Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-24 / 226. szám

* NÉPÚJSÁG 1983. szeptember 24. A KSZE oktatóbázisán Az oktatóbázis tanterme Amint megérkezik egy-egy új gép a KSZE telepére, a szakemberek azonnal hozzá­fognak ennek „feldolgozásá­hoz", ami abból áll elsősor­ban, hogy megismerik, gon­doskodnak a szükséges al­katrészek pótlásáról, s végül de nem utoljára a kezelősze­mélyzet kioktatásáról. Ennek az a lényege, hogy azokból a taggazdaságokból hívnak kezelőket, ahova viszik a gé­peket. A szakmai továbbkép­zésre nem alapfokú szakis­meretekkel rendelkező em­bereket hívnak, mert a KSZE oktatóbázisán nem traktort vezetni taníják meg az embereket, hanem a spe­ciális gépet kezelni. Ismerkedés az új géppel Már csak kíváncsiságból is, végigböngészem a vaskos je­lentést, — találok-e benne va­lamit azokról, akik a mező- gazdaság mostani szép ered­ményeiben mégiscsak része­sek. De semmi. Szöveges beszámoló az egyes ágazatok jelenlegi hely­zetéről, a várható fejlődés­ről, táblázatok, mellékletek, függelékek, térképek, jelek, összegezések. Igaz, megszok­tuk már. hogy a szövetkeze­tek egykori alapítóiról, a moz­galom „gyalogmunkásairór csak a zárszámadó közgyűlé­seken esik szó hivatalosan. Az előző évben elhunytak tiszteletére sem mindenhol adóznak ma már torokszorító egyperces néma felállással. A szövetkezet nyugdíjasai többnyire csak egymás közölt beszélgetnek a nem is olyan nagyon régi időkről, egykori lényeges, és másnak talán lé­nyegtelennek tűnő dolgokról. Mostanában gyakran kere­sem fel az idős, 84 éves nénit, aki szépen és sokat beszél arról, hogy mit kapáltak, .mennyiért, hogyha valami sürgős munka jött, hajnali négykor már kopogott az ab­lakon a brigádvezető, délben a fa árnyékában, kosárból és kislábasból ettek, vizet ittak, s csak napnyugtával tértek haza. Munkás, dolgos napok, hetek, évek, évtizedek után a néni kicsike nyugdíjával is elégedett: „ruhát tíz éve nem vettem, s csak annyit eszem, mint a madár” — mondja, és sovány, eres kezével megsi­mogatja a görbe botját. El­ereszt, aztán viszafog: „mond­ja, hogy lehetne elintézni, hogy megkapjam a háztáji Mintegy hét év óta rend­szeres az oktatóbázison a továbbképzés. Egy-egy tan­folyamon 20—40 ember vesz részt, amint azt az új gé­pek beérkezése, illetve a ter­melőüzembe való kiszállítá­sa indokolja. Mielőtt a je­lenlegi helyzetet néznénk kö­zelebbről, tekintsünk vissza az 1982-es oktatási évre. A KSZE is olyan gondossággal szervezi meg a munkát, mint az oktatási intézmények. A különbség csak annyi, hogy ide, ezekre a különleges tan­folyamokra idősebb embe­rek érkeznek. Tavaly össze­sen 921 személyt fogadtak a továbbképző tanfolyamokra. Amint Kovács Mihály okta­tásvezető elmondta, a részt­vevők nagy szorgalommal tanulmányozták az új gépe­ket, s termékeny vita is ki­alakult minden tanfolyam hallgatói között. Ez azért is hasznos, mert meglehetősen különböző talajviszonyok között használják a gépeket, s az üzemeltetés során elté­rő tapasztalatokat tudnak gyűjteni a motor működésé­ről, az egész gép használha­tóságáról, tartósságáról. kukoricát, vagy legalább az árát?” Megígértem pedig már, hogy utánanézek, de a napok sodrásában valahogy mindig kiment a fejemből. Ilyenek vagyunk. Valahányszor apró kis fa­luba, ott is a .mellékutcába térünk, s megállunk, elő-elő- kerül egy néni, vagy magá­nyos bácsi, s a kerítés fölött csöndben nézelődik utánunk. Ugyan, vajon kik lehetünk? Kinek a hozzátartozója érkez­hetett meg hétköznap dél­előtt? Kérdik is sokszor, s csalódottan fordulnak vissza. Ha nem gyerek, nem unoka, nem távoli rokon, hát nem is olyan érdekes az egész. A nyugdíjasok többsége — hiába mondják a nyugalom éveinek a hátralévő időt — szorgalmasan, szinte megállás nélkül dolgozik egész nap. Mert megszokta, hogy állan­dóan kell valami hasznos dolgot csinálni — ha csak nem kényszeríti ágyba őket a betegség. De hát-ott, ahol a vizet a (kútról kell hordani, még a máshol olyan egyszerű mosás és főzés is nagyon idő­igényes. A lakás, az udvar, a kert, s az állatok még az ebéd utáni rövid pihenőt sem en­gedik. A legolcsóbb szórako­zás, a beszélgetés is csak pár percig tart, „nem érek rá, vár a dolog” sietnek, futnak, s csak csendes vasárnap délután tesznek az asztalra bort és süteményt. A hétköznapok szabad ide­je is többnyire a földön, a szőlőben telik. Bátán Keresz­tes Miklós is épp a présházból jön haza ebédelni. Otthon nem főznek, a téesz-konyhá- ból hordják az ételhordóval Érdemes betekinteni a ta­valyi oktatási naplóba. Eb­ből megtudjuk, hogy a JD- szerviz szerelői részére — huszonhét új emberről van szó — negyvenórás tanfolya­mot tartottak. A Becker- gépkezelők. a Cyclo 400-as, a Rába Steiger, a Herriau AM 6-os, a Claas Dominátor 106- os. a Rába 250, a Rau gép­család, a növényvédő diag­nosztika, a mezőgazdasági gépek hidraulikus rendsze­rének, a Hesston 7650, és még legalább egy tucatnyi gépnek a kezelésére oktattak összesen 921 személyt. A tan­folyamok természetesen nem­csak elméleti előadásokból állnak. A tanfolyamrendszer nagy jelentősége abban van, hogy itt megismerkedhetnek a gépek kezelői a KSZE-szer- viz mérnökeivel, techniku­saival, közelebb kerülnek a gépeket felkészítők és hasz­nálók. A közelség természe­tesen mindkét oldalról a gaz­dag tapasztalatok kicserélé­sét teszi lehetővé. Általában arra töreksze­nek a KSZE oktatóbázisának vezetői, hogy a dunántúli az ebédet, mert olcsó is, jó is, akkor hát mjnek főzzön az ember. A konyhában ülünk, hogy megbeszéljük a* nyugdíj előtti éveket, és a nyugdíj utáni he­teket. — Mikor ment nyugdíjba? — Két hónapja. Augusztus 20-a körül hozta a postás elő­ször á pénzemet. — Mivel foglalkozott? — Hízóbikákkal, mert utol­jára állatgondozó lettem. — S a szövetkezetbe mikor lépett be? — Még 59-ben, de akkor már a November 7-be, mert előtte már a két téesz egye­sült. Itt dolgoztam aztán 23 éven keresztül, megállás nél­kül. Nem idevalósi vagyok én, hanem bátmonostori, onnan nősültem Bátára 1947-ben. Erdészetbe jártam, ezzel-azzal foglalkoztam, mindent elvál­laltam, ami pénzt hozott. A jószágra 54-ben vettem rá magam, a díjnyertes bikám­mal még Pesten, a kiállításon is voltam. — Mennyi jószágot tartot­tak, itthon? — A legtöbb 8 szarvasjó­szág volt, de két éve, hogy felhagytam velük. Nincs ne­kem más már csak disznó. Mert valamivel .mégiscsak kell az időt tölteni. Most 30 sertést tartok, de tizennégyet már leadtam az idén. Év vé­géig még tíz van tervbe véve. — Míg dolgozott, mindig a bikák mellett volt? — Nem. Előbb tehenészeti telepre kerültem, majd mező­taggazdaságokból érkező gépkezelőket egy helyen szállásolják el. Ugyanis a vacsora utáni szabad idő so­ha nem haszontalan beszél­getéssel telik, hanem a napi új ismereteket magas szak- képesítésű gépkezelő, de az új masina számos kérdést tesz fel. amelyre több szem i--------------------------------:—:------------1 A gép minden reszel meg kell ismerni _____J g azdasági munkára. De az utolsó kilenc évben már csak a bika mellett maradtam. In­nen, a szabadtartásos bikák mellől mentem nyugdíjba. Szerettem a jószágot, igen, Volt hozzájuk türelmem. — Nem marasztalták, hogy maradjon még egy darabig? — Nem azt mondom, hogy nem lett volna rám szükség. De szeretnék egy kicsit pi­henni. Ha ugyan ezt annak lehet nevezni. Mert mióta itt­hon vagyok, én még nem áll­tam le. Mivel hogy építkeznek a gyerekek, s segíteni kell nekik nemcsak munkában, hanem pénzben is. Minden napra megvan a dolog, most is szedjük a kukoricát. Majd ha nem lesz kinn már semmi termény, leülök egy kicsit, megpihenek, élvezem azt, amiért úgy érzem, becsülettel és szorgalommal dolgoztam. Grábócon, az Uj sor 116-ban szépen rendben tartott portán köszönünk be. Itt lakik Ma­dár Ferenc, s itthon is kell lennie, szabadságon van már. De sehol senki, a hátsó kert­ből, a kukoricásból sem jön­nek le a kutyaugatásra. Aztán megtudjuk: a Feri b"csi Bátaapátiban van, a téesz pincéjében főzi az ebé­det. A brigádnak. Mert, hogy épp most tölti be a 60. évet, s búcsúzik a társaitól. Feri bácsi két vödörrel jön lefelé a pince oldalán, sapkáját a zsebébe gyűri, hellyel kínál. És elmondja az életét. — Igen nehéz élet van mö­göttem, elsorolni is sok. Dit- róban születtem, Romániában. többet lát alapon nagyobb biztonsággal tudnak felelni. A tanfolyami szálláshelyek harmadik, nem elhanyagol­ható jó tulajdonsága, hogy a sok-sok gazdaságból érkező embereket „összehozza" a győri, a veszprémi, a bara- nyai, meg a tolnai gépkeze­lő nemcsak a géppel kapcso­latos ismereteiket cseréli ki, hanem a szövetkezeti moz­galom helyi „rejtelmeibe” is beavatja a társakat. Tehát a szakmai továbbképzésen túl társadalompolitikai kérdések is szóba és terítékre kerülnek egy-egy. négy-ötnapos tan­folyamok során. Az idén ősszel már a har­madik tanfolyamot kezdték meg az oktatóbázison. Hét­főn akarták indítani a negy­venszemélyes, a Claas Domi­nátor 106-os gépeket ismer­tető tanfolyamot, de nem tudtak erre a napra még szál­lást biztosítani, így kedden tíz órakor ült a tanterembe negyven gépkezelő. Az oktatóbázison nincsen szünet. Egész évben folya­matos a munka. Ugyanis az év minden szakában érkezik olyan gép, munkaeszköz, Keresztes Miklós: Mióta itt­hon vagyok, még nem áll­tam le Édesapám fűrészmester volt, de szegény igen korán meg­halt. Igen jó mostohaapám lett azután, kevéske földön gazdálkodtunk, megéltünk be­lőle. Az iskolából csak né­gyet jártam, kettőt utána tet­tem te, húszéves koromban. Először Tusnádfürdőn cse- lédeskedtem, illetve rokon szolga voltam. Aztán haza­kerültem, s gazdálkodtunk otthon. 1947-ben fogtam, és egyszál magamban elindultam Budajenőre a rokonokhoz. Besegítettem, a gazdaságuk­ban dolgoztam egy évig. El­jöttem ide aztán Grábócra, megint csak a rokonokhoz, és itt is maradtam, ide nősültem. Beléptem a grábóci Alkot­mányba, aztán elküldték Pál­fára, felvásárló-tanfolyamra. Az áfészhez kerültem felvá­sárlónak, majd kocsmárosnak. Dolgoztam az erdészetnél is, a vízitársulatnál is. De 71 március 24-e óta csak itt va­gyok, a Völgység Népe téesz- ben. amelynek használatát meg kell tanítani a kezelősze­mélyzetnek. Vetőgépek, kom­bájnok, traktorok és fődara­bok, növényvédő gépek és cukorrépa kombájnok, szecs­kázók és silózók kerülnek a tanterembe, amelyeket min­den alkalommal a legjobb szakemberek mutatnak be a tanfolyamok lelkes hallgatói­nak. Egyébként az a gyakor­lat, hogy minden új géphez a taggazdaságok két embert képeztetnek ki. A múlt hét végén érkezett új kombájnok szállítása a hét végén megkezdődik. Mi­re a gazdaságba érnek a gé-, pekkel, már várják az újon­nan kiképzett kezelők. Sőt! Pénteken és szombaton ne lepődjenek meg azon, ha az országutakon találkozunk a zöldre festett új kombájnok­kal, amelyek újonnan kép­zett kezelőkkel indulnak a gazdaságba, hogy a jövő hé­ten már részt vegyenek a kukorica betakarításában. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Kapfinger András és Gottvald Károly Madár Ferenc: Soha nem sértettük meg egymást Igen jó helyem volt, a számí­tásomat megtaláltam, s soha senkivel nem sértettük meg egymást, még egy körömie­ké tény it sem. Nehéz munka pedig a kubikolás, de hát nemcsak kubikoltunk, hanem mezőgazdasági munkát is vé­geztünk, építkeztünk, tettük, amit kellett. Megértettük egymást min­dig, mert egy munkahelyen csak így lehet dolgozni, más­ként nem. A mai napig is úgy vagyok nyilvántartva, mint brigádvezető. Kértek, maradjuk még 'két évig. De nem maradok. Megígértem, ha kell, csak szóljanak, és én jövök. Egy-egy napra, ha kel­lek. Mert elfáradtam. A toúcsúebéd? Hogy milyen érzés így, előtte? Nem tu­dom. Madár Ferenc széttárja a karját, és sír. D. VARGA MARTA Fotó: BAKÓ JENŐ Nyugdíjban, nyugdíj előtt 1 Hatvannyolc új kombájnt készítenek fel az őszi munkára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents