Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

1983. október 22. KÉPÚJSÁG 7 .Elszegődtem fajátékkészítőnek. U Életrajz a gombapörkölt fölött | Egy istentelenül nagy égi- háború vert be hónapokkal ezelőtt a várdombi kocsmá­ba. Ott találkoztunk. A tölgy­faasztalok egyikénél ült, a délutáni nagyfröccstől elsi­multak arcán a barázdák. Később az udvaron beszél­gettünk egy keveset, miköz­ben alakjával takarta a ve­randán csókolódzó szerelmes­párt. Búcsúzáskor még egyszer emlékeztetett arra, hogy ő fajátékkészítő. Jöttömre a vörhenyes szí­nű tacskó az ugatástól majd kiesik a saját torkán, aztán megszelídülve bújik fölbe- vájt vackába. A hullámvasút-mozgású Folland Mihály elaraszol a kiszáradt-torkú kerekeskút mellett, szélesre tárja előt­tem a viseltes fakaput, majd öntudatos gazda módjára nem enged maga elé, hanem a vendégeknek kijáró kalau­zolással vezet a műhelybe. A húsz évvel korábban a ta­nácstól részletre vásárolt, egykori nagygazdai ház vé­géhez biggyesztődött ez a szobányi műhely. Mindjárt itt ér a csalódás. A műhelyben én régről ittfelejtődött fajá­tékokat akartam találni. He­lyette mindenféle napjaink­ban használt dolgokat látok. A famunkára néhány kicsi­nyített — tanyába csillárnak szánt — kocsikerék emlékez­tet. — Fajátékokat miért nem csinál? — kérdezem. — Ugyan kinek? — trom­fot vissza Folland Mihály, és a fején nem lévő sapkáját igazítja meg. — Láthatott az udvaron két kicsi lőcsösko- csit. Azokat kell megjavíta­nom. Tizenhét éve még egy­kori gazdái játszadoztak vele, most pedig gyereküket akar­ják meglepni. Ennyiben maradunk és be­megyünk a Petőfi Sándor ut­ca 25-ös számú ház konyhá­jába. Kétnapossága ellenére sem adta fel színét és illa­tát az asztalon levő, megvá­gott decsi kenyér, de a teg­napi vacsoráról megmaradt gombapörkölt zsírjába der­medt a várakozás alatt. Az ablakpárkányhoz támasztott Lambrusco nevű olasz pin- tes üveggel sem kell a fa­játékkészítőnek bajlódnia ha kínálni akarna, mert nincs benne semmi. — Szegények voltak a szü­leim — tekint önmaga elé Folland Mihály. — Faterom hatéves koromban megbete­gedett. Muterom az Eszényi bérlő újbereki birtokára járt aratni. Huszonkettőben szü­lettem, egy évre rá angolkórt kaptam. Ma is nehezen já­rok. Alig voltam néhány éves, de már az uradalomba kellett cirkot fésülnöm, nyáron pe­dig ricinust kapálnunk, egyeltünk nyolcvan pengő­filléres napszámbérért. Folland Mihály nem be­A felújításra váró lőcsöskocsi szél tovább. Rágyújt és nem nyugszik addig, míg elő nem keríti siltes sapkáját. Igaza van. Nem olyan élet az övé, amelyre födetlen fővel illik gondolni. — Várdomb környékén meglehetősen sok német aj­kú módos paraszt élt. Az önök családja ... — Hát, mi nem voltunk azok, az biztos — gyújt rá Kossuth helyett a felesége felírta „terápiás” Fecske-ci­garettára. — A kitelepítésekor pedig éppen szegénységünk­nek köszönhetjük ittmaradá- sunkat. A fehér macska odata­pasztja a szemét a fűzöld szúnyoghálóhoz, majd felku­porodik a verandára össze­készített gyújtósra hallgatóz­ni. A helybéli cipészhez akar­tak adni szüleim — folytat­ja Folland Mihály —. Men­tem is volna munkába állni Halbich Ferenc mesterhez, de ő azt mondta: „Ez a gyerek nem tud még 4—5 vödör vi­zet sem az istállóba vinni.” A rossz lábam miatt nem kel­lettem neki. Én pedig szak­mát akartam, nem pedig szarvasjószágok mellett len­ni, etetni, kitrágyázni. — Tanulni nem lett volna módja? — Mindig jó eszem és ügyes kezem volt. Az elemi isko­lai tanítóm még pénzben is segítette volna a taníttatá­somat, de mondtam, hogy szegények voltunk. — A fajátékkészítés ho­gyan jött elő? — Ügy — mosolyodik el Folland Mihály —, hogy a szülői házba, ahol most az öcsém lakik, 1937-ben eljött Bátaszékről Jakab Ferenc, akinek ott játéküzeme volt. Megkérdezte, hogy nem vol­na-e kedvem hozzá beállni. Volt. — Inas lett? — Nem. Napszámosként, órabérben dolgoztam nála. A három év végén pedig iga­zolta a szakmámat. Nem sok­kal azelőtt, hogy tönkrement. — Milyen játékokat csi­náltak akkoriban? — Nem ilyen műanyago­kat — emeli fel hangját —, mint most, az biztos. Csap­kodó szárnyú madarakat, kiskocsikat, kisbútorokat, persze szépen festve, fiókok­kal. Aztán guruló kislovakat, tigriseket, oroszlánokat. Csak gőzölt bükkfából dolgoztunk. Harminc—negyven pengőfil­lérért árulta a mester szárny­verő kismadarát, a baba­kocsit négy pengőért. — Mennyi volt az órabére mesterénél? — Nagyon jól kerestem, húszfilléres órabérben na­ponta két pengőt. De miután feladta iparát, nekem is mennem kellett. Először ma­gamcsinálta játékokkal vásá­roztam, engedély nélkül. így a vásározók mindig följelen­tettek. Végül 15 pengő havi bérért beálltam egy 80 hol­das gazdag paraszthoz udva­rosnak. Közben pedig ott volt a háború. Folland Mihály átszenvedi magát a parányi padlásfeljá­rón, hogy megkeresse nekem a harminc éve érintetlen já­tékmintákat. A régi könyvek között meg is leli a pókhálós fabőröndöt s benne a karton­ból kivágott lovakat, ágya­kat, névtáblákat. Mert bizony minden babakocsin ott kel­lett lennie a tulajdonos ne­vének is! — Besorozták? — Többször is. Szerencse, hogy testihibás vagyok. Nem kellettem nekik. Egy parányi szerencse, az akkori totális szerencsétlen­ségben ... — Katona nem voltam, de amikor a várdombi német ajkúak önként Nyugatra mentek én is köztük voltam. Miért? Nagyon udvaroltam egy lánynak. Átkozottul bele- szerelmesedtem, aztán utána mentem. De nem volt kint jó. Később, amikor az amerikai katonák Hegyeshalomnál ki­Könyvtárügy szorongatott helyzetben Tervezett Luca széke Babonáskodásra hajló ele­ink Luca székének azt a zsá­molyforma alkotmányt ne­vezték, amit december 13-tól karácsony napjáig kilencféle fából készítettek volt a kí­váncsiak, napra elosztva a munkát. Aki aztán e kisszék- re ráült, vagy ráállt kará­csony éjjelén a templomban, az megláthatta 'Lakóhelyének boszorkányait. Mai értelmezés szerint Lu­ca széke az, ami kínkeservesen a végeredményhez viszonyí­tottan irdatlanul hosszú idő alatt készül el és rendszerint sokkal, sokkal több pénzért, mint amennyit eredetileg szántunk rá. Nem jelentékte­len jellemzője még a mai Lu­ca székének, hogy a legke­vesebb esetben „mutatják meg a boszorkányt.” (Értsd: felelőst.) Mire föl ez a bevezetés? Mert zeng-zúg Bonyhád vá­ros közvéleménye a városi könyvtár három üteműre ter­vezett, és másfél évvel ezelőtt megkezdett felújítása, bőví­tése miatt. Félreértés ne es­sék, szó sincs arról, hogy nem értettek egyet a városi könyv­tár városhoz méltóbb munka­feltételekhez juttatásával. A jelen állapotokat kifogáso­lók a felújítás, bővítés, kor­szerűsítését találják fölöttébb lassúinak. Erősen kételkedve abban, hogy Bonyhád város csak három-négy év alatt tud tető alá hozni egy 3,5 milliós felújítást. S ezt is úgy, oly- ként, hogy ami már elkészült az ugyanúgy „viselkedik”, mint a balladabeli magas Dé­va vára. A ma fölrakott fa­lak igaz, nem omlanak le reg­gelre, de mivel a Perczel kert klasszicista stílusban épített épülete (melynek a könyv­tár működési alapterülete 394 négyzetméteres volt), most építési terület, önzetlen­sége miatt kiszolgáltatott is. Átzsúfolták másfél éve a vá­rosi könyvtárat a közeli fo­gászati rendelő három e célra társbérletesíthető és összesen 70 négyzetméteres szobájába, ötvenezret meghaladó állo­mányának természetesen csak egy töredékét vihette magá­val a könyvtár, mely azóta is küzd hősiesen az Olvasók megtartásáért, szolgálatáért. S közben azt konstatálhatjuk igen gyakran, hogy a van­dálkodásra hajlamosaknak kiszolgáltatott könyvtár fel­újított helyiségei ismételt felújításra szorulnak. — Milyen munka az ilyen? — hangzott a szerkesztősé­günkhöz sokak által intézett kérdés. Milyen ? A helyszínen bejelentés nél­kül járva azt kellett megál­lapítanunk, hogy igazuk van az aggodalmaskodóknak. Jól látható, hogy a felújítás el­kezdődött, jutott is valamire, de enyhén szólva semmi jót nem ígér, hogy alig van ép ablaka a tisztes épületnek, hogy az ajtókon kilincs csak mutatóban, hogy az ablakon, ajtón bármikor megközelít­hető helyiségeket illemhely­től kezdve sok egyébre is használják a hívatlan látoga­tók. Nem alaptalan tehát at­tól tartani, hogy mire befeje­ződik a felújítás egy-egy üte­me, ismételni kell, nem ke­vés költségű munkákat is. Miköziben az épületben — elő. reláthatóan 1985-ig működő zeneiskola és szükségtante­rem illetve a könyvtárépület udvarán halmozódik a bale­setveszély. De az is, amit a közegészségügynek express kötelessége lenne megszüntet­ni. — Tíz évvel ezelőtt hang­zott el egy fórumon, hogy gondoskodni kell a Perczel kert közvilágításáról. Téved, ha azt hiszi, hogy történt va­lami. — A városnak most minden pénzét a kórházrekonstruk­ció nyeli eL — Miért fogtak akikor a könyvtár bővítéséhez, ha nincs pénz?! Az utcán rögtönzött közvé­leménykutatásnak alanyai meglehetősen paprikás han­gulatban voltak. És a könyv­tárosok, akik kriminális körülmények között dol­goznak? Nincs jókedvük, és ami a közeljövőt il­leti, egyáltalán nem opti­misták. Az eleve évekre szét- húzottan tervezett felújítás, mely célját tekintve üdvöz­lendő, károsan hat a könyv­tár * tevékenységére. Az el­Egy kisbusz hátsó ab lakának papírmintája tettek bennünket, én egyik társammal toronyiránt haza­jöttem. A felszabadulás után az egykori Üjbereki Állami Gazdaságban voltam kerék­páros futár, később pedig ud­varos. Feleségemmel is ott ismerkedtem meg. Ez a gaz­daság később terjeszkedett, szekszárdi lett. Húsz éve on­nét százalékoltak le. — Játékokat ezekben az években sem csinált? — Nem értem rá, meg ki­nek is kellett volna? — vág vissza. — De az elmúlt húsz évben sem unatkoztam. Gu­mikat, traktorbelsőket javí­tottam és ma is ezt teszem. Még a gazdaságban tanultam ki azt a szakmát. Papírom is lett róla. Ebben az időben született meg a nagyfiam. Éppen tegnapra ígérte, hogy hazajön. Készítettem is neki krumplit, hogy vigye magá­val ... Az olaj kályhák első korsza­kának kezdete tartott először igényt a fürge kezű Folland Mihály fajátékkészítő mun­kájára. Vagy inkább a vár- dombiak? — Akkoriban könnyen akarták szállítani az olaj­kannát az emberek. Csinál­tam hát néhány kicsi lőcsös- kocsit. Az eredetinek a hat­szorosan kicsinyített mását. Később keresték, összesen negyvenhat darabon dolgoz­tam, egyenként két-három he­tet. Ebből nyugatra is vittek, gyermekjátéknak. — Csinálna ma is régi fa­játékot? Folland Mihály nagysokára mondja csak: Folland Mihály házának udvarán — A műanyag megette a fajátékokat. Nem fizetnék meg. Sokat kell vele pepe­cselni. Az ágyat, a bababúto­rokat nem lehet akármilyen fából csinálni. Pedig higgye el, a mai műanyag bóvlik nem igazi játékok. Az a rossz, hogy a mai gyerekek a valódi játékokat nem is is­merik. Ismeretségünk színhelyén a kocsmában erre ürítjük a búcsúpoharat. Szűcs László János múlt év első felében 10 208 látogatója volt a városi könyvtárnak, melynek .mun­káját a majosin kívül nem segíthetik lakótelepi fiókok, ez év első felében a látoga­tók száma alig volt több hat és fél ezernél. Ami a köl­csönzési adatokat illeti: 1982. I. félév 31 642 kötet. Ez év el­ső felében már csak 18 544. Ol­vasótermi szolgálatról szó sem lehet. Gyermekfloglalkoz- tatásira. rendhagyó irodalom-, vagy más órák megtartására nincs mód. Az állomány be­dobozolt és elraktározott tö­megében Ott vannak azok a könyvek, amelyeket a vala­milyen szinten továbbtanulók, vizsgákra készülők igényel­nek, de ezeket most könyvtár- közi kölcsönzés útján tudja csak beszerezni a könyvtár. Amikor Bertalan Sándorné, a könyvtár vezetője nagyon borúlátó napra virradt, azt kéri mostanában a pályatár­saitól, hogy ha nyugdíjba menne (ez öt év múlva esedé­kes) hívják ám meg feltétle. nül a felújított — bővített városi könyvtár avatására. — Azt hallom, hogy elké­szült három helyiség az észa­ki szárnyon és ide beköltöz­hetnének. — Nem tartjuk ésszerűnek a helyváltóst és nemcsak azért, mert oda csak két kályha állítható be. — Hol van az a berende­zés, amit még 1980-ban vásá­roltak a közművelődési alap 900 ezer forintos támogatásá­ból? — Ugyanúgy raktározzuk azt a berendezést is mint az állományunkat. — Úgy hallom, nemrég vi­haros tanács vb.-ülés témá­ja volt a könyvtárügy. — Nem tudom, ki mondta el, de tényleg volt vihar. — Most mi van? — Szélcsend. — Az utcán megállított em­berek szavából nem erre le­het következtetni. — Mi lenne a megoldás? — Ha gyorsítani lehetne a felújítás befejezését. De eh­hez pénz kellene, az meg nincs. Utóbbit adta tudtunkra Se­bestyén Lajos a városi tanács osztályvezetője is, akinek kez­dettől szívügye a könyvtár városi munkafeltételekhez juttatása. A csaknem 15 ezer lakosú Bonyhád város könyv­tárát 'az érvényes normák sze­rint 710 négyzetméteres mű­ködési aiapterület illeti meg. Volt 394 négyzetméter alapte- rülete. Van most a szükség- állapot idején kb. 70. Lesz, amikor a felújítás — bővítés befejeződik, 860 négyzetméter De jaj, mikor? Tényleg, mi­kor lesz az?! Meddig neve­zik tervezett Luca székének könyvtárukat a szégyenkező Bonyhádiak? LÁSZLÓ IBOLYA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents