Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
1983. december 11. TOLNA \ NÉPÚJSÁG 7 Húsz évvel a tervek után Decemberi Dombori Csendélet — Én Faddra terveztem volna ezt az üdülőtelepet. Mert ott olcsóbb lett volna a villany is, út is, szennyvízelvezetés is. Ezt a kategorikus kijelentést Mácsik László, a postás teszi, amikor csak néhány szóra leszáll a kerékpárjáról. Csípős szél jár a Duna felől, de a postát télen is várják az emberek. A kerékpár szellös. nek látszik, Mácsik László így télidőn mégis ezt választja a motor helyett. Decemberi sétánkat az indokolja, hogy éppen húsz esztendővel ezelőtt, 1963-ban fogadta el a Tolna megyei Tanács a Dombori hétvégi házas telep kialakításának tervét. Az akkori elképzelések egyszerűbbek voltak. Igazolja ezt a falra erősített térkép is, amelyet Kun János gondnokságvezető irodájában találunk. A gazda szemével néz körül Kun János a házak között. ő Tolnáról jár ki naponta, ilyenkor is akad munka bőven a gondnokságon. Sorolja is ezeket és közben kitekint, hogy merre látná szavai igazolásaként azt a háromtagú brigádot, amely parkok* bán a leveleket, gallyakat gyűjti össze. — Ha most nem végezzük el, tavasszal nehezebb. — Ül íróasztala mögé „Dombori gazdája”. — Idén kedvezett az ősz, — folytatja — a parton az alacsony vízállás miatt, a móló, a támfalak javítását el tudtuk végezni. Ugyanígy a kettes strandnál a hullámtörőt is, ahol kikezdte a víz. A kivágott parti fák helyére félcserjéket ültettünk. Kun János 1976-tól a gondnokság vezetője, ö irányítja az 5-6 fős személyzetet. Ez a létszám nyaranta átlag 20 főre gyarapodik. A telep gondjai szinte naponta meg-meg- újulva jelentkeznek még télen is. Hogy milyen a decemberi Dombori? Pihenésre alkalima- sabb, mint nyáron. Csend van az utcákon, az egymáshoz szorosan simuló telkeken és házakban egyaránt. A parkokban látható a gondnokság dolgozóinak ke- zenyoma. Frissen gereblyézett valamennyi. Nyomban születik a kérdés, hogy ezt az állapotot az üdülni, pihenni vágyók miért nem tudják megőrizni ? A parton csónakok lapulnak. A fürdőzőket figyelmezMácsik László, a postás tető táblák, most kissé gro- teszkül hatnak a befagyott víz partján. A jégen varjak gyülekeznek, majd riadtan tovaröppennek a legapróbb neszre. A partmenti nád bugáját szél borzolja. A tél csöndjében ott feszül a nyárra készülés ereje. Rövid sétánk nem elegendő természetesen, hogy az 54,5 hektáros telep minden pontján megforduljunk. összegezzük inkább számokkal a húsz esztendő alkotta tényeket. A hétvégi házas telepen 42 vállalati és 556 egyéni üdülő található. A villanyvezeték az egész telepet behálózza. A vízvezeték hossza 7500 méter. A gépjárművek számára kiépített út hossza 5500, a gyalogos forgalomnak pedig 8000 méter utat építettek. A kijelölt parkolóhelyek 3752 négyzetméter alapterületet foglalnak el. Két nagy strand mellett a KISZ-tábornak és a gyermekek számára (ez évben épített) külön kijelölt fürdőhelyek állnak a nyáron rendelkezésre. Fadd nagyközségi tanács vb-titkára, Tóth Anna nem érzi a tél csöndjét, nyugalmát. Pontosabban számára csak pillanatnyi lélegzetvételt jelent. Az irodájában fogad. Míg mások büszkélkednének az eddigi eredményekkel, ő a gondokat sorolja. Az elmúlt 18 évben, amióta Dombori sorsát figyelemmel kíséri, az elért eredmények meilett nyomban az új igények jelentkeznek. — Szép volt az idei nyár. — gondol vissza Tóth Anna Sok volt a napsütéses órák száma. Az időjárást mint a meterológusoknak, nekünk is figyelnünk kdll, mert az üdülők igényei szinte aszerint változnak. Ha egy mondatban kellene összegeznem az elmúlt szezont, azt mondanám, hogy nem volt zavartalan. Most az ellátásra gondolok, és leginkább az alapvető élelmiszerekre, a tejre, a kenyérre. A problémát elsősorban a személyi feltételekből at^ódó hiányosságok okozták. Olyan helyen, ahol hétvégeken 8-10 ezer ember fordul meg, ilyen gondokra nagyon oda kell figyelni. — Dombori Fadd külterülete. — Igen, de már a belterületi szabályoknak megfelelően épült. Hivatalosan nem üdülőhely. Most van folyamatban a belterületté nyilvánítása. — Annak idején hogy fogadta Fadd község lakossága a Dombori terveket? — Szerencsére nem akkor kérdezte. Mert enyhén szólva gyanakvóan figyelték a Dom- boriban folyó látványos fejlesztési eredményeket. Ha valamit a faluban nem sikerült a község-politikai feladatainkból megvalósítani, ráfogták Domborira. Ott pedig megyei támogatással építkezünk. — Milyenek Dombori távlattal? — Az eredeti tervek szerint is leszűkült a terűiéit, így új telkek kialakítására nincs lehetőség. Ezt. a víz befogadóképessége is korlátozza. Számúinkra ez nem jelenti azt, .hogy a feladataink a jövőben csökkennének. Csak néhányat emlőitek: A víz minőségének védelme, és szintjének optimális szabályozása, a vízutóin pótlás megoldása, szakszerű haltelepítés, az élővilág védelme. Itt kell megjegyezni, hogy sok-sok bírálatot kapott a parton álló nyárfák kivágása. Amit azért kéllett megtenni, mert árnyékot vetettek a vízre, így az nem tudott falmelegedni. Helyettük cserjéket ültettünk. Tóth Anna vb-titkár nem üdül Dóm boriban. Minden lépésnél valami megoldatlan problémát fedezne fel. A Balatont kicsit jobban szereti, iha módja van, odamegy pihenni. Onnét viszont mindig valamilyen ötlettel tér visz- sza, amely Dombori üdülőhellyé nyilvánításához egy lépést jelenthet előre. Domboriban tehát lezárult az új építkezések lehetősége. Faddon a Vólent-öböi partján azonban elindult valami. Körülbelül harminc telket vettek már meg tartós használatiba eddig, és építettek rájuk csinosabbnál csinosabb, divatosabbnál divatosabb hétvégi házakat A vb-titkár szerint itt az ellátás nem jelent külön gondot, a falu strandja is adott... — Én Faddra terveztem volna ezt az üdülőtelepet. Ott olcsóbb lett volna a villany is, út is. — Visszhangzik a postás, Mácsik László gondolata. DECSI KISS JÁNOS A közúti igazgatóság brigádja is segít a téli munkákban t...maguk csak mászkálnak!” Családok őrangyalai Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában jelentem ki, nem sejtettem, hogy olajat öntök a tűzre azzal az írásommal, mely azt firtatta két ugyanabban a tárgyban tanácskozó megyei fórum után, hogy milyen az egészségügyi főiskolát végzettek közérzete? Ha sejtettem volna? Alighanem akkor se zártam volna hétlakatos kamrába azt az olajat, amit nevezhetünk nyugodtan realitásoknak is. Egyébként, a realitások természetüknél fogva rosszul tűrik a „fogva tartást”. S legföljebb struccék vannak meggyőződve arról, hogy amiről ilyen-olyan meggondolásból nem beszélünk, az nincs. Az említett írásra főként szóban reagáltak sokan és hevesen védőnői karunkból főként azok, akik nem kötelezőként, alkalmazóinktól nem, vagy alig támogatva munka és család mellett végezték el a 2 éves kiegészítői szakot. Tulajdonképpen nem kevés anyagi és egyéb áldozatot hozva a főiskolai végzettség megszerzéséért, ami viszont elsősorban azért volt fontos számukra, hogy eléggé nem ismert, ezért csak itt-ott megbecsült munkájukat fölkészültebben végezhessék. Ne nevezzem alig ismertnek és eléggé nem becsültnek a védőnői munkát? Meg kell tennem, amíg a munkáltató tanácsok vezetői között akadnak — bár elvétve — olyanok, akik nemcsak gondolják, hanem ki is mondják olykor mérgelődve, hogy... „a védőnők csak mászkálnak”. Továbbá azt, hogy akinek nem elég az érettségi után megszerzett oklevél, az tanuljon csak saját szakállára, illetve zsebéire. Oldja meg úgy a tanulmányaival együttjáró teherviselést, ahogy tudja. Itt jegyzem meg, hogy nem az intézményi keretek között foglalkoztatott védőnőkről beszélek. Velük a szakszervezet megyei bizottságának és a megyei tanács egészség- ügyi osztályának direktívájára tanulmányi szerződést is kötöttek a munkáltatók, lévén ehhez adott a személyi, pénzügyi feltétel. E szerencsések a főiskolai kiegészítő tanulmányok két évére megkapták az őket megillető tanulmányi szabadságot. Ami a szállás- és útiköltségtérítést illeti, már vegyes a kép. Napidíj — amely „mindörökkön örökké 31 forint”-ként nem fedezi a távollévők étkezési költségeit —, csak 1—2 munkahely fizetett. A tanácsok alkalmazásába álló gyalogmunkások biztatást, támogatást, kötődő akadályoskodó szót annál többet kaptak tehát. Mi a baj? Az anyagi, erkölcsi megbecsülés eltérő volta. Az, hogy az egészség- ügyi főiskola nappali tagozatán végzett pályakezdők — hátuk mögött 1—2 éves gyakorlattal, máris magasabb béreket kapnak, mint azok a 10—15—20 éve egy helyen dolgozó védőnők, akik diplomát a korábban szerzett oklevél mellé az egészségügyi főiskolán munka mellett szereztek. Még él a közigazgatási egységként a járás. Nos, járásonként és város környékenként is eltérőek a bérezési lehetőségek, a jutalma-- zások gyakorlata úgyszintén. Egyértelműen jobb például Dombóváron és környékén egy védőnőnek pályát kezdeni, vagy főiskolán gazdagított szakmai tudással folytatni a munkát, mint Bonyhád környékén, vagy a Tamási járás egynémely községében. S ha valami nagyon nincs rendben, ez aztán nincs és belenyugodni ebbe több lenne, mint vétek. Mielőtt még félreértés támadna, megjegyzem, nem a főiskolát végzett védőnőktől sajnálom a tisztes bért. Kell, hogy a pályakezdők vonzónak találják a szakmát, annak erkölcsi, anyagi megbecsültsége miatt. A 15—20 éves védőnői szolgálattal rendelkezők alapbére az, ami aggaszt. Azért az összetett, mondhatni roppant összetett és mind súlyosabb felelősségű munkáért fizetünk helyenként keveset, mely azon túl, hogy mindenes! munka, a családgondozás kulcsszereplőjévé teszi szükségképpen a védőnőket. Mire föl állítom ezt? Mert ők azok, akiknek a családgondozás feladatában hivataliból részt vevő szervezetek intézmények mellett (szak- igazgatási, egészségügyi, nevelési szervezetekre gondolok) szabad bejárásunk a család életébe alapfunkciójuk, az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem tennivalóinak ellátása révén. Azon ma már csak kevesen találnak vitatkoznivalót, hogy a sok felelősi család- gondozás munkáját a társadalmi mozgások által előidézett igényekhez kellene igazítani. Tudjuk, hogy a családok életében földrengésszerű mozgásók következtek be az elmúlt évtizedekben, ezek nyomán módosult a családok létszáma, szerkezete. Az élet- körülmények sem ugyanazok, mint voltak 15—20 évvel ezelőtt. Más a családok pénzgazdálkodása, a szabad idő értékesítési szokások se „mindörökké ámen” indítá- súak. Nem sorolom. A nők csaknem teljes foglalkoztatottsága, a gyerekek 3—17 éves korig szóló egész napos foglalkoztatása mind, mind arra mutatnak, hogy a családgondozás nem lehet már hosszan egyszerű bővítménye a föntebb említett intézmények munkájának, mert im- hol a családokat saját helyzetük jobb megértéséhez, lehetőségeik egészségesebb hasznosításához kellene segíteni, és ez merőben új szolgáltatás. Szélesebb is, mint a mai védőnők munkaköri kötelességei. De nem kétséges, hogy elrendelés nélkül már most vezérszólamot visz egy-egy védőnő, „csak mászkálva” hiszen Látogatásaival családok életével szembesül naponta és gyakran ad tanácsokat a vele szemben bizalmat tanúsítóknak, nem kifejezetten csak az egészségkultúrát érintő kérdésekben is. Akár túlzónak tartják majd egyesek, akár nem, megkockáztatom, hogy a védőnők a családok első számú őrangyalai környezet-, helyzet- és ember ismeretük birtokában a maguk szolgálati területén. Törekszenek is családgondozói szerepük betöltésére, noha a családgondozás rendszere lassabban alakul a kelleténél és az egészségügyi szolgálat gyalogmunkásai ma is azok, gyalogok. Mindenesek. Végül, egy epizód. Fölkerestem egyik levélírómat Tolnanémediben. Azt mondta, megbánta már, hogy panaszra fakadt, de húsz év jogosította föl arra, hogy tollat ragadjon. <5 is elvégezte a kiegészítő szakot, neki is azt mondták, hogy minek neki megfejelni az oklevelét főiskolai diplomával. — Rossz a munkánk megítélése, a szemléleten kellene változtatni — közölte velem, majd elárulta, hogy 17 éves lánya — aki jövőre érettségizik ugyanott, a tamási gimnáziumban, ahol ő is érettségizett — nem lesz védőnő. Lebeszélte róla. „Menjen inkább a bölcsészkarra. Tán kevesebb csalódás éri.” Hát íme, ezért kellett majd ugyanarról kétszer szólni rövid időn belül. Pontosabban: ezért is. LÁSZLÓ ibolya
