Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
tolna'\ _ e IRfEPÜJSAG 1983. október 8. §11 í í*jn^ teo ^SS^^SwSc ** Fulopne Szűcs Máriával, a pedagógus- sza k szervezet titkárává I Múltunkból — Környezetében a szépirodalmi könyvek mellett feltűnnek a virágok és a kerámiák... — Felnőttkoromban irigyeltem mindig azokat az otthonokat, ahol a lakáshoz közvetlenül tartozott kert is. Tavaly óta nekünk is van kétszázötven négyszögöl, ott nevelem a virágokat. Szomszédaim kezdetben rökönyödve nézegették, hogy mennyi minden más megteremne a virágok helyén. Szeretem ezt a kertet. Húszéves koromban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha is kertészkedjem, ma viszont már nagyon sokat jelent. | — És a kerámiák? — Évekig gyűjtöttem a kerámiákat, már szinte a szenvedély szintjén. Ma már nem teszem, ai könyvek mellett csak annyi maradt meg, amennyi jó ízléssel elfér. — Ezek a kerámiafigurák egyszerűek, törékenyek, érzékenységről, halkszavúságról árulkodnak. Ez az alkotó' de a kiválasztó vásárló belső énjének is a tükrözője. Mennyire lehetnek ezek személyiségjegyei egy megyei szintű vezetőnek? — A tanítványaim határozottnak ismertek meg. A kollégiumiban tanultam meg, hogy ne emelt hangon szerezzek érvényt annak, amit mondani akarok. Remélem nem vagyok feltűnősködő ember, nem szeretem a túlságosan előtérbe helyezett egyéniséget. Ami az érzékenységet illeti, vállalom, hiszen talán emiatt választottam az irodalmat is szaktárgynak. Vagy az irodalom formált volna érzékenyebbé...? — A pedagógus olyan alkotó, „szobrász”, aki élő anyagot, az embert formálja. Ez talán elcsépelt mondás, de bizonyára emiatt az alkotó munka miatt választotta a pedagógus pályát? — Igen. Mindig pedagógus akartam lenni. A szegedi József Attila Tudomány Egyetem bölcsészeti karán szereztem magyar—törénelem szakos középiskolai tanári diplomát. Amikor végeztem, nagyon sok hasonló szakos kolléga volt, így kerültem Szekszárdra a Rózsa Ferenc szakközépiskola kollégiumába. Akkor úgy éreztem, hogy ott a kollégiumban nem azt végzem, amire az egyetemen fölkészültem. Utólag már tudom, hogy ott lettem valójában pedagógussá. A Garay Gimnáziumba 1971-ben kerültem, ahol mind a két szakot taníthattam. A tanítás mellett nevelési igazgatóhelyettesként, majd KlSZ-ta- nácsadó tanárként foglalkoztam a gyerekekkel. A pedagógus-szakszervezet megyei titkárának 1980-ban választottak meg. Bevallom, amikor az iskolából elkerültem és azóta is gyakran érzem az iskola légkörének hiányát. Azét a szellemi készenlétét, amelyben a középiskolás diákok tartják örök kételyeikkel a pedagógusaikat. — Az alkotói vágy, amiről az imént szó volt, megvalósulhat-e ebben a funkcióban? — Azt meg kellett szoknom — vagy azzal meg kellett alkudnom? —, hogy itt a munka eredménye később érik be. Tanárként naponta lehetett érzékelni, hogy milyen munkát végzett az ember. Most nagyobb távlatokban lehet csak mérni, hogy mit is csinálok. Alkotói munka ez is, hiszen ugyanazzal a gyereküggyel kapcsolatos irányításban dolgozom, amire valamikor készültem. — Mit jelent tulajdonképpen a pedagógus-szakszervezetben dolgozni? — A fiam tette föl ugyanezt a kérdést az elmúlt napokban, amikor egy központi vezetőségi ülésre utaztam. Nehéz megfogalmazni, hogy pontos legyen. Mert minden ami a közoktatásunkat foglalkoztatja, ami a pedagógus- társadalmat érinti végül is teljes egészében a pedagógusszakszervezethez tartozik valamilyen módon. Nekem tudnom kell az országos tervekről, a helyi elképzelésekről is. Nem Csupán nekem, hanem valamennyi munkatársamnak. A pedagógus megyei bizottság tíz alapszervezetet irányít. Ez a tíz alapszervezet városokra, községekre épül. Az nehezíti a munkát, hogy ezeket a társadalmi tisztség- viselők végzik teljek óraszám mellett. Csak ketten vagyunk függetlenített dolgozók a megyében. Állandó időzavarban vagyok, mert úgy érzem, joggal várják el kollégáim, hogy minden őket foglalkoztató kérdést tárgyaló fórumon ott legyek. I — ...elég ha csak ott van? — Az zavar, ha az ember protokollárisán, személytelenül képvisel valakit vagy valakiket. Ne azért legyen csak jelen, mert joga van ott lenni, hanem mert véleménye van, amit meg is hallgatnak. A szakszervezetnek a jövőben is ezen fog eldőlni a presztízse, hogy hozzáértő emberek véleményt is tudnak alkotni adott kérdésekről. Most van egy nagy horderejű kérdés a közoktatásunk megújítása, továbbfejlesztése. Itt egy tizenöt-húsz éves perspektíva, ami előtérbe kerül. Egyetlen szóval ezt iskolakorszerűsítésnek kell nevezni. Jelenti ez a felsőoktatás megreformálását, de beletartozik a pedagógusok sokat emlegetett képzése, továbbképzése is, amit az orvosokéhoz hasonló rendszerben, az egész életutat betöltő szakmai képzésként kívánnak megoldani. Erről tanácskozik most minden fórum. Olyan folyamat folytatása ez, amely 1972-ben a tananyag, a tankönyvek korszerűsítésével indult, ami lassan nyugvópontra kerül. Az iskolakorszerűsítésben változást leginkább a középfoknál terveznek, a gimnázium és szakközépiskola közelí- tépével. Az irányítás korszerűsítésével kapcsolatban merült fel, hogy maradjon-e továbbra is a tanácsok irányítása, vagy kapjon nagyobb hangsúlyt, kiemeltebb szerepet a pedagógiai intézet? A korábbi döntések is újabb problémákat hoztak felszínre. — Lehet itt a körzete- sített iskolák néhány tisztázatlan kérdésére is gondolni? — Tolna megye elsőként vétt részt a körzetesítésben. Olyan iskolákat sikerült kialakítani. amelyekkel korszerűbb feltételeket és magasabb színvonalú oktatást teremtettek. Ugyanakkor a gyerekek napi buszozása a kollégiumba kerülése olyan érzelmi kapcsolat szakadását eredményezte, amit abban a pici korban mással nem lehet pótolni. Mi hát a teendő? A minisztériumi elképzelések szerint, egy-egy kistelepülésen meg kell hagyni az általános iskola alsó tagozatának három osztályát, ahol legalább tíz gyerek van. — Csakhogy a pedagógusok elköltöztek ezekből a falvakból és vajon akad-e és milyen áron, aki visszamenne? — Ezekhez a lakáshelyzet megoldására van szükség. A demográfiai hullám, a megnövekedett gyereklétszám szükségessé teszi ezeknek a megüresedett iskoláknak az újbóli funkcionálását. — Milyen jellegű kérdésekkel fordulnak a pedagógus-szakszervezethez és vannak-e kirívó esetek? — Nagyon széles a kérdések köre, amelyekkel hozzánk fordulnak. A bizalom jelének érzem, hogy egyre többen jönnek személyes gondjaikkal is. Várjuk is ezeket, hogy tudjunk segíteni, ahol lehet. Szélsőséges esetek is vannak. Akadnak akik megítélteté- sükkel elégedetlenek, hogy például miért tanítanak napköziben. Ezzel kapcsolatban kialakult egy olyan szemlélet, miszerint a délutáni foglalkozások csak másodlagosak és értéktelenebbek a délelőttinél. Pedig azokat éppúgy meg lehet tölteni tartalommal, azokat ugyanolyan komolyan meg lehet tervezni. Most változást jelent majd ezen a téren az úgynevezett iskolaotthonos foglalkozás. Ez annyit jelent, hogy a délelőttös tanító, még a délelőtt folyamán meg is tanítja a leadott tananyagot. így délután is lesznek tanórák, amelyeken a tanárok a délelőttihez hasonlóan tanítanak és tanulnak a gyerekekkel. A pedagógusok között akadnak notórius panaszkodók is, akik a közélet minden fórumát felhasználják és azokat ostromolják sérelmeikkel. Nehezen tudjuk őket meggyőzni, jobb belátásra bírni, ők néha nagyon sok időt vesznek el mások elől, akiknek viszont emberileg is érthetőbbek a problémáik. A fiatalokkal, pályakezdőkkel és a nyugdíjasokkal való foglalkozás talán az egyik legszebb szak- szervezeti feladat. — Ez a hét végi beszélgetés valóban a hét végén pénteken történik. A péntekről az ötödik nap, arról pedig az ötnapos munkahét jut az eszembe. Erről a munkahétről milyenek a tapasztalatok? — Jobban féltünk tőle, az indokoltnál. Néhány gond azért akadt. Az órarend-készítés például. A szakközép- iskolások magas óraszámmal dolgoznak. A középiskolákban több lett a nulladik a hatodik és a hetedik óra, a kívántnál. Azzal, hogy a tanév meghosszabbítását választotta a kormányzat, nem csorbult a tanév. Európában valamennyi országban hosszabbak a tanévek, mint nálunk. Maradtak a pedagógusbérek, minimálisan növekedtek az óradíjak is. A kötelező óraszámok csökkentek. A szabadság is maradt. Ami nem mérhető idáig az az, hogy ebben az öt napban milyen mélységgel, mire tudjuk a gyerekeket megtanítani, hogy ez az idő mire elegendő. Feszítettebb, de szervezettebb lett az iskola munkája. Nekünk pedagógusoknak vállalnunk kell, hogy a tanulók szabad idejének irányításában kezdeményezőek legyünk. Van a megyében négyezer-egyszáz pedagógus, és kétszáz népművelő. Az arányok is köteleznek bennünket, hogy a népművelőkkel közösen a gyerekeknek olyan programokat ajánljunk, amelyek megfelelnek életkori sajátosságaiknak. I — A pedagógusok milyen számban vesznek részt közművelődési alkalmakon? — Egy szóval válaszolva kevesen. Másokban is fölmerült a kérdés, hogy miért mindig mindenütt csak ugyanazokat az arcokat lehet látni. A védelmükre legyen mondva, hogy az utóbbi időben nagyon sok új elé kellett állniuk. Rengeteg pluszt kívánt az órákra való felkészülést. Ennek ellenére azt mondom, hogy több színházi előadáson. kiállításon, hangversenyen kellene ott lenniük a pedagógusoknak, hiszen a személyes példaadás néha szavak nélkül is agitá- lóbb lehet. Hiszem, hogy távolmaradásuk nem jelent közömbösséget, csak talán ki-ki más módon teremti meg lehetőségeit a művelődésre. — ön például mit csinál szabad idejében? — Tanítok. Ez az ami feltölt. Ragaszkodtam hozzá, hogy taníthassak, hiszen kollégáim érdekeit csak úgy képviselhetem, úgy védhe- tem, ha saját bőrömön tapasztalom az új tantervek nehézségeit, ha ismerem az új tankönyvek hibáit, ha ugyanabban a légkörben élek. mint a tantestületek. — Ilyen beszélgetéskor szinte tolakodik a kérdés, ami a beszélgető partnert a terveiről faggatja. Ez most is itt van. — Terveim? Szeretném, ha a közoktatásügy korszerűsítésének elképzelései megvalósulnának. Ha rendelkezésre állnak a személyi és tárgyi feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy legyen elég jól képzett pedagógus, és megfelelő intézmények, hogy nyitottabb legyen az iskola légköre, korszerűsödne az irányítás, hogy a pedagógusok élet és munkakörülményei javulnának. A szak- szervezet tervei ezekhez fűződnek. Napjainkban nemcsak üdülőjegyet és segélyt osztogató mozgalom. Sokkal nagyobb feladatai vannak... Az oktató-nevelő munka segítésében, a nyugodt munkahelyi légkör kialakításában. amelyben ezeket a korszerűsítési terveket meg kell valósítani. Szakszervezeti tagként én is kevesebbet éreztem, mint amennyit a mozgalom akart, tett valamennyiünkért. Ügy érzem, hogy a központi akarat, a megyei szándék nem mindig jut el azokhoz, akikért az egész van. Ezért többet kell ott tartózkodni, ahol a kollégák dolgoznak. Jobban kell látni mindazt amit a pedagógusok naponta fölvállalnak. Csak így lehet védeni, így lehet a mozgalomnak tekip- télyt szerezni. — Ezekhez kívánok minden jót. DECSI KISS JÁNOS Megsárgult a vastag papír, amire a felhívást nyomtatták. és aminek megvalósítására mozgósítottak egykoron, már régen nem létezik. Az iraton nincs keltezés, de tudjuk, hogy a múlt század 3. évtizedében keletkezett. A megyei dologház megépítéséről volt szó a sárgult iraton. A bevezetőben leírták, hogy nemes Tolna vármegye rendjei amikor arról döntöttek, hogy meg kell építeni a megyeházát, és ki kell ott alakítani a megyei levéltárat, egyidejűleg arról is gondoskodtak, hogy „a Tömlöczök körében elegendő, tágas — és téli időben is használható olyan osztályok épüljenek, amellyekben költséges őrizet nélkül, a már elítélt rabok hasznos, és mesterséges munkák készítésére fordítván, folyvást foglalatoskodhassanak: ami által azok egy részről az adózó nép könnyebbségével az élelmekre szükségeseket saját munkájok által megkereshessék, más részről a hasznos és folyvást tartó munkásság által a henyélésléstől elszokván nem csak erkölcseikre nézve megjob- bulnak, de büntetésbéli ideieket kiállván, midőn a polgári életre visszatérnek, a magok és házi népeik eltartására szükségeseket saját munkájok által megkeresni képesek és hozzászokva légyenek.” Az épület elkészült. De nem volt tapasztalat arra nézve, hogy miként foglalkoztassák az elítélteket. Ezért a nemes vármegye küldöttséget állított össze és feladatul szabta neki, hogy tanulmányozza az Arad vármegyei gyakorlatot, mert hírül vették, hogy ott sikeresen birkóztak meg az ilyen feladattal. El is ment a bizottság, s amikor hazaérkezett, beszámolt tapasztalatáról. A bizottság javaslatait elfogadták. Idézzük az elsárgult iratot: „A mit is említett Kiküldöttség a folyó esztendő Böjtmás hava 29-én tartott Köz. Gyűlésben teljesítvén, a Nemes Megye Rendei annak azon véleményét, mely szerint a dolgozó háznak felállítása, elrendeltetése és a szükséges költségeknek megszerzése egy a Nemes Varmegye pártfogása alatt lévő, és Actiákon épült Társaságra bizattassék, már azon tekintetből is elvállalták, mivel az által az adózó népre új terhek háromolni nem fognak, sőt idővel az által könnyebb- sé eszközöltetné; továbbá, mivel a tapasztalás bizonyítja, hogy ilyes Intézetek, nemes gondolkodású és köz jót buzgón óhajtó Férjfiaknak költségei és igazgatási által leginkább és legtartósabban kifejlenek.” A megye legmagasabb _ fórumán arról is döntés született, hogy létre kell hozni egy olyan társaságot, amelynek tagja lehet mindenki, aki részletjegyet jegyez, egy egység tíz ezüstforint névértékű legyen. Ezt az összeget három évig nem lehet visszaváltani, az a társaság alaptőkéjének részét képezi. Továbbá az első esztendőben a tag lemond a kamatokról is, a másik két esztendőben pedig 5 százaléknál nagyobb összegű kamattal nem számolhat, mint a határozat kimondja: „...a két utolsókban is száztól ötöt számítva megelégedjék”. Ha az intézet eredményei nagyobb jövedelmezőséget biztosítanak, akkor a fennmaradó összeg, mint fel nem osztható vagyon, az intézőt, azaz a dologház javára maradjon vissza. Abban az esetben, ha a dologház nem lenne nyereséges, netán ráfizetnének, a veszteség arányos részét a részjegy tulajdonosa viseli. A megye, hogy kedvet teremtsen egy ilyen társaság létrejöttéhez, úgy határozott, hogy az épületet három évre ingyen átengedi a társaságnak — azaz nem kell bérletet fizetni —, továbbá naponként mintegy 30 rabnak tartási költségét a megyei pénztárból fedezi, s a raboknak szabadulásuk alkalmával bizonyos jutalmat is fizet. hogy azoknak legyen mihez nyúlni szabadulásuk első napjaiban, s így „nem lévén kénytelenek tiltott utakon azt szerezni”. Arról is döntöttek, hogy... „a dolgozó házban most előleg csak szűr-posztó készíttessék, mivel ezen a vidéken az készül; — szüksége ellenben Közönséges, és munkája egyszerű lévén, a Rabok azt leghamarább megtanulhatják.” Arról is döntött a megyei közgyűlés, hogy a megalakuló társaság „elölülője” (azaz elnöke) az alispán legyen. Kötelezővé tette számára, hogy időről időre számoljon be a közgyűlésnek a dologház helyzetéről. A leendő társaság pénztárosi teendőit Augusz Antal táblabíró vállalta magára. Végezetül a felhívás így fejeződik be: „. .. felszólítja tehát a Haza szép Nemét és minden renden lévő Hazafiakat, akiknek a személyes és vagyonúéit bátorság és így a köz jó ezközlése, egyszersmind pedig eltévedett embertársaiknak erkölcsi javulások szíveken fekszik, hogy ezen Társaságba lépni, Actiá- kat vállalni és azokért járó 10 ezüst forintokat” mielőbb befizetni szíveskedjenek. Ismeretes, a dologház elkészült, és abban naponta 30—35 rab dolgozott. Ezt a dologházat posztógyárnak nevezte az egykori közvélemény. A rabokat a műszak kezdete előtt a megyeháza alagsorában lévő börtöncellákból kísérték át a dologházat és a megyeházát összekötő hídon, és este ugyanezen az úton kísérték vissza a vasajtókkal ellátott börtöncellákba. Azok valóban olyanok voltak, hogy télen- nyáron ott lehettek a rabok — szinte őrizet nélkül. A nehéz vasajtók minden fegy- őrnél biztosabban őrizték az oda zárt rabokat. Néhány a vasajtók közül még most is megvan, és adottak a börtöncellák is. Ma a rabok helyett a Tolna megyei Levéltár iratai vannak bennük. A NEMZET SZÍNHAZAÉRT Napjaink kulturális életének egyik fontos eseménye a Nemzeti Színház felépítésére indult mozgalom. Az építés költségeinek egy részét az illetékesek társadalmi hozzájárulással kívánják biztosítani. Megyénkben már több felajánlás történt. A lakosság részt kíván venni a nemzet új színházának felépítéséből. Miként napjainkban, másfél évszázaddal ezelőtt is jelentős társadalmi mozgalom bontakozott ki az első Nemzeti Színház felépítéséért. Tolna megye nemesi közgyűlése több alkalommal is állást foglalt a Nemzeti Színház építése ügyében. 1835. november 23- án utasítást adott a közgyűlés a megye országgyűlési követeinek, hogy az ország- gyűlésben támogassák a szín- házépítés ügyét. I (fezünk a követi utasításból: ......mi már 1833-k évben 1 646. sz. alatt hozott utasító végzésünk szerint is a Magyar Nemzeti Játékszínt óllá alakultában, milyenné azt a színészeknek mivészi kiképződésükre és koszorús színmunkák szaporodására nézve óhajtjuk, és amelyenné azt a nemzetnek buzgó és hatalmas segedelme bizonyo- t san rövid idő múlva emelheti is — főképp ugyan a nemzeti nyelv terjesztése, és csino- sodása jeles és hathatós eszközének, de áltáljában a nemzeti mivelődésnek is tartván, igenis, kész, sőt gyorsak vagyunk arra, hogy egy a Nemzeti Méltóságnak megfelelő színház Pest sz. kir. városban az arra nézve kijelelt alkalmas és díszes helyen köztörvény által a jelen országgyűlésen meghatározandó országos költséggel halasztlan építtessék — és eképp a Játékszín ügyében a haaz hosszú fohászokat vala- hára már teljesülés folytsa el!” K. BALOG JÁNOS
