Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 280. szám AHA: 1,40 Ft 1983. november 27., vasárnap ÖN KÉRDEZ — MI VÁLASZOLUNK (4. old.) valösAg VAGY HAZUGSÁG? (5. old.) ŐSZI ELSŐK: TOLNA, HÖGYÉSZ, GERJEN (6. old.) ITT AKARUNK ÉLNI (3. old.) A munkás egyéniség A fogalom még abban az időben ragadt meg bennem, amikor a háborúból, a hadifogságból, a lágerekből ha­zatérők kipakolták hátizsákjukat, mindenféle maguk fabrikálta tárgyat: hamutálcát, gyújtót, vasvirágot, cigarettadobozt, képkeretet kotorászva elő. A család ámult: lám, mennyi gyönyörűség varázsolható a puska- és ágyúgolyó-hüvelyekből, repeszdarabokból, s min­dent szinte puszta kézzel, ügyességgel. „Ennek arany keze van’' — mondogatták a rokonok, ismerősök, s e botcsinálta mesterek érezték, érezhették az alkotói ön­tudatot, vagy — a tárgyhoz illőbben — az ezermesteri, fabrikálási büszkeséget, általánosabb szóhasználattal: a szakmai öntudatot. Szakmai, szakemberi öntudat, olyasmi ez, ami való­színűleg azóta, vagy még korábbról létezik, hogy bár­mily szakmáról, szakemberről egyáltalán beszélhetünk. Megvolt akkor is, amikor pedig jól tudta a munkás, hogy ügyességével, tudásával a tőkés zsebét dagasztja, és mégis: „kezes állattá” tette a gépet, megszelídítette az anyagot, mert nehéz lett volna másként dolgoznia! Erről az időről hallottam egy idős esztergályostól a történetet: „Huszonhatban elküldött a gyáros, szaladj fiam, hívd csak Ivánczi úrat! Mondd meg, hogy lapos­menetet kell bevágni, megfizetem. Május elseje volt, szaladtam egyenest a ligetbe ... Jött is Ivánczi; konflis, keménykalap, ünneplő, a ló nyakán meg perec. De nem akármilyen. Méteres sósperec ... Át se öltözött, bevágta a menetet, és ment vissza a Ligetbe.” Szó sincs itt valamiféle békebeli, családias munkás­tőkés viszonyról, de még csak Ivánczi úr naiv úrhat- námságáról sem. Egyszerűen annyit jelez a történet, hogy a tőkés, de a magára adó munkás is tudta, meny­nyit ér valójában a jó munka. Egy másik — csepeli — történet szerint annak ide­jén az öreg Weiss Manfréd sem azért beszélgetett üte­mes rendszerességgel legjobb szakmunkásaival, mert nagy demokrata j/olt, csak mert tudta, számolt vele, mitől fiadzik a pénz, s hogy ebben mekkora szerep jut a gyáróriás különleges képességű szakmunkásainak. Akik a korszerű technika fetisizált bűvkörében gon­dolkodnak, csak legyintenek erre: ugyan, hol vagyunk már attól a világtól, hiszen az úgynevezett aranykezű szakik ideje visszavonhatatlanul lejárt, kiszorítják őket a még több aranyat érő gépek. De így van-e valóban? A közelmúltban egyik szer­számgépgyárunkban munkásokkal beszélgettem erről: „Jöjjön, nézze ezt a masinát” — mondta egyikük, s tükrösen csillogó, nikkelfelületű géphez vezetett. Mik­roszkópcsőhöz hajoltunk, a mélyén leheletnyi mozdu­latokra is ugrált a kék hajszálkereszt: ezredmilliméte- reket mért. "Ilyeneken dolgozunk — folytatta —, koor­dinátaesztergák ezek, mindegyik sok milliót ér.” ököl nagyságú alkatrészt mutatott: „önmagában egy kis ker­tes ház...” Később egy gépóriásnál álltunk meg. „Londonból hozták, sok millióért, de — ki tudja, miért — nem gondoltak rá, hogy a szerződés szerint az angol szerelő eljön, garanciával beállítja. Eltört egy tárcsa. Várták, amíg újra érkezik, s nem kérdezték tőlünk: mi mit szó­lunk hozzá. Műszak után, társadalmi munkával össze­bütyköltük azt a tárcsát.” A példák azt szemléltetik: bármily fejlett a technika, a jó munkás nem nélkülözhető. Igaz, a tudomány, a technika valóban egyszerűsíti, automatizálja, ellenőrzi a munkafolyamatokat, de közben — más vonatkozás­ban — bonyolultabbá, áttekinthetetlenebbé is teszi a termelést. Az iparilag fejlett országokban nem csupán a betanított gépmunkások száma, szerepe nő, de a magasan képzett szakmunkásoké, szakembereké is. Láttam számítógépet, amely az alacsony színvonalú kezelőszemélyzet miatt jó ideig szinte az egyszeregy színvonalán működhetett. A kormány számítógép- programja egyszerre és azonos nyomatékkai hangsú­lyozza az új gépek gyártását, vásárlását, s a szakkép­zést. A közgazdasági irodalomból, de a gyakorlatból is jól ismert tény, hogy egy-egy új beruházás hatékony­sága távolról sem csak az alkalmazott technikától, s az értékesítési körülményektől függ, de legalább ilyen mértékben az új technikát irányító emberektől is.. Mégis, lépten-nyomon tapasztalni, hogy nem dolgoznak folyamatosan, vagy elég hatékonyan a sok-sok millió forintért vásárolt gépek, gyárak, mert elhanyagolják a | munkaerő tervszerű, időbeni felkészítését, szinte ki­zárólag arra ügyelnek: van-e, lesz-e elegendő munka- I erő, nem pedig arra: milyen az. A mindenhez értő, vállán szerszámos ládával ván­dorló aranykezű mesterember típusa valóban kiment a divatból, és ha szükségünk van is rá néha, nevetséges lenne századunk szakmunkásjelképének tekinteni. Csakhogy: az „aranykezet” a számjegyvezérlésű szer­számgépeknél, az automata gépsoroknál sem nélkülöz­hetjük. FÖLDESí JÓZSEF Centenáriumi ünnepségek Szekszárdon Száz íve született Babits Mihály Az emlékház avatásán Juhász Ferenc mondta el köszön* tő költeményét Nagyon sokan most, a cen­tenáriumi ünnepségek kap­csán fedezték föl önmaguk számára is a költő Babitsot. Tegnap a délelőtti órákban megélénkült Szekszárd. A Babits-ház felé igyekeztek az ünneplős emberek. A műemlékjegyzékek sze­rint a ház 1780—1800 körül épülhetett. Az épület udvari része földszintes. Ez a ré­gebbi rész. Zárt udvar, amit a szomszédos házfalak kerí­tenek be. Babits szülőházát műveiben mindenütt már öreg, vén háznak írja le. Sok gondott ökozott a családnak a sokszoros javítás. A szek­szárdi Városi Tanács 1965 ta­vaszán tervbe vette a költő szülőházának megmentését, teljes felújítását, majd ben­ne emlékmúzeum létesítését. A berendezést a megyei Bé­ri Balogh Adóm Múzeum vállalta magára, melyhez az Országos Széchényi Könyv­tár és a Petőfi Irodalmi Mú­zeum jelentős segítséget adott. A kiállított anyag sok vonatkozásban a város múlt­ját is idézi, így képet ad egy szekszárdi otthonról, a szá­zadforduló idejéről. Az ün­nepélyes megnyitásra 1967. július 2-án került sor, akkor a költő „földije” Illyés Gyu­la avatta fel az emlékházat: „Legutóbb Babits Mihállyal voltam ebben a házban, most ahogy átlépem küszöbét, kü­lönös változást észleltem. Mintha szentélybe léptem volna. Egy profán, de nagyon gazdagon berendezett, temp­lomi rangra emelt múlt jele­nébe. Minden vallás az ősök tiszteletén alapul. S azoknak az embereknek, akik nem hisznek a vallásban, a múlt ősi öröksége szolgáltatja a jelenben a -hitet” Ezeket a sorokat idézte Kovács János, a szekszárdi Városi Tanács elnöke, a teg­napi avatóünnepségen. A költő születésének századik évfordulójára a szülőház tel­jes egészében múzeummá vált. Tegnap a régi kertben a szekszárdi Pedagóguskórus énekszáma után Juhász Fe­renc, Kossuth-díjas költő mondott köszöntőt. Talán soha ennyi ember nem sétált a kerti utakon, mint ezen a napon. Az ün­nepségen megjelent K. Papp József, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, Császár József, a megyei tanács elnöke, dr. Kormos Sándor, a Művelődé­si Minisztérium főosztályve­zetője, Keresztury Dezső aka­démikus, Fodor András Jó­zsef Attila-díjas költő, Tol­nai Gábor akadémikus, Ba­ranya, Komárom, Somogy, Zala megyék és Esztergom város, a Tolna megyei álla­mi és társadalmi szervek képviselői. Juhász Ferenc köszöntő­ként elhangzott költeménye után koszorút helyezett el Farkas Pál Babits-szobrának lábaihoz. Ezután megtekin­tették az emlékmúzeumot. A délutáni órákban vetí­tették le a szekszárdi Nagy­világ művészmoziban a „Babits tájai” című filmet. Csányi László író ajánlotta a nézők figyelmébe e filmet, úgyis, mint amely közelebb viheti az olvasót a költőhöz. A Tolna megyei Tanács meg­bízásából készült filmet Raffai Anna rendezte. Ope- 'ratőre Kiss István, techniku­sa Csende Sándor volt. A né­ző követhette a költő élet­útját Szekszárdiéi, Baján Szegeden, Fogarason, Bu­dapesten át Esztergomig. A színes képek, szinte lépésről lépésre, sorról sorra illuszt­rálták a felhangzó versrész­leteket, amelyeket Sinkovics Imre mondott el. A centená­riumra készült dokumen­tumfilm közművelődési hasz­nosításának eredményeiről minden bizonnyal hamaro­san (Számot is adhatunk. A filmvetítés után a me­gyei művelődési központ előtti parkban található Ba- bits-szobor előtt főhajtással és koszorúk elhelyezésével tisztelgett István József, a megyei tanács elnökhelyette­se, dr. Fenicz János, a vá­rosi tanács vb-titkára, vala­mint a költő nevét viselő két intézmény, a III. számú Általános Iskola és a me­gyei művelődési központ di­ákjai, illetve munkatársai. Ezen a napon rendezett talál­kozót a 25 éves évfordulóját ünneplő Babits Mihály Ál­talános Iskola egykori és mai diákjai, tanárai részére, akik szintén résztvevői vol­tak a városi eseményeknek. A koszorúzás után közvet­lenül a szomszédos kiállítá­si terembe vonult a nagyszá­mú érdeklődő közönség. Itt mutatták be az országos centenáriumi képzőművésze­ti kiállítás anyagát. Keresz­tury Dezső költő, állami dí­jas akadémikus mondott megnyitó beszédet. Babits Mihály 1902—1908 közötti verseinek összefoglaló címét (Folytatás a 3. oldalon.) Az általános iskolások is elhelyezték az emlékezés virá­gait Aczél György a Szovjetunióba utazott Az amerikai rakéták telepítése fenyegeti a békét és biztonságot Bolgár, lengyel és román állásfoglalás A Bolgár Népköztársaság kormánya a szombati bolgár lapokban közzétett nyilatko­zatban elemezte az új ame­rikai rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdésével kialakult politikai helyzetet, és teljes támogatásáról biz­tosította a szovjet válaszin­tézkedéseket. A bolgár kor­mánynyilatkozat emlékeztet rá, hogy az Egyesült Államok vezető körei nem tanúsítot­tak kellő felelősségérzetet, és figyelmen kívül hagyták a Szovjetunió Genfben előter­jesztett reális javaslatait. A lengyel kormány teljes mértékben támogatja Jurij Andropov pénteken közzé­tett nyilatkozatát, és célsze­rűnek, a népi Lengyelország érdekeinek megfelelőnek tartja, hogy lépéseket tegye­nek a lengyel állam bizton­ságának és a lengyel fegyve­res erők harci készültségének fokozása céljából. A lengyel kormány — álla­pítja meg a pénteki ülésről kiadott közlemény — megér­téssel fogadja a szovjet kor­mánynak azokat a döntéseit és szándékait, amelyek a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország biztonsá­gának szavatolására irányul­nak. Egyidejűleg üdvözli a Szov­jetuniónak azt a készségét, hogy amennyiben az Egyesült Államok és más nyugati or­szágok visszaállítják a raké­tatelepítés megkezdése előtti állapotot, akkor a Szovjet­unió is visszatér korábbi fegyverzetkorlátozási és csök­kentési javaslataihoz. Az RKP KB Politikai Vég­rehajtó Bizottsága, az RSZK államtanácsa és kormánya pénteki együttes ülésén nyi­latkozatot fogadott el, amely sürgeti az európai rakétate­lepítések leállítását, és szov­jet—amerikai csúcsszintű tár­gyalásokat javasol. A nyilatkozat megállapítja, hogy a nyugat-európai raké­tatelepítés megkezdése ellen­tétes a népek akaratával, tu­dósok és több nyugati par­lament állásfoglalásával. A Szovjetunió ennek a helyzet­nek a következtében tartotta lehetelennek a közép-ható­távolságú rakétákkal foglal­kozó genfi tárgyalásokon való további részvételét. A román nyilatkozat min­denekelőtt azt tartaná szük­ségesnek, hogy Nyugat-Euró- pában állítsák le újabb ame­rikai rakéták elhelyezését, és a már NSZK-ba és Nagy- Britanniába szállított atom­eszközöket tárolják. A nyi­latkozat szorgalmazza, hogy egyik fél se hajtsa végre az utóbbi napokan megkezdett, illetőleg elhatározott intéz­kedéseket. Aczél György, az MSZMP Politikád Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára az SZKP Központú Bi­zottságának meghívására szombaton a Szovjetunióba utazott. Kíséretében vannak Barabás János és Knopp András, a KB osztályvezető­helyettesei. Búcsúztartására a Keleti pályaudvaron megje­lent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Marjai József Kisinyovban Marjad József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese szom­baton Kisinyovba, a Molda- vai Szovjet Szocialista Köz­társaság fővárosába érkezett a magyar gazdasági napok rendezvénysorozatának meg­nyitására.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents