Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-12 / 267. szám
( TOLNÁN _ A TsfEPUJSAG 1983. november 12. ,^Mindenkit várunk, aki segíteni akar” Parképítő szekszárdiak A majdani gyermekbirodalom Csöndes őszi délelőtt. A nap szinte melegen süt. Az árnyékok persze, már nem az igaziak. — Ilyenkor lehet dolgozni! — mondja egy asszony, s közben lerázza gereblyéjéről az összegyűlt apró gazt. — Nem izzadunk, meg nem is fázunk. Pont jó. — Arrébb kell állni, mert az ötesztendős Ági nagy vehemenciával söpri a járdát, s máris felénk közelít. Ügyesen fogja a meglehetősen nagy munkaeszközt. Látszik, hogy ez a munka csöppet sem szokatlan számára. — Melinda sír! — kiált Trieber Dezsőné felé egy fiatalasszony. — Jesszusom! — s máris — Ági kíséretében a mélykocsi felé tart... De már ott van Gubién Jánosné is, hogy megnyugtassa a hathónapos kicsit. A szekszárdi Béri Balogh lakótelep 101, 103, és 105 számú épületeinek gyesen levő kismamái dolgoznak ebben a „csoportban”. Az idegennek is feltűnik, hogy összeszokott már a csapat. Viszont a sok apróságról lehetetlen rövid idő alatt megtudni, hogy ki kihez tartozik. Ugyanis az anyukák hasonló szeretettel és féltéssel szólnak az egyikhez is, másikhoz is. S közben teszik a dolgukat. Szépítik a környéket. — El kellett végre kezdeni valamit... Elszomorítóan nézett ki a környék — mondja Trieberné. — Fél hatkor keltem reggel. Kimostam, takarítottam, s most „ráérek”. — Persze, a gyesesek mindenre ráérnek — replikázik egy asszony a hatalmas kupac száraz gaz mögül. — Én reggel főztem meg. A mosás estére marad — szól gyerekei mellől Gubien Jánosné. A kétgyerekes Pillér Sán- dorné lelkes magyarázatba fog: — Az ötlet megszületése után az általános iskolában tartottunk megbeszélést a lakóbizalmiaknak. Volt ott valaki a városi tanácstól is. Ígéretet kaptunk, hogy a tanács biztosítja az anyagot, mi pedig a fizikai munkát csináljuk. Pihenőparkot szeretnénk. Olyant, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való szórakozási, sportolási, pihenési lehetőséget. Lesznek kisebb sportpályák, játszóterek. — Az épületek között — fűzérben — teszi hozzá Vág- ner Ferenc a 121-es házból. — Nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk — mondja Oudásné dr. Hor- nyák Rózsa, a társadalmi munka egyik szervezője. — Elvégre magunknak csináljuk... Ott — muitat a két épület közé — szeretnénk télre jégpályát készíteni, amelynek a helyén jövőre bitumenes labdapálya lesz. Persze, tervünkben szerepel egy betonos pingpongpálya kialakítása, a füves téren homokozó építése és különféle játszó- eszközök felszerelése. — Kitűnő dolog, hogy lakóházaink környékének kialakításába beleszólhatunk — teszi hozzá Vágner Ferenc. r— S amennyiben dolgozunk, gyorsabban realizálódnak a tervek... Különben nézzen szét errefelé. Majd mindenütt folyik a munka. Egyik ház lakói elkezdték, a többiék folytatták. Kedvet kaptunk egymástól. Hátranézve, látjuk, a 99-es számú épület mögötti területen is tesznek-vesznek a lakók. — Csak sajnos, kevés a szerszám — mondja Zengai Imréné, a lépcsőházi megbízott. — Egymás kezéből vesszük ki a gereblyét, lapátot — ezen a megjegyzésen jót mosolyog Kürti Istvánná, aki egyben a szerszámtulajdonos is, hiszen az itt dolgozók mindannyian az ő „készletükkel” alakítják a picinyek majdani birodalmát. Viszont egyetlen kapa nem cserél gazdát. iAz, amelyik a tizenöt esztendős Friedrich Béla kezében van. Serényen irtja vele a gazt. — Amikor szólnak, én jövök. Részben azért, mert szeretem én is a szépet, másrészt pedig ez a kis mozgás sem jön rosszul — mondja. — Megy is nekem ez a munka. Hatéves koromtól rendszeresen járok szüleimmel a szőlőbe. Beszélgetésünk a faültetésre terelődik. Kiderül, hogy azokat sem ötletszerűen ültetik majd el. Minden fának, cserjének megvan a pontos helye a tervben — amelyen csak közös megegyezéssel változtatnak. * A Volán-dolgozók Május 1. utcai társasháza előtt tábla áll, a következő felirattal: „Itt park, játszótér épül gyermekeinkért, magunkért, városunkért. Mindenkit várunk, aki segíteni akar.” Segítségben nincs is hiba, már ami a környék lakóit illeti. Sorra keresik meg Bognár Cecilt, a főszervezőt javaslataikkal, terveikkel és természetesen a konkrét munkafelajánlásokkal. A hét végeken több, mint százan serénykedtek a környéken. (Máshonnét, vagyis a város más részeiből nemigen mennek oda dolgozni. Ez érthető és örömteli is. Nem. Nem tévesztettem el semmit. Ugyanis arról van szó, hogy az utóbbi hónapokban a megyeszékhelyen mindenütt nagy lendületet vett a parkok építése, a környék szépítése. Nem valószínű, hogy bárkinek is lenne szabad kapacitása. De ez így van jól!) Itt említjük meg, hogy a Hermán Ottó lakótelepen épülő Mikszáth-parkban az elmúlt hét végén nagy nyüzsgés volt. A környékben élők facsemetéket ültettek, játszó- eszközöket építettek be helyükre. De térjünk vissza a Volánházhoz, illetve a „húsosházhoz”. Ugyanis ez utóbbiból Csikosné Csik Mária közös képviselő azzal kereste meg a Volánosokat, hogy a két épület között levő területen létesítsenek pihenőparkot, azaz fatörzsből készítsenek asztalokat, padokat, középütt szalonnasütő- és bográcstartóhellyel és soksok zölddel. Örömmel tájékoztatnak arról is, hogy a városi tanács vezetői ötletüket támogatják, a munkáról, a szervezésről, s nyilván a beszélgetőpark kihasználásáról maguk gondoskodnak. Október utolsó napjaiban a Volán-ház előtt helyükre kerültek a játszóeszközök, egy héttel ezelőtt pedig negyven fát, ötven bokrot és háromszáz cserjét ültettek el. — Egyébként a gépkocsi- parkolókat is magunk építettük, amelyhez a városgazdálkodási vállalat adott anyagot. A vállalatunk kistraktorával szántottuk föl a környéket, a fűnyírást is géppel végeztük a nyáron — sorolja Bognár Cecil. — De a közös helyiségbe barkácsműhely.t szeretnénk összehozni, meg pingpongasztalt fölállítani... Sok és jóravaló tervünk van. S most úgy érezzük, hogy szép sorjában összejönnek a dolgok. Az emberek lelkesek. Igen, igaza van Bognár Cecilnek. Az utóbbi időben mintha megváltoztak volna a szekszárdiak. Míg korábban szinte lehetetlen volt társadalmi munkát szervezni itt, most már-már maguktól állnak össze a munkabrigádok. Az itt élők talán igényesebbek lettek, önmagukkal és környezetükkel szemben. V. HORVÁTH MÁRIA „Kismamaszalag” A Volán-ház előtt I. Schelenschmidt: Váratlan látogató Hétfőn reggel tíz óra. A város környéki villában egy fürdőköpenyt viselő férfi áll a kandalló előtt, s jó étvággyal eszik. Időnként bort tölt magának. Abban a pillanatban, amikor a lemez felé nyúl, hogy feltegye a lemezjátszóra, egy ismeretlen lép be az ajtón. — Bocsánat, de az ajtó nyitva volt — mondja és meghajol. — A „Smith Testvérek”-cég képviselője vagyok, ön Gray igazgató? A kandalló előtt álló férfi kelletlenül megfordul. — Igen, az vagyok, miről van szó? — Van nálam egy kis számla, tavalyról, igazgató úr. Mindössze száz dollárról szól... — Rendben van, holnap az irodából elküldöm a pénzt. — ön már többször is megígérte ezt — jegyzi meg szerényen, de határozottan az ügynök, és ezért határoztam el, hogy közvetlenül önhöz fordulok. Azonkívül így lehetőségem van arra, hogy személyesen is megismerkedjem ügyfelünkkel. — És nem találja úgy, hogy ez meglehetősen arcátlan mód az ismerkedésre? — Lehet, mi azonban gyakran találkozunk olyan ügyfelekkel, akik megrendeléseik gyors teljesítését követelik, azután pedig a fizetéssel nem sietnek, önnek ez az adóssága is már nemsokára egy év óta szerepel a könyveinkben ... — Kérem, távozzék. A számlát küldje el az irodába. Nincs nálam pénz. — Nem tesz semmit — válaszol udvariasan a cég képviselője. — Ezt a lehetőséget is előre láttam. Bár azt reméltem, hogy sikerül négyszemközt elintéznünk az ügyet, a bírósági végrehajtó beavatkozása nélkül, aki személyesen ismeri önt, és az ajtó előtt várakozik. A fürdőköpenyes férfi olyan gyorsan felugrott, hogy a borosüveg a szőnyegre pottyant. — Hát ez aztán már szemtelenség! — kiáltotta. Itt van a pénze. Hordja el magát, és soha többé ne kerüljön a szemem elé! ... Nem mindenki hagyja el azért á várost, hogy pihenjen, a napsütést és a csendet élvezze. Olyanok is akadnak, akik egészen más ok miatt utaznak kis fürdőhelyekre, vagy nyaralóhelyekre. Joy Stock éppen ezekhez tartozott. Szívesen tett váratlan látogatást üres házakban, hogy megnézze, mi van ott. Az így talált tárgyakat könnyen értékesíteni lehetett, s ez búsásan megtérítette az utazás költségeit. Joy pénztárcájában négy százas volt. Az olyan ember, akinek teli a bugyellárisa, ha elkapják, könnyebben állíthatja azt, hogy ő csak tévedésből ment be a házba, vagy az egész csupán tréfa volt. Saját tapasztalatából tudta: a rendőrség sokkal rosszabbul bánik az olyan alakokkal, akiknek egyetlen fityingjük sincs. Gray igazgató házába bejutni gyerekjáték volt. Nem kellett hozzá más, mint egy nagyszerű tolvajkulcs. Mivel a villa üres volt, nem kellett sietnie. Legelőször — a jó modornak a társaságban szokásos szabályai szerint — megfürdött, majd fürdőköpenybe bújt — ez nyilván a házigazdáé lehetett, — és átkutatta a lakást. A hűtőszekrényben talált egy kevés szárazkolbászt, kenyeret, vajat, és még egy üveg egészen jó burgundi is akadt. Minthogy a reggel hideg és szeles volt, tüzet rakott a kandallóban, elhelyezkedett egy karosszékben, sőt, már azt is elhatározta, hogy feltesz egy lemezt. — És éppen ebben a pillanatban — mesélte később cimboráinak — megjelenik az ajtóban ez a tökfilkó, és pénzt követel, valamilyen adósságot. Az igazat megvallva; alaposan megszeppentem. Már egy héttel ezelőtt kiszemeltem ezt a magányosan álló kis házat, állandóan figyeltem, és tudtam, hogy senki sem mutatkozik ott. Teljesen nyugodtan bemegyek, nem sietek, és ekkor egyszerre csak beállít ez a mamlasz a pénzért. Mitévő legyek? Szerencsére a házigazdának tartott, odakint az ajtó előtt pedig ott állt a végrehajtó, aki személyesen ismeri a házigazdát. Még jó, hogy tömött pénztárca volt a zsebemben ... Mihelyt elment ez az alak, azonnal olajra léptem. Nos, mint mondani szokás, üzemköltség mindig előfordulhat. ... Mint a kedves olvasó bizonyára már kitalálta, az az ember, akinek az álháztulajdonos odaadta a pénzt, egyáltalán nem a „Smith Testvérek” képviselője volt, — hanem valójában a ház igazi tulajdonosa! — Ugyan mi mást tehettem volna? — mesélte azután az alkalmazottainak Gray igazgató. — Lenyomom a kilincset. Az ajtó 'nyitva. Belépek a szobába — és a kandalló előtt egy betörő ül az én fürdőköpenyemben. Markos legény. Ráadásul még pisztoly is lapulhatott a zsebében. Elmenni már ’ késő volt, úgy kellett tennem, mintha a háztulajdonosnak tartanám őt. Legjobban pedig ez a végrehajtó-tréfa sikerült. Az az alak megijedt, hogy a végrehajtó felismeri. És végeredményben még kerestem is ezen az ügyön! Fordította: GELLERT GYÖRGY
