Tolna Megyei Népújság, 1983. október (33. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-22 / 250. szám
1983. október 22. TOLNA tsÍÉPÜJSAG 5 Jó hangulatban Az ülésszak megkezdése előtt Az ülésterem A Tolna megyei képviselők egy csoportja a szünétben Hetényi István (Kapfinger András képriportja.) Veress Peter Méhes Lajos Sarlós István Figyelem Fegyelem Ritka érdekes könyv akadt nemrég a kezembe. A szerzője Theodore Isaiac Rubin, a címe pedig: „A dühös ember”. Már az előszava szokatlan: „Meglepő vállalkozásnak tűnhet az olvasót nyílt haragkitörésre buzdítani. A kiváló amerikai elmeorvos, író valójában azt a számtalan kibúvót, mellékutat kívánja leleplezni, melyek mind a harag elfojtásából származnak, és vagy közvetlenül jelennek meg betegségi tünetekre átfordítva, vagy pedig közvetve, az ellenséges indulatok által megmér - gezett társas légkör ártalmaiként okoznak ideges panaszokat, pszichoszomotikus megbetegedéseket”. Szóval T. I. Rubin nagy sikerű könyvében az agresszív érzelmek lecsapolása mellett foglal állást, ebben látja a lelki-testi egészség megóvásának eszközét. Hát nem tudom. Tény, hogy ilyenkor igazán sajnálom, hogy nem vagyok sem elmeorvos, sem író, biztos megírtam volna már az el lenikönyvet. Még a fejezetcímeken sem kellett volna változtatni, végül is aki nem fojtja el dühét, annál is előfordulhat szorongás, depresszió, álmatlanság, s az élet apró, de korántsem lényegtelen területein is lehetnek problémái. Azt írja a könyv, hogy valahol mélyen mindenki méltányolja az őszinte érzelemnyilvánítást. Különösen így van ez a nagyon zaklatott embereknél, azoknál, akik elvesztették kapcsolataikat saját érzéseikkel, és keresik a visszautat. Az emberek általában észreveszik a hamisságot, a műédességet, a valódi érzelmek őszinte megnyilvánulásaira várnak. Színigaz, a csevegés, a tettetett kedvesség, a mézes- mázas beszéd kevés kultúremibernek sajátja. Mint ahogy ugyancsak kevesen teszik meg, hogyha nagyon feldühítik őket, elkezdenek tombolni, verik az asztalt, s „jól” megmondják a magukét. Tudniillik az emberek ■többsége fegyelmezett. Tessék csak szétnézni: az olyan embernek, aki mindig szabad áradást enged érzelmi kitöréseinek, barátja nincs, a környezete minimálisra korlátozza a vele való kapcsolatot, s végül magára marad. Mert senki sem szívesen él, dolgozik olyan emberrel, akire folyton figyelni kell. Mindjárt itt is vagyunk a munkahelyi kollektívánál: csupán egyetlen fegyelmezetlen ember képes megkeseríteni napi nyolc órán át 10—15 kollegája életét. Nemrég bolti eladó ismerősöm mesélte: kevesebb pénzért, nehezebb munkát vállalt, mert képtelen volt állandó ellenséges hangulatban élni, utoljára már mikor reggél dolgozni indult, görcsbe szorult a gyomra. „Pénzes” időket élünk, s mint látható, ilyen emberek is vannak. Meg olyan irodista munkahelyi kollektívák is, ahol két hölgy összeszólalkozott, s egyik a másikat leöntötte — tejjel. Nyilván nagyon ráértek, sokat pisz- j hálhatták egymást a tejfürdő előtt. Nemrég egy mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemben jártam, agilis, ügyes, eszes vezetője most készül állást változtatni. A kezével állandóan matat, gesztikulál, ideges. Nem volt ilyen. Az a problémája, hogy ebben az üzemben nem megy olyan gyorsan semmi, miint ahogy mehetne, hiába rendezték a normát, a dolgozók elsősorban azt nézik, hogyan telhetne minél kényelmesebben a nyolc óra. A gépekkel jól fölszerelt, szalagrendszerben termelő előző munkahelyén azt szokta meg, hogyha elromlott egy gép, akkor tízen ugrottak megjavítani, hisz ha csak egy percig is áll az üzem, az is pénz. Itt ez elképzelhetetlen, ő viszont nem akar folyton mérgesen járni, kelni, tízszer elmondani ugyanazt, inkább elmegy olyan helyre, ahol több a gép, és fegyelmezettebbek a fizikai munkások. Való igaz: a gép hajtja a munkát. A dombóvári Alkotmány Téeszben dolgozó traktorosok főnöke mondta nemrég: az embereket nem kell folyton noszogatni, megvan a terület, adott a gép, az ő érdekük, hogy jó legyen a gépük, és minél előbb végezzenek. A szondát sem kell örökösen zsebben tartani, mert egyrészt tudják, hogy részegen gépre szállni nagyon veszélyes, másrészt az egy brigádban dolgozó kollégák emberséges szóval figyelmeztetik a társukat, ha úgy látják, elveszti a mértéket. A bátaszéki Búzakalász Téesz közgyűlésén idén feb- • ruárban mondta el az elnök a következőket: „Az üzemi demokrácia és a fegyelem édestestvérek. Elképzelhetetlen a demokrácia kiszélesítésére való törekvés a fegyelem és a felelősség egyidejű erősítése nélkül. Amikor úgy fogalmazunk, hogy jónak értékeljük a szövetkezeti demokráciát és további szélesítését szükségesnek tartjuk, akkor a vezetőkre, beosztottakra egyaránt vonatkozik a nagyobb fegyelem és felelősség. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a legtöbb ágazatban javult a munkahelyi légkör, vele együtt a munkafegyelem is, de önkritikusan el kell mondani az e téren tapasztálható hibákat is. Még mindig előfordul, hogy egy-egy ágazatban több fegyelmi büntetést kellett kiadni a munkahelyi rend megsértése miatt. A jól összeforrott, egymást segítő kollektívák kialakításához pedig az ágazati és munkahelyi vezetőktől várunk el többet. Főleg a fiatalokkal való igényesebb foglalkozás a mai vezetőknek komoly feladata kell, hogy legyen. Az elkövetkező években tovább növekednek a követelmények és ha kell, a fegyelmezetlenekkel, pazarlókkal szemben szigorúbban alkalmazzuk a felelősségre vonást, mert a növekvő feladatokat csak pontos munkavégzéssel tudjuk teljesíteni.” Rendes, fegyelmezett munkát persze csak az képes végezni, aki a rendet szereti maga körül, s a rendszeresség átszövi az életét. Aki otthon a szülői házban megtanulta az életét, a mindennapjait beosztani, annak a munkafegyelem sem lesz szokatlan kifejezés. Vagy mondjuk, valaki olyan munkahelyre cseppent, ahol a fegyelmezetlemkedőket nem tűrik, rövid időn belül elküldik. Ilyen munkahelyen hírében áll a mező- gazdasági üzemek közül a Dalmandi Állami Gazdaság és a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát. Mindkét gazdaság vezetője országos hírű szakember és vezető, s tudjuk róluk azt is, hogy semmivel sem vállalnak fel kevesebbet a munkából, mint a beosztottjaik. S amit rendkívül fontosnak tartok: egyéni gondjaikat soha nem éreztetik másokkal, legfőképp munkatársaikkal. Pedig bizonyára őket is felmérgesítik, de — T. I. Rubin mester szavaival élve — „nem indítják el az emocionális pumpájukat”, nem veszekednek, csak azért mert egy amerikai orvos szerint az ember egészsége szempontjából úgy jó, ha nyíltan kidühöngi magáit. D. VARGA MÁRTA Aczél György Csapó Jánosné
