Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
/ToÜuN lO'rsiEPUJSAG 1983. december 1". IRODALOM A béka Állunk a békás szökőkút partján, a legrokonszenvesebb béka mellett. Mind egyforma buzgalommal köpi a vizet, dehát neki ez a legrokonszenvesebb. — Ez a béka békából van? — Nem, vasból. — Akkor nem ugrik? — Nem, a vasbéka nem ugrik. — Mert a talpa oda van ragasztva a kőhöz? Akkor ráülök. — De fogd a kezem, bele ne pottyogj a vízbe. Látod, milyen szépen köpi a vizet? — Mert van neki szájvize. Azt én is kiköpöm. És fogkeféje nincs a békának? — Nincs. — Mért nincs? Mert az anyukája nem vett neki? Hol a béka anyukája? — Biztos elment sétálni valahová a béka apukájával. — És a gyerekeket itt hagyták? Hány gyerekük van? — Számoljuk meg: egy, kettő, három, négy, öt. öt béka, ugye? — öt. És több békája nincs a békaanyukának és a békaapukának? — Már nincs. Nyolc volt, de már csak öt van. Látod, ott az a három kő üres, régebben azon is békák guggoltak. — Most hol guggolnak? — Biztosan elvitték őket kiskertbe vagy hétvégi telekre kertitörpének. Egy női hang a hátunk mögött: — Hogy egyesek micsoda marhaságokkal etetik a gyerekeket! — Aliért mérges a néni? — Vagy azért, mert az egyik béka az ő kertjében guggol, vagy azért, mert sajnálja, hogy nem ő lopta el. Szünet, majd: — Én nem lopom el. Szeretem, ha itt köp. * Én is szeretem, tehát egyetértésben sétálunk tovább. A mérges nénit nem látjuk — lehet, hogy ő is köpött, aztán odébbállt. De az is lehet, hogy jó tippet kapott tőlünk kertitörpe- ügyben. Tanulság: ne a szökőkút- nál neveld a gyereket. KEMÉNY DEZSŐ A Nobel-díjas Golding Golding portréja SZARKA JÓZSEF VERSEI: Miattad, érted Fennen, szelek riogásával talpad alatt, pillák bozótjai közt megbújó szívvel látlak, elomló térdekkel lélegzés-folyamok mentén, könnyek csillámpiramisa fölött amikor fordul a vállad; •----így , íav, dobbanatonként gyűjtöm miattad, érted a tengert, a verset tövisenként tűzöm nyelvemre hadd rubintozza be cseppenként a papírt, itt, —a világon innen. Szívfaiak közt Holdvíz, szelek ladikján a gyöngyfaló ágak, hát dobd fel esthajnal-köved újra az égre, arcomból gyökér-újjaid szedd ki sorban, arcomon lélegzésed redőit igazítsd el, aztán menj fel a dombra, szépen, mint pillangók halála úgy lebegj fölém! Árnyékunk elhagy minket, holdvíz, embertönkök, sózátonyok szaggatott derengése megint a szívfalak közt, s mint piszkos hóduzzanat olvad velünk az idő. IX. Pannónia Biennálé Szombathelyen megnyílt a IX. Pannónia Biennálé, az ausztriai Burgenland, a jugoszláviai Szlovénia és Nyugat- Magyarország képzőművészeinek közös tárlata. Országonként tíz-tíz alkotó mutatja be három-három alkotását, amelyeket jelenleg a Savaria Múzeumban tekinthetnek meg a látogatók. Most, hogy megkapta a No- bel-díjat, nyilván sokan figyelnek majd arra, amit írt, s olyanok is kézbeveszik regényeit, akik eddig nem vettek róla tudomást. És ez az igazi értelme annak, hogy elnyerte a díjat. Nem a Nobel- díj minősíti William Goldin- got, hanem Golding eddig is nyilvánvaló írói rangja hitelesíti (újból) a Nobel-díjat. Amely különben — erre sem árt figyelmeznünk — meglehetősen esetleges; köztudomású, hogy nem kapta meg Tolsztoj, Csehov, Gorkij, Ibsen, Conrad éppúgy, mint Proust, Kafka, Joyce, Musil vagy Móricz sem, jóval gyöngébb írók viszont tucatjával. Node ha végre megint igazán nagy írónak jutott a nevezetes díj, akkor legalább ennek ürügyén vessünk egy pillantást a nyertesre — akinek megismerésével igazán az olvasók milliói lettek-lesznek nyertesek. Negyvenhárom éves korában megjelent első remeke, A legyek ura ugyan egyből világhírűvé tette a vidéki tanárt, akinek csöndes élete a kollégium, a salisbury katedrális tűhegyes tornya, meg a pár kilométernyire lévő ősi Stonehenge árnyékában, vonzáskörében folydo- gált. De a kirobbanó sikert jóval megrázóbb személyes élmények, valódi robbanások előzték meg; ezek tanították meg Goldingot arra, hogy mi a halál árnyékában élni, mi a kiszolgáltatottság, s nem bű-' neinkért vezekelünk-e, amikor okkal- ok nélkül szorongunk. Pár hónapja nálunk is nagy siker egy dokumentumkönyv (Óriások csatája), amely a Bismarck nevű német csatahajó elsüllyesztésének krónikája. Golding ennek is szemtanúja, részese volt, mint a második világháború megannyi félelmetes eseményének. Nem írta meg őket, de megírta egy kitalált háború során szigetre vetődött gyerek-banda elállatiasodá- sát, s ez a történet jelképpé nő: az egész emberiség vademberré válhat, ha rátör egy új háború. A legyek urá-ból Peter Brook szép, de persze a regény mélységeit meg sem __ z. Tóth Mária alac sony, kövérkés, hullá3 mos szőkehajú, kis, ----- zsíros arcú, hadaró beszédű lány. A mozgása darabos. Szürke nadrágkosztümben, bukósisakban száll le a motorról. Letelepszünk a gazdaság irodájában. Beszéd közben idegesen babrálja a haját, blúzát. Nem szégyenlős, nem tartózkodó. — Hat osztályt jártam, de 1953-ban abba kellett hagynom az iskolát, mert akkor bezárták az apámat. Nem teljesítettük a beszolgáltatást, s ezért húsz hónapot sóztak a nyakába, összesen 25 holdon gazdálkodtunk, termeltünk minden erőnkkel, a tanya körül és több helyen, apró parcellákon. A földet örököltük, meg szereztünk is hozzá. Akkoriban nem győztünk mit beadni, különben lesöpörtek mindent, még az egeret is, így aztán a végén a tejbeszolgáltatást sem tudtuk teljesíteni. Az öregebbik bátyámat munkaszolgálatosnak vitték el. Itthon mi elszenvedtünk mindent, végül kivett anyám az iskolából kenyeret keresni. — Apám nem úgy csinálta, mint a legtöbben, hogy a család kenyerét elitta, inkább hazaadta. Figyelmeztette is az egyik komája, a kézbesítő: — Adj pénzt a tanácselnöknek, és nem tesz kuláknak! Előfordult már ilyen. — Miből, komám? — kérdezte az apám, hiszen szabályosan éhezünk. Nem mondhatok rá semmi rosszat, rendes ember volt. Jól emlékszem, amikor érte jöttek, és bekísérték a tanácsházára, onnan a rendőrségre, hiába vártuk, nem érkezett vissza, az itteni börtönbe csukták. A tárgyalás után Sa- jóbábolnára szállították, meg Állampusztán töltötte le, zárt táborban a büntetését. közelítő filmet csinált. Később megírta egy még kisebb szigetre sodródott magányos tengerész pusztulását (Ripacs Martin.) A züllés, az elvadu- lás regénye után megalkotta az emberré válásét (Utódok), amely nem pusztán a vademberi létből való kiemelkedés himnusza, hanem a szükségképpen letűnő régi emberfajta együttérző elsiratása is. Másfajta emelkedésről szól A torony: a katedrális soha nem látott megkoronázásának, az építésnek középkori (és nagyon modern, mélylélektani) krónikája, az építők dicsőítése, s a megszállottság, a puszta hit elmarasztalása. Súlyos könyvek, alapvető erkölcsi kérdéseket feszegetnek. Vallásos író Golding? Le— Anyukám sohasem utazhatott hozzá, mert nem telt miből. Nekem más munkahely nemigen akadt, ide, a gazdaságba se akartak vízhordónak felvenni. Mit akarsz, te pici? Még a kannát se bírod öl! Most is igen alacsony vagyok, hát még akkor! — Ide figyeljen, én dolgozni fogok, nem játszani, és nem cicázni, mert nagy szükség van a keresetemre. Velem ugyan nem lesz probléma. Felvettek vízhordónak, másfél-forintos órabérért. Akkor kubikolták a rizstelepet. Messziről hoztuk a jó vizet, a cigarettát, mikor mit kértek az emberek, gyalog szaladtunk, és rám tényleg nem panaszkodhattak. Az emberek megszerettek. Eleinte viccelődtek, gúnyolódtak, de visszabeszéltem ám nekik, megtanultam, hogy nem feltétlenül szégyellnivaló az, ha valakinek a szája a kelleténél nagyobb. — Szerettem velük dolgozni. Ha kötekedtek, én is visz- szafeleltem. Káromkodtak? Én még jobban. Azóta se tudtam leszokni róla. Aztán másik évben már gyalogmunkára eresztettek, ekekapáztunk, a lovakat vezettem, mikor mit parancsoltak. A növény- termesztésben 1959-ben találtam a megélhetésemet, de nagyon szerettem már akkor is a pénzt, többre ácsingóztam, hívtak a baromfitenyésztésbe, oda mentem csirkésnek. — Azóta se változtattam. Egyre több csirkét neveltünk. Eleinte télire nem hoztak naposbaromfit, a tehenészeti telepen dolgozhattunk, répát hordtunk, vagy szecskáztunk, hét, de bizony keserves vallásosság az övé: szembenéz az ember '(maga előtt is titkolt) bűneivel, a bűnök megmásíthatatlan következményeivel, a soha el nem múló felelősséggel, ezért leszámol mindenféle megváltással. .. Főként abban a — talán legjobb — művében amely nálunk a következő könyvhétre jelenik majd meg, címe: A vétkes visszanéz. Kire hasonlít? Dosztojevszkijre vagy tán Madáchra? Kinek ír? A legyek urát kezdő olvasók is élvezhetik, — a többi azonban mind nehéz olvasmány. De érdemes megküzdeni vele, hiszen Golding a legnagyobb élő írók egyike. KRISTÖ NAGY ISTVÁN rajtam ugyan nem fogott ki a munka. Jól kerestünk, sokkal jobban, mintha a magtárban a napot lopjuk. Egyetlen probléma adódott, hogy nem kellettem éves munkásnak, csak időszakinak. Évről évre megújították a szerződésemet, de nem járt iUetményfödd>. — Hiába vagyok kicsi, a lábam le se ért a motorkerékpárról, meg hiába macerál- tak, hogy kézbe a fakanalat, gyorsan megtanultam motorozni, szóról-szóra bevágtam a műszaki tételeket, előlről- hátulról fújtam, simán ‘levizsgáztam. A keresetemet összerakosgattam, takarékba tettem, mert elhatároztam, ugyan senkinek a lábakapcá- ja nem leszek, eltartom magamat. A motort is megvettem. Úgy cserélgettem nagyobbra. — Mikor lett brigádvezető? — Sokszor. Egyszer kineveztek, másikszor leváltottak. Amikor megszorult a gazdaság, mert a sok munka torlódott, akkor szóltak, hogy Manci, ezt meg kell csinálni. Megcsináltam. Húsz-huszonöt asszony tartozott a telephez, több tanyában neveltük a jószágokat, csirkét, gyöngyöst, ami jött. Irigykedtek az emberek. Csakhogy a gombot nyomni kellett ám azért. A régebbi brigádvezetőnek se motorja, se jogosítványa, én szaladgáltam helyette, meg segítettem a papírmunkákban is, s azt híresztelték, hogy a párnája vagyok. Bizony nem. Szívesen csináltam, amire megkért, a kimutatást is, ő meg motorhasználatért pénzt kapott, azt ideadta nekem. Olyan bajt kevertek, amiért jól megértettük egymást, hogy a párt is tárgyalta az ügyünket, a népi ellenőrzés vizsgálta.’ Megismerték, hogy a mérlegelést, a kimutatást én csináltam, de nem arra ment a játék, hanem a jó keresetre. Kárörvendeztek; na, Manci, most lebuksz. Édesapám, én ugyan nem, rajtam nem röhögtök. Mindig azzal jelentgettek ide-oda, hogy egy ilyen kulákszármazású ne legyen brigádvezető. Az igazgató is megkérdezte; mit csinálsz, Manci? Én ugyan semmit, nyugodjon csak meg, mérlegelhetik az állományt, egy deka hiány sincs. Igazam lett, az igazgató úr kineveztetett brigádvezetőnek, őszig. — Miért váltották le? — Nem lehetett kulákszármazású vezető. — Bánkódott miatta? — A fenét. Jött a tavasz, a sok jószág a nyakunkba szakadt, megint szóltak, hogy Mancikám, el kéne vállalnod. Motorral könnyen szaladgáltam a kerületek és a tanyák között. Vagy gondozó voltam, vagy brigádvezető, végleg 1973-ban neveztek ki. Tanultam is. Elvégeztem a hatodiknyolcadik osztályt, s megszereztem a mezőgazdasági szakmunkás bizonyítványt. Na, a tanfolyamon se fogadtak nagy szeretettel. Fiatalabb lányok rázták a rongyot, technikumot végzettek, de én úgy okoskodtam, elférek közöttetek, a vizsgát már csak leteszem. Az első beszámolót tartottuk. Lefeküdtem, mert az igazság az, hogy nem szoktam hozzá az iskolában, alattam mindig recsegett a szék, a levegőt is másképpen szedtem, itthon hajnalban kelek, estig járom a határt, ott sokat aludtam. Akkor is. Ügy szóltak rám; mi az, Manci, nem akarsz vizsgázni ? Egyedüli kaptam jelest. — Nékem most is mutogathatja a tévét, alig figyelek rá, amikor fáradtan hazaérkezek, azt se tudom, mihez fogjak, hol áll a fejem. Nem mennék el innen sehová. Mindenünk megvan. A mamával élek, de felépítettem egy kétszobás lakást, bebú- toroztam szépen. Miért dolgoztam én? Dehogy megyek máshová csirkeszart taposni. — A pénzből nekem sohasem elég. Az alapfizetésem a műszaki pótlékkal igen szép, de most elvállaltam egy másik telepen is a munkát. Nem tagadom, imádom a pénzt, de nem itud olyan munkát mutatni, adni, amit meg nem csinálok. Éjjel egykor felkelek, dolgozom késő estig, ám a maniit számolják csak a kezembe. Könnyen vagyok, hiszen se kicsi, se nagy nincs mögöttem. Az akarattal sincs probléma, addig megyek a dolgom után, amíg el nem intézem. Lusták az emberek? Én nem tűröm. Az embereknek .több a problémája velem, hívattak emiatt már a ipárt elébe is, de nem szeretem nem álltam meg, ha valaki nem végzi ed a munkáját. Ha idejött, akkor dolgozzon! ngem mindenütt meg1“ találhat ebben a gazE daságban, engem a----- munka éltet. Meg is f izetnek, felvitték a béremet jól. Most autót veszek. A ruházatom nem olyan csiricsáré-divatos, de nem tudom megmondani hány szoknya, pulóver, nadrág van a szekrényemben. Magamra keresek elég régen, és én egészen jód megélek. SZ. LUKÁCS IMRE A karrier
