Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-29 / 281. szám
z* NÉPÚJSÁG 1983. november 29. Moziban Valaki eltűnt, és meg kell keresni, hogy hova. Hogy ki ez, akiért, eltűnéséért állítólag a nézőnek izgulnia kellene, azt nem nagyon lehet tudni. A film egyetlen talánya, hogy mit jelent a cím, a Klu- te, az is hamar kiderül. Megtudjuk, hogy egy nyomozó neve. Azé a nyomozóé, aki az eltűnt személyt keresi. Viszont van egy specialitása ennek a nyomozónak. Ügy nyomoz, hogy szinte nem csinál semmit. Megy föl-le a filmvásznon, beszélget emberekkel, közben pedig a néző nem győz unatkozni. Mert még egy tisztességes pofon sincs ebben az alkotásban, amit azért a hasonló profilú filmektől méltán elvár a néző. A Klute nem ilyen film. Tulajdonképpen szex sincs benne, pedig a főszereplők eyyike — Jane Fonda — az ősi női mesterséget űzi és néhány hasonló szakmájú, könnyűvérű teremtésről is kiderül időközben, hogy nincs sehol, keresni kell. Közben az, aki a kereséssel megbízta ezt a különös nyomozót, maga is gyanússá válik. No de erről ennyit, a poént lelőni a krónikásnak tilos. Viszont a filmről jót sem tud írni. Maximum Jane Fonda alakításáról. A lovakat lelövik, ugye? — egykori főszereplője ebben a meglehetősen gyenge filmben is bizonyította színészi nagyságát. Az egykori „szexliba” érett színésznőként megint csak olyat alakított, amiért érdemes elmenni a moziba. Az egyetlen életszerű, valós, így hihető alakítás az övé. A többiek csak vannak, élnek, mozognak a filmvásznon, de életükhöz a nézőnek semmi köze sincs. Nem lehet beszélni érzelmi azonosulásról, de még izgalomról sem a film kapcsán. A Klute egy olyan film, olyan krimi, ahol a nézőnek nincs oka félni az infarktustól, a felfokozott idegállapot egyéb következményeitől. Mert ideges csak attól lehet, hogy mikor lesz vége a filmnek. így aztán tulajdonképpen megkönnyebbüllve jön ki a nézőtérről. Ezt is megúsztak, kibírtuk — mondhatja. tamAsi jAnos Felajánlások a Nemzeti Színházért Új könyvek Munkácsy Az új Nemzeti Színház építéséhez folyamatosan érkeznek a felajánlások. Szaporodnak a levelek, amelyek nemcsak pénzadományokról, hanem társadalmimunka- felajánlásokról, s más, pénzre váltható akciókról is szólnak — tájékoztatták az MTI munkatársát a színházépítés irányítási teendőinek segítésére szervezett operatív bizottságnál. Hozzátették: kissé nehezíti a munkájukat, hogy ezek a levelek a legkülönbözőbb helyekre — a szerkesztőségekhez, a televízióhoz, a Nemzeti Színházhoz — futnak be, s csak ezután kapja meg az operatív bizottság. Ezért kérik, hogy a felajánlásokról szóló leveleket közvetlenül a bizottság titkárságára (Művelődési Minisztérium) küldjék. Az OTP XXII. kerületi fiókjának tájékoztatása szerint — ahol a pénzadományok adatait gyűjtik — november 24-ig 2994 befizetést könyveltek el, több mint 3 millió 759 ezer forintról. A befizetők: 1803 magánszemély és 1191 csoport. A fővárosból eddig 949 adomány érkezett 1 485 871 forint értékben, vidékről 1687 befizetést regisztráltak 1 550 616 forint értékben, s hat alkalommal küldtek külföldről különböző összegeket. Megérkezett már az országgyűlési képviselők hozzájárulása is, 704 ezer forint. A Magyarok Világszövetsége a napokban adta hírül, hogy a New Yorkban megjelenő nagy múltú magyar nyelvű hetilap, az Amerikai Magyar Szó szerkesztősége, valamint az Amerikai Magyar Társaskör vezetősége ezer dollárt adományozott. Victor Vasarely, a világhírű magyar származású művész három képének értékét — 224 ezer francia frankot — ajánlott fel. A legfrissebb külföldi felajánlás Caracas- ból érkezett: Bíró Sándor és Bíró Sándorné, továbbá Bíró László és Bíró Lászlóné összesen ötszáz dollárt ajánlottak fel az új Nemzeti Színház építésére. Már eddig is előfordult, hogy — főként idősebb — színházbarátok tárgyakat ajánlottak fel. A Bizományi Áruház Vállalatot ez inspirálta arra, hogy a december 10-én a Martinelli tér és Bécsi utca sarkán megnyíló új üzletükben a Nemzeti Színház javára tartanának árusítást az ilyen, felajánlott tárgyakból. Rövid időn belül a második könyv jelenik meg az egyik legnagyobb és alighanem legismertebb magyar festő munkásságáról. Munkácsyról, akinek alakját legendák veszik körül, már eddig is számtalan írás látott napvilágot. Most, Végvári Lajos érdekfeszítő stílusban, tudományos igénnyel szól arról a mesterről, akit a népszerű írások — vagy a tények ismeretének hiányában, vagy másért — nem mindig reálisan mutatnak be. Végvári Lajos munkája nem a képzelet játékán alapszik, történeti munka és mint ilyen, természetesen érdekesebb is a költött műveknél. Munkácsy életének tényeit az adott korszak politikai, társadalmi, gazdasági, illetőleg szellemi áramlatainak tükrében láthatjuk. Ez a fajta megközelítési mód a té„Osak a cinikus lép fel azzal a követeléssel, hogy mindenkor, mindenütt, mindenkinek egyformán az igazságot mondjuk; ő azonban a valóságban csag az igazság élettelen mását tartja szem előtt...” Ez a Dietrich Bon- hoeffer: Mit jelent „igazságot szólni?” című munkájából váló idézet Sissela Bök svéd származású filozófusnő könyvének tizenegyedik fejezete előtt álló mottó. A Harward egyetem egykori hallgatója érvekkel és ellenérvekkel elemzi a hazugság legkülönfélébb, magánéleti és közéleti válfajait. Tizenhat fejezeten át vizsgálja a politikai, orvosi, ügyvédi etika idevágó problémáit. Azokat, amelyek mellett és ellen egyszerre hozIró-olvasó találkozók Fehér Klára írónő látogat megyénkbe, s az SZMT központi könyvtárának szervezésében ma délután két órakor a dombóvári MOKÖT-ben, öt órakor pedig Szekszárdon az SZMT-székházban találkozik nyék új megvilágításban való feltárására ad lehetőséget és az igazság teljesebb megismeréséhez vezet. A szerző ilebiliincselő érdekességgel adja elő a festő életének fordulatait: küzdelmes, szenvedésekkel teli ifjúságát és kibontakozását, egészen a világhírig. Munkácsy hirtelen tört fél a csúcsra. A könyv mesterien érzékelteti, hogy ez a gyorsan jött siker magában hordta a festő emberi és művészi tragédiáját. A kiválasztott képek a legfontosabb művekre hívják fel a figyelmet, jól érzékeltetik a fejlődés állomásait, a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt. A 32 színes oldalt és 54 kisméretű katalógusképet még a szöveg közötti grafikák reprodukciója is gazdagítja. hatók fel érvek. Nem foglalkozik a hazugság nyilvánvalóan visszataszító és elítélendő formáival. Az érzékletes és találó példákban bővelkedő, kitűnő stílusú könyv fő célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a finom megkülönböztető jelekre, amelyek ma már olykor elmosódnak a hazugság és igazmondás mérlegelése közben. Az alapállás tekintetében pragmatikus: a hazugságokat az általuk akozott vagy elhárított kár szempontjából elemzi. Helyt kapnak könyvében a „kegyes” hazugságok, a hazugság mentségei, a bagatell hazugságok, sőt a hazugoknak szóló hazugságok is. (0 olvasóival. Holnap délután 2 órakor a Bonyhádi Cipőgyárban, december 1-én ugyancsak 2 órakor a Paksi Konzervgyárban vesz részt az író-olvasó találkozón. A hazugság Rádió „Ahol a folyosók is melegek” Pásztor Magdolna egyszerűen csak összeállításnak nevezte az elmúlt vasárnap a Kossuth adón kora délután elhangzott Testi-lelki összkomfort című műsorát. E jegyzet írójának most módjában van, hogy megváltoztassa az újságírói műfajok amúgy is könnyen megmásítható határait. A Testi-lelki összkomfort című hangos adás lényegesen több volt szimpla, összevágott mozaiknál. Lírai riport volt. Egy perc híján félóráig tartott. Az elektronikus-klasszikus rock-zene világnagyságának, Vangelisnek akkordjai teremtették meg az idős emberekkel foglalkozó riport hangulatát. Pásztor Magdolna, úgy látszik, a keretes szerkezet híve, mert Simoné de Beauvoire két nyerskomoly bölcseletével indította és zárta a nyugdíjasházakba'n élő öregek életéről, gondolkodás- módjáról és gondjairól szóló riportot. A szociális gondoskodás egyik új sikeres „vívmánya” lett az öregek háza, ahol harminc-negyven egyszobás összkomfortos lakásba költözhetnek lakáscsere folytán az életük delelőjén túljutott, egyedül maradt, „kihelyezett”, vagy éppen gyermekeik által brutális lelketlenség- gel ellökött idős emberek. Pásztor Magdolna hangos riportja elkalauzolta a hallgatókat egy ilyen házba. Egyrészt kíváncsi volt arra, hogyan vélekednek az új életformáról a bácsik-néniik, elégedettek-e a szolgáltatással és végső soron, egymással. Másrészt pedig korrekt propagandát folytatott azon primitív és hamis nézetek ellen, melyek országszerte gátolják a nyugdíjasházba költözni szándékozókat. Hogyan tette? A házban lakókat meg- szóloltatva közvetítve az érveket. Pásztor Magdolna jó érzékkel nem nyilatkozott semmit. Meg sem bélyegezte a kevés ilyen házat építtető vagy építő szerveket. Csak beszélgetett és az időközbeni lélegzetvételek szünetében Vange- liist ültette a szintetizátor elé. Az őszinte szavak és a megható zene nyomán mintha üdvözölt volna bennünket az öregség. szűcs Nézz, láss, kérdezz! A magyar könyvi érmésből mindeddig hiányzó, a gyerekek és a felnőttek látás-, ízlésvilágát formáló kötet került a téli könyvvásárra a Gondolat Kiadó műhelyéből. A sajátos formátumú, háromkötetes, magazinszerű könyv sok-sok illusztrációval, eligazító, magyarázó szóval vezeti be az olvasót a látható világba. A képeskönyv ugyanis azzal foglalkozik, hogy mit látunk magunk körül, és amit látunk, az mit is jelent voltaképpen. Hogyan látják ugyanazt az embert a festők, a grafikusok, a fényképészek, a karikatú- risták? Milyen az ideális női és férfiszépség? Hogyan tükröződnek az érzelmek az arcon, a gesztusokban? — az első kötet az emberi alakkal foglalkozik. A második kötet hasonló módon dolgozza fel az ember környezetét, képet adva egyebek között arról, hogy milyenek az emberi hajlékok az afrikai falvakban és az európai nagyvárosokban? Hogyan rendezzük be lakásunkat? Mi fenyegeti az emberi környezetet? Szó esik a város „jelbeszédéről”; a közlekedési és egyéb eligazító táblákról, kirakatokról, plakátokról és az épületek jellemzőiről. A harmadik kötet témája a tömegkommunikáció. Bemutatja, hogyan készül az újság, a folyóirat, a képújság, mi a reklám, a film és a televízió, hogyan készíthetünk fényképet a képernyőről. Tévénapló A Karamazov testvérek A Dosztojevszkij-életmű hegyláncolatából mint égbe nyúló csúcs tekint ránk a Karamazov testvérek. Egyik regényének, A kamasznak főhőse tulajdonképpen magáról Dosztojevszkijről vall, midőn így beszél: „Korlát nélküli, vékonyka pallón haladtam át feneketlen szakadék fölött, és élveztem, hogy átmegyek rajta; még le is néztem a szakadékba. Kockázat és jókedv együtt jár.” Ez a félelmetes lángész minden művében szakadék fölött jár, de a mélységek talán sehol nem olyan félelmetesek, mint a Karamazovban, ahol szenvedély, végzet, reménység csap össze, s az emberi sors szélére sodródott emberek közül csak az angyali lelkű Aljosa hisz abban, hogy nem kell félni az élettől, mert szép az élet, amikor valami jót és igazat cselekszünk. Sorsok, jellemek sora vonul fel a regényben, s színpadi változata éppen ezért kiválóan alkalmas arra, hogy pályakezdő színészek főpróbája legyen, mielőtt megkezdik munkájukat. A regényt Elbert János írta át, igyekezve a lényeget átmenteni, hogy hű maradjon Dosztojevszkijhez, de ugyanakkor látványos, színpadi mű is legyen, amelyben a néző nyomon tudja követni a Karamazoüok szenvedélyektől szabdalt életét. Ez azonban csak többszöri megalkuvás árán sikerült, s már maga a színpadkép is megalkuvás, mert az egyetlen helyszínnek az egész regénynek kell otthont adnia. S a végsőkig leegyszerűsödött Iván Fjodorovics lázálma, a regénynek ez a valóban ördögi mélységek felett vibráló fejezete, de mit is tehetett volna többet az átdolgozó Elbert János? Az Ödry Színpad előadása a főiskola végzős növendékeinek vizsgaelőadása volt, több olyan alakítással, ami nem regényt csillogtat meg csupán. Ez elsősorban a három Karamazovra áll, közülük is mindenek előtt Rubold Ödönre, aki félelmetes erővel mozog Dosztojevszkij helyenként rettenetes világában. Megindítóan egyszerű eszközökkel jeleníti meg Aljosát a nagyon rokonszenves Lukácsi József, s egyenrangú társuk Tóth Tamás, Oláh Zsuzsa, Hirling Judit és Fésűs Tamás. Karczag Ferenc, Kársai István maszkja mögött is érzik fiatalságuk, mert vannak szerepek, amelyek bizonyos életkorhoz kötöttek. Az előadás rendező tanára Léner Péter, akinek sikerült két órába sűrítenie a Karamazov család tragédiáját, s az ő érdeme, hogy kezdettől éreztük azt a fojtó, vigasztalan légkört, ami ezeknek a partra sodort embereknek éleiét jellemzi. Cs. L. A külkereskedelem hétköznapjairól Meggyőződésem, hogy a televízió azon műsorait, — nevezhető már sorozatnak is — amelyben minisztereknél tesznek látogatást a tévé munkatársai, sokan a „szívesen nézem” kategóriába sorolják. S hogy miért nézzük is szívesen, miért várjuk rendre ezeket az adásokat? Elsősorban azért, mert őszinte beszélgetésnek lehetünk tanúi, mégpedig olyan beszélgetéseknek, amelyek nem kerülik meg a problémákat, nem köntörfalaznak, hanem az ország mindennapi gondjairól és örömeiről, feladatairól és eredményeiről szólnak. Pontosan így volt ez a múlt csütörtökön is, amikor Veress Péter külkereskedelmi miniszternél tettek látogatást a tévések. Rutinosan, imponáló módon vezette a műsort Bá:i János, s nem kellett hozzáértéséről, felkészültségéről meggyőznie a nézőket. Es a miniszter? A gazdaság teljesítőképességéről, annak fokozásáról beszélt elfogulatlanul, s ennek tükrében ecsetelte azt is, hogy exportunk foltozásához mi szükségeltetik, s egyáltalán miként lehet kivívni eladható termékeink vonatkozásában a szocialista, a nyugati és a fejlődő országok elismerését, s ebből következően vásárlási kedvét. Az embereket általában elismeréssel tölti el a közvetlen hang, a leplezetlen őszinteség, különösen akkor, ha azt egy minisztertől „kapják”. Nem szükséges a legutóbbi műsor kapcsán mindezt különösebben magyarázni. Veress Péter „belement” abba is, hogy minisztersége első évében elhangzott nyilatkozatát mintegy összehasonlításul a mostanival, képmagnóról a néző elé tárják. Tanulságos volt a múlt idézése, hiszen akkor egészen más gadasági helyzetben éltünk, mint ma. Viszont az alaphangot illetően csöppet sem változott külkereskedelmi miniszterünk. Persze, a nagy összefüggések mellett e műsorból nem hiányzott az aktuális gondokról sem a szó, hiszen érin- tődöit a karácsonyi vásár, sőt az importáruk mennyiségének várható alakulása is. — hm — Epizód A televízió vasárnap délelőtti műsorából kiemelésre érdemes a W. S. Maugham Epizód című novellájának filmadaptációja. A tömör, igazán rövid film két fiatal tragédiában végződő szerelmét mutatja be. E romantikusnak mondható szerelmi történetből az igazi, a szép, a tiszta, osztálykülönbségeket is legyőző érzelmek láttán egyféle happy endet vártunk. Helyette azonban jött a keserű valóság. A magasabb osztályba tartozó leány — vállalva szerelmét és ezzel együtt a szülői háztól való kitagadást is — az öngyilkosságot választja, mivel börtönben ülő vőlegénye fölélt minden iránta táplált érzelmet. Tragik\ís~szép történetet láthattunk harmincöt percbe sűrítve... és ez a sűrítés nem ártott az „alapanyagnak'. Sőt. így volt igazán novellisztikus, így tudott tömören is sokat adni, így lett belőle — nem túlzók, ha azt mondom — filmnovella. A film készítőit dicséri az a megoldás, hogy az elbeszélő, de nevezhetnénk mesélőnek is, beszéde nyomán bontakozott ki a cselekmény. Az emlékek rövid felidézése után látott valóságos helyzetek megjelenítése tette tökéletessé, a nézőkhöz közelebb állóvá. a történetet. De nemcsak a két különböző társadalmi osztályba tartozó fiatal tiszta szerelmét láthattuk, csodálhattuk meg, hanem valami több is kitetszett a filmből. Bepillanthattunk — éppen a jellemek beszédéből, viselkedéséből adódóan — az osztályok életébe is. Talán érdemes lenne (még) egyszer elolvasni eredetiben a novellát is. —él— Jelenet a filmből K L U T E
