Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-16 / 296. szám

O NÍVÓDÍJAT kapott a szekszárdi Gyermekjátszó. Kimagasló művészeti és kö­zösségteremtő tevékenységük elismeréseként 34 amatőr csoport és alkotóműhely kap­ta meg az idén a Népműve­lési Intézet Nívódíját. Kö­zöttük van a megyei művelő­dési központ Gyermekjátszó — néptáncoktató — soroza­ta is. A foglalkozások házi­gazdája — így a nívódíj az ő munkáját dicséri — Kapás Júlia népművelő. # VIZüALISJATÉK-MÖD- SZERTANI képzést rendez­nek december 17-én 9 órai kezdettel Szekszárdon, a megyei művelődési központ­ban. Az óvónők, napközis és alsó tagozatos -pedagógu­sok részére szervezett foglal­kozás előadója Lantos Fe­renc képzőművész lesz.-4- CSALÁDI kór klub első foglalkozását rendezik meg december 19-én 17 óra 30 perces kezdettel a szek­szárdi V. számú Általános Iskolában. A televízió Csa­ládi kör című műsora leg­utóbbi adásának — Furcsa fegyelmi — témájáról ren­deznek vitát, amelyben, or­vosok, pedagógusok, pszicho­lógusok és természetesen szülők is részt vesznek. Decsröl készített műsort a rá­dió, amely a Kossuth adón 21 óra 30 perctől hangzik el. Sár­köz fővárosáról Így ír Lakatos Pál, szerkesztő: Mint a gyufás- katulyák, Jutott eszembe, ami­kor Decs több mint százéves, tájjellegűnek nevezett házalt, ap­ró portált megláttam. Az erre Járó turista bizonyára rácsodál­kozik a népi építészet ma még épségben lévő, bár erősen om­ladozó alkotásaira. Ax ott élők azonban nem a romantikát, nem a nosztalgiát keresik. Egyszerű­en csak élni akarnak a műltjuk­kal, de lehetőleg nagyobb abla­kokkal, vezetékes ivóvízzel.., szóval a mai igények szerint. De nem korszerűsíthetnek, nem vál­toztathatnak. Lebontsam, lebont­hatom? Ez most a decsi kény­szerű múltőrzők legfontosabb kérdése. A tévé 2-es programján 21 óra 35 perctől Kodály Zoltán: Missa brevis című nagyszabású alkotá­sát adja elő az Ifjú Zenebarátok Kórusa a zeneköltő születésének 101. évfordulóján. A Missa brevis az életmű egyik nagy, összefog­laló jellegű alkotása, mely sum­mázza Kodály egyéni vívmánya­it, s ugyanakkor mintegy fókusz­ba gyűjti az európai egyházi ze­ne értékes hagyományait, Palest- rtnától Lisztig.-x, BOGYISZLÓN, a Vá­sártér út 31-ben az ágyban dohányzott Bogdán Imre 62 éves nyugdíjas. A cigaretta parazsától kigyulladt az ágy­nemű, s az idős ember életét vesztette. # A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy a Du­na jegesedése miatt az Esz­tergom—Sturovo közötti kompjárat péntektől kezdve további intézkedésig nem közlekedik. O NŐI KARÓRÁT találtak Szekszárdon a megyei párt- bizottság portáján. Igazolt tulajdonosa ugyanott átvehe­ti. A BAJA külterületén Mlinkovios József 20 éves technikus, bácsbokodi lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött egy nyerges­vontatóval. A baleset követ­keztében a személygépkocsi vezetője és utasai — Haech Gyula 30 éves művelődési- ház-igazgató és Csintalan István 28 éves kárpitos, bács­bokodi lakosok — a helyszí­nen meghaltak. A vizsgálat eddigi adatai szerint Mlir>ko- vics József a személygépko­csit nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te. Gleccsermászó? — Nem, képünkön a hamburgi tűzoltó­ság egy tagja látható, aki résztvett egy műtrágyagyár­ban kitört tűz elfojtásában. Mivel az oltás igen hideg időben folyt, a törmelékek végül valóságos jégcsipkébe öltöztek. Az anyagi kár egyébként 10 millió márka körűi ________________________Jár. (Telefotó) r F elhő, szél A várható időjárás az ország terü­letére ma estig: általában változó­an, délen, dél-nyugaton azonban erősen felhős idő várható, és gyen­ge havazás valószínű. Északkeleten helyenként tartós lesz a köd. Megélénkül, megerősödik, a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik a déli szél v__________________________________________________________ ■ ' ~I Tnánkomak megyénk vadászainak képviselői Tegnap Szekszárdon, a régi megyeháza dísztermében tar­tatta a MA VOSZ ímegyei in­téző bizottsága évi esedékes küldöttközgyűlését. A (tanácskozást Tolnai Fe­renc, az intéző bizottság el­nöke nyitotta meg, majd két A jogtanácsosok feladatai Szeptember 1-től hatályos az a törvényerejű rendelet, amely a jogtanácsosi tevé­kenységiről tartalmaz új ren­delkezéseket. A végrehajtás gyakorlati teendőiről volt szó csütörtökön a .Magyar Jogász Szövetség székházában ren­dezett országos értekezleten. Dr. Borics Gyula igazság­ügyi minisztériumi államtit­kár tartott bevezető elő­adást a mintegy hatezer, ha­zánkban jelenleg tevékeny­kedő jogtanácsos megválto­zott, a felelősség tekinteté­ben is növekvő szerepéről. Ezzel ‘kapcsolatban a közvé­leményt leginkább foglal­koztató kérdés a jogtanácso­si és az ügyvédi tevékenységi körök elhatárolása, ezek egy­máshoz való viszonya. To­vábbra is alapelv, hogy a gazdálkodó és az egyéb szer­vezetek jogi ügyeit általában a jogtanácsosok, az állam­polgárok jogi ügyeit pedig el­sősorban 'az ügyvédek intéz­zék. A jogtanácsosi tevékeny­ségi kört a törvényerejű ren­delet kiszélesítette. A jogtanácsosi tevékenység átfogó rendezésével az alap­vető cél — összhangban jog­politikai elveinkkel — a jogi munka színvonalának eme­lése, s ezáltal a jog népgaz­daságban betöltött szerepé­nek erősítése. A korábban területileg, szakmailag és a felső szintű irányítást ille­tően széttagolt jogitanácsosi tevékenység egységes jogpo­litikai és módszertani irá­nyítását hivatott ellátni a nemrég megalakult országos jogtanácsosi bizottság. napirendre került sor. Első­ként dr. Diittriűh József a va­dásztársaságok fegyelmi helyzetét elemezte, majd Tol­nai Ferenc a vadásztársasá­gok együttműködésének ta­pasztalatairól és a további A tamási 'Nagyközségi Kö­zös Tanács V. B. szakigaz­gatási szerve anyakönyvi hi­vatalában 1983 novemberé­ben. az alábbi anyakönyvi eseményeket jegyezték be: Házassági anyakönyvbe: Maurer József és Szőke Er­zsébet, Simon József és Or­sós Éva, HamrSk Ferenc és Hauoh Katalin, Beke István és Korsók Margit, Orsós feladatokról tartott vitaindí­tó előadást A tanácskozáson megyénk 35 vadásztársaságának tag­ságát hetvenen képviselték, társaságonként két-két kül­dött. Sándor és Ignácz Ilona, Pruek László és ' Szabó Gyöngyi. Halotti anyakönyvbe: Kiss József, Márkus Józsefné szül. Varga Gizella, Bús Imréné szül. Ruppert Gizella, Müller Istvánná Prohszt Mária, Csizmadia Istvánná szül. Bognár Róza, Pilótás János, Farkas György, Varga Já­nosáé szül. Borbás Anna. Ötmillió készülék Huszonöt éves a Videoton televízió-gyártás. ötmillió televíziós készüléket gyártot­tak 25 év alatt, a televízió- gyártás megkezdése óta a székesfehérvári Videotonban. A próbagyártás 1958 decem­berében kezdődött, és még abban az évben 150 darab Munkácsy televíziót szereltek össze. 1959-ben mór sorozat­ban .készültek a fekete-fehér nagyképemyős Munkácsy te­levíziók, s az év végére 16 ezer 700 készülék hagyta el a szalagot. A következő évek­ben megjelent a Benczúr, ezt követte újabb esztendő múl­va a Kékes, majd a Tavasz, a Carmen és az Álba Regi a. 1963-ban átlépték az éivi százezres szériát, a gyártás­technikában is nagy haladást értek el. A hetvenes évek elejéig a kézi huzalozást nyomtatott huzalozás, a csö­veket a félvezetők, a tran­zisztorokat pedig diódák vál­tatták fel. 1974 vége újabb szakaszt jelentett a Videaton-készülé- kek gyártásában. November elsején megkezdte működé­sét a színestv-üzem. Három­ezer Color Star színes (készü­lékkel debütált a Videoton, amelyet — szovjet kooperá­cióban — a moszkvai Rubin gyárral együttműködve ké­szítettek. 1975 elején pedig — mór saját fejlesztésben — megkezdték a Munkácsy színes televíziók gyártását. A Videoton gyár jelenleg — a legkorszerűbb eljárá­sokkal — asztali és hordoz­ható, valamint fekete-fehér és színes készülékekből nyoic kategóriában 28 féle típust gyárt. A termelékenység nö­vekedésére jellemző, hogy az első fekete-fehér késizülékek előállítására 50, a színes ké­szülékekére 645 órára volt szükség, jelenleg 15, illetve 22 órát fordítanak. Míg 1958 decemberében 348-am kezd­ték a tv-üzemben a készülé­ke kszerelését, a jelenlegi lét­szám nem éri el az ötszázat, noha most negyedmillió ké­szüléket állítanak elő évente. A Videoton készüléked nemcsak idehaza, hanem kül­földön is keresettek. A fe­kete-fehér és színes televí-_ ziók több mint ötven száza' lékét exportálják. Valameny- nyi szocialista országba és húsz nyugati országiba szál­lítanak belőle. A jubiláló gyár gondol a további korszerűsítésekre. Kifejlesztették az olyan szí­nes készülékeket, amelyek teletext-adás ok vételére is alkalmasak; tömeggyártásuk rövidesen megkezdődik. Fog­lalkoznak továbbá sztereo hangú tévékészülékek gyár­tásának előkészítésével is. nyereséges Gépjármű a tanteremben OL VASTAM Gyorskötés és gyorsírás Tegnap kezdődött Dombóváron, a művelődési köz­pontban a „kötő- és titkárnőképző tanfolyam”, mint azt hírrovatunkban olvashattuk. Az idézett megfogalma­zás bizony megindíthatja a fantáziát... Ülnek az alkal­mi iskolapadokban a csinos hölgyek — egyik kezük­ben két-három hegyes végű kötőtűvel, másikban ugyanannyi hegyesre faragott ceruzával. Egyik kezük roppant szorgalommal köti az aerobic-harisnyát, a má­sik pedig fürgén rója a sorokat — a diktáló megelége­désére. Gyorskötés és gyorsírás így együtt sem az iga­zi... Ügy lenne „napóleonos” az egész, ha legalább a te­lefonkagylót vállal a fülre szorítva kitűnő „coctail-re- ceptet” diktálna a vonal másik végén ülő kolleganő­jének... Az ügyesebbek tovább finomíthatják a dolgot, s majdan versenyen mérhetnék össze leleményességü­ket, s azt, hogy ki tud többet! Végül is ne elégedjünk meg a korszerűtlen, szokásos helyzetképpel, miszerint a titkárnő vagy ír, vagy köt... Persze, ha itt két, egymástól független tanfolyamról van szó, az egészen más...- hm ­Anyakönyvi hírek Az államtitkári előadást követő véleménycserében egyebek között szó esett ar­ról, hogy a jogtanácsosoknak ezután is kiemelkedő felada­tuk ilesz a törvényesség ér­vényre juttatásának elősegí­tése a népgazdaságban. Ez­zel függ össze a jogtanácso­soknak az a kötelessége, hogy az ügykörükben tudomásuk­ra jutott jogsértésekre a szervezet vezetőjének a fi­gyelmét felhívják, és azok megszüntetése érdekében ja­vaslatot tegyenek. Jogtanácsos egyébként a jövőben csak az lehet — ezt a rendelkezést többen elis- meréssél idézték az országos értekezleten, akit kérelmére a lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság ál­tal vezetett jogtanácsosi név­jegyzékbe bejegyeztek. Teljesítette, több vonatko­zásban pedig már túlszár­nyalta idei tervét a Pest me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat. A megye négy telepü­lésén — Gödöllőn, Vácott, Szigetszentmiklóson és Du­nakeszin — a tervezettnél több, összesen 473 lakást építettek fel, A három évvel ezelőtt mér, veszteséges vállalat ezt eredményt számos műszaki és gazdasági intézkedéssel alapozta meg. A kedvező tapasztalatokat jövőre tovább kamatoztatják. Sikeres erőfeszítéseket tet­tek kapacitásuk lekötésére: a vállalat jövő évi tervezett termelése 60 százalékára már most konkrét szerződésük van. A feladatok közül ki­emelkedik a Gyógyáru Érté­kesítő Vállalat 120 millió fo­rintos költséggel épülő gö­döllői magasraktára, Modellen tanulják a gépjárművezetést Vépen a Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet hallgatói. Mielőtt' az autóra, a traktorra felülhetnének a tanulók, a modell és képmagnó segítségével kipróbálják a különböző közlekedési szituációkat. A hazánkban tanuló mozambiki ipari tanulók is itt ismerkednek meg a gép­járművezetéssel. "\ NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J Vadászok megyei küldöttgyűlése

Next

/
Thumbnails
Contents