Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-24 / 226. szám
Nekem szülőhazám" Névnap: Gellért. A Nap kél 6.33 — nyugszik 18.39 órakor. A Hold kél 19.54 — nyugszik 8.29 órakor. Száz évvel ezelőtt, 1883. szeptember 24-én született, és 1939-ben, a Szovjetunióban halt meg Király Albert nyomdász, a Természetbarátok Turista Egyesületének egyik alapítója, majd elnöke, 1919-től a KMP tagja. SZEPTEMBER 24 SZOMBAT O LAKASÁTADÁSOK. a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat az év első felében 67 lakást adott át, az év végéig még 177 lakást készítenek el. Ez összesen 244 lakás, néggyel több, mint amit 1983-ra vállaltak. 4 MŰNKAVÉDELMI' vetélkedő. A Tolna megyei Vendéglátó Vállalatnál munka- védelmi vetélkedőt tartottak, melyen három csapat vett részt. A vetélkedőt Jakab Katalin, Fonyódi Györgyné, Lauer Józsefné, a központ egyes csapata nyerte. + ÜDÜLÉS. A Tolna megyei Tanácsi Építő, és Szerelőipari Vállalat 680 dolgozója és családtagja üdült vállalati hozzájárulással ez idáig. Családok üdülhettek Zakopá- néban, Sopotban és 124 gyerek Fadd-Domboriban. + PAKSON az új 150 személyes óvodában köszöntötték tegnap, pénteken délelőtt az építőket, Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóit, abból az alkalomból, hogy határidőre és hiánypótlásmentesen adták át a munkát. Ebből az alkalomból Homoki Sándor művezető és ifj. Storcz János építésvezető megkapta az Atomerőmű építésében végzett kiváló munkáért plakettet, rajtuk kívül még több dolgozó és brigád vehetett át Hegedűs Györgytől, az atomerőmű-építkezés pártbizottságának titkárától kitüntetést. A sport és játék elválaszthatatlan fogalmak. Hogy a sportkedvelők mennyire szeretnek játszani, azt a Magunkat ajánljuk című műsor legutóbbi adása bizonyította. Éppen ezért a Petőfi rádió 14 órakor kezdődő mai műsorában is szerepel az immár ismerős telefonos sportrejtvény. A megfejtők a 330-782-es telefonszámon hívhatják a stúdiót. A televízió 1-es programján 15 óra 40 perckor kezdődik az Ot- ravaló című műsor. A kamaszoknak szóló sorozat első adásának témája a megjelenés. Milyen szempontokat kell egyénre szabottan figyelembe venni? Sejtik-e, hogy környezetük különböző terepein milyen elvárások vannak velük kapcsolatban? Tudják-e, hogy a megjelenés egyben megnyilvánulás is? A SZÜRETI BAL 10 év után. A bogyiszlói művelődési ház szervezésében 25-én, vasárnap szüreti felvonulást rendeznek a községben. A felvonulásban szerepet vállalt a község apraja-nagyja. Este pedig bált rendeznek, melyen fellép a Sebő együttes is. Bogyiszlón 10 éve tartottak utoljára szüreti bált. A lottó nyerőszámai: 8, 38, 65, 67, 77 A régi megyeháza dísztermében tartotta küldöttgyűlését tegnap Szekszárdon a Magyar Vadászok Országos Szövetségének Tolna megyei intéző bizottsága. Az ülésen Tolnai Ferenc elnökölt. Az ellenőrző bizottság beszámolóját Vörös László ismertette, majd Berta Kálmán, a megyei tanács vadászati felügyelője adott tájékoztatást a jövő vadászati lehetőségeiről és előírásairól. Részt vett a küldöttközgyűlés munkájában Barsi Mihály, a megyei tanács osztályvezetője is. (Fotó: Kapfinger) 17-22 fok Várható időjárás az ország területén ma esitig: jobbára derült égre számíthatunk, eső nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok között alakul. 11 Országos döntő Székesfehérváron Tegnap kezdődött meg a „Nekem szülőhazám . .honvédelmi játék országos döntője Székesfehérváron és Pá- kozdon, az országos ifjúsági és honvédelmi napok rendezvényeként. Tolna megyét Krisztián István, a tolnai Földvári Mihály Gimnázium tanulója képviseli, aki még elsőosztályosként megnyerte a megyei döntőt, majd Pécsen, a területi versenyen is olyan eredményesen szerepelt, hogy most résztvevője lehet az országos vetélkedőnek. Az országos döntő színes programját a televízió is közvetíti. Holnap (szeptember 25-én) délután 15 órától az egyes programban, közel kétórás filmösszeállítást láthatnak az érdeklődők a vetélkedőről. A programban szerepel járőr verseny, rutinpálya akadályainak leküzdése és még sok más feladat. Lesz légi, földi bemutató, ejtőernyős ugrás, hőlégballonos repülés és sok egyéb vonzó, látványos program. Viva la Musica! A Coro Polifonico Malatestiano fellépése elé Szeptember 28-tól három napon át olaszországi vendégkórus látogat Szekszárd- ra. A középolaszországi Fanóban a kórus tagjainak aktív részvételével rendezik meg azt a nemzetközi fesztivált, amelynek 1982-ben a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus is vendége volt. A Coro Polifonico Malatestiano 1968-ban alakult. Azóta több alkalommal részt- vettek hazájukban különböző fesztiválokon, többek között Gorizióban négy alkalommal. Az együttes fennállása óta járt már az NSZK-ban, Bulgáriában, Ausztriában, Svájcban, Jugoszláviában és egy alkalommal, 1978-ban már Magyarországra is eljutott. Mostani útjuk alkalmával először Budapesten töltenek három napot az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Bartók Béla Kórusának vendégeként, majd ezt követően látogatnak hozzánk. Szekszárdi fellépésükre a régi megyeháza dísztermében kerül sor szeptember 29-én este 7 árakor. A vendégkórus repertoárjának gerincét a reneszánsz kor legkiválóbb szerzőinek művei alkotják. Ez alkalommal Victoria, Marenzio, Gas- toldi, Josquin, Arcadelt, Mon- teverdi és Gabrieli motettáit és madrigáljait hallhatjuk előadásukban. A romantikus mestereket Grieg és Verdi fogja képviselni, valamint előadásra kerül egy ma élő olasz szerző műve is. A hangversenyen közreműködik a vendéglátó madrigálkórus. Jobbágy Valér A Coro Polifonico Malatestiano kórus OL VASTAM Tervajánlatokról Mostanában nem jártam a szekszárdi városházán, éppen ezért örömmel olvastam tegnapi lapunkban, hogy a lépcsőházban lévő rendezésiterv-kiállítást magánerős építkezési tervajánlatokkal egészítették ki. Azt hiszem, hogy bölcsen. A lapokban, a miénkben is, időről-időre visszatérő sirám településeink egyhangúsága, a tájjelleg elveszte, az ország egyhangúvá válása. Nem jogtalanul. Ugyanakkor a különböző illetékes szerveknél a hasznos, használható építési tervek tömege áll rendelkezésre, csak éppen élni kellene velük. A figyelem felkeltése jó dolog, Szekszárdon ez történt. Üdvözölni kell! Vasárnap - óraigazítás Véget ért a nyári időszámítás. Ennek megfelelően, az érvényes rendelet értelmében, hivatalosan szeptember 25-én, vasárnap éjjel egy órakor vissza kell állítani a mutatókat nulla órára, vagyis az eredeti közép-európai időszámításra. A háztartásokban nyilván szombaton este tolják vissza a mutatókat, a posta azonban még előbb, már pén- ken délután megkezdi ezt a munkát, hiszen a fővárosban mintegy 5500 villanyórát kell visszaigazítaniok. A tömegközlekedésben különösebb változást nem okoz az óraigazítás, a repülő-, az autóbusz- és a hajójáratok az érvényes menetrend szerint közlekednek. A MÁV vasárnaptól ugyan bevezeti a téli menetrendet, de a hozzá kiadott pótlás is inkább csak az eddigi — a mostani menetrend májusi megjelenése óta történt — változásokat tartalmazza és a későbbi módosításokat — például a karácsonyi ünnepek idején nem közlekedő személyvonatokat ismerteti. Csapadékvíz-elvezető utak A Kisbödőben Rickert Sebestyén brigádja 250 méter hosz- szú utat épít 550 ezer forintos költséggel. A szekszárdi Városi Tanács mintegy ötmillió forint értékben csapadékvíz-elvezető utak építését rendelte meg a Szekszárd— Paksi Vízitársulattól. Ebből az összegből még az idén út épül Kisbödőben, a Hosszú-, és Rövidvölgyben. Jobbpa- rásztán és Szücsény-szurdikban is. Az Iván-völgy kövezését most tervezik, a munkát előreláthatólag még az idén megkezdik. (Fotó: G. K.) Felhívás A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége ruhagyűjtési akciót szervez az angolai és mozambiki Vöröskereszt tevékenységének támogatására. A Vöröskereszt Tolna megyei vezetősége csatlakozik a felhíváshoz és felkéri a Vöröskereszt megyei alapszervezeteinek vezetőségeit és tagjait, a megye lakosságát, hogy támogassák a két, rendkívül nehéz anyagi körülmények között élő népet. A gyűjtésre — a megye nagy részében — 1983. október 3—4-én 8.00—20.00 óráig kerül sor az alábbi gyűjtőhelyeken : — Szekszárd, VK Városi Vezetőség székhelyén, Dózsa Gy. u. 1., Bonyhád, VK Városi Vezetőség székhelyén, Perczel u. 1., Paks VK Városi Vezetőség székhelyén, Dózsa Gy. u. 23., Tamási, VK Járási Vezetőség székhelyén, Deák F. u. 19., Dombóvár, VK Városi Vezetőség székhelyén, Bezerédj u. 14., Tolnán, a villanytelepi óvodában 1983. szeptember 28—30-ig naponta 10.00—17.00 óráig, Báta- széken a tsz kultúrtermében 1983. szeptember 28—30-ig naponta 10.00—16.00 óráig. Tekintettel Afrika éghajlatára, a gyűjtés az alábbi ruhaneműkre terjed ki: — férfi-, női, gyermekballon (átmeneti) kabát, öltöny, vagy zakó, nadrág, férfi- és gyermektrikó, ing, pulóver, női és leánykaruha, blúz, szoknya. Kérjük mindazokat, akik nélkülözhető ruháikat készek felajánlani, tiszta állapotban adják át azokat a Vöröskereszt fent jelzett gyűjtőhelyein. LISZT FERENC u* pkhu:ues ORPIIIXS TASSO JÁNOS FERHNt.SIK Liszt Les Préludes, Orpheus, Tasso Magyar Állami Hangversenyzenekar Vezényel: Ferencsik János IDigitális felvétel) SLPD 12446 Lúdus Danie/is Scho/a Hungarica kosa Gábor - ütőhangszerek Vezényel Szendrei Janka (Digitális felvetelI SLPD 12457 (570) A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi n. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. PoStafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a bírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.