Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-29 / 281. szám

1983. november 29. NÉPÚJSÁG 3 Tanácsülés Bonyhádon Tolna megyei fiatalok az első helyeken Ipari szövetkezeti szakmunkástanulók versenye Óvodai ülőke készítése az asztalosok feladata A Bonyhád Város Taná­csa tegnap délelőtt ülést tar­tott a Vörösmarty Mihályról elnevezett városi művelődési központban. Bonyhád város közrendjé­nek, közbiztonságának hely­zetéről számolt be Szabó László rendőr őrnagy. A vá­ros és környékének bűnügyi helyzetét jónak értékelte. Számokban kifejezve: a te­rületen 1981-ben 222, 1982­ben 188, 1983 első félévében 113 bűncselekmény vált is­mertté. Ezek 70 százaléka a társadalomra kisebb veszélyt A téesztagok megbecsülése Megtartotta ez évi utolsó ülését a Tolna megyei Mező- gazdasági Szövetkezetek Szö­vetségének elnöksége. Elő­ször a testületnek az 1981. évi tisztújítástól végzett te­vékenységéről készítettek számadást. Ezt követően a termelőszövetkezeti dolgozók erkölcsi elismerésének rend­szeréről, helyzetéről készült beszámolót tárgyalták meg. Mindkét előterjesztést széles­körű vita követte. Az első témánál hangsúlyozottan ke­A helyi adottságoknak megfelelően tervezett önjá­ró és vontatott cukorrépa­betakarító gépsorokat szállít Csehszlovákiába a Szekszár­di Mezőgép Vállalat. A meg­rendelők legfontosabb ki­kötése az volt, hogy a gépek minden vonatkozásban al­kalmazkodjanak a cukorrépa termőterületek náluk ki­alakult átlagos táblanagysá­gához. Az egyik típus e kö­vetelménynek megfelelően 50—100 hektáros táblán hasz­nálható a leggazdaságosab­ban. Kiszántó, fejező, felsze­jelentő vétség. Bűnügyileg fertőzött községet nem tar­tanak nyilván, viszont az át­lagosnál több bűncselek­mény történik Nagymányok, Váralja, Lengyel, Bátaapáti területén. Vannak olyan köz­ségek is, ahol évek óta nem történt bűncselekmény. Ilyen például Nagyvejke, Závod. Ezt követően Ezer Mihály ta­nácselnök beszámolt a vég­rehajtó bizottság kétéves te­vékenységéről, majd az 1984. évi munkatervet ismertette. Az ülés bejelentésekkel ért véget. rült előtérbe, hogy a szigo­rúbb közgazdasági körülmé­nyek között az elnökség még hatékonyabban segítse elő a partnervállalatokkal a kap­csolatok korrektebbé tételét. Az erkölcsi elismerés témájá­nál többen utaltak arra, hogy a magasabb szintű ki­tüntetések mellett jobban kell élni a szövetkezeten be­lüli lehetőségekkel is. Mindkét téma a szövetség decemberi küldöttgyűlésének napirendjén is szerepel. dő és rakodó gépsora egyet­len 160 lóerős traktorral egy­szerre működtethető. A ha­sonló vontatott berendezé­sekhez még általában két traktorra van szükség. A má­sik gépet sokkal nagyobb teljesítményűre, 400—500 hektáros cukorrépatáblákra tervezték. Naponta 10—12 hektár termését szedi fel, s rakja szállítójárműre. A konstruktőrök arra töreked­tek, hogy a gépek szélsősé­ges időjárási körülmények közepette is használhatók le­gyenek. Közel két évtizedes — pon­tosan tizennyolc éves — ha­gyománya van a dunántúli szövetkezeti szakmunkás- tanulók versenyének — amelynek házigazdája ezút­tal — pénteken és szombaton — a Tolna megyei KISZÖV, az 505. sz. Szakmunkásképző Intézet és a három szekszár­di ipari szövetkezet volt. Veszprémben indult — 1966-ban — a kezdeménye­zés, akkor három megye — Veszprém, Zala és Győr- Sopron — ipari szövetkeze­teinek végzős tanulói mérték össze tudásukat, felkészültsé­güket. Utána szinte évről év­re bővült a kör, míg 1974-re, amikor Szekszárdon rendez­ték meg, már mind a kilenc dunántúli megye benevezett. Azóta minden évben meg­rendezik, mindig másik me­gyében, most került sor ismét Tolna megyére, illetve Szek- szárdra. A Tolna megyei tanulók szinte már hagyományosan „kitesznek magukért”. Soro­zatban végzett az első helyen a Tolna megyei „csapat” Za­lában, Szekszárdon, Somogy­bán, Baranyában, Komárom megyében. A Győrben meg­tartott versenyen harmadik lett. Ezúttal is kiemelkedően szerepeltek a Tolna megyei fiatalok. Mind az öt számban Tolna megyeiek nyerték el az első helyet. A szakmunkásképző inté­zet kollégiumi éttermében Fodor Tibor Tolna megyei KISZÖV-elnök köszöntötte a versenyen részt vevő kilenc­ven — megyénként tíz-tíz — szakmunkástanulót, a me­gyék szakoktatási szakembe­rei részvételével fél évvel ezelőtt megalakult verseny- bizottságot ,a zsűri bizottságo­kat, majd megnyitotta a ver­senyt. Délután kezdődött — öt szakmában — a szakelméleti verseny. Tesztlapokat kaptak a versenyzők, melyeken hat­hat tantárgyban kellett a kérdésekre a helyes választ megadni, illetve kiválasztani, mint szakmai ismeretek, anyagismeret, szakmai szá­mítás, szakrajz és társadal­mi ismeretek. Például az asz­talostanulók egyik feladv'- nya ez volt: Milyen átmé­rőjű körfűrészt kell feltenni a körfűrész gép tengelyére, ha annak fordulatszáma n = 2000 'min. és 40 m/s vágóél­sebességet akarunk' elérni? — A jó megoldást a verseny­zőnek kellett kiszámítania. A zsüribizottságok termé­szetesen távol voltak, név nélkül, csak a számok szere­peltek a feladatlapokon, ily- módon semmi személyi vo­natkozás, vagy az, hogy me­lyik versenyző melyik me­gyéből jött, nem befolyásol­hatta őket. Hasonlóképp csak a kész munkákat láthatták, vizsgálhatták a gyakorlati verseny után is, amelyre szombat délelőtt került sor. A kőművesek az egyik Boty- tyán-hegyi lakásépítkezésen válaszfalat építettek és nyí­lászárót állítottak be, az asz­talosok a Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet tan­műhelyében — megadott nrnta és rajz alapján — óvo­dai ülőkét készítettek, a fes­tők és mázolok a KSH volt épületében végezték verseny- munkájukat, a férfiruha- és nőiruha-készítők gyakorlati versenyének színhelye a Szekszárdi Szabó Szövetke­zet központi tanműhelye volt. Az előbbiek feladata „Anita” női blézer készítése, az utóbbiaké „Viktor” férfi- pantalló volt. Délután ültek össze a zsű­rik, készítették el értékelé­süket, majd este került sor — ugyancsak a szakmunkás- képző intézet kollégiumi ét­termében — az ünnepélyes eredményhirdetésre és díj­kiosztásra. Mind az öt szak­mában Tolna megyei tanuló lett az első. A díjakat Fodor Tibor KISZÖ-elnök adta át. A dunántúli megyék ipari szövetkezeteinek legjobb női­ruha-készítő tanulója a szek­szárdi Kecskés Tünde, a fér­firuha-készítők közt a leg­eredményesebben Horváth Gyöngyi versenyzett. Mind­ketten elnyerték ezenkívül a gyakorlati munka első helye­zését is, sőt, a két szakma első helyezettjei részére a Szekszárdi Szabó Szövetke­zet által felajánlott különdí- jat is. A többi szakmában már nem volt azonos a ket­tő, az összesített és a gya­korlati munkánál „mért” eredmény. Az asztalosok közt Dudás László — a szek­szárdi Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet tanu­lója lett az első, a szakelmé­leti versenyfeladatokat hi­bátlanul, a maximális 80 pont elérésével oldotta meg, a gyakorlati munkában az első díjat Varga Zoltán Győr- Sopron megyei tanulónak ítélte a zsűri. A festők-má- zolók közt az első helyezést Péterfi Zoltán, a dombóvári UNIÓ tanulója érte el, míg ugyané szakmában a gya­korlati munkát Nyakas Zol­tán Zala megyei tanulónál értékelték a legjobbnak. A kőművesek közt a paksi Hűm István (Építőipari Szö­vetkezet) lett az első, a gya­korlati munkában a győri Foki Csaba végzett az első helyen. A Dunántúlon viszonylag Tolna megyében a legna­gyobb a szövetkezeti ipar, és mint arról Fodor Tibor tájé­koztatta a versenyzőket-szer- vezőket a rendezvény zárása­kor — itt a legtöbb a szak­munkástanuló. A 19 szövet­kezet jelenleg több mint 1100 tanulót képez, régi hagyo­mányai vannak a szakmun­kásképzésnek. Sokat javultak a tárgyi feltételek az utóbbi években, ma húsz tanműhely és egy öt műhelyt magába foglaló képzési bázis áll a gyakorlati oktatás rendelke­zésére. Az utóbbi tíz évben — részben saját erőből, rész­ben központi szakmunkás- képzési alap juttatásból, kö­zel 13 millió forintot fordí­tottak tanműhely építésre, bővítésre, korszerűsítésre, több mint 14 milliót beren­dezések, gépek, szerszámok, műszerek beszerzésére, mint­egy 7,5 milliót szociális léte­sítmények építésére, bővíté­sére. És természetes, a ki­emelkedő eredmény mögött ott van az oktatók és maguk a tanulók szorgalmas mun­kája. A legközelebbi ilyen ver­senyt két év múlva Somogy­bán rendezik, erre Czigány Károly ottani KISZÖV-osz- tályvezető hívta meg a rész­vevőket. J. J. A nőiruha-kcszitők szakelméleti versenye Ciikorrépa-betakarító gépek Csehszlovákiába előtt öreg tuskából jön elő a csípős füst, mintha szúnyog­riasztónak gyújtották volna. A diófa levelét hullatta, ke­resgélhetünk a papírthéjúból — ez való borhoz, hogy job­ban csússzon. A szóhoz is kell a bor, mert beszélni víz mel­lett tanyánál, szőlőben olyan bűn, mint amikor a dombó­vári Nyerges-szőlőhegyen műanyag pohárból kínáltak. (Igaz viszont, hogy lapunk­ban is fényképet közöltünk, a szüret idején, amint egy gazda műanyag pohárból kí­nálja fel az italt, amely ugyancsak nagy bűn — nem az emberiséggel szemben, ha­nem a borral szemben.) Még a bádogpohár úgy-ahogy megjárja. Abból a célból van itt a hordó-asztalon, mert kora reggel a parázs mellé kellett állítani — olyan hi­deg volt az ital. Merthogy ennek az öreg présháznak nincsen, n^m is volt soha pincéje, nem mintha az ezer­hétszázas években nem tud­tak volna pincét ásni, ami­kor K. Vörös József üköreg- apja csinálta ezt a présházat. Amúgy takaros lehetett a ház. Most rom. Teteje beszakadozik, a zsú­pot náddal, fialt kukorica- szárral pótolták — nem so­kat ér az egész művelet. Hárman vagyunk az Al­más-szőlőkben. Élő lelket nem látni sehol, csak az új tanyákat, amelyek a hét vé­gén érkező építőket várják. — Én is az iparost vár­tam, most már egye a fene, más dologgal foglalkozom. — Mi az a nagy dolog? — ■kérdezem K. Vörös József­től, a 74 éves téesznyugdíjas- tól. — Töltögetés. — Az. Éppen itt az ideje, a gazdák már majd mindenütt bekapálták a szőlőt, úgy gon­dolom, maguk felé így ne­vezik a bekapá'lást. — Így? — S mutatja a poharat, amely szép öreg ke­zében elindul az orra felé, de a szájnál megáll. Kor­tyint egyet. Hát ez a töltöge­tés. — És az öregség? — Nézze, öreg ember nin­csen. Az öreg, aki elhagyja magát. Én a fejembe vettem, hogy e helyett az öreg prés­ház helyett csinálok egyet, az unokámnak. Ezerkétszáz ölön van a birtok, kutat négy éve ásattam. Most fiatalodik ez a vidék. A hegyi keresztet meg­ette már az idő, mint az én présházamat. Mondom, épí­tenék, de az iparos nem jött. Pedig begyújtottam, hogy melegítem majd a vizet a sár­hoz. Dehát nem jött az ipa­ros. Terepszemlére megyünk. A lombok alól diót rugda­lunk elő, s elismeréssel szó­lunk a szőlőről, amely lugas- rendszerbe van futtatva, és Zala gyöngye. • — Tizenöt éve én hoztam ide a hegybe először a Zala- gyöngyét. Azóta elterjedt, Mindenki ezt ülteti, sima bort ad, gyorsan fejlődik. Kóstol­juk meg. Visszatérünk az öreg prés­házhoz. Valóságos múzeum — belül régi használati tár­November 23. 11 óra. Tréfál velünk ez az ősz. Szikrázik minden. Nakon járunk, annak is a régi-régi szőlőhegyén, amely­nek öreg présházait megle­het még a betyárok is láto­gatták. Üj présház, új tele­pítés, új kút, új szélmotor. Van itt minden, ami jellem­ző az öreg, de megújuló sző­lővidékekre, még olyan öreg ■ember is van, mint K. Vörös József, aki éppen a tanya előtt ül. „Ügy gondolom, a Szilvesztert már itt tölthetjük!" „Ha dolgozik, csak akkor!” öreg hordó szolgál aszta­lul. Ezen nyávog egy zseb­rádió. Zománcát vesztett bá- dogkanesó, bádogpohár, meg egy üvegpohár takar el egy doboz cigarettát. A tanya „Talán még betyárok is jártak ebben a présházban" gyak, kapák, nyeselők, met­szők, hordók, prés, akasztók, sporhert, amelyben már nem lehet tüzelni, mert a kémény is összedőlt. — Ügy gondoltam, hogy a szilvesztert már itt tölthet­jük. Vannak itt öreg nyugdí­jas parasztok, meg fiatalok, mint az ifjú Tölösi Pista, aki szélmotort csinált, meg az én unokám, a Brányi Béla, aki a csavargyárban dolgozik, ök is alkotnak egy kompá­niát, meg mi öregek is. Be­szélünk a világról, azokról a küzdelmes évekről, amikor fiatalok voltunk, s arról leg­többet, hogy a mi szövetke­zetünk alapját mi, régi vágá­sú öreg gyerekek raktuk le, s mostanság nagyon jól bol­dogulnak. Vetnek, aratnak. Eladnak, vesznek. Jól gaz­dálkodnak. Hát, csak hírből tudom ezeket, nem vagyok ■benne már a munkában, ki­nőttem azt. Aztán még élvez­zem a kényelmét, legalább százéves koromig. Ha nem tovább! — Emeli fel kezét K. Vörös József figyelmeztetően. Mert tudni kell az ilyen magunkfajta ötveneseknek, hogy az élet hosszú, dologgal ■kell eltölteni, akkor marad az ember örökké fiatalnak. — Ha dolgozik! Csak ak­kor ! — Most már huncut mo­soly fut végig fiatalos ábrá- zatján, kezét is tenyerével szája elé teszi, és sajnálkozik, hogy csak egy pohárka Zala- gyöngyét töltögettünk be. November 23. 12 óra. PÁLKOVACS JENŐ —CZAKÖ SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents