Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-27 / 228. szám
2 NÉPÚJSÁG 1983. szeptember 27. ENSZ-közgyülés Reagan elnök beszéde Hétfőn, az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán,, az általános vita első napján beszédet mondott Romáid Reagan, az Egyesült Államok elnöke. Hárompontos javaslatában az elnök kifejtette: „A globális korlátozásra vonatkozó új kezdeményezésként” az Egyesült Államok lemond arról', hogy Európába telepítendő rakétáival, egyszersmind a Szovjetunió Ázsiában telepített közép-hatótávolságú rakétáit is ellensúlyozza, azaz lemond azon irreális követeléséről, hogy az eurorakéta- tárgyalásokon alkalmazzák a „globalitás” elvét. A második amerikai javaslat szerint „az Egyesült Államok kész rugalmasabb magatartást tanúsítani a tárgyalások tartalmát illetően. Az Egyesült Államok meg fogja fontolni azokat a kölcsönösen elfogadható módozatokat, amelyek eleget tesznek a Szovjetunió igényének A Tolna megyei Lapkiadó Vállalat és a megyei posta- hivatal szervezésében tartották tegnap délelőtt Szekszár- don, a posta tanácskozótermében azt az értekezletet, amelyen a Népszabadság őszi szervezési akciójának beindításáról tárgyaltak. Papp János, a megyei hivatal vezetője köszöntötte a megjelent postahivatal-vezetőket, a posta vezérigazgatóságának és a pécsi postaigazgatóságnak, valamint a központi hírlapirodának képviselőit, valamint Geishauer Jánost, a megyei pártbizottság munkatársát. Vaszari Gyula, a ME- HIV vezetője ismertette a szervezési feladatokat s azt, hogy mi a teendő az olvasók számának megtartásáért, illetve növeléséért. Dr. Murzsa András, a Lapkiadó Vállalat igazgatója egyebek között a posta és a kiadó hagyományosan jó kapcsolatáról szólt, majd a lapszervezés politikai fontosságáról beszélt. A további hoza repülőgépek számának korlátozására is a rakéták mellett”. Ugyancsak a rakéta-tárgyalásokra vonatkozik a harmadik amerikai javaslat, amely szerint az Egyesült Államok „foglalkozni fog a csökkentés után megmaradó rakéták összetételének kérdésével. Az egyenlő szintre való csökkentés alapján kész csökkenteni •mind a Pershing—2 rakéták, mind pedig a földi indítású, manőverező robotrepülőgépek számát”. Bár Washington lemondani látszik néhány irreális követeléséről, Reagan „kezdeményezései” nem érintik a tárgyalások sikerét akadályozó fő tételeket: Washington továbbra sem kész a szovjet közép-hatótávolságú rakétaerő csökkentése fejében lemondani a Fershing-rakéták telepítéséről, s „a megmaradó rakéták összetételének” kérdésével kapcsolatos szándékozászólók elismeréssel beszéltek megyénk hírlapterjesztéséről, de elmondták azt is, hogy más megyékhez hasonsan ködös megfogalmazástól eltekintve nem hajlandó változtatni álláspontján a brit és a francia közép-hatótávolságú rakétákra vonatkozóan. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében „a tömbök létrejötte és a polarizáció” akadályozza az eredményes tevékenységet, mondta Reagan, különösen azt kifogásolva, hogy a fejlődő országok nem támogatják az amerikai célokat a világban. Az amerikai elnök harmadik beszéd-témája a szovjet nemzetközi magatartás már hagyományos elmarasztalása volt, amely ezúttal a délkoreai repülőgép katasztrófájához kötődött. Reagan, az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakán is minden felelősséget áthárított a Szovjetunióra a fegyverzetkorlátozási tárgyalások sikertelenségéért, s különféle, alaptalan vádakkal illette a Szovjetuniót. lóan nálunk is szükséges a hírlapkézbesítők munkakörülményeinek további javítása. PANORÁMA BUDAPEST Az országgyűlési tisztség- viselők hétfőn a Parlamentben tartott ülésükön a soron következő, őszi ülésszak előkészítésével foglalkoztak. Apró Antal, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a jelenlevőket a parlament plénuma elé kerülő tervezett napirendről. Az őszi ülés várhatóan az ipar helyzetével és a népi ellenőrzés munkájával folalkozik. A hétfői tanácskozáson előbb Méhes Lajos ipari miniszter, majd Szakali József államtitkár, a KNEB elnöke ismertette a napirendekkel kapcsolatos tudnivalókat. * Együttműködési megállapodás aláírásával befejeződött vasárnap a Lengyel Hazafias Nemzeti Újjászületés Mozgalom (PRON) delegációjának magyarországi látogatása. * A Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására küldöttség élén hazánkba érkezett George Habbas, Palesztina Felszabadítása Népi Frontjának főtitkára. SALVADOR Vasárnap Salvadorban elrabolták Santiago Hernan- dezt, a Salvadori Szakszervezeti Egységszövetség főtitkárát. Általános vélemény szerint az úgynevezett halálbrigádok egyike rabolta el Santiago Hernandezt. PERING Hétfő délelőtt Csang Aj- ping kínai honvédelmi miniszter és Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter háromórás tárgyalásával magas szintű kínai—amerikai tárgyalások kezdődtek Pe- kingben. Weinberger vasárnap érkezett ötnapos látogatásra Kínába. PÁRIZS Észak-Franciaország három megyéjében magyar rendezvénysorozat kezdődött „Magyarország bemutatkozik Pi- cardiában” jelszóval. Több mint 40 észak-franciaországi városban magyar együttesek lépnek fel, kiállításokat, előadásokat és vitaesteket rendeznek a decemberig tartó rendezvények keretében. A karibi gyöngyszem: Granada Távoli államból várunk hazánkba magas rangú vendéget: hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik Maurice Bishop, Grenada miniszterelnöke. A Karib- tenger gyöngyszemének tartott kis szigetország, a Kis- Antillák legdélibb tagja, korábban ritkán hallatta hangját a nemzetközi politikában. Több évszázados brit gyarmati uralom után 1974- ben vált függetlenné. A világ érdeklődésének homlokterébe azonban jórészt csak 1979 után került, amikor a haladó demokratikus mozgalom aktivistái népi támogatással megdöntötték az épp külföldön tartózkodó Eric Gairy diktatórikus uralmát, új korszakot nyitva az alig Csepelnyi méretű, 120 ezres népességű ország történetében. A fordulatot végrehajtó párt, az „Üj JEWEL” neve voltaképpen mozaikszó: az „Együttes törekvés a jólétért, műveltségért és felszabadulásért” angol megfelelőjének kezdőbetűiből áll össze. Épp egy évtizede alakult, s hatalomra kerülése óta Maurice Bishoppal az élén olyan demokratikus, antiimperialista politikát folytat, amely a szocializmus felépítését célozza. Gairy korrupt, véres terrorra támaszkodó kormányzása óta alig négy esztendő telt el, a gazdasági-kulturális elmaradottság felszámolásának nemzedékekre szóló feladatát ilyen rövid idő alatt természetesen nem végezhették el. A változások mégis imponálóak. Üj politikai felépítmény rendszerének kialakításával megindult a demokratizálódási folyamat. Dolgoznak az új alkotmány tervezetén és a választások előkészítésén. Törvénybe iktatták a nők egyenjogúságát. Megtették az első lépéseket az agrárreform útján, a mezőgazdaság fejlesztését tekintve legfőbb teendőnek. (Az országban elsősorban kakaót, déligyümölcsöt és számtalan fűszerfélét termesztenek — innen a sokszor emlegetett „Fűszersziget” elnevezés). Tetemesen csökkentették a kínzó munkanélküliséget, ingyenessé tették az alapfo kú oktatást, sikeres csatát vívnak az írástudatlansággal. Megkezdődött az egészségügyi hálózat kiépítése, út- és lakásprogramot hirdettek. Fokozottan ki akarják használni Grenada kedvező fekvéséből adódó idegenforgalmi és halászati lehetőségeit. A pozitív változások az ország külpolitikájában is jelentkeztek. Grenada szoros, baráti kapcsolatokat épített ki Kubával, előtérbe helyezte a karibi államokkal folytatott együttműködést, s tagjává lett az el nem kötelezettek mozgalmának. A haladó intézkedések sora ugyanakkor érthető módon ellenszenvet keltett Washingtonban, ahol a szigetet — különösen a Reagan-adminiszt- ráció hivatalba lépése óta — Kuba és Nicaragua mellett a térség egyik felforgatóközpontjának tekintik. A Bishop- kormányzat ellen külső és belső támadások indultak, számos merényletet követtek el, puccskísérleteket dolgoztak ki. Emlékezetes marad az amerikai elnök tavaszi, félresikerült „leleplezése” is, amikor Reagan a grenadai főváros mellett most épülő polgári repülőteret veszélyes, katonai célú, leendő szovjet— kubai bázisnak igyekezett beállítani. A haladó rendszer viszonylag rövid múltja — no meg a földrajzi távolság miatt országaink kapcsolata meglehetősen szerény. Ám Grenada megkülönböztetett figyelmet fordít a szocialista közösséggel fenntartott viszony bővítésére. Három éve már járt hazánkban Grenada miniszterelnök-helyettese. Kiderült : a kapcsolatépítés megannyi lehetősége vár kidolgozásra. Bishop kormányfő mostani látogatása is azt jelzi, hogy a kölcsönös érdekek alapján mód nyílhat együttműködésünk alapjainak lerakására. E. É. Grenada térképe A grenadai főváros, Saint Geore’s egyik hangulatos, Karib tengerre néző utcája Figyelmeztető voksolás Hétfő esti kommentárunk. A vasárnapi hesseni és brémai tartományi választásokat aligha fogják közös sikereik közé sorolni az NSZK-ban együttkormányzó kereszténydemokraták és szabaddemokraták. Mi több, számunkra a márciusi országos voksolás utáni első politikai erőpróba eredménye felér egy figyelmeztetéssel. A két tartományban négy és fél millió ember, az NSZK- ban szavazásra jogosultak tíz százaléka járult az urnákhoz, s ezek többsége a tavasszal ellenzékbe szorult szociáldemokratákra adta voksát. A szociáldemokraták mindkét helyen győztek. Bréma város-tartományban — a helyi gazdasági gondok ellenére is — folytatódott 1971 óta tartó sikersorozatuk: itt a jövőben egy még szilárdabb abszolút többség birtokában kormányozhatnak. Az igazán nagy győzelmet Hessenben aratták: a szavazatok 46,2 százalékával tizenkét év után ismét a legerősebb párttá léptek elő, s előnyösebb pozícióból alakíthatnak kisebbségi kormányt. Hessen valóságos fiaskó a kereszténydemokraták és a szabaddemokraták számára. A tőlük elpártolt szavazók erősítették meg az SDP-t. Igaz, a szabaddemokrata FDP bekerült a tartományi parlamentbe, de csak a CDU segítségével. Országosan több tanulsága is van a két tartományi voksolásnak. Az egyik, hogy csökkent a kormány népszerűsége, főleg a dolgozókat sújtó gazdasági intézkedései és az euro- rakéták kérdésében elfoglalt álláspontja miatt. A másik, hogy a kormánykoalíció kisebb pártja, az FDP aligha vólna életképes a nagy CDU támogatása nélkül. S végül a harmadik: bár a szavazók többsége tavasszal a Kohl—Genscher páros mellett tette le voksát, kritikus szemmel figyelik tevékenységüket, s az első adandó alkalommal készek újra a szociáldemokraták felé fordulni. KOCSI MARGIT A Magyar Nemzeti Bank hitelfelvétele A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank új hitelezési és hiteltámogatási elképzeléseinek első konkrét megvalósulásaként az MNB képviselői vasárnap kétszáz- millió USA-dollár hitel felvételéről írtak alá megállapodást Washingtonban az Arab Banking Corporation (ABC) Bahrein pénzintézet által szervezett bankcsoporttal. A Világbank pénzügyi részvételével szervezett hitel további támogatást nyújt Magyarországnak a gabonatárolás és a mezőgazdaság gépesítésének fejlesztésére, valamint a ipari energia diverzifikálására és megtakarítására vonatkozó programok megvalósításához, amelyekhez a Világbank ez év júniusában összesen 239 millió dollár értékű, a program megvalósításának menetében folyamatosan igénybe vehető hitelt szavazott meg. Három bemutató (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak az ürgevári kerületben, a Hőgyészen ebben a szezonban először üzemeltetett kísérleti kombájnokat mutatták be az NSZK-beli szakemberek. Ezek a gépek már a jövő kombájnjai. Hiszen egyik példány egyszerre nyolc sorról, szinte gépkocsimenetben dolgozik, tartályában hat tonna terményt tud tárolni. Ezeket a gépeket az NSZK-beli cég képviselői ismertették. A hozzájuk csatlakozó hőgyészi szállítási, betakarítási és tárolási rendszer ugyancsak elismerést érdemelt magas színvonaláért. A harmadik bemutatót az ürgevári sertéstelepen tartották. Itt Márton K-.roly ágazatvezető ismertette hogy a CCM-mel, az LKS-sel és a GPS-sel folytatott kísérleti takarmányozás milyen eredménnyel és technológiával történik. A tanácskozás a késő délutáni órákban ért véget. PÁLKOVÁCSJENŐ Q Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényes: 1983. szeptember 27-től Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 697,78 6 704,48 6 711,18 Ausztrál dollár 3 983,46 3 987,45 3 991,44 Belga frank 83,15 83,23 83,31 Dán korona 467,80 468,27 468,74 Finn márka 783.00 783,78 784,56 Francia frank 554,70 555,26 555,82 Hollandi forint 1 504,37 1 505,88 1 597,39 Japán yen (1000) 185,51 185,70 185,89 Kanadai dollár 3 617,78 3 621,40 3 625,02 Kuvaiti dinár 15 307,57 ' 15 322,89 15 338,21 Norvég korona 601,83 602,43 603,03 NSZK márka 1 681,59 1 683,27 1 684,95 Olasz líra (1000) 27,76 27,79 27,82 Osztrák schilling 239,18 239,42 239,66 Portugál escudo 35,80 35,84 35,88 Spanyol peseta 29,39 29,42 29,45 Svájci frank 2 060,19 2 062,25 2 064,31 Svéd korona 566,31 566,88 567,45 Tr. es. cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 602,60 USA dollár 4 457,90 4 462,36 4 466,82 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közléseknek megfelelően < vannak érvényben. VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK Érvényes: 1983. szeptember 27-től Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6 503,35 6 905,61 Ausztrál dollár 3 867,83 4 107,0.7 Belga frank 80,73 85,73 Dán korona 454,22 482,32 Finn márka — a) 760,27 807,29 Francia frank 538,60 571,92 Görög drachma — b) 46,08 48,93 Holland forint 1 460,70 1 551,06 Japán yen (1000) — 180,13 191,27 Jugoszláv dinár — a) 38,00 40,36 Kanadai dollár 3 512,76 3 730,04 Kuvaiti dinár 14 863,20 15 782,58 Norvég korona 584,36 620,50 NSZK márka 1 632,77 1,733,77 Olasz líra (1000) 26,96 28,62 Osztrák schilling 232,24 246,60 Portugál escudo 34,76 36,92 Spanyol peseta 28,54 30,30 Svájci frank 2 000,38 2 124,12 Svéd korona — a) 549,87 583,89 USA dollár 4 328,49 4 596,23 a) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 100-as b) — vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet: 500-as Értekezlet Szekszárdon a megyei postahivatalban Papp János köszönti a tanácskozás résztvevőit