Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

1983. október 1. Képújság 9 Lengyelország Takarékossági program A karsztvizekből lerakodott kővízesés Teaültetvények, teaexport Vietnamban az első nagy­üzemi teaültetvényeket még a francia gyarmatosítók ho­nosították meg a Bac Bo fel­vidéken, Gia Lai-Kon Tűm és Lám Dong megyében. Az ültetvények mellett több kisebb fonnyasztó- és csoma­golóüzemet is létesítettek. A felvidéki éghajlat és a jó minőségű vörös bazalt talaj kedvezett a teatermesztés­nek, s így idővel növekedett a kivitel is. 1925-ben 1 051, 1926-ban 1 145, 1936-ban 1 306, 1940-ben pedig 2 146 tonnányit exportáltak a viet­nami teából. Ma az országban mintegy 90 ezer hektárnyi terület len­ne hasznosítható teatermesz­tésre, de az ültetvények csak 50 ezer hektárt foglalnak el. Az állami gazdaságokban 3 tonna, a szövetkezetekben pedig 1-2 tonna a hektáron­kénti terméshozam. Az or­szág teatermelése évente több mint 20 ezer tonna. Ennek mintegy a felét exportálják. Jelenleg a fő teatermelő gazdaságok északon és a Köz­ponti Fennsíkon találhatók. A legértékesebb vietnami tea­fajta: a Bac Thai. Ennek legkedveltebb változata: a Tan Cuong zöldtea, amely édes ízű, erős főzetet ad. A tervek szerint 1985-ig 20 ezer hektárral növelik a tea­ültetvények területét. A forradalom énekese Kuiba zenei életének ér­dekes, az országhatáron túl is ismert alakja Carlos Pu- ebla gitárművész és zene­szerző. Pályafutása során a .ma 64 éves művész 2 ezer dalt komponált. Hazájában a forradalom énekesének ne­vezik. Nagyobb nyilvános­ság előtt az ötvenes évek­ben mutatkozott be a mű­vészek, értelmiségiek ked­véit találkozóhelyén a ha­vannai La 'Bodeguita dél Medio étteremben. Kvar­tettjével előadott dalai meghódították a törzsven­dégeket. A politikai, gazda­sági helyzetet élesen bíráló, a társadalmi visszásságo­kat feltáró sanzonjai élénk visszhangra találtak, s nép­szerűvé 'tették szerzőjüket. ____________________________I Egyedülálló földgömb A permi egyetem földrajzi tanszékének munkatársai a taskenti egyetem megrende­lésére egyedülálló földgöm­böt készítenek. Átmérője 214 centiméter. A hétmilliószoros kicsinyítés ellenére aprólékos pontossággal ábrázolják a Föld valamennyi kontinentá­lis és víz alatti jellegzetes domborzati viszonyát. A föld­gömbhöz mintegy 12 négyzet- méter összterületű térképet készítettek, majd ezt követő­en magát a gömböt. A dom­borzati viszonyok érzékelte­téséhez először alkalmazták a gipszometria módszerét. A gömbre felrajzolták a Világ­óceánt, minden víz alatti he­gyet, völgyet. A glóbusz elké­szítésénél csak vulkánból több mint másfél ezret építet­tek fel. Örményországban az 1600— 1800 méterrel a tengerszint feletti magashegyi fennsík alatt elterülő Arcseri bar­langban Szambel Hacsatrjan vezetésével gyakorlott bar- langkutgtócsoport 76 órát töltött el. Az örmény földraj­zi társaság által szervezett csoport részletes kutatásokat végzett a köztársaság három legnagyobb barlangjában, az Arcseri, a Mozrova és a Ma­gda barlangokban, megálla­pította nagyságukat, számba vette az ott található archeo­lógiái és biológiai leleteket. Örményország karsztbar- langjai csodálatba ejtik a lá­togatókat, a sztalaktitok, a korall-formájú lerakódások, a függönyszerű és más érdekes formájú cseppkövek gazdag­ságával. ^Találtak benne a pa­leolit kultúrák maradványa­it, állatcsontokat, barlang­rajzokat, üveglávából készült fegyvereket. Ezeket a tárgya­kat a tudósok gondosan ta­nulmányozzák. A barlangkutatók által végzett kutatások és megfi­gyelések lehetővé teszik a további részletes kutatásokat, az egész barlangrendszer fel­tárását és megnyitását a tú­risták előtt. A lengyel kormánynak a szejm által jóváhagyott ta­karékossági programja, ame­lyet ma az egész országban kötelező érvényű, pontosan kijelöli a legfontosabb fela­datokat. A program legálta­lánosabb céljai: az üzema­nyag-takarékosság, a teher­gépkocsik üresjáratainak fel­számolása, a hulladékanya­gok újrafelhasználása. A ter­vezet ugyanakkor az egyes termelőüzemek számára pre­cízen körvonalazott — álta­lában korszerűsítéssel együtt járó — takarékossági felada­tok végrehajtását írja elő. Ezek a feladatok igen konkrétak. Például egy nagy- olvasztó átépítése vagy egy üzemi hevítőberendezés kor­szerűsítése. A program rögzí­ti a munkák megkezdésének és befejezésének határidejét, megadja a vállalkozás költ­ségeit és végrehajtásának módját. A feladatok többsé­gének célja olyan mértékű megtakarítás elérése, amely az összesített fűtőanyagmér­legben már nagy súllyal esik a latba. Mindezzel párhuzamosan már számos lengyel üzemet köteleztek a nyersanyagok egy részének hulladékanya­gokkal történő helyettesítésé­re. Ma például az üveghuták­ban fel kell használni az üvegtörmeléket, a vaskohók­ban pedig a hulladékvasat. A tudományos kutatóinté­zeteket olyan munkák meg­kezdésére kötelezték, amelyek konkrét megtakarításhoz ve­zetnek. Itt elsősorban műsza­ki és technológiai megoldá­sokról, tökéletesítésekről és ésszerűsítésekről van szó, amelyek eredményeként a termelésben csökken a nyers­anyag- és anyagfelhasználás. A kormány takarékossági programja nyomán a külön­böző vállalatok kidolgozzák saját terveiket. Ezekben nemcsak a nyersanyag- és anyagtakarékosságot veszik figyelembe, hanem a villa- . mos energia, a szállítóeszkö­zök, csomagolóanyagok éssze­rű megtakarítását is. A vál­lalati tervekben fontos helyet foglal el a gép- és berende­zéselemek felújításának kér­dése is. Ez lehetővé teszi a termelés ütemének fenntar­tását, a géppark teljes ki­használását és a devizaigé­nyes import csökkentését. A takarékossági programok legnagyobb része bevezetés alatt áll. Hatásukat lemérni csak bizonyos idő elteltével lehet. Ekkor jön el az érté­kelés és az esetleges módosí­tások ideje. Egyvalami azon­ban már ma leszögezhető: a takarékossági rendszer kö­vetkezetes és általános alkal­mazása nélkül a hároméves terv feladatainak végrehaj­tása, s ami ezzel egyértelmű: a jelenlegi gazdasági gondok legyőzése komoly problémá­kat okozhat. nyire lévő betongyárba. A be- és kirakás együttvéve 2 percet vesz igényibe. A'Lilo- rendszer üzembe helyezése révén a munkatermelékeny­ség a közúti szállításhoz ké­pest húszszorosára növeke­dett! Sűlaveri grúz faluban most építik a Lilo harmadik üte­mét: ez már 40 kilométer hosszú Lesz és egy év alatt kétmillió tonna kavicsot fog szállítani. Felszabadul sok száz munkáskéz, a nehéz­dömperek tucatjai. CSŐVEZETÉK GYÁRBAN ÉS KÖNYVTÁRBAN Van még egy terület, ahol a pneumatikus konténerek si­keresen helyettesitik a teher­autókat: a kommunális gaz­daság Moszkva egyik új ke­rületében — Csertanoje-Sze- vernojeben — megvalósítot­ták a háztartási hulladékok csőszállításának ötletét. A ke­rület szélén különös üzemi épület áll: a pneumatikus hulladékeltávolító állomás. A lakóházakból ide vezetnek a hulladékszállító csövek, ame­lyekre nagy teljesítményű kompresszorokat kapcsoltak. Ezek szívják a hulladékot az állomás gyűjtőtartályaiba. Itt a szemetet szilárd hasábok­ká préselik, amelyek aztán könnyen elégethetők. Lenimgrádban befejezőiéi­ben van a háztartási hulla­dékgyűjtő rendszer első üte­mének építése. Ebben a kon­téneres pneumatikus szállí­tást vákuumberendezéssel egyesítik. Kiszámították, hogy e rendszer üzembe he­lyezése lehetővé fogja tenni száz tehergépkocsi felszaba­dítását, így üzemanyagot ta­karít meg, az automatizálást magas szintre emeli abban a szférában, ahol a munkát so­hasem tartották elég vonzó­nak. A pneumatikus rendszerek megtalálták helyüket az or­szág iparvállalataiban. Ha itt talán nem is olyan nagymé­retűek, de alkalmasak kisebb alkatrészek szállítására, a műhelyekből a késztermék­raktárakba, a részegységnek a szereidébe. Üzembe állítá­suk számos előnnyel járt. Máris lényegesen sikerült csökkenteni a kézi munka szintjét a szaranszki mecha­nikai műveknél és a penzai gépgyárban. Az alkalmazás új területe a könyvtári pneumatikus konténer. A könyvtárakban mások a feladatok, mások a technikai megoldások is. A Transzprogressz szakemberei körmetszetű csövek helyett téglalap-metszetű csővezeté­ket létesítettek. A konténer olyan, mint az iskolatáska: így kényelmesebben szállít­hatók a könyvek. Az új rend­szert bevezetik a moszkvai Lenin, a Szaltikov-Scsedrin leningrádi állami könyvtá­rakban. Mindkét rendszer évente ötmillió könyvet fog eljuttatni az olvasóknak. A PNEUMATIKUS METRÓ S vajon nem csábító a pneumatikus metró gondola­ta? Az építészek szerint a jö­vő városai könnyen feloszt­hatok lesznek lakó-, igazga­tási és termelési övezetekre. Tüstént felvetődik a kérdés: milyen szállítással kössék össze ezeket a kerületeket. A felszíni szállítás aligha bir­kózna meg az óriási utasfor­galommal. A metrónak nincs konkurrenciája, de az alagu­tak megépítése nagyon költ­séges. A pneumatikus szállí­tás azonban segíthet a hely­zeten. Képzeljünk el rácsos tar­tókra felfüggesztett, átlátszó csővezetéket. A csőfalakon keresztül láthatók az alumí­niumból és üvegből készült, zajtalanul sikló vagonok. A megbízható hermetizálás és a légkondicionáló berendezé­sek kellemes mikroklímát te­remtenek az utasok számára. Minthogy a rendszert a leve­gő működteti, következéskép­pen nincs sem motorzaj, sem környezetszennyezés. A számítások szerint a pneumatikus városi szállító- rendszerek építése fele any- nyiba kerül, mint a föld alatti metróvonalak létesítése. Az üzemeltetési költségek is fe­le akkorák lesznek. ANATOL1J KOMRAKOV APN-KS Itt a piramidka! A magyar Rubik-kockának megjelent a vetélytársa: a piramidka. Ezt a nevet adta térbeli logikai játékának Alekszandr Ordinyec kisinye- vi mérnök. Találmányára szerzői tanúsítványt adtak ki. A kívánt eredmény — a pi­ramidka (gúla) oldalainak azonos színű háromszögek­ből való összehozása — érde­kében alapos munkát kellett végezni, számos variánst át­forgatva. A variánsok száma csillagászati nagyságrendű, mégis kevesebb a változat, mint a Rubik-kockánák Ezért egyfelől könnyebben boldo­gulni tudnak vele a játéko­sok, másfelől a feladat bo­nyolultabb, mivel a játékele­mek — 14 parányi piramis — olyan tengelyek körül forog­nak, amelyek egymáshoz vi­szonyítva nem dekékszögben helyezkednek el. Érdekes, hogy az új já­tékkal a feladatot gyorsabban megoldja a fejlett térbeli képzelőerejű személy. A szakemberek szerint a játék szemléltető segédeszközként használható az ábrázoló geo­metria oktatásában, mivel fejleszti a logikai gondolko­dást. A jövő közlekedése Expresszvonatok - csőben Vitorlák alatt suhanó vo­nat... Mi ez: fantázia? — Egy­általán nem — mondja Jurij Cimbler, a Transzprogressz különleges 'szerkesztőiroda fő­mérnöke. — Ez a jövő felszíni szállítóeszköze. Csak nem su­dár vitorlákkal és árbocok­kal felszerelt mozdonyt kell elképzelni. Egyszerűbb a do­log: maga a szerelvény szol­gál vitorla gyanánt. Pneumatikus konténerszál­lításról van szó, a rakomá­nyok és utasok egyik leg- perspektívikusabb szállítási módjáról, amelyhez a szak­emberék nagy reményeket fűznek. A lényege egyszerű: nagy átmérőjű csövek órán­ként 4Ü“— 50 kilométeres se­bességgel több hengeralakú konténervagonból álló, lég­áramlással hajtott szerel­vény fog haladni. A vonta­tó szerepét itt pneumatikus mozdonyok játszák majd: a többihez hasonló, de gumi- karmantyúkkal és kapronke- fékkel ellátott konténerek. Ezek dugattyúvá változtatják a szerelvényt, a csőbe pré­selt levegő nyomást gyakorol a konténerre, s a szerelvény mozgásba jön, mintha vitor­lák feszülnének fölötte. A piramidka Gyorsan növő fa A kazahsztáni Balhas-tótól délre elterülő sivatagban az erdészeti szakemberek kis ligetet neveltek fel egy új fafajtából. A fa, amelyet a kazahsztáni tudósok több éves kutatómunka eredmé­nyeként nemesítettek ki, a védett turanga és a nyárfa hibridje. Jól elviseli a talaj­ban bőségesen felhalmozó­dott ásványi anyagokat, a száraz forró szeleket, az év­szakok közötti hőmérséklet­csökkenéseket. Ám ami legfontosabb: ez a fa a többi fánál gyorsabban növekszik. A növekedése egy év alatt 3 méter, s törzsének átmérő­je ugyanezen idő alatt 4—5 centiméterrel nő. A gyorsan növő fák az öntözőrendsze­rek védelmére, a partok ero­dálása és a homokhordalé kok ellen számos helyen sok­kal eredményesebbnek bizo­nyultak, mint a csövek le­fektetése, A TEHERSZÁLLÍTÓ LILO — A mi „védencünk” — folytatja elbeszélését J. Cimb­ler — egyelőre csak a gépko­csiszállítástól veszi el a mun­kát. Megemlítek egy példát. A kavicsnak a fejtőhelyről az üzembe való szállítására még ha az kis távolságban is tör­ténik, nagy számban kell fel­használni dömpereket, ame­lyek hosszú ideig várakoznak, amíg megrakják őket, ben­zint fogyasztanak visszatérő­ben, üresjáratban. Nos, Grú­ziában, Tbiliszi közelében ezt a feladatot Lilo nevet viselő nagy pneumatikus szállító- rendszer látja el. Ezt a rend­szert a Transzprogressz kü­lönleges szerkesztőiroda ter­vezte meg és készítette el. Nyolc vagonból álló szerel­vény mindössze 0,06 atmosz­féra légnyomással fél óránál rövidebb idő alatt szállít el 40 tonna kavicsot és murvát a fejtőhelyről a 17 kilométer­Örmény cseppköbarlangok

Next

/
Thumbnails
Contents