Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
1983. október 29. Képújság 5 Egy állami gondozott emlékeiből néhány hónappal ezelőtt beszélgetésre kért, MBtlMNUr sokat gondolkodtam. Két éjjel nem aludtam, szinte semmit, örültem is, meg nem is. Éreztem, hogy el kell mondanom tapasztalataimat, hátha sorstársaimnak segítek velle. De a nevemét látni aiz újságban? Nem, nem, nem! Ez zakatolt bennem minden igenlő érv háttérzenéjeként. Abba bele sem tudtam gondolni, hogy ott lesz a fényképem. A volt állami gondozott fényképe. Miért csodálkozik? Higgye el, belém oltották a gyanakvást. Volt rá idő éppen élég ... No, és- aiz előítéletek! Az már hozzám tartozik, mint a lábam, vagy a kezem. Én már a jó láttán, a bizalom érezitén is csak éllenkező előjelben tudok gondolkodni ... vagy legalább nyolc kérdőjelet teszek .mások minden szava, ígérete, dicsérete, s ki tudja még mi mindene után. Harmincéves vagyok. Végül is elfelejthettem volna, hogy állami gondozottként nőttem fel. De nem hagyták. Most meg már ón nem tudom hagyni. Kísért ez engemet életem végéig. Pedig néha azt hittem, búcsút mondunk egymásnak. De nem lehetett. Nem akarok más képet festeni, mint a valóság. Több lánnyal jártam. Kettő különösen emlékezetes marad számomra. Mindkettővel úgy tűnt néhány hónap után, hogy komoly a dolog. Ebből pedig az következett, hogy elmentem hozzájuk. A szülők kedvesen, egyik alkalommal már-már lelkesen fogadtak. Jól keresek, szakmám van, azt mondják, nem is vagyok rossz képű srác. A második esetkor pedig már ímeg vOlt ez a kis lakásom is. (A lakásra még visszatérek, mert ez külön fejezet.) Szóval mindkét családnál a recept szerint történt minden. Kávé, sütemény, beszélgetés közömbös dolgokról. Néhány hét múlva vacsora, beszélgetés a munkámról, céljaimról, terveimről. Aztán vasárnapi ebéd ... beszélgetés ia családomról. Utána megfagyott minden. Talán ki is penderítettek volna a lakásukból, ha magam el nem somfordálok. A lányokkal sem találkoztam többé. Igaz, direkt módon ón sem kerestem őket. Ne higgye, hogy nagyra vagyok magammal. Dehogy. Inkább hülyén szerény. Ezt mások mondják így. Szóval ez az első munkahelyem. Itt voltam szakmunkástanuló, itt szabadultam. Hogy gépeket, vagy villanyt szerelek, hogy falakat és ablakokat festek és mázolok, az most mindegy. Legyen mindegy. Tény, hogy szeretem a munkámat, s nem rettenek meg a nehezétől sem. Pedig bizony, kijutott belőle. S nem azért, mert éppen összejött, vagy rá kellett hajtani, hanem gyakran kiszúrásból osztottak a „kisfőnökök” a legrosszabb időre, meg a kuli-munkára. Soha egy szót nem szóltam érte. Csak egyszer. Anniikor az egyik említett kislánnyal mentünk volna moziba. Két iszákos munkatársam ezt tudva, elhúzta a munka rájuk eső részét, én pedig nem tudtam folytatni... Csúszott a meló vagy két órát. Röhögve adlták át a szerszámokat, hogy most már én következem. Akkor kitörtem, s pontban hétkor abbahagytam a munkát, összekészültem, s indultam a moziba. Másnap majdnem verekedéssel folytatódott, vagy kezdődött a dolog. Egyikük azt mondta: „Neked ugyan nincs pofázás. Anyád sem osztott lapot. Ne hidd, hogy itt kapsz.” Átkértem magamat másik műszakba. ámfp raj Egyszerűen nem értem ha eltűnt vala- cr<c * “ mi a munkahelyről, még sízafcmunkás- rbanuló karunkban* soha nem a többdéken, mindig csak kettőnkön keresték. Mindig minket gyanúsítottak. De nem sértődhettünk meg mindenen, nem állhattunk odébb. Tudtuk, hogy saját lábunkon kell megálllnunk. Boldogulnunk kell. Akár ösiszeszorítatt szájjal is. Azt hiszem, hogy nagy hiba, hagy az állami gondozottak sportoláséra nem fordítanak kellő gondot. Pedig ott lenne idő, és a gyerekeknek energiájuk a versenyszerű sportolásira. Válogatottakat nevelhetnének ... És a sport Legyűrne sok-sok indulatot. Talán a szökések sziáma is csökkenne... És a rendszeres testedzés más téren, például liéllk'iekben is erősítené az elhagyott gyerekeket. Tudom én azt, hogy elmondani könnyű, kivitelezni nehéz. De meg kéne próbálni. Az állami gondozott gyerek is csak olyan, mint a többi. Legfeljebb, ami belül fáj neki, azt nem akarja kiteregetni. Valamiféle szégyenérzet alakul ki benne. Alakítanak ki benne. S erre mi a védekezés? Az agresszivitás. Hát hogyne lenne aiz, amikor azzal erősnek, bátornak érzi magát.. . Egy csomó érzés meg sem születhet benne. Érzés? Más. sem. Olyan dolgokról nem tud, ami a családban élő gyerekeknél nem is téma. El sem hiszi, hagy négy-öt, sőt hatéves koromban nem tudtam, hogy mi az az év. Ha egyik nap megkérdezték, hány éves vagyok, s a gondozónő megmondta, hogy négy, másnap azt hittem, hogy már öt, a harmadikon pedig azit, hogy hat vagyok ... Vagy nagyon sokáig nem tudam különbséget tenni a tegezés és a magázódás között. Ha nem jól mondtam, rám szóltak. Csak 'soha nem tudtam, imi a baj, s mit kell kijavítanom. S ezek a dolgok — persze, más formában — ma sem tiszták bennem. Ezért fordult elő, hogy amikor aizt mondta, hogy szólítsam a keresztnevén, ón tegezni kezdtem. Nem várhatom egyik munkatársaimtól sem, hogy ilyen dolgokat tanítson nekem. S ki is nevetnének, ha olyan tanfolyam után kutatnék, ahol felnőtt embereknek magyarázzák a köszönést, a magázódást, a késsek villáival evést, vagy mit tudom én, mi mindént. Nóm okolom én ezekért a társadalmat. Legfeljebb adott pillanatban egy-egy embert... Anyámat? Megértem... Talán. Miért amikor tizenhat éves lettem, felkutattam. Ö egyszer sem látogatott meg. Apámról meg semmit nem tud. Szeretni nem szeretem az anyámat. Többet nem is voltam nála. Minek? Ne nevessen ki. Mióta lakásom van, s nem munkásszálláson lakom, mindig veszek habfürdőt. Sokat teszek a vízbe. Néha egy órán át is a kádban ülök. Előtte én soha nem fürödtem kádban. Talán nem is tudtam, hogy olyan is van. Legfeljebb filmekben láttam. Engem gyerekkoromban soha senki meg, nem törölgetett, nem csiklandozták meg a hátamat. Csak azt 'kiabálták, hogy: Siess! Másnak is kel a meleg víz! Szóval a lakás? A munkahelyem segített hozzá. Igaz, volt egy kis pénzem. De akkor úgy éreztem, hogy sajnálatból kapom. Gyűlölöm a sajnálkozást. Azt éreztem, miint amikor sétálni vittek bennünket az intézetből. Az utcán utánunk fordultak. Néha egy idősebb asszony csokoládét nyomott a kezünkbe. De én azt soha ném ettem meg. Előítéletek... mint a sínpár. Azokon haladok. Ha---------------—---------bár munkahelyemen jól megvagyok. Ü gy mondják, hogy elismernek. De vajon megnősülhetek-e? Lesznek-e gyerekeim? Kutatom magamat... Egyik barátom meghívott hozzájuk búcsúra. A falujukba. Rettenetes érzés volit. Napokig készültem. Nem tudtam, milyen ruhát húzzak? És egészen furcsa, örömteli érzéseim támadtak... Hát ezért el se mentem. Azit mondtam, hogy beteg vagyok. Jól van. Folytassuk a beszélgetésit. És tegeződve? De akkor se írd ki a nevemet! (Így elmarad az a bekezdés, hogy: Elmondta...) Csak annyi, hogy lejegyezte: V. HORVÁTH MARIA Hálóban a hal Bátai halászok l------------------------------------------------------------------------------------------1 • A Sárvíz és a Duna találkozásánál, a meredek löszdombok és a folyók közé szorult Bátát már a majd’ ezer esztendeje keletkezett pécsváradi alapítólevélben is ha- lászfaluként emlegetik. A vizek adták sokáig a falu jelentőségét: a dunai, az ártéri halászat, a fontos révátkelő hely. Aztán a múlt században, a folyószabályozások során elvezették inneni a Sárvizet — most Sióagárd alatt torkollik a Sióba —, és egy kanyar átvágásával néhány kilométerről „odébb tették” a Dunát is. A víz, mocsár helyén a bátaiak viszonylag jó minőségű szántóföldet nyertek, több lett közöttük a szántóvető, kevesebb a halász, pákász, csi- kász, gyékényfonó, kosárfonó. Amivel egykor a fél falu — vagy talán az egész — foglalkozott: a halászat, mára egyetlen brigád fcenyérkereső foglalkozása. A bajai HTSZ hátai brigádja járja a Dunát a bajai hídtól a Baranya megyei Bárig. Idősebb és ifjabb Kovács István, a két Ébert Ferenc, Németh József, Katona János, Simlacsik Pál, Dosz- pod Ferenc, Bagényi János, és Tóth Sándor évente négy vagon halat fog ki. Halásznak a bátai vén Dunán is, ahol felvételeink készülték. GOTTVALD KAROLY képriportja Munka elStti megbeszé lés a halásztanya előtt Egyre szűkül a félkör Kemencében sült a lepény . Partra kerül a bárka Ennek a pontynak ne m lesz zsíros a leve Ladikban a brigád, m eg a nehéz kerítőháló Akkurátusán Munka közben néhány falat
