Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-02 / 233. szám
A OKTÓBER 2 VASARNAP Névnap: Petra. A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.23 órakor. A Hold kél — nyugszik 16.52 órakor. Százhetven évvel ezelőtt, 1813. október 2-án született Bécsben, és 73 éves korában, 1886-ban halt meg Pesten Kászonyi Dániel honvédszázados, újságíró, a szabadságharc, forradalmi eszmék következetes harcosa. A BONYHAD város és a városkörnyék úttörővezetőinek konferenciáját ma tartják meg Bonyhádon, a városi pártbizottság épületében. A csapatok küldöttei értékelik az előző konferencia óta végzett munkát és javaslatokat tesznek a mozgalom előtt álló feladatok megoldására. + ALSÓHETÉNYBEN kövesutat építtet az attalai Közös Tanács. Az egy kilométer hosszú út költségeihez a tanács és a kapospulai Ezüstkalász Mgtsz valamint a helyi lakosság is hozzájárul. 'X/ TÁPBOLTOT nyitott a döbröközi Zöld Mező Mgtsz a helyi szőlőhegyen. i# KAPOSSZEKCSÖN fodrász-szolgáltatóházat építtet a tanács. Az épületet a helyi kis- és szakiparosok készítik el társadalmi munkában. _ O A MÜZEUMI és műemléki hónap megnyitásának keretében megtartott ünnepségen adták át Vendel-Mo- hay Lajosné, irodalomtörténész-muzeológusnak a Szocialista Kultúráért kitüntetést, Szente Béláné teremőrnek a Kiváló Munkáért kitüntetést és Heim Jánosné- nak a miniszteri dicsérő oklevelet. O A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság október 4-én, kedden rendezi a lottó szeptemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 38. játékhét szelvényei között összesen 1320 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: Dacia és két Skoda személygépkocsi. Ezenkívül nagy nyereményként egyebek között 22 hifi-torony és 81 színes televíziókészülék jut a szerencsés nyerteseknek. Retten egyetlen pályán címmel hallhatunk műsort 15 óra 39 perctől a rádió harmadik műsorában. A Hanglemezgyártó Vállalatnál önálló gazdálkodással két könnyűzenei stúdiót hoztak létre abból a célból, hogy egymással versenyezzenek. Csakhogy mindkettő azonos szervezetből jött létre, így a verseny nemcsak mesterkéltnek, hanem formálisnak is tűnik. Hogy valójában így van-e, s jobb lesz-e így. mint régen — azt vizsgálja a műsor. Franz Kafka: Levél apámhoz című darabját láthatjuk 21 óra 35 perctől a tévé 1-es programján. A 100 éve született iró prágai tisztviselő korában írta meg valódi levelét apjához. Ez a kevéssé ismert, magas irodalmi színvonalon megfogalmazott írása hosszú monológ, egyoldalú párbeszéd. A televíziós feldolgozásban egy gyötrelmes éjszakai vívódás során fogalmazódik meg a megrendítő vallomás, amelyet Bálint András mond el. * ELVÁLTAK klubja nyílt szombaton Tatán, a Komárom megyei Művelődési Központban. Alapítóinak elképzelése szerint segítséget nyújt a válás utáni stresszhatások csökkentéséhez, új társasági-partneri kapcsolatok kialakításához. Azoknak, akik igénylik, egyéni pszichológiai tanácsadást is tartanak. + NEMZETISÉGI tájház nyílt szombaton a Pécs környéki kilenc bosnyák falucska egyikén — Átán. A hazánkban élő boszniai horvá- tok néprajzi tárgyait mutatja be a kis múzeum. Az MHSZ Ganz-Mávag Búvárklubjának tagjai, a gyár anyagi támogatásával kétszemélyes búvárhajót készítettek. Az öt elektromotor hajtotta vízi jármű segítségével gyorsabban és könnyebben végezhetik víz alatti feladataikat. Hideg éjszaka Várható időjárás az ország területén ma estig: Északnyugat- felől tovább csökken a felhőzet. A felhő- átvonulásokiból ma még egy-két he. lyen futó zápor várható. Országszerte túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Az eleinte sokfelé erős, időnként viharos északi szél holnapra mérséklődik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6, északon, a szélvédett helyeken azonban 0 és —2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között lesz. Kiállítás, tanácskozás Dél-dunántúli népművészeti hét J __________________________________________________________________; __________, , , , A dél-dunántúli népművészeti hét keretében tegnap nyitották meg Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám Múzeumban a X. országos szőttespályázat díjnyertes alkotásainak kiállítását és ez alkalomból osztották ki a legjobbaknak ítélt díjakat. Dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője megnyitó beszédében szólt a népművészet jelentőségéről, szerepéről, mindennapi életünkben betöltött funkciójáról. Visszatekintett a szövés történetére, fejlődésére. Beszélt a már hagyományossá vált pályázat céljáról, vagyis arról, hogy fontos feladat tovább éltetni, ápolni a régi hagyományokat, melyek szebbé, boldogabbá teszik életünket. Ezután dr. Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke értékelte a pályázatot és adta át a díjakat. A 336 beküldött munka közül a zsűri 133-at tartott bemutatásra alkalmasnak, melyek közül a Sárközi Nagydíjat kapták Komjáthy Tamásné tolnai, és Töttös Sándor zengővárkonyi szövők. Első díj: Oláh Mihályné Pocsaj, Széles Józsefné Decs. Ifjúsági díjat kapott a decsi általános iskola szövőszakköre. Második díjjal jutalmazta a zsűri Soós Pálné szakolcai, Lőrincz Aladárné majosi, Papp Mihályné székesfehérAz ifjúsági díjas decsi úttörők saját munkájuk előtt vári és Egyed Mihályné őcsé- nyi szövőt. Harmadik díjat kapott Varga Zoltánné bod- paláki, Nyakas Miklósné debreceni, Nagy Béláné, Fü- löp Pálné a Hevesi Háziipari Szövetkezet dolgozói, Heme- der Jánosné decsi, Táborné Pozsonyi Etelka budapesti, valamint Virág Béla és felesége lenti szövők. A dél-dunántúli népművészeti hét rendezvényei között tudományos tanácskozást is tartottak a Béri Balogh Ádám Múzeum Wosins- ky-termében, ahol a honismeretről, a helytörténeti munkáról és a táj házak szerepéről, jelentőségéről tanácskoztak. Ezen a tanácskozáson megyénket dr. Gémes Balázs képviselte, aki a Tolna megyei tájházakkal kapcsolatos tapasztalatait ismertette. OL VASTAM Megrendelők és teljesítők Olvasom, hogy Dombóváron a jövőben nagyobb figyelmet akarnak szentelni a tanácstagi körzetekben folyó — illetve folytatandó — társadalmimunka-szervezésnek, hogy a lakóterületeken élők közül számosak ne csak mű- és haszonélvezői, hanem megteremtői, gazdaként megóvói is legyenek a parkoknak, játszótereknek. A jó lakossági közérzetet szolgáló létesítményeknek. Ha már nem gratuláltam volna sokszor és érdemelten a. dombóváriaknak alkotó lokálpatriotizmusukért, most megtenném olyan címen, hogy fején találták a szöget. Azaz: föltárták, hol az a rejtett tartalék, ami a város- politikai célkitűzések megvalósításáért még csatasorba állítható. Megjegyzem, másutt is. Többek között töretlenül szépülő megyeszékhelyünkön is elkelne az egyes tanácstagi körzetekben élők nagyobb aktivitása, mert a mindenkor tettrekészek panasza már-már örökzöld. Ügy szól ez, hogy „több a megrendelő, mint a teljesítő”. A megrendelők az ablakokból nézve „mérik” az alant fáradozók munkaintenzitását és még csak halványan se pirulnak passzivitásuk miatt... Pirulhatnának pedig, mert nem tanulták meg, hogy diktálni így is lehet: Fogjuk meg és vigyük! " —óa— A tűzoltóság jelenti Szakoson egy 6 éves kisfiú gyufával játszott, eközben meggyújtott két kisméretű szalmakazlat. A tüzet a helyi önkéntes és a dombóvári állami tűzoltók eloltották. Az anyagi kár jelentéktelen. Bátaszéken a termelőszövetkezet Bábolna típusú terményszárítójában meggyulladt a benne lévő kukorica. Ezt a tüzet is az önkéntesek segítségével oltotta el a szekszárdi tűzoltóság. A kár itt sem éri el a 10 000 forintot. Csütörtök este Tolnán a Szekszárdi utcában volt tűz. Egy lakás előszobájában ajtók, padlásfeljáró, falépcső és a tetőszerkezet égett. Az eset keletkezésének körülményeit még vizsgálják^ I. Október 4-7-ig a NÉPBOLTNÁL szüreti vásár SZEKSZÁRDON a Korzó Áruházban, a Műszaki Áruházban, a Játékboltban és a Vasboltban Kirakodóvásár A KORZÓ ÁRUHÁZ MELLETT! A vásár alatt naponta 8 órától vevőszolgálat! Telefon: 12-364. MINDENNAP ÚJDONSÁGGAL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! Vásári hangulat, bőséges választék, nagy engedmények! (211 Hazafias Népfront Nőpolitika, rétegpolitika Mint arról hírt adtunk, szerdán ülést tartott a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Az ülésen áttekintettek sok fontos munkaterületet, közöttük Szűcs György - né számolt be a nő- és rétegpolitikai munka főbb tapasztalatairól, bőséges és részletes tényanyagot és adatokat tárva a bizottság elé. A nőpolitikái munkához jók a személyi és a szervezeti feltételek, állapította meg a népfrontbizottság. A tisztségviselők között 36 százalék a nők aránya, ezen belül a titkárok 41, az elnökök 9 százaléka tartozik a szebbik nemhez. Jelentős a nők száma és aránya a munkabizottságokban is. A fogyasztók tanácsában például 50, a szülői munkaközösségekben pedig 82 százalék, ami nevelési szempontból is — túlzottnak tekinthető. A nők szívesen vesznek részt a nép- frontmunkában, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a rendezvényeken résztvevők háromnegyede nő. Nőbizottság a 113 népfrontbizottság közül 51 mellett működik. Hatvankettő népfrontbizottság és 20 körzeti bizottság elnökségébe nőfelelőst választott. Az eredmények mellett, valamennyi nőbizottság foglalkozott a nők helyzetének árnyoldalaival is, ezek között például a szak- képzettség és a vezetővé válás ellentmondásaival. Törődnek a gyerekek és az öregek helyzetének javításával. Tárgyalták ezenkívül a nők közéleti tevékenységét, a mezőgazdasági szakmunkásnők helyzetét, a munkásnők részvételét a népfrontmunkában, a műszaki értelmiségi nők problémáit. Szó esett a gyesen lévők, az egyedülálló nők a család- és nővédelem, valamint a szolgáltatások helyzetéről is. Nagyon fontos terület az ifjúságpolitika, ebben is előrelépett a népfront, például a közéleti nevelés és a lakóhelyi, közösségi élet szervezésében. Szoros az együttműködés az úttörőszövetség és a KISZ megfelelő szervezeteivel. Gond viszont 20 év felettiek aktivizálása, részben objektív okokból, hiszen ez a pályakezdés, a családalapítás időszaka. Jó az együttműködés a művelődési házakkal, a megfelelő program kialakítása viszont nem mindenütt sikerült. A bizottság ülésén is felvetették, hogy a tárgyi feltételek adottak a fiataloknak szóló programok megvalósításához, ott is hiányzik a jó klubvezető, mert a népfrontban nem készítik fel erre az alkalmas‘fiatalokat. Talán a legtöbbet tette a népfront az idős korúak helyzetének megkönnyítéséért. A megyében felmérték a segítségre szorulók körét. A szak- szervezettel együtt igyekeznek gondjaikon segíteni, a rászorulókkal megfelelő szociális gondoskodásban részesíteni. Jó kapcsolat ebben a témában a Vöröskereszttel és a helyi tanácsok szociálpolitikai felelőseivel, illetve általános gyakorlat, hogy a „hivatalos” felelősök egyúttal a népfront aktivistái. A népfrontbizottságok tudják, hogy az értelmiségiek közérzete, megbecsülése meghatározó egy-egy lakóhelyen. Korábban a népfrontmozgalomban dolgozó értelmiségiek nagy része pedagógus volt, ma mellettük részt vesznek a munkában az egészségügy dolgozói is. Számukhoz képest még mindig kicsi a műszaki és az agrárértelmiség aránya. Kapcsolatot tart a népfront a kiskereskedőkkel, kisiparosokkal is, akik elsősorban a társadalmi munkában tűnnek ki. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapia. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési dij: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.