Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-19 / 273. szám
1983. november 19. (TOCNA ^ Képújság 7 Szándék és irányított valéság Rókus János és Wemer András egy nagyon kedves gyermekrajzol mutat A Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztási csoportjának szobájában a három hölgy mögötti dohányzóasztalokon több ezer „kivégzett” kérdőív tornyosodik. A macskaköröm közé tett szó kizárólag a munkafolyamat elvégzésére utal, hiszen, amire a kérdések irányultak, még csak szándék, elképzelés. Nádor Ágnes közgazdász vezette és irányította azt a nagyszabású szándékfelmérést, amely háromezer-kettő- száznegyvenkilenc Tolna megyei hetedik általános iskolást — továbbá a végzés felé közelgő középiskolást — kérdezett meg arról, hogy miként és hogyan tovább. Elöljáróban — mielőtt az intézet publikálja a vizsgálat eredményét — ismerkedjünk meg a szándékvizsgálat néhány igen figyelemreméltó témakörével. — A megkérdezett fiatalok közül négyszázhetvenheten — mondja Nádor Ágnes — gimnáziumba, hétszázhat- vanheten szakközépiskolába, ezernégyszázhuszonheten pedig szakmunkásképzőbe készülnek továbblépni. A megkérdezettek közül egyszáz- harminchárman egyáltalán nem kívánnak újra iskolapadba ülni. Négyszáznegy- venöten pedig még nem döntötték el, hogy az iskola végeztével hová szándékoznak menni. — A százharminchárom gyerek mit válaszolt, miért nem akar továbbtanulni? — Kilencvenheten gyenge tanulmányi eredményükre, a szülők ezirányú kérésére vagy egyéb okokra hivatkoz- tak. ___________ A pályaválasztásról rengeteget beszélünk. Es különbözőképpen taglaljuk tartalmát. Sajnos, még mindig létezik olyan nézet is, hogy pálya- választásban a gyerek választ és a szülő dönt. Azokban a családokban, ahol a szólási jog lehetősége még mindig a matriarchátus vagy a patriarchátus szintjén adatik meg a gyereknek, ott elképzelhető. Másutt nem. Abban senki nem kételkedik, hogy a pályaválasztás nem ad hoc esemény. Pályát nem lehet választani egy momentum, egy pillanat alatt. A pályáraorientációt sem egyszeri ismérvek alapján végzik az erre hivatottak. De kérdezzük az utóbbiakat. Milyen törvények szerint élnek, gazdálkodnak az úgynevezett „humán szolgáltatással”? Aki kérdésünk megválaszolásában segítségünkre van, Werner András, a Tolna megyei Pedagógiai Intézet igazgatója és Rókus János, az intézet pályaválasztási csoportjának vezetője. — Nagyon sok tennivalónk van a pályaválasztás különböző területén — mondja Werner András. — Alapvetően két igényt kell kielégítenünk. A fiatalok érdeklődése, hajlama ismeretében megfelelő pályát ajánlani nekik. De oly módon, hogy a népgazdaság tervezett munkaerőigényéhez igazodjon a pályaorientációs munka. A pályaorientáció millióféle emberi segítségnyújtási lehetőség mellett kicsit „gazdálkodói munka” is. — A pályaválasztási érettségre nevelés, a pályaválasztási labirintusban az eligazítás első munkahelye az iskola — folytatja Rókus János —. De a család és a társadalom sem vonható ki alóla. Az általános iskolában pályaválasztásért felelős pedagógusok koordinálják ezt a roppant sokrétű munkát. Már az általános iskola alsó tagozatában a pedagógusoknak olyan irányú megfigyelést kell végezniük, hogy a gyermek diszpozíciós hajlamait megfigyeljék és kiaknázzák. Bizonyára sokan nem fogják elfelejteni, hogy mikor, milyen körülmények között mondták ki a végső igent arra a foglalkozásra, hivatásra, amit űztek vagy űznek is napjainkban. Ha jól értem a szakemberek szavait, akkor a diszpozíciós hajlam valamely szakma vagy hivatás iránti igény megjelenését és elburjánzását jelenti. Ha még ehhez időben társul a tudatos szülői, pedagógiai orientáció, akkor nagy a lehetősége az ösztönös szándék és a pályakezdési munkalehetőség találkozásának. Ezt a kétoldalú kapcsolatot meglehetősen sok eszközzel igyekszik is lerövidíteni, de egymáshoz is közelíteni a pályaválasztási csoport. Nincs annyi helyünk, hogy munkájuk megszámlálhatatlan kapcsolatteremtési, segítési és szolgáltatási láncszemeit egymásbafűzzük. Azonban arra van, hogy egy hevenyészett összefoglalót adjunk. A megyei pedagógiai intézet kapcsolatot tart a tanárokkal, a szülőkkel, az iskolán kívüli gazdasági egységekkel és tömegszervezetekkel. Helyzetfeltáró elemzéseket végez, megszámolni is sok időt tölt pályaválasztási propagandával, építi és kimunkálja az üzem és iskola kapcsolatát. Gyakorlati tájékoztatást és tanácsadást nyújt a szülőknek, továbbképzések formájában pedig a pedagógusoknak. Mindemellett speciális pszichológusi szaktanácsadást és megelőző pályaegé.'.zségügyi vizsgálatokat is végez. Bizony, nagyon töredékes ez a „munkaköri leírás”, de talán még így is közelebb segít jóné- hány szülőt és a pályaválasztás gondjában napokat, hónapokat tépelődő tizenévest, hogy hol keressen segítséget. — Mikor van sikerélménye a „humán szolgáltatónak”? — kérdezem Rókus Jánostól. — Akkor, ha az utcán megállítanak és ott kérnek tőlem valamilyen tanácsot. Ha az adott helyzetben józan tanácsot tudok adni. Biztos vagyok abban, hogy a csoportvezető ebbéli sikerélmény-ismertetésében nincs egyedül. Nádor Ágnes rengeteget tudna beszélni vizsgálatáról. Más embernek a papírra rótt rengeteg rubrika semmit sem mond. Neki és az intézet munkatársainak sokat, feladatokat. Bárcsak az életben soha senki ne látna és ne rajzolna rubrikát! De hát ez az óhaj nem is idevaló. Inkább tudjunk meg még néhány tényt az előbbi szándék-vizsgálatból. A megkérdezett általános iskolás gyerekek közül háromszáztíznek a szülei ajánlották a felsőbb iskolát, ezer- nyolcszáznegyvenkilencnek egyetért szülője a gyermek pályaválasztásával, harmincnak ellenzi, háromszázötven pedig nem szólt bele. A „Miért vonzó számodra a választott pálya?” című kérdésre elgondolkodtató válaszok érkeztek. íme: A fiuk a jó kereseti lehetőség, a jó munkakörülmények és a társadalmilag megbecsült pályákat választanák. A lányokat érzelmi tényezők motiválják. Nekik TÁJÉKOZTATÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS NEVaÉSI TANÁCSADÁS PSZICHOLÓGIAI VIZSGÁLAT ORVOSI VIZSGÁLAT IKTATÓ-POSTÁZÓ Űtbaigazító tábla — sokaknak már sikert is hozott. azért vonzóbb az általuk választott pálya, mert sok emberrel kerülhetnek érintkezésbe, tiszta munkát végezhetnek és jó munkakörülmények között dolgozhatnak. A hetedikes tanulók olyan pályát nem szándékoznak választani, ahol sok lesz a szabad idejük. Szűcs László János Fotó: Kapfinger András A pályaválasztási csoport munkatársai _ V álaszkeresö események Hogy vannak az egészségügyi főiskolát végzettek? Magyaráznám a főcímet, azt, hogy milyen eseményekre gondolok. Felmérés készült az év első felében az egészségügyi főiskolát végzett égés zségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeiről az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete egészségpolitikai osztályának fölkérésére. A vizsgálódás megállapítása — kiegészülve az érdekeltek véleményével — július 21-én indultak a címzetthez. Azt követően tehát, hogy a megyei tanács egészségügyi osztálya és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyebizottsága ankétra invitálta a főiskolai végzettségűeket. Nyolcvanhat meghívott közül körülbelül negyvenen éltek a véleménynyilvánítás fölkínált alkalmával, többségükben körzeti védőnők. De erről kissé később bővebbet. A második és harmadik esemény napja egybeesett. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Tolna megyei Bizottsága e héten ked den tárgyalt a megyében dolgozó, egészségügyi főiskolát végzettek közérzetéről, munka- és életfeltételeiről. Az újságíró is ezen a napon indult el a személyes találkozások reményében. De ha most bárki azt gondolja, hogy mást talált, mint amit a két dokumentum, a felmérés, továbbá a megyebizottság részére készített beszámoló tartalmazott, az téved. A különbség csupán annyi, amennyi egy levél és a személyes találkozások között van és ugye nem kétséges, hogy az utóbbi a színesebb, átélhetőbb ? Meggyőződésem szerint igen. A két említett, mérlegelő jelentés bevezetőként számadatokat citál, majd szakmákra bont, elkülönítve a kiegészítő szakon — ez kétéves — végzetteket a nappali tagozatosoktól, akiknek három év a szorgalmi idejük. Kikerülhetetlen a fontosabb számadatok idézése, öt év alatt, 1979-től 1983-ig 86-an szereztek egészségügyi főiskolai végzettséget a megye egészségügyi szolgálatában dolgozók. Kiegészítő szakon végezték ötvenötén, nappali tagozaton harmincegyen. Az előbbiek, a szakmai rá- k-épzők között a védőnőké a többség. Az említett időszak alatt ők negyvenen szerezték korábban elnyert oklevelük mellé diplomát. S itt hadd jegyezzem meg, hogy az emelt képesítési szint munka melletti megszerzésének lehetőségét a 45 éven aluliak számára kínálta föl — nem kötelezőként! — az egészségügyi kormányzat. Ettől függetlenül akadtak olyanok a védőnői karban, akik 45 éves korukat elhagyva sem voltak restek vállalni a kétéves, havonta ismétlődő konzultációkkal járó „ráadást” napi munkájukra. Maradva a kiegészítő szakosoknál, tizenegy közegészségügyi ellenőr, egy dietetikus, három intézetvezető tett sikeres államvizsgát. Egybehangzó véleményük szerint dolgukat megkönnyítette és nem is kevéssé az a gyakorlat, amit pályakezdésüktől számítva alkalmas volt a tapasztalatok fölhalmozására, olykor cseréjére az erre szánt fórumokon. A 31 nappali tagozaton végzett között 18 védőnő, 5 közegészségügyi ellenőr, 3 gyógytornász, öt dietetikus. Részükre öt év alatt ötven állást hirdettek meg. Hogy mégis csupán 31-en vannak munkájukkal jelen Tolna megyében? A miértre túl egyszerű lenne csak azt válaszolni, hogy a pályakezdők alacsony bére miatt. Igaz se lenne, hiszen a főiskolát végzett védőnők zöme 3200— 3400 forintos bérrel indult és indul. Ez az összeg egészül ki az átlag 250—300 forintos területi pótlékkal. Az alkalmanként szükségessé váló helyettesítések díja pedig 1000—1500 forint között mozog. S itt kell elnézést kérnem a közegészségügyi ellenőröktől, gyógytornászoktól és dietetikusoktól, ha a továb- biakhan az egészségügyi ellátás „gyalogjairól”, a védőnőkről írok. Véletlen műve volt, hogy így fordult a dolog. Védőnőkkel találkoztam. Dombóváron Fábián Károly- né Susoczky Mártával, Kur- don Nádhr Annával, Bony- hádon Juhász Benedekné györe-izményi védőnővel. Juhász Benedekné 24 éve dolgozik, 45 éves és saját körzetén kívül most Nagytmá- nyokon helyettesít. — Ha én fiatal lennék és elvégezném az egészségügyi főiskolát, nem vállalnám a védőnői munkát — -mondia. Nem szereti, amit csinál? Jaj, dehogynem! És tán rosz- szul se végzi, hiszen tavaly kapott „Kiváló dolgozó” kitüntetést. „De tudja, — fűzi a szót tovább —, amikor mondom, hogy 24 év után 3900 forint a fizetésem, akkor kinevetnek a falumban. Egyik este meg ... hát nagyon fájt megint a lábam a gyaloglástól. Nyomogattam, bíztattam, hogy türelem, nyugalom, ki kell még bírjon tíz évet...” Fábiánná Susoczky Márta elvégezte a főiskolát 1980- ban. Igaz, nem oda készült, hanem az orvostudományi egyetemre. Hat — későbbi — évfolyamtársával együtt irányították Szegedre s mert gyermekorvosnak készült, a védőnői szakot választotta. — Tulajdoniképpen nem bántam meg — közölte még beszélgetésünk elején az előtakarékoskodó fiatalok garzonházának egyik negyedik emeleti lakásában, Dombóváron. Márta ide pályázott, most övé a 4. számú körzet, amelyhez Mászlony-puszta is hozzá tartozik. Férjével, aki mozdonyvezető, itt ismerkedett meg, s átmenetileg hiányozni fog a körzetéből, mert gyermeket várnak . . . Kezdésikor 3000 forint volt az alapfizetése, ehhez jött a 300 forint területi pótlék. Most a pótlékkal kiegészített járandósága 3800 forint. Elégedett, sőt mi több, boldog. Közérzete tehát a „megfele- lő”-nél jobb. Helyére talált. Néhány kilométerrel arrébb, Kurdon ez lehetne a helyzet a szekszárdi születésű Náchr Annával is, aki 1982- ben pályázott Kur-dra, hiszen ő sem kevesli a kezdőfizetést. Igaz, a munkát sem,, mert nemcsak Kurdot, Csib- irákot és Csurgópusztát látogatja, hanem Gyulajon is helyettesít. Ámde... a sokak által irigyelt szoba-konyhás szolgálati lakás jó ízléssel berendezett szobáját fél három óta fűti. Délután ötkor a hőmérő még csak 16 fokot mutat. Cudar volt az első tél, amit itt töltött, mert a két olajkályha -közül egyik rosz- szább volt, mint a másik. A mostani széntüzelésű pedig csak zabái ja, zabálja a .tüzelőt. Tavaly télen szívesen vette, ha egyik ^másik pedagógusházaspár a születő barátság jogán nem engedte haza aludni a farkasordító hidegbe. A munka? Tetszik. Pedig ó se az egészségügyi főiskolára indult. De most, öt volt szobatársával kölcsönösen látogatják egymást. Mind az öten védőnők és testvéri módon tudnak örülni egymás sikereinek. — Fejér megyében robogót kaptak szolgálati járműként a védőnők. Nekünk is az kellene itt. ősszel és télen úgyis buszra és lábbuszra kényszerül az ember. Hát igen. Az anya- és csecsemő-, ha úgy tetszik családvédelem, családgondozás gyalogmunkásainak, első számú szakmai ártalma, betegsége a visszérgyulladás, majd mindaz, ami ebből következik. Védőnőink évente 1300— 1400—1500 látogatást végeznek. Mellette hiába az általános -tütakozás, nincs ami -gátat vetne a munkájukat terhelő adminisztráció föl- sza-porodottságának. Rossz pedig az az arány, ami napi 4—5 órás, szorosan vett védőnői, gondozói munka és 5—6 órás körmölés között alakult ki. — Azt gyanítom, van olyan jelentés, amit senki se olvas el — véli Náchr Anna nevetve Mit mondjak? Tudnék éppen javasolni valamit ennek a kipróbálására. Az ötlet egy idős pályatársamé, aki az évtizedekkel ezelőtt rákénysze- rített jelentések valahánya- dik oldalán közölte mi a véleménye arról, aki addig elolvasta a jelentést. A könnyű -testi sértéssel fölérő mondat miatt senki söha felelősségre nem vonta ... És akkor a közérzetről, illetve arról, ami ezt pozitív irányba befolyásolja. Jobb és egyre jobb munkakörülményeket; megfelelő időbeosztást; kevesebb adminisztrációt; a jelenleginél nagyobb anyagi biztonságot, erkölcsi megbecsülést. Ezek a kívánságok jogosak. LÁSZLÓ IBOLYA
