Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-25 / 227. szám
a Képújság 1983. szeptember 25. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Bush amerikai alelnök magyarországi tárgyalásai, magyar—amerikai külügyminiszteri találkozó Washingtonban. — Függetlenné válik és az ENSZ 158. tagállama lesz St. Kitts és Nevis. Kedd: Kádár János finnországi látogatása. — Megkezdődik az ENSZ közgyűlésének 38. ülésszaka. — Moszkvában megbeszélést tartanak a szocialista országok kommunista pártjainak KB-titkárai. Szérda: Jurij Andropov válaszlevele nyugatnémet szociáldemokrata képviselőknek az európai fegyverzetkorlátozás kérdéseiről. — Vita a spanyol parlamentben a NATO-tagságrói. — Gromiko találkozója a kambodzsai külügyminiszterrel. — Thatcher asszony bonni utazása. Csütörtök: Indira Gandhi elindul New Yorkba, ahol eszmecserét várnak 34 állam- és kormányfő részvételével, bejelentés Losonczi Pál utazásáról. — Brit—kínai tárgyalások Hongkong jövőjéről. Péntek: Tyihonov nyilatkozata egy genfi megállapodás lehetőségeiről, bírálják a Genfben előterjesztett új amerikai elképzeléseket. — A NATO eddigi legnagyobb európai hadgyakorlata az NSZK-ban. Szombat: Libanonban változatlanul tartanak a harcok az amerikai és francia erők bekapcsolódásával, közben szaúdi közvetítéssel erőfeszítések folynak a tűzszünet érdekében. — Weinberger hadügyminiszter Ázsiába látogat. A hét 3 kérdése 1. Milyen körülmények között kezdődött meg az ENSZ közgyűlésének új ülésszaka? Immár szabállyá vált hagyomány, hogy az ENSZ közgyűlésének esedékes évi ülésszaka mindig szeptember harmadik keddjén veszi kezdetét. Keddek és keddek között azonban nem kis különbség van: a világ érthetően arra figyel, milyen nemzetközi környezetben nyílik meg idén a fontos tanácskozás. Nem titok, hogy a világpolitikai színtéren feszültség uralkodik, a légkör rosszabb, mint az elmúlt esztendőkben. Jóllehet, a madridi találkozó eredményessége arra utalt, hogy az enyhülésnek vannak erőtartalékai, a délkoreai repülőgép ügye körül kavart válság komoly terhelést jelent az ENSZ-ülésszaknak is, nem szólva arról, hogy esetleg éppen a tanácskozások közben kezdődhet meg az amerikai rakétatelepítés Európában. Az ENSZ közgyűlése nem olyan szerv, amelyektől csodákat lehet várni, különösképpen nem ilyen időszakban. A napirendre javasolt 141 téma javarészt már évek óta ,.áthúzódó” és megoldatlan probléma, súlyos válságokat és ellentéteket tükröz. Az ülésszak újonnan választott elnöke, Jorge Illueca panamai alelnök és külügyminiszter — aki Hollai Imrét váltotta a tisztségben — máris bejelentette, hogy egy 142. napirendi pontot is előterjeszt; a közép-amerikai krízist és a Contadora-csoport ezzel kapcsolatos rendezési kísérleteit. Minden bizonnyal heves viták várhatók tehát, hiszen a New York-i üveg-beton- palota akármilyen tökéletes hangszigetelésű, nem zárhatja ki a világban lévő konfliktusokat. Kedvezőtlen előjelnek tűnik, hogy a szokásos általános vitát egy ReaganPakisztán több körzetében változatlanul feszült a helyzet. Képünkön: a karachi egyetem hallgatói hordágyon viszik egyik éhségsztrájkot folytató társukat egy kormány- ellenes tüntetésen. beszéd fogja bevezetni, s az amerikai elnök — a sajtóvélemények szerint — szovjetellenes kirohanások szószékéül kívánja használni az ENSZ pulpitusát. Ugyanakkor az ENSZ történetében először, az amerikai hatóságok lehetetlenné tették Gromiko szovjet külügyminiszter utazását. Mindezeknek a realitásoknak figyelembevételével is az ENSZ-közgyűlés tárgyalási fórumot képezhet, s erre a feszült világhelyzetben különösen szükség van. Indira Gandhi, indiai miniszterelnök az el nem kötelezett mozgalom elnökeként ezért szólította fel az állam- és kormányfőket, hogy utazzanak New Yorkba az ülésszak alkalmából, s folytassanak kötetlen megbeszéléseket. Eddig harmincnégy ország jelentkezett. Hazánk képviseletében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke utazik New Yorkba. A sokoldalú és kétoldalú megbeszélések nyilván pozitív hatással lehetnek, de aligha képzelhető el áttörés, hiszen a legfontosabb viszonylat, a szovjet—amerikai kapcsolatrendszer vonatkozásában nincs még elmozdulás a holtpontról. Fűzzük hozzá rögtön, hogy ez nem *a Szovjetunión múlik, s ebben az összefüggésben csak fokozza az amerikai felelősséget, hogy miközben állam- és kormányfők jelennek meg New Yorkban, a legfontosabb és legfajsúlyosabb partner külügyminiszterével sem képviseltetheti magát. 2. Milyen új amerikai elképzelések vannak a genfi tárgyalásokkal kapcsolatosan? Van még lehetőség megállapodásra a genfi tárgyalásokon — ez a gondolat két szovjet nyilatkozatban is hangsúlyt kapott a hét folyamán. Ezt fejtette ki Andropov a nyugatnémet szociáldemokrata képviselőkhöz írt válaszlevelében és Tyihonov miniszterelnök az osztrák szociáldemokrata napilapnak — közelgő bécsi látogatása alkalmából — adott nyilatkozatában. Van még lehetőség, de annak kihasználása a kölcsönös és komoly tárgyalási szándékon múlik. A Szovjetunió javaslatai kettős választásra adnak módot. Vagy egy valóban atommentes Európára, tehát minden közép-hatósugaAz MSZMP KB első titkára a héten hivatalos látogatást tett Finnországban. Képünkön: Kádár János (középen) a tiszteletére rendezett egyik díszebéden. Tőle jobbra: Mauno Koivisto köztársasági elnök, balra: Helsinki város tanácsának elnöke. rú atomeszköz eltávolítására kontinensünkről, ami az ellenőrzést is megkönnyíthetné, vagy pedig arra, hogy — mivel nyugati részről, a szívesen hangoztatott „nulla-változat” ellenére nem hajlandók a nukleáris fegyverek teljes kiküszöbölésére — az egyenlőség alapján az eddigi szint egyharmadára csökkentenék az atomfegyvereket. Igen lényeges szovjet bejelentés, hogy a leszerelésre kerülő SS 20-as rakétákat készek megsemmisíteni, vagyis nincs szó „áthelyezésre” az Uralon túlra, a kevesebb európai rakéta nem jelentene több ázsiai rakétát. A szovjet kezdeményezések bizonyos értelemben lépés- kényszerbe hozták az amerikai tárgyalófelet, aki tulajdonképpen nem állt elő új javaslattal a megbeszélések folyamán. Napok óta folynak a kiszivárogtatások az új amerikai indítványról, amelyet hivatalos formában Reagan akar bejelenteni ENSZ-beli beszédében. Elhangzottak az első szovjet reagálások is, Genfben ugyanis előterjesztették már az amerikai elképzeléseket. Egy nyugatnémet lap szellemesen „mintha”-javaslatok- nak nevezi az új amerikai tervet. Ügy fest, mintha újat ajánlanának, de lényegében megmaradtak a korábbi, elfogadhatatlan tervezetnél. Tehát továbbra sem hajlandók beszámítani az egyensúlyba Nagy-Britannia és Francia- ország atomfegyvereit, amelyek keletre szegeződnek és háborús konfliktus esetén a NATO rendelkezése alá kerülnének. Igaz, csökkentenék a telepítésre előkészített 572 amerikai rakéta számát, de a szovjet szintre. Ily módon a NATO rakétapotenciálja mintegy 200 darabbal lenne több Európában, mint a Szovjetunióé, tehát egyenlőségről nem lehet beszélni. Ami halovány új megközelítést jelent: az Egyesült Államok nem veti el tárgyalásait az atomfegyvereket hordozó repülőgépek vonatkozásában (e területen jelentős az előnye), és nem ragaszkodik a már Ázsiában levő szovjet rakétaállások korlátozásához, ennek egyébként sincs köze az európai tárgyalásokhoz. Vagyis „mintha” történtek volna amerikai engedmények, gyakorlatilag azonban minden maradt a régiben. A TASZSZ és a szovjet hírközlő szervek első kommentárjai ezért egyértelműen elfogadhatatlannak tartják az új-régi amerikai javaslatokat is. Még van mód a megállapodásra, de ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok részéről mutatkozzon meg legalább komoly megegyezési szándék minimuma. 3. Lesz-e tűzszünet Libanonban? Ez az a kérdés, amelyet mindenki feltesz és amire senki sem adhat egyelőre hitelt érdemlő választ. Ráadásul nem egyszerűen tűzszünetre, hanem tartós, megalapozott és kiegyensúlyozott tűzszünetre van szükség. A legutóbbi polgárháborúban ötvenhét alkalommal hallgattak el hosszabb-rövidebb időre a fegyverek, de csak az ötven- nyolcadik megállapodás bizonyulhatott célravezetőnek. Miközben dörögnek az ágyúk — beleértve a hatodik amerikai flotta hajóágyúit is — szinte megszakítás nélkül folynak a tárgyalások, s a közvetítést elsősorban Szaúd- Arábia vállalta. A hírek szerint Damaszkusz és a libanoni nemzeti erők már-már elfogadtak egy kompromisz- szumos tervet, de a Dzsemajel-kormány még mindig különböző módosításokat kíván. A tűzszünetnek — minden jel szerint — három fő követelménye van. Nem elég a megállapodás, hogy a fegyverek hallgassanak el, szükség lenne egy nemzeti megbékélési konferenciára, ahol a szembenálló felek garanciákat kapnának a jövőre nézve. Ezt a konferenciát, amelynek megrendezését a szaúdiak vállalták, ellenezte a bejrúti kormány. Másodszor: tisztázni kell a hadsereg helyzetét — a 34 ezerre duzzasztott kományhadsereg ugyanis, a korábbi polgárháborúkkal ellentétben, ezúttal a jobboldal pártján avatkozott a harcokba. Végül, de nem utolsósorban, intézkedéseket kell kidolgozni az országban állomásozó külföldi csapatok kivonására. A déli negyed izraeli megszállás alatt áll és csak az izraeli erők feltétel nélküli kivonása ad módot arra, hogy a szíriaiak és palesztinok elhagyják az északi és keleti körzeteket. S minden eddiginél élesebben vetődött fel a többnemzetiségű erők problémája, miután amerikai és francia egységek keveredtek a belharcokba. Van tehát mit megoldani a tartós tűzszünetig ... ■ RÉTI ERVIN Nem csökkent a feszültség Libanonban. Képünkön: egy drúz fegyveres tüzel a bejrúti kormánycsapatok állására Aramoun közelében. Libanon Súlyos harcok, amerikai segítséggel Űjabb súlyos tüzérségi ösz- szecsapások zajlottak le pénteken este és szombatra virradóra a libanoni kormány- csapatok és a drúz milicis- ták egységei között Bejrút körzetének stratégiai jelentőségű pontjain, az elnöki palota, a katonai akadémia, a h ad ügy mi n is z téri ura, i lletőleg az amerikai és a francia nagykövetség épületének közelében — jelentette a bejrúti rádió. Harcokról érkeztek jelentések a fővárostól keletre lévő Baabda és Jarze térségéből, valamint a Bejrúttól délre fekvő hegyekből, Halde város környékéről is. Az ösz- szecsapásokba ismét bekapcsolódtak a Libanon partjai mentén tartózkodó amerikai haditengerészeti egységek. A Virginia rakétahordozó cirkáló és egy másik amerikai hadihajó ismét lőtte a kormány- csapatok ellen harcoló drúz fegyveresek, állásait. A nyugati diplomáciai források azzal vádolják Szíriát, hogy elutasította a libanoni kormánynak a nemzeti megbékélési tárgyalásokon való képviselet kérdésére vonatkozó javaslattervezetét. A libanoni rádió ezzel szemben — kormányforrásokra hivatkozva mindössze annyit közölt —, hogy Dzsemajel még nem kapott választ Szíria részéről a tervezetre vonatkozóan. Rafik Hariri, szaúdi közvetítő Valid Dzsumblattal és Abdul Halim Haddam szíriai külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után közölte: „új elemek” merültek fel a tervezettél kapcsolatban. Valid Dzsumblatt, a libanoni haladó szocialista párt vezetője ugyanakkor egy interjúban úgy foglalt állást, hogy egy esetleges tűzszünet csak időleges lehet, s korántsem jelenti a központi kormány és a jobboldali falan- gista erők ellen folytatott harc végét. Pénteken váratlanul Párizsba érkezett Elie Szalem libanoni külügyminiszter. Szombaton találkozik Claude Cheysson francia külügyminiszterrel, hogy a libanoni konfliktusba való közvetlen francia beavatkozás fényében áttekintsék a válság tárgyalásos megoldásának lehetőségeit. A libanoni diplomácia vezetője úton New York felé állt meg a francia fővárosban. Elie Szalem a libanoni küldöttség vezetőjeként részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Az ugyancsak Párizsban tartózkodó Talal Ben Abdel Aziz, szaúdi herceg pénteki sajtóértekezletén bejelentette, hogy a libononi konfliktusban érintett felek — köztük Szíria is — hozzájárulásukat adták egy Szaúd-Ará- biában tartandó tanácskozás összehívásához. Az AFP jelentése szerint Talal herceg a sajtóértekezleten leszögezte, hogy a Szovjetuniót és Szíriát nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a libanoni kérdés megoldását keresik. Magyar-grenadai kapcsolatok Hazánk és Grenada 1977- ben létesített diplomáciai kapcsolatot. Jelentős kereskedelmi forgalom ugyan még nem jött létre országaink köt zött, azonban egy 1980-ban aláírt kereskedelmi, valamint műszaki-tudományos együttműködési megállapodás szerint mindkét államban keresik a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét. A TESCO megbízottai 1981 februárjában két évre szóló munkatervet írtak alá Grenadával, amely rögzíti, hogy a magyar fél ösztöndíjasok fogadásával, valamint szakemberek kiküldésével hozzájárul a karib- tengeri ország mezőgazdaságának fejlesztéséhez. Magyarország az 1974-ben független állammá nyilvánított Grenada gazdasági fejlődéséhez igyekszik elsősorban segítséget nyújtani. A kapcsolatok erősítésének szép példájaként a közelmúltban stúdióberendzést szállítottunk az épülő, nagy teljesítményű rádióadó számára. Az elmúlt két esztendőben jelentős, élelmiszerekből, gyógyszerekből és ruházati cikkekből ösz- szeállított szállítmányt juttattunk el a 120 ezer lakosú országba. Az első ízben sorra kerülő magyar—grenadai kormányfői tárgyalások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jövőben kiszélesedjék a gazdasági, kereskedelmi és műszakitudományos együttműködés. Ehhez megfelelő alapot ad, hogy a grenadai kormány antiimperialista, haladó politikát folytat, s keresi a kapcsolatokat a szocialista országokkal. A Bishop-kormány támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmakat, s egyes nemzetközi kérdésekben álláspontja egybeesik a szocialista országokéval. PANORÁMA SZÉKESFEHÉRVÁR A Lengyel Hazafias Nemzeti Újjászületés Mozgalom, a PRON hazánkban tartózkodó küldöttsége szombaton Fejér megyébe látogatott. A vendégeket elkísérte Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Székesfehérváron, a Hazafias Népfront Fejér megyei Bizottságának székházában Sudár Iván, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának titkára, valamint Bodnár Lász- Ióné, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára fogadták a vendégeket, akik tájékoztatót hallgattak meg a négyszázhuszonötezer lakosú dunántúli megye társadalmi, gazdasági eredményeiről, a népfront tevékenységéről, s tájékozódtak számos más kérdésről. Délután a PRÖN küldöttsége Kápolnásnyékre, a Vörösmarty Termelőszövetkezetbe látogatott, s ismerkedett a szocialista mezőgazdaság eredményeivel. A Velencei-tó környékén gazdálkodó jó hírű tsz munkájáról Lázár Dezső tsz-elnök tájékoztatta a vendégeket, akik többek között megtekintették a gazdaság felújítás, bővítés alatt álló húsüzemét, ahol harmincezer sertés és kétszáz szarvasmarha feldolgozásának a feltételeit teremtik meg az idén. ABU DHABI Pénteken Abu Dhabitól 50 kilométerre kigyulladt és lezuhant a Gulf Air légitársaság egyik Boeing—737 típusú gépe. A Karacsi és Abu Dha- bi közötti menetrendszerű járaton repülő gép 112 ujasa és a személyzet tagjai közül senki sem élte túl a katasztrófát. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszaka pénteken befejezte a szervezeti kérdések megvitatását. A küldöttek elfogadták az ülésszak napirendjét, amelyen a nemzetközi élet legfontosabb problémáit felvető, összesen 141 pont szerepel. New Yorkban nagy érdeklődés előzi meg a jövő hé- • ten kezdődő nem hivatalos „mini-csúcsértekezletet”.