Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
Névnap: Jenő. A Nap kél 6.52 —. nyugszik 16.06 órakor. A Hold kél 15.23 —, nyugszik 4.09 órakor. Háromszázhúsz évvel ezelőtt, 1663. november 18-án született, és 69 éves korában, 1732-ben halt meg Köleséri Sámuel orvos, természettudós. V __________________________ v ^ ma délután .négykor nyitja meg Pakson a művelődési központban Kovács Károly művészettörténész azt a kiállítást, melyet Hoffmann Henrietta festőművész és Kutas László szobrászművész munkáiból rendeltek. A tárlatot december .11-ig tekinthetik meg az érdeklődők. + A KIVÉTELES méltányosságból történő nyugdíj- emelés irányelveit ismertették a szakszervezeti társadalmi tanácsok elnökeivel tegnapi értekezletükön Szekszárdim, az MSiZMP Oktatási Igazgatóságán. A HARMINC százalékkal növekedett a tamási Kop-Ka ÁFÉSZ boltjaiban a közvetlenül termelőktől .felvásárolt, majd értékesített gyümölcs- és zöldségfélék forgalma az év első tíz hónapjában a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az eredmény — az ellátás javulása — elsősorban annak köszönhető, hogy a szövetkezet ez évtől kezdve harmincra bővítette azon egységeinek számát, amelyeket közvetlen felvásárlói joggal ruházott fel. O A BHG szekszárdi gyárának közművelődési bizottsága szervezésében író—olvasó találkozón vett .részt Baka István, szekszárdi születésű költő, a Kincskereső című folyóirat munkatársa. A költő műveit a szekszárdi versmondóműhely mutatta be. A másfél órás beszélgetésen mintegy harmincán vettek részt. * NÉGYSZÁZ kilovoltos nagyfeszültségű .távvezeték épül a Nyugat-Dunántúl térségében. Az új távvezeték a keszthelyi elosztóáUomásról indul. Az egyik ága Kaposvárra, a másik Zalaegerszegre vezet. Az acélelemeket Dunaújvárosban gyártják és a zaiakomári vasútállomásról juttatják el a felhasználás helyére. A sokezer .lakóház, üzem és intézmény vil- lamosenergia-ellátásáf javító új nagyfeszültségű távvezeték előreláthatóan 1986 elejére készül el. A Kossuth rádióban 19 óra 35 perckor Jelentkezik a Hangalbum. A rádió hangarchívumának és Babits-hangarchívumának a költő hangját őrző felvételei hangzanak el. Babits Mihályról Schöpflin Aladár beszél. A tévé 2-es programján 20 óra 1 perckor kezdődik a Diákév '83 című műsor, amelyet az ifjúsági szerkesztőség állitott össze abból az alkalomból, hogy a KISZ 1983-at a diákok évének nyilvánította. Az adás rendhagyó sajtótájékoztatóval kezdődik, amelyben középiskolások, a szakmunkástanuló-intézetek saját készítésű újságjainak diák-főszerkesztői, diák-újságirói kérdeznek, a válaszokat pedig Fejti György, a KISZ KB első titkára, Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője és Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes adja. Téma: az iskola, az iskolai KISZ- élet, az „újságcsinálás”. — A Sárkány menyegzője cimfl tévéjátékot vetíti 20 órától az 1-es program. # TARNALELESZEN az Egyetértés Mgtsz erdészetében Kormos Ignác 48 éves helyi fakitermelő a lejtős domboldalon munkája közben megcsúszott, egy fának esett és súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. NOVEMBER 18 . FENTEK Felhő, szél A várható időjárás az ország területéré ma estig: időnként kissé megnövekszik a felhőzet, főként északkeleten hószállingózás lehet. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5 fok közelében valószínű. Orvosmeteorológia Szombattól hétfőig időnként erősen megnövekszik a felhőzet és kisebb havazások lehetnek. A hőmérséklet hajnalban —5 és 0 fok körül alakul. A jövő hét közepére erős északi szél kíséretében ismét hideg levegő éri el a Kárpát-medencét. A felhőátvonulásokból néhány helyen rövid ideig tartó hózápor alakulhat ki. Az éjszakai lehűlés erősödik, általában —4 és —9 fok várható, napközben a hőmérséklet —4 és plusz 1 fok között valószínű. A jövő hét közepéig tartó időszak első felében tehát egy-egy enyhébb léghullám érkezésével felhősebb lesz az idő, amikor megnövekszik a levegő nedvességtartalma, átmenetileg csökken a légnyomás, kissé emelkedik a hőmérséklet és ismét szennyezettebbé válik a levegő. A változások hatására levertek lehetünk, megfájdulhat a fejünk, ingadozhat a vérnyomás, gyengül ellenállóképességünk a fertőzésekkel szemben. Átmenetileg megszaporodhatnak a reumatikus és az érrendszeri panaszok, s nagyobb a lehetőség a megfázásra is. Egy iskola összefogott... Átalakítják a domboldalt A dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola területén már hosszú évek óta kihasználatlan egy domboldal, amely csúfította az intézmény környékét. Az iskola vezetői és tanulói elhatározták, hogy a területet átalakítják sportpályákká és pihenőparkká. Bu- zási László tanár szervezésében, még kora ősszel elkezdődött a társadalmi-munka„Ez a mi munkánk” A Volán bemutatkozik .Pech József igazgató nyitotta meg Dombóváron a művelődési otthonban a Volán 11 az. Vállalat dombóvári üzemegységének bemutatkozó hetét. A november 15-től 19-ig tartó program nyitóeseményén a Kapós utánpótlás együttese adott műsort. Ezt követően tekinthették meg az érdeklődők a Volán-dolgozók hobbikiállítását, fotókiállítását, valamint azt a fotó- és dokumentumanyagot, mely az üzemegység múltját és jelenét mutatja 'be. Másnap délután két szakmai előadás hangzott el. Az egyikhez, mely a Volán forgalombiztonsági munkájáról szólt, KRESZ-verseny is kapcsolódott. Tegnap „így csináljuk mi” címszó alatt bemutatóra került sor a Volán javítóműhelyében. Ma hidegtál-bemutató, borbírálat, borkóstolás szerepel a programban. A zárónapon, 19-én folyamatos filmvetítés és játszóház várja a gyerekeket. A gépkocsival rendelkező szülőket pedig a művelődési ház parkolójában azok a volános szakemberek várják, akik kezdve a fényszóró- beállításon, több apró, de fontos szolgáltatást végeznek el díjmentesen, tanácsokat is adva az érdekelteknek a 'takarékos vezetéstechnikára vonatkozóan. A programot szombaton este a művelődési ház előterében ajándákműsor és disco zárja. Madáridegenforgalom Az utóbbi napokban megélénkült a Balaton madár-idegenforgalma. Különösen nagy csapatokban érkeznek a tóra vadlibák és vadkacsák. A vetési ludak reggelente kirajzanak, s tízezer- számra lepik el egyes kisalföldi falvak határát. Este a hatalmas csapatok nagy gágogással visz- szavonulnak éjszakai szállásukra, a Balatonra. A Kis-Balaton nyílt vizeit is elözönlötték a madárcsapatok. A hévízi csatorna mentén jégmadarak tanyáznak. A természetvédelmi megfigyelők szerint a költöző madarak közül is visszamaradtak kisebb csapatok, s ezek már valószínűleg télen sem hagyják el a Kls-Bala- tont és a Zala folyó környékét. akció. Több napon keresztül — főleg szabad szombatokon — szívesen végeztek társadalmi munkát a tanulók és nevelők együtt. A konyha dolgozói is megfogták a lapátot, hogy segítsenek. A domboldal „lefaragásához” a gépet a kaposszekcsői Kossuth Termelőszövetkezet és a MÁV-gépállomás adta. Mintegy 1500 óra társadalmi munkában elkészült a teraSzekszárd, Cinka utca Tető alatt az első új ház Kezdjük egy helyesbítéssel: a november 9-i számunk Utolsó oldalán a hírek alatt megjelent kép aláírása módosításra szorul. Tóth János közölte velünk, hogy a képen látható ház — melynek a tetőszerkezetén dolgoznak az ácsok — nem Halász Lászlóéké, hanem az övéké. Ismét a helyszínen járva derült ki a tévedés oka, miszerint a kép előterében Halász László rendezgeti fiával a zsaluanyagot — az ő neve került a jegyzetblokkba, majd az újságba, háza azonban a fényképen láthatótól balra van, nem látszik. Azt is megtudtuk, hogy Halász László és Tóth János kollégák, mindketten a KPM Közúti Igazgatóság szekszárdi üzemvezetőségén technikusok. Egyszerre fogtak a házépítéshez, együtt csináltatták a tervet, kölcsönösen segítenek egymásnak az építkezésben. Házuk is egyforma lesz. És ami még azonos, a Halász családnak is, a Tóth családnak is három gyereke van. Ami a különbség: az ácsok előbb Tóthék házának tetőszerkezetét építették meg, utána vonultak át Halászékhoz. (J) szos kiképzésű tenisz- és a tollaslabdapálya. A salakot is a tanulók hordták ki és terítették szét. Az ősz folyamán fákat is telepítettek a területre, és elkészült a tanulópark is. Az átalakító múmiát a tavasszal folytatják, s a tanév végé;g szeretnék befejezni. Magyarszéki Endre Fotó: Dombai István Gyümölcs- és díszfacsemete, valamint szőlőoltványle- rakatot hozott létre a dombóvári áfész a város északi bejáratánál. Az intézkedés lét- jogosultságát és szükségességét mutatja, hogy az első héten a rákóczifalvai téesz által szállított 4000 csemetéből és oltványból kétezret értékesítettek. Illést tartott a Babits- emlékbizottság Szekszárdon, a megyei művelődési központban tartott ülésen a megyei Babits-em- lékbizottság a költő születése századik évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő nagyszabású programsorozat tennivalóit tárgyalta meg. Ezt követően az operatív testület megtekintette a megyei művelődési központ Babits tájain című filmjét, melynek Kiss István az operatőre. István József, a megyei tanács elnökhelyettese a színvonalas alkotás elismeréseképpen a Babits-emlék- plakettet ez alkalommal adta át az alkotónak. A Babits Mihály Emlékház emeleti termeiben november 26-án új kiállítás nyílik. Az emlékházban a költő születésének 100. évfordulóján 10.30- tól 14.30-ig alkalmi postahivatal működik, ahol színes képeslapok és Babits-emlék- bélyeg is vásárolható első- napi bélyegzéssel. Múzeumi füzetek jl a régi ház még...” Kevés költő akad, aki írásaiban annyiszor idézné a szülőházát, mint Babits Mihály. Születésének 100. évfordulója tiszteletére „idegenvezető-kiadvány” készült a szekszárdi Béri Balogh Ádám Megyei Múzeumban. A szerző Vendel-Mohay Lajosné, a szerkesztő dr. Vadas Ferenc. A tudományos igényességgel íródott füzet a felújított Ba- bits-házon vezeti végig az olvasót. Így kalauzol a kiállítás földszinti termein, a fogadószobán a költő édesanyjának és magának Babitsnak a kedvenc tartózkodási helyein át, eljutva az emeleti szobákba, ahonnét a „régi kertre” is szép kilátás nyílik. A Múzeumi füzetek sorozat negyedik 'tagja hagyta el a Szekszárdi Nyomdát, címe: „Áll a régi ház még ..A fizetekef csak a megyeszékhely múzeumában és a Babits Mihály 'Emlékházán vásárolhatják meg az érdeklődők. MÜANYAGCSÖVES PADLÓFŰTÉS A MA ÉS A JÖVÖ FŰTÉSÉ. Ideális hőkomfort; nincs helyi túlfűtés, nagy a hőtároló képesség, biztonságos, alacsony hőfoktartományú az üzem, 15—25 százalékkal olcsóbb az üzemeltetés! A belső légáramlás csekély, a fűtés nem foglal helyet a lakótérben. TERVEZÉST, KIVITELEZÉST, ANYAGBESZERZÉST VÁLLAL AZ ENERGIA 2000 G. M. K. (187) OLVASTAM Az úszásoktatásról Örömmel olvastam lapunk tegnapi sportrovatában Ónodi Szabolcs testnevelő tudósítását arról, hogy úszni tanulnak a bonyhádi gimnazisták. A szekszárdi általános iskolások úszásoktatásáról magam is tudok családi kapcsolataim révén. Nagyon jó hírek az ilyenek. Egyrészt az úszni tudót kevesebb veszély fenyegeti a vízben, mint azt, aki nem birtokosa az úszás tudományának. Másrészt az úszás egészséges, az egyik legegészségesebb sport, játék, szórakozás. Sokkal több uszada, strand, vagy akár csak egy kis fürdőmedence kellene, mint amennyi van. Félreértés ne essék, úgyszólván minden község társadalmi összefogással, — tehát nem állami eszközökkel — tudna magának építeni egy, jnondjuk húszszor harminc méteres medencét, ahol nemcsak felüdülést nyernének nyáridőben a falu lakói, hanem a gyerekek is megtanulnának úszni. Még egyszer mondom, nem államunk mostanság amúgy sem degeszre tömött zsebére apellálok, hanem a társadalmi összefogásra. — iov — Csemetelerakat "imÉPÜJSAGa Vlagyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, ■iphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesitőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. l_______________________________________ _______________:-------------A földmunkálatok a leendő sportpályán 300 tanuló hordta és terítette szét a vörös salakot