehetővé. Előkerült azonban egy számunkra igen becses lelet, egy felirattal ellátott római tégla, melyet a búvárok a víz alatt kitapogatott igen széles, dőlt helyzetű falakról feszegettek te. (Erről hírt adott a Népújság 1973. november 2-i száma is.) A tégla a bajai múzeumba, majd onnan illetékességi alapon a szekszárdi múzeumba került, ahol alaposabb vizsgálatnak vetették alá. Ekkor derült ki, hogy az OEARN MAXENTIAP feliratú tégla szinte pontos megfelelője egy másik, még 1874- ben a paksi, imsósi Duna-ág- ból előkerült téglának, melyet a neves paksi műgyűjtő, Novak Sándor orvos ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A romok, melyekből ez utóbbi tégla származik, már annak idején is felkeltették a régészek — elsősorban az európai hírű kutató, Rómer Flóris —, érdeklődését. Véleményük szerint a kőből és téglából épített falak egy, a Duna balpantján épült ellen- oldali erődhöz tartoztak, melyek a folyó mederváltozása során kerültek víz alá a főág jobb partján. (G. A. — Adalékok a Tolna megyei régészet kezdeteihez. Dunatáj. 1979. III. évf. 3. sz.) Rómer Flóris azonban már hiába buzdította Novák Sándort újabb tégláik gyűjtésére, mert a Duna megnövekedett vízszintje hosszú évtizedekre ismét élzár.ta a romokat az emberi szem elől, s azok emléke (csakúgy, mint a sokat emlegetett tolnai romoké) csak a helyi lakosság elbeszéléseiben élt tovább. A román uszály balesete és az előkerült újabb tégla ismét felkeltette a rejtélyes romok iránti érdeklődést, s végre — dr. Lőnincz Barnabás munkásságának köszönhetően —, a téglalelet pontos meghatározására is sor kerülhetett. E szerint téglánk — minden bizonnyal a „bölcskei szikla” ,i.s — a IV. században, I. Valentinian uralkodása idején készült. A sokat vitatott feliratban pedig a római hadosztályok egyike (Légió X gemina) kerámia műhely felügyelőjének, Mexantiusnak nevére ismerhetünk: Mindez természetesen egyre Sürgetőbbé tette az ismeretlen kiterjedésű romok régészeti vizsgálatát és felmérését. Szerencsére a vízügyi hatóságok — megértve az emlékek igen nagy kulturális jelentőségét —, eredeti szándékúktól eltérve, nem robbantották fél azokat, hanem fokozott gondossággal jelezték a hajózóúton közlekedők számára a veszélyt. így vált lehetővé hogy az említett 1874. évi alasony vízállás óta idén először tapasztalt rendkívüli apadás idején — ismét az Alsóduna- völgyi Vízügyi Igazgatóság segítségével —, most felmérhessük a rommező területét. A hajózóutat Dunaföldvártól lefelé ellenőrző, Kitűző IV. nevű motoroshiajó a földvári hídnál várt bennünket október 14-én reggel. Innen ereszkedtünk alá a Bölcske magasságában lévő Csolnofci szigetig, ahol is a Duna egy jobb oldali mellék- és egy bal oldali főágra szakad. A jelenlegi főág helyén hajdan már az alföldi, azaz bal parti részek feküdtek. Itt a sziget déli csücskénél a hajó elektronikus mélységmérője hirtelen a folyófenék emelkedését jelezte, noha legalább kétszáz méternyire voltunk a parttól. A műszerek jelzését a hagyományos módon, mérőpóznával is ellenőriztük, melynek vasalt vége élesen kopogott az egyre magasodó falakon. Ezek legmagasabb pontja olyan közel volt a víz felszínéhez, hogy még alig fél méteres merülésű hajónk is megfeneklett, s csak hosz- szas manőverezéssel sikerült fogságából megszabadulnunk. A meder hosszában és széltélben többször is megmért romok mintegy 60 m hassz,an és 30—40 méter szélességben fekszenek a meder aljáin, egyenlőtlen magasságot tartva, hol álló, hol pedig kidőlt helyzetben. Még ha feltételezzük iis, hogy a falak kidőltével az eredetinél nagyobb területen észleltük őket, nem sok kétségünk lehet az iránt, hogy — hála az alacsony vízállásnak és Nagy Miklós kapitány és legénysége segítségének —, egy újább, eddig ismeretlen IV. századi, római ellenerőd pontos helyét és kiterjedését sikerült a tudomány számára rögzítenünk. DR. GAÁL ATTILA Ismét gyarapodtunk. Nemrégen avatta fel Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola rektora a Kecskeméti Galériát, mely a város nevezetes, Márkus Géza tervezte, szecessziós Cifrapalotájában kapott helyet. Rendkívül gazdag anyagot láthatunk, hibátlan rendezésben. Különös a maga nemében az is, hogy az új múzeumi intézmény egyrészt jelentős kérész.fametszetet ad századunk magyar képzőművészetének értékeiből, mely mindenképpen kiegészíti a Nemzeti Galéria anyagát, nem utánmondása annak, nem raktári anyag feltámasztása, hanem kiegészítése a ritkábban látott, vagy most felfedezésre váró mesterműveknek. Az elmúlt időszak múzeológiai munkája vezetett eredményre Kecskeméten. Szigorúan és jól válogattak, így van mit kiállítani az állandó gyűjtemény igényével. Igazán pompás ciklust láthatunk Med- nyánszky, Nagy István, Nemes Lampérth, Czigány Dezső, Tornyai János, Koszta József műveiből, és igazi alkotásokat, nem melléktermékeket Egry életművéből. Az már külön karaktert igazol, hogy az általános századidézet mellett külön ciklus mutatja be a kecskeméti zománctelep legújabb évtizedének hazai és nemzetközi törekvéseit olyan központozással, melyet Kátai Mihály „Ágasegyházi Ma- donná”-ja jelöl. Természetesen ez a rész a város patronáló jellegét igazolja, azt, hogy a tűzzománc műfajának nemzetközi műhelye lett. Idők során ebből is időtálló kiállítási anyag kerekedhet. örvendetes tényező, hogy megfelelő teret szentelnek annak a Muraközy Jánosnak, aki 1824-ben Kecskeméten született, 1892-ig élt és alkotott, korának egyik jeles portréfestője volt, 48- as ' szellemű mentalitással festette meg „A gerilla kapitány búcsú”-j át. Tisztelte Jókai Mórt, pompás képet festett róla tardoni tartózkodása alkalmából. Ugyancsak az ő műve Jókai regényhősének, A tengerszemű hölgy-nek festői életrekelté- se. Országos fontosságú tett, hogy a Kecskeméti Galéria nagyszámú Farkas Isitván- képpel jelez egy eddig kevéssé méltatott, de európai fontosságú életművet, ö mindenképpen Csontváry örökösének számít, rendkívül kultúrált a témaválasztása, ösz- szetetten érlelt és így végleges képeinek fogalmazása. Iskolázott és mély, növekvő érték, amelyet Kecskeméten tudhatunk meg, ezen az állandó tárlaton. Nagy esemény Tóth Menyhért életművének külön kollekciója. Ezzel a Galéria nemcsak egy vonulatot mutat be a magyar képzőművészet történetéből, hanem rendkívül fontos életművet. Szintén Bács-Kisikun szülötte, műveit ismerik hazánk határain kívül is, de aki a klasszicizálódó festői érték minden állomását vizsgálni akarja, az ezt az analízist csak a kecskeméti Cifrapalotában tudja elvégezni. Márkus Géza, aki egyébként Zsolnay-kerámiák díszítőelemeivel harminc nap alatt tervezte meg az egy esztendő alatt befejezett és felépített épületet, dísztermet is szerkesztett. Ezt is felújították és a továbbiakban időszakos kiállításokat fogad. Elsőként a száz évvel ezelőtt született Koós MŰVÉSZET A tengerszemű hölgy — Muraközy János festménye a Kecskeméti Galériában Károly sokrétű munkásságának bemutatását. A vendégkönyv tanúsága szerint az alig egy hónapja megnyílt művelődési intézményt birtokba vette szellemi értelemben az ország lakossága, ezt igazolják a Pápáról, Nyírpazonyról, Szegedről, Pécsről, Ceglédről, Tatabányáról, Nagykanizsáról, Kisvárdáról, Hajdúböszörményről érkezők bejegyzései, elismerő sorai. Valóban nem túlzás az általános megállapítás: Kecskemét ez új nagyszabású gyűjteményével kultúránk egyik új központja lett. Az 1973-ban előkerült feliratos tégla LOSONCI MIKLÓS Termelőszövetkezetek a művészetért Állandó gyűjteményes kiállítás Kiskunmajsán Nemes gyakorlat, hogy a termelőszövetkezetek fontos gazdasági tevékenységük mellett egyre többet áldoznak a kultúra támogatására, s ezzel a közművelődés motorjaivá is válnak. Természetesen ez nemcsak helyes szándékból fakad, hanem az anyagi megerősödés következménye is. Ez a jótékony áramlás visszahat a “falvak és a nagyközségek árnyalódó, gyarapodó műveltségére. Novemberben nyílt meg a budapesti Fáklya Klubban Litkey György Székely Ber- talan-díjas festőművész amié kiki állítása, amihez érdemes megemlítenünk azt, hogy a dánszemtmiklósi Micsurin Tsz irodaépületében már régóta számtalan Lit- key-mű látható a folyosókon és a tanácskozóteremben. Immár tíz esztendeje. Ami régen még csak példa volt, az napjainkban egyre inkább általánossá válik, és örvendetes, hogy rendkívül változatos a termelőszövetkezetek mecénásszerepe. Így Kölesden a kinti munkahelyeken rendeznek tárlatokat, aminek következtében több tsz-tag, fizikai munkás vált műgyűjtővé szerzett nemcsak új, hanem szép otthont is magának a képek, szobrok segítségével. Ugyanígy immár folyamat és-hagyomány, hogy minden vásárhelyi őszi tárlat alkalmával egy-egy tsz-tanyaközpontban kamara- kiállítás is nyílik. Bő leleménnyel fokozódik a művészet figyelmes támogatása és szellemi birtokbavétele. A ráckevei Aranykalász Tsz ösztöndíjakkal segíti a helyi diákfestőket, s a kis- kunlacházi Petőfi, a dömsö- di Dózsa Tsz társaságában Patronálta Patay László, Ve- csési Sándor, Bazsonyi Arany művészetéiről szóló kiadványt. Az más kérdés, hogy a kölcsönösség7 jegyében — de nem feltételként — mindhárom gazdasági egység a művezetőktől komoly értékű festményeket kapott ajándékba. Ezek belső térbe kerülitek, s így naponta sokan láthatják, a közösség javára szolgált elhelyezésük. Azt, hogy Perbál községben fellendült a képzőművészeti élet, a többi tsz rendszeres segítségének is lehet köszönni. Hajdúböszörményben a környező tsz-ek a nemzetközi művésztelep munkáját segítik, Hatvanban a pontré- és tájképhiennálék legjobb műveire tűznek ki díjakat a város termelőszövetkezetei, s ezzel a művészet előrehaladását is serkentik. .Kerepestarosán rendszeresen szerveznek tárlatokat a Szi- lasmenti Tsz-ben. Igaz, ott a személyzeti vezető, Szekeres Erzsébet egy személyben agrármérnök és festőművész. Kiemelkedő ikülturális szerepet vállalt a kiskunmajsai Jonathán Tsz: anyaigi erőkkel segítette Konecsni György állandó kiállításának, a itájháznak és most legújabban Járitz Józsa festőművész gyűjteményének megvalósulását. Mindez a termő kölcsönösség jegyében született. Járitz Józsa harminc esztendeje alkot Kiskunmajsán, franciás iskolázotfságú alföldi festő, aki egyszerre volt és maradt Glatz Oszkár és Mondrían tanítványa, olyan realista, aki ia francia poin- tillizmus és kubizmus egyik független folytatója. Külföldi sikere jelentős, számtalan alkotását őrzik híres európai, amerikai iköz- és magángyűjtemények, többek között a londoni Taté Galéria. Subás parasztja, tölgyfa köré sereglő tehenei, az Alföld felröppenő madárserege tartozik vizsgálata tárgyába, melyet figyelmes és választékos szeme érzékel, friss festői szemlélete rögzít. Eredményei rendszeres élményszerzésen alapulnak, azok hitelesítik eszközeit. Színrendje harmonikus, rajzi felkészültsége hiánytalan. Meglelte az alföldi táj enciklopédikus teljességű epikáját a ház elé ülő csizmás férfiakban, az ökörszekérben, a nyugalmat megtestesítő bivalyokban és mindenekelőtt a oséplésben, mely életművének egyik fő motívuma. Epizódként társul a kiskunmajsai táj festői feldolgozásához Nizzáé, Párizsé és Algériáé, mely Já- ritz Józsa művészetének igényes mellékága. A főszínhely azonban az Alföld, melyet négy évtizede csodál. Festészetünk egyik nesztora ő, aki kilencéves korában is jó egészségnek örvend, naponta megújuló erővel alkot. Nagy kollekciót adományozott Kiskunmajsának. A helyet, a művek méltó fogadását a Jonathán Tsz biztosította annak példájaként, hogy termelőszövetkezeteink milyen sokat tehetnek és tesznek a közművelődésért; a kultúra embert boldogító szolgálatáért. ' L. M. * r ✓
