Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-25 / 227. szám

1983. szeptember 25. ^íRrÉPÜJSÁG 3 150 éves a régi megyeháza származik, mint nem egy ki­lincsé, vagy ajtóvereté is. Nem tudjuk, hány ember, mi­lyen elosztásban dolgozott, de 1830-ban a nyugati szárnyat bemutatták a megye urainak és ebben a részben már el­kezdődött az érdemi köz- igazgatási munka. Az osztat­lan tetszés nyomán Csapó azonnal újabb pénzt kért a megyétől, hisz: ........az épület régibb ré­szének az újjal való nagy egyformátlanságában . . . fél­behagyni nem lehet, sőt hogy . az épület régi részének fe­dele amúgy is olyan romla- dozott állapotban vagyon, azt minden esetre újítani szük­séges." A pénzt megszavazták és fizették a Pestről hozatott Spiegel ács-, és Vest bádogos­mestereket is. VITÁK Persze nagy könnyelműség lenne mindezek után csupa aranyfüst ködébe burkolni az elmúlt időket. „Akadályköz- lésekről" ugyan viszonylag kevés adat maradt fenn, de más problémákról annál több. Pollack leveleiben visszatérő gond, hogy Stammnak a kör­mére kell nézni, mert más szekszárdi mesterekkel együtt hajlamos a felületes munká­ra. Ez utóbbiakról főleg a ké­mények megfelelő falazásá­val kapcsolatban vannak ke­serves tapasztalatai. A mes­Az udvar mai képe tér azonban a megyei urak­kal is összekapott, akik a nagyterembe mindenáron karzatot követeltek. Ez teljes­séggel ellenére volt, az álta­la ide kívánt márványburko­lat viszont sosem valósult meg. 1831-ben a kolera is közbeszólt, mely gátolta a szállításokat, a közlekedést és amely Pollack két lányát vitte a sírba. Ha ez a járvány nincsen, úgy a 150. évforduló­ról szóló megemlékezést va­lószínűleg már két évvel ez­előtt meg lehetett volna ír­ni. összegezzük az épületről elmondottakat a Pollack munkásságával legtöbbet foglalkozott Zádor Anna mű­vészettörténész szavaival: „A vidékies hangulatnak megfelelő nyugodt tagolásá­val. ünnepélyes homlokzatá­val, tágas és kényelmes, a közlekedést megkönnyítő be­osztásával, jó térhatású, zárt udvarával a vidéki középület sokféle követelményének fe­lelt meg, és megoldása egy­szerre hagyományosnak és korszerűnek, helybelinek és nagyvonalúnak, egyszerűnek és méltóságteljesnek látszik.-’ O. I. Másfél száz esztendő éppen elég hosszú szakasz egy or­szág történetében ahhoz, hogy érdemes legyen megáll­ni egy épület előtt, amely mindezt túlélte, párját ritkí­tó szépségű műemlék, és a főváros egyik büszkeségének, a Magyar Nemzeti Múzeum­nak bizonyíthatóan egyenes­ági őse. A szekszárdi „régi" megyeháza ebben az eszten­dőben ünnepelhette volna százötvenedik születésnapját, ha világra jövetele az embe­rek módjára naphoz lenne köthető. Ilyesmiről azonban szó sincs, a maga idején se volt különösebben ünnepé­lyes átadás, hartem a nagy­múltú ^alapokra emelt épüle­tet egyszerűen csak végérvé­nyesen használatba vették. Bár a reformkor emberei szí­vesen használtak nagy sza­vakat, sokkal bensőségesebb hajlandóságot éreztek a nagy tettek iránt, amilyennek e pompás épület megteremtése joggal mondható. Tény azon­ban, hogy az építkezés 1833- ban befejeződött. Ünnepelni most sem kell, de visszaem­lékezni jogos. 1797 januárjában döntött úgy a megye (egyébként egyetlen szótöbbséggel), hogy székhelyét megváltoztatva átköltözik Simontornyáról Szekszárdra. 1783-ban meg­vásárolták a régi apátsági épületeket, melyeket kibőví­tettek. Az apátságot a vala­mikori vár helyén emelték és központi elhelyezése mel­lett volt egy másik előnye is: — kiterjedt pincéiben elég­séges hely akadt a megyei börtönnek. Az első megyehá­za Szekszárd újkori történel­mének legnagyobb katasztró­fájakor, az 1794. augusztus 7-i tűzvész idején — 600 ház­zal egyetemben — leégett. 1804-ben egy Schmidt Vencel nevű szekszárdi mester ter­vei alapján újjáépítették. Ekkor patkó alakú, főhom­lokzatával a maival azonos irányba forduló, egyemeletes épület volt. Nagyon tartós azonban nem lehetett, mert már 15 év múlva új és ko­molyabb tervet készített Stamm Jakab helyi kőmíves- mester, majd hat év múlva ugyanő egy másikat is. Egyikből se lett semmi. CSAPÓ ÉS POLLACK Az akkori idők közigazga­tásának vezetője, az első al­ispán, rendkívül nagy hata­lom volt. Így nagy szerencsé­je a megyének, hogy a múlt század húszas éveiben egy haladó, ötletgazdag és rop­pant tevékeny földbirtokos, a tengelici Csapó Dániel töl­tötte be ezt a tisztet. 1826- ban az ő javaslatára döntött úgy a megyei közgyűlés, hogy: „ ... egy szakavatott, értel­mes és tapasztalt építőmes­ter hívassák meg, aki a hely­színén vizsgálja meg az épí­tési viszonyokat s úgy te­gyen a költségekre javasla­tot.” Ez aligha lehetett bók Stamm Jakab számára, fő­leg azért sem, mert a köz­gyűlés vele szemben vissza­vonhatatlanul a pesti Pollack Mihály mellett döntött. Stamm bár később is részt vett az építkezésen, ma már adatokkal bizonyíthatóan csak másodhegedűs volt, Pol­lack mesteri terveinek pusz­ta végrehajtója. Ma úgy mondanánk, hogy a tervtárgyaló közgyűlést 1827. augusztus 7-én tartot­ták. Ekkor a megye azt kö­tötte ki, hogy a nagyterem ne a piac (a mai Béla tér) felé nézzen, mert a zaj, a ha­rangozás és az akkor pnég meglévő iskola zsivaja za­varná az itt folyó tárgyalá­sokat. Az építkezést 1828 ta­vaszán kezdték és ezt köve­tően máig irigységet ébresz­tő tempóban folytatták. A terv egyértelműen Pollacké, a kivitelezési nehézségek le­gyűrése részben Stamm Ja­kabé, részben az agilis első alispáné, aki nem csekély ügyességgel még nemesi tár­sai burkolt megadóztatásával is rábírta a megyét a költsé­gek előteremtésére. Ez abból állt, hogy a jobbágyok az uraknak járó robot egy ré­szét a középület munkáinál dolgozhatták, dolgozták le. AZ ÉPÜLET A végeredmény napjaink­ban látható, különösebb le­írást nem igényel. A részle­tek azonban szinte követhe­tetlenek. Pollack zsenialitá­sa a régi épületmaradványok, pincerendszerek, a század elején lebontott (ma romkert formájában látható) régi apátsági templom egyes ré­szeinek összehangolt felhasz­nálásában is megmutatkozott. A munka egyébként nem csekély szervezést igényelt. A fővárosból — szerencsés esetben — háromnapi gyors­kocsiutazás árán érkeztek a tervek és részlettervek, ille­tőleg maga Pollack, aki a ma már elképzelhetetlenül rossz utakon nem egyszer életve­szélybe is került. Az erdőnyi fát igénylő tetőszerkezet ács­munkáinak rajza éppúgy tőle Az első terven még szobrok is díszítették a homlokzatot Pollack Mihály Atomerőműről paksiaknak Az Energiagazdálkodási Tu­dományos Egyesület Paksi Atomerőmű csoportja szep­tember 27-én, kedden har­madik alkalommal rendezi .meg a szűkebb szakmai kör és a paksi lakosság tájékoz­tatását a beruházás jelenlegi állásáról, a közelmúlt esemé­nyeiről és a jövő feladatairól. Az atomerőmű-nap délelőt­ti rendezvényeire a beruhá­záson dolgozó vállalatok kép­viselőit, a város gazdasági és politikái vezetőit hívták meg. Ezen négy előadás lesz. Lác- zai Szabó Tibor, az Ipari Mi­nisztérium főtanácsosa a vil­lamos termelőrendszerek fej­lesztéséről a KGST országok­ban tart előadást. Szívós Károly, az ERŐTERV iroda­vezetője pedig a VVER-1000 típusú atomerőműblokkok telepítésének lehetőségei Pak­son címmel tájékoztatja a hallgatóságot. A már működő egyes reaktorról pedig Simon Péter, a PAV főosztályvezető­je tart előadást. Az ERBE igazgatóhelyettese, Szabolcsi Géza pedig az épülő III—IV. blokk építésének helyzetét ismerteti. Délután a paksi lakosság készére az ifjúsági ház szín­háztermében ismertetik meg az érdeklődőket az atomerő­művel. Kováts Balázs, a PAV önálló mérnöke Még mindig tart az atomerőműtől? cím­mel tart előadást. Ezt köve­tően — első alkalommal a nagyközönség előtt — vetítik le a Paksi Atomerőmű című egyórás, színes filmet, amely az építkezést mutatja be az első kapavágástól a párhuza­mos kapcsolásig. GARZOMHHZ a szekszárdi Széchenyi utcában Nem lakom ebben a házban. Nem abban, amelyet én ne­veztem el, s azóta is Hajóháznak hívnak; s az öt Fehér Ház is az én rovásomon van, amiért annak neveztem el a szek­szárdi Gróf Pál utcában. Ezt a házat is az alapozástól kísér­tem figyelemmel, s nagyon megtetszett. Azok a mérnökök tervezték, akik körül oly sok vita járta, amíg a paksi Kishegyen el nem készültek a „tulipános” há­zak. A Pécsi Tervező Vállalat, most már Dunántúli Tervező Vállalat név alatt működik, s „gyártja” a különleges, a szo­katlan házakat. Hát, ez a szekszárdi Széchenyi utcai ház is ilyen. Szokatlan. Szép. A Széchenyi utcai garzonház kivitelezője a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat 11-es építésvezetősége. Rudas Ta­más építésvezetővel járjuk a lépcsőket, a fordulókat, a szem­nek gyönyört adó szép vasalást, a kilátást az égre, a be­zártságot ott középen, ahol majd virágágyások, futónövé­nyek lesznek — szóval ez a ház udvari része is szép, meg­kapó. És akkor még elhallgatom azt a hatást, amit a lép­csőház tesz az emberre! Vannak barátaim, ismerőseim, akik itt leltek szép otthon­ra. Kívánom, legyen ez a szép ház igazi otthonuk. Kívánom, éljenek békességben egymással. Kívánom, hogy sokszor di­csérjék a tervezőket, a kivitelezőket. PALKOVACS JENŐ Fotó: Kapfinger András Az udvar, még a szigetelőmunkások dolgoztak itt a hét közepén A lépcsőház A Széchenyi utcai homlokzat egy része

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents