Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-23 / 251. szám

OKTÓBER 23 VASARNAP Névnap:Gyöngyi A Nap kél 6.13 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kél 17.43 — nyugszik 7.37 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1913. október 23-án született, és egészen fiatalon, 18 éves korában, 1931-ben már. tá­vozott az élők sorából Ge isler Eta hímzőnő, a nagy­szerű kommunista ifjúmunkás. A TISZTELETADÁS Ba­bits Mihálynak címmel ün­nepi irodalmi estet rendez október 27-én 19 órától a Tolna megyei és Szekszárd városi Tanács művelődési osztálya, a Magyar Írók Szö­vetsége költői szakosztálya dél-dunántúli csoportja, va­lamint a megyei könyvtár és múzeum Szekszárdon, a régi megyeháza nagytermében. * DIAVETÍTÉSSEL egy­bekötött élménybeszámolót tart görögországi útjáról Szi- ly Géza festőművész október 29-én délután 3 órától Szek­szárdon, a Béri Balogh Ádám múzeum Wosinsky-termében. + TÖRÖKSZENTMIKLÓ­SON az idén ötödik alkalom­mal hirdették meg az „Alföl­di tájak, emberek” c. országos fotópályázatot. A zsűri há­romszáz beérkezett felvétel­ből válogatta ki azt a nyolc­vanat, amelyből szombaton tárlat nyílt a művelődési központ pódiumtermében. A kiállított képek java része a természetet, a mezőgazda­ságban folyó munkákat, a táj idős embereinek a portréit szemlélteti. 'X. LOTTÖNYEREMÉ- NYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése sze­rint a 42. játékhéten öttalá- latos szelvény nem volt. 4 találatot 92 fogadó ért el, nyereményük egyenként 98 ezer 910 forint, a 3 találatos szelvények száma 8722 da­rab, nyereményük egyenként 522 forint, 2 találatot 260 685 fogadó ért el, ezekre egyen­ként 22 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglege­sek. A Ha még nem tudni __című t udományos mozaik 11 órakor jelentkezik a Petőfi adón. A tar­talomból: A császármetszés tör­ténete. — Ráday Gedeon péceli könyvtára. — Alfréd Nobel ko­rai nekrológja. — Károlyi Árpád a bécsi Burg levéltárában. A modern művészet kalandja sorozatban Az új realitás című részt vetíti 20 óra S5 perctől a tv 2-es programja. A film a két háború közötti párizsi művészeti életet elemzi, az 1910-es évek Montpamasse-ának lüktető, bo­hém világát, majd bemutatja a 20-as és 30-as évek egyre ko­morodó, a szürrealizmussal szembeforduló új rendet, szigort, realitást létrehozni akaró művé­szeit, művészi irányzatait. 4 BIZTONSÁGI OKOK­BÓL visszahívja több mint másfél millió autóját a Volkswagen amerikai leány- vállalata — közölte az or­szágúti forgalom biztonságá­ért felelős amerikai hatóság, az NHTSA. A visszahívott autók között szerepel 650 000 darab Rabbit és Scirocco mo­dell, amely 1975 és 1980 kö­zött készült az NSZK-ban. A hatóságok szerint ezek az au­tók nem felelnek meg a biztonsági követelmények­nek, mivel konstrukciójuk folytán a nedvesség össze­gyűlhet a szőnyeg alatt, ami korróziót indíthat el és az utastér alatti benzinvezeték törését okozhatja. A nedves­ség káros hatással lehet a fékrendszerek működésére is. A vácszentlászlói Zöld Mező Mgtsz-ben az idei csapadék­szegény időjárás miatt takar mánypótlásra felhasználják a kukoricatáblákon maradt szárat is. Korszerű körbálázó géppel 720 hektáron gyűjtik a kukoricaszárat. Derült idő Várható időjárás ma estig: Túl­nyomóan derült idő várható, csapa­dék nem lesz. Az eleinte még néhol erős északi szél jelentősen gyengül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül várható. Vázsiityi kenyér - Gyünkről Méreteiben a kisebbek kö­zé tartozik a gyönki pék­üzem, a termelését és ellá­tási területét tekintve viszont ■meglehetősen nagy. A szek­szárdi, valamint a tamási áfész boltjaiba, 13 községbe szállítják innen a kenyeret, és a süteményt. Naponta 14— 25 mázsa kenyeret sütnek a pékek, hét elején általában kevesebbet, a hét végén ter­mészetesen többet. A megyé­ben egyedül itt vetik kemen­cébe a rozslisztet és burgo- nyapelyhet is tartalmazó egy­kilós félgömb alakú vázsonyi kenyeret. Kifliből naponta 3700—4600, zsemlyéből 2200— 3000 közötti mennyiség fogy. Kedvelt a lekváros leveles sütemény, a félkilós kakaós foszlós kuglóf és a negyed­kilós, mazsolás kuglóf is. De sütnek itt túrós batyut, és diós meg mákos búrkiflit is. A pékek szerint jó minőségű az idei liszt — bár közvetle­nül aratás után gyenge volt még a vízfelvevő képessége. Az üzemben mindössze 16- an dolgoznak, s közülük csu­pán hatan szakmunkások. Két műszakban készül itt a ke­nyér és a sütemény, a vá­sárlók szerint jó minőségben. Szolidaritási nagygyűlés Szekszárdon A fogyasztási, az ipari és a mezőgazdasági szövetke­zetek országos tanácsa és a Tolna megyei szövetkeze­tek koordinációs bizottsága szervezésében szolidaritási nagygyűlést tartanak októ­ber 24-én, délután két órá­tól Szekszárdon, a MÉSZÖV székházában. A nagygyűlés előadója dr. Lovasi Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa lesz. Műsort a szekszárdi szövetkezeti Madrigálkórus ad. Értekezlet a müszergyárban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az MMG Automatikai Mű­vek kibővített gyáregységei­nek vezetői csütörtökön tar­tották munkaértekezletüket a szekszárdi gyárban. Bodor István, a művek mű­szaki igazgatója az értékelé­si beszámolójában kiemelte, hogy a szekszárdi gyárban tartott értekezleten a többi gyáregységek vezetői is meg­ismerkedhetnek azokkal a munkamódszerekkel és szer­vezési változásokkal, az új technológiák bevezetésével, amelyeket a gyárban sikere­sen vezettek be. kAntAs József Raczkó Árpád és Stefán Ferenc vetőszalagra rakja a kenyeret OL VASTAM Szikra - mindannyiónk javára Nem azt mondom, hogy irigykedve olvastam a pé­csiek ötletét, miszerint a város egyik leghangulatosabb vendéglátóhelyén, a Xavér sörözőben vendéglőgaléria néven havonta új kiállítást nézhetnek meg az oda be­térők. A kitűnő ötlettel megint újszerű kulturálódási lehetőséget nyújt szomszédos megyénk székhelye la­kóinak és az arra járóknak. Azt is hozzáteszem, hogy teljesen mindegy, hogy a vendégek milyen céllal lép­nek be a Xavérba, vagyis azért-e, hogy igyanak egy pohár sört, vagy megnézzék a kiállítást... Mert aki a sör miatt tér be, úgyis megnézi a fotókat, képeket. Vagyis egy lépéssel közelebb kerül a művészethez. De az is jól jár, aki decembertől — szerdánként — egy kávéra „ugrik” csak be a Mecsek cukrászdába — ugyancsak Pécsett — mert az esti órákban nagy él­ményben lehet része: a népszerű Kávéházi színház előadásában. Itt meg kell jegyezni, hogy az Edith Piaf életéről szóló összeállítással a dombóváriak meghívá­sára az ottani hotel presszójában is fellépnek majd... Tehát közművelődésünket ötletekkel meg lehet, és meg is kell újítani. Viszont úgy tűnik, hogy a bizonyos szikra bizonyos tájakon elég nehezen pattan ki. — hm — Hivatalos személy elleni erőszakért börtön A tűzoltóság jelenti Első fokon a Szekszárdi Járásbíróság tárgyalta Pusz­tai Zoltán, Medina, Bajcsy- Zsilinszky u. 3. szám alatti lakos ügyét és egyévi, bör­tönben eltöltendő szabadság- vesztésre, valamint közügyek gyakorlásától 2 évi eltiltásra ítélte. Ugyanakkor kötelezte börtönbüntetése idején kény­szergyógyítás tűrésére. Pusztai Zoltán, aki italozó életmódot folytatott és aki­ről környezetében köztudott volt, hogy ittas állapotában agresszív természetű, egy korábbi felfüggesztett bör­tönbüntetéséből kifolyólag rendőri felügyelet alatt állt. A rendőri körzeti megbí­zott időszakonként ellenőriz­te. Pusztai többször tett olyan megjegyzést, hogy nem kíván rendőrt látni a laká­sában. Az eseményt megelőző na­pok egyikén egy falubélit fenyegetett meg súlyosan. Ez panasszal fordult a körzeti megbízotthoz, aki kötelesség- szerűen, idén május 31-én a medinai presszó előtt figyel­meztette Pusztai Zoltánt. A vádlott — ma már elítélt — újólag fennhangon ordítozta, hogy a körzeti megbízott többé ne tegye be a lábát az ő lakásába. Ekkor a kmb-s utánasietett, hogy rászóljon, ne randalírozzon az utcán. Pusztai Zoltánnál két sörös­üveg volt ekkor, amelyeket apja hozott ki számára a presszóból. Meglátva a rend­őrt, a két üveget összeütöt­te. Azok eltörtek és az egyik üvegcseréppel a rendőr ar­cába ütött, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. Pusztai ekkor enyhén al­koholos befolyásoltság álla­potában volt (1,36 ezrelék). A bíróság súlyosbító kö­rülménynek ítélte az elköve­tés brutális voltát. A Szekszárdi Megyei Bíró­ság fellebbviteli tanácsa az elsőfokú ítéletet megváltoz­tatta és Pusztai Zoltánt egy év és nyolc hónapi, börtön­ben eltöltendő szabadság- vesztésre és a közügyek gya­korlásától két évi eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős. Az elmúlt héten tovább emelkedett a tűzesetek szá­ma.' Hőgyészen holtan találták a 81 éves János Lajosnét a kertje végében lévő learatott nagyüzemi kukoricatáblában. A kukoricatarló kb. 2 hek­tár területen leégett. A tűz, valamint a halál okát szak­értők vizsgálják. Az őcsényi Kossuth Mgtsz MA—60-as forgódobos szá- lastermény-szárítója az el­múlt héten kétszer is kigyul­ladt. A szárítóban kukorica­szárat granulálás miatt szárí­tottak. A berendezésben mintegy 15 000 Ft kár kelet­kezett. A tüzet a szekszárdi állami tűzoltók oltották el. A tüzek keletkezési oka túlhe- vités. A gyönki Petőfi Mgtsz Al- sóbikád-pusztára szalmaka- zal-tűzhöz riasztották a szekszárdi és dombóvári tűz­oltókat. A nagyméretű árpa- szalmakazalban mintegy 90 ezer forint kár keletkezett. A tűz keletkezésének okát vizs­gálják. A nagykónyi mgtsz érté- ■nyi kerületében Sirokkó típu­sú szemestermény-szárítóban keletkezett tűzeset. A tüzet a dombóvári állami és a ta­mási önkéntes tűzoltók oltot­ták el. A berendezésben és a szárított kukoricában kb. 15 ezer forint kár keletkezett. A tűz keletkezésének oka mű­szaki meghibásodás. Dalmandon a szérűskertben gyermekjáték következtében kigyulladt a kocsolai Vörös Csillag Mgtsz körbálázott szalmakazla. A kazalban 30 ezer forint kár keletkezett. A tüzet a dombóvári állami, a dalmandi vállalati tűzol­tók és a dalmandi gazdaság­ban dolgozó tíz katona segít­ségével sikerült megfékezni. Öcsényben egy elektromos víztárolótól keletkezett tűz­esethez riasztották a szek­szárdi tűzoltókat. Beavatko­zásra nem került sor, a ki­érkezés előtt a zárlatot meg­szüntették, a tüzet eloltották. A berendezésben kb. 2000 Ft kár keletkezett. WtGItPilB A VEGYÉPSZER TAMÁSI GYÁRA PÁLYÁZATOT HIRDET GAZDASÁGVEZETÖI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A pályázatra közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel és vezetői gyakorlattal rendel­kezők jelentkezését várjuk. A pályázat során történő megegyezés esetén lakás megoldható! Bérezés a 24/1980. (XII. 18.) MŰM sz. rendelet alap­ján. A pályázatokat a VEGYÉPSZER Tamási Gyára Horváth István gyárvezető 7090 Tamási, Szabadság u. 91. kérjük benyújtani. (675) ^NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: Dr. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SANDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents