Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-24 / 226. szám
1983. szeptember 24. IvíÉPÜJSÁG 3 A kisvállalkozás élesztő a kenyérben A simontornyai művelődési házat a Tolna megyei Lakás- karbantartó Szövetkezet Mónus Imre brigádja újította fel, a brigád átalánydíjas elszámolásban dolgozik. A kisvállalkozásokkal kapcsolatos célok között szerepelt, hogy megnövekszik a szolgáltatás, a lakosság részére végzett munka. Bizonyos mértékben a vállalati gazdasági munkaközösségek átveszik a háttéripar szerepét, alkatrészeket gyártanak, vagy segítenek a szűk kapacitások feloldásában. Mindezek közül, mint már említettük, a szolgáltatási tevékenység mindegyik kisvállalkozói típusban elmaradt. A vállalatok úgy számítanak rájuk, mint kivitelezőkre. És alvállalkozókká váltak, árutermelést folytatnak. Természetesen hasznos a tevékenység, hozzájárul a vállalatok munkájához, de mégsem érte el a kívánt célt. A másik cél volt, hogy a kisvállalkozásban dolgozók pénzeszközeit a vállalkozásban lekössék. Vásároljanak anyagot, gépi berendezést, beruházzanak, bővítsék az árulalapot. Helyette sokan fogyasztókká váltak. Mert a kisvállalkozásból keletkezett jövedelmüket — ami nem alacsony — bérnek érzik és azt úgy is használják. Pedig ez óhatatlanul újabb konfliktusokat is eredményezhet, erről Szirmai Péter, a Heti Világgazdaságban a következőket írja: „A tervezetlenül és megalapozatlanul kiáramló többletjövedelem piaci feszültségeket okozhat. Túlzottan kiélezi a többletjövedelem által láthatóvá váló társadalmi különbségek, jövedelmi differenciák elleni hangulatot. Ugyanakkor nemcsak előremozdító, de bénító vállalati feszültségeket is gerjeszthet a kisvállalkozás azzal, hogy lefokozza az egyéb anyagi ösztönzési formák értékét, élezi a különböző esélyű dolgozók közötti feszültséget, életbe lépteti a ,si’ — sárga irigység — faktort.” Arról van szó, hogy míg az egyik oldalon azt mondjuk: szabályozni kell a kiáramló jövedelmeket, a másik oldalon a kisvállalkozásban rejlő lehetőségek sokkal több bérjellegű juttatáshoz segítik azokat, akik a kisvállalkozási formában részt vesznek. Erre pedig csak keveseknek van lehetőségük és így ellentét alakul ki a „szerencsés” kisvállalkozók és a kisvállalkozásba be nem férő dolgozók között. Van, ahol napi négyórai munkával dupláját, vagy háromszorosát lehet keresni annak, amit nyolc órával. így bizony lefokozódik a rendes munkaidő értéke. A SZABÁLYOZÁS ellentmondásai ... Az állami, vagy szövetkezeti gazdasági egységek még akkor sem képesek több juttatást fizetni a dolgozóknak, ha azok a napi munkaidőben megháromszorozzák termelésüket. Ezért a vállalatoknál a kisvállalkozásokat a bér- szabályozás kijátszására is létrehozták. Mivel a VGMK-k részére kifizetett munkabért költségként számolhatják el. Amennyiben a kisvállalkozások megfelelnek az eredeti célnak, akkor az előbbiek nem okozhatnak gondot. Hiszen a jövedelem nem a fogyasztási javak megszerzése felé irányul, hanem beruházzák, az pedig az árualap növeléséhez vezet. A szövetkezeti iparban dolgozó szakcsoportok vagyona 50 ezer forint. A tagok vagyoni hozzájárulása is csekély: általában az 1000—2000 forintos rész jegy jegyzés az általános. A kisvállalkozók jövedelmeiről mesés összegeket emlegetnek. Kezdjük a jövedelmek vadhajtásaival. A Pénzügyminisztérium Ellenőrző Főosztályának Tolna megyei Igazgatósága már tavaly decemberben, és az idei év első hónapjaiban foglalkozott a kisvállalkozásokkal. Láttak és fedeztek fel olyan összegeket, amelyek hallatán meghűl az ember ereiben a vér. Volt olyan — a voltot hangsúlyozni kell, mert a vállalat igazgatója a vizsgálat után megszüntette —, ahol egy-egy tagnak harmincezer forinton felül volt a havi jövedelme, vagy olyannal is találkoztak, ahol valaki három hónap alatt több mint százezer forintot vett fel gépkocsihasználatért. De volt olyan VGMK, amely 700 ezer forint túlszámlázást követett el és sem a vállalat, sem a megrendelő nem vette észre ezt. Ezek az adatok a ritka kivételek közé tartoznak. Az igazi jövedelmek sokkal szerényebbek. Az egy főre jutó havi átlagjövedelem az ipari szövetkezetek szakcsoportjainál 6300 forint. Az átlagnál magasabb személyi jövedelem alakult ki a Bonyhádi Vasipari Szövetkezet hőtechnika- szerviz szakcsoportjánál 9042 forint, a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet vegyesipari 8796, a Földvár Gumiipari Szövetkezet vasipari és szolgáltató 8095 forint, a Dombóvári Unió Ipari Szövetkezet épületgépész 9820, a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet építő- és vegyesipari 9886 forint és a villamosipari szakcsoportnál, ahol 8361 forint havi átlagban. Lényegesen alacsonyabb jövedelemhez jutottak a BONY—KS Ipari Szövetkezet tűzöde szakcsoportja 2393 forintos havi átlaggal, a Dombóvári Unió Ipari Szövetkezet műanyag-üzemviteli csoport, ahol 2225 forint a havi jövedelem. Lehet számolni: az ipari szövetkezetekben havonta a kisvállalkozásban dolgozók 90 órát dolgoznak. Természetesen azt határozottan ki kell jelenteni, hogy a szakcsoportban dolgozók munkaidőn túl, szombaton és vasárnap is dolgoznak. Ha ugyanezt a munkát a szövetkezet keretében végeznék, akkor az éves bérük a túlóra- pótlék miatt jelentősen megemelkedne. A munka és a jövedelem közötti kapcsolat rámutat arra is, hogy a szakcsoportban dolgozók többlet teljesítményt érnek el. A szakcsoportoknál az egy főre és egy órára eső anyagmentes termelési érték 107,90 forint. Ezért a szakcsoportban átlagban 60 forint bér jár, a szövetkezetnél pedig 21,60 forint. A háromszoros eltérés a jövedelemben érthető, mivel azt a kétszeres termelékenység adja. És ismételten ne feledjük, hogy túlmunkáról van szó. De, azt is a kérdéseink közé kell iktatni: ha a szakcsoportok és a vállalati gazdasági munkaközösségek a szolgáltatásban dolgoznának— ami jó lenne — ugyanezt az eredményt tudnák-e felmutatni? AZ ELMARADT VERSENY... A vállalati vagy a szövetkezeti szakcsoportok a társadalmi tulajdonban lévő gépekkel és berendezésekkel dolgoznak. Csak arra használhatják őket, amire a vállalat, a szövetkezet engedélyt ad. A vállalat és a szövetkezet pedig csak annyi csoportnak és embernek ad engedélyt, amennyit munkával el tud látni. Az önálló gazdasági munkaközösségek pedig versenyben vannak, de csak a jó, a „közületi” munkáért. Egyáltalán nem alakultak olyan gazdasági munkaközösségek, amelyek például a csa- ládiház-építésben tudnának segíteni. Ez továbbra is a kisiparra maradt és az engedély nélkül dolgozó csoportokra. Természetesen az egész kérdéskör vizsgálata alapján nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a kisvállalkozás bevezetése eredményes volt. Bebizonyosodott, hogy azok a vállalatok, ahol éltek az új lehetőséggel, eredményesebben is tudnak gazdálkodni. Rugalmasan reagálnak a piac igényeire, mivel jelentős többlet-munkaidőalappal rendelkeznek a kisvállalkozások révén. Felhasználták munkaerő-megtartó erőként is, mivel a vállalkozásban többnyire a kulcsfontosságú dolgozók vesznek részt és a kisvállalkozásban szerzett és a napi munkaidőben kapott jövedelme ezeknek a szakembereknek már olyan magas, hogy nem érdemes új munkahelyet keresni, A kisvállalkozás élesztő a kenyérben. Igen. Annak kell lennie. A gazdaság korszerűsítése, a vállalkozó szellem jobb megvalósítása ezen az úton is haladhat, de csak akkor, ha zöld utat kap minden olyan ember, aki a helyes irányban akar lépni, aki többet akar és tud is tenni. HAZAFI JÓZSEF HÉTRŐL hírről Nem tudom, hogy Pearl S. Buck munkásságát miként méltányolja az irodalom- történet. Valószínűleg nem túlságosan magasra, ha egyáltalán belekerült. Egyik regénye azonban a maga idején rendkívül népszerű volt, az „Édes anyaföldünk” című. Döbbenetes gyorsasággal változott a helyzeti. Napjainkban úgy'tűnik, mintha a földünk cseppet se lenne számunkra édes és a legkevésbé sem viselkedünk egy anyához méltóan vele. Mindezt az elmúlt hét egyik tanácskozása juttatja eszembe, mely a róla szóló híradás szerint a meliorációval volt kapcsolatos. Az ilyesmi elgondolkoztató. Melioráció Az ember valamikor benne élt a természetben és megkiüzdött vele. Madách szerint életének célja is a küzdés maga. Azt nagyképűség lenne állítani, hogy ez a küzdelem diadallal végződött volna, hiszen egészen biztosan mindig a természet marad az erősebb. Kétes értékű részsikereket azonban kétségtelenül hozott. Nagyapám még egész egyszerűen csak itta a vizet, de eszébe sem jutott, hogy az valamikor a védelmére szorul. A földet csak mívelték (így, „í” betűvel, mert a művelés egészen mást jelent!), de védelmére senki sem gondolt, ami egyébként elég baj. Iskolai emlékeim közé tartozik, hogy a velenceiek valamikor kiirtották a tölgyeseket, telepítéssel persze nem vesződtek, és kialakult a rideg karsztvidék. Ez akkor valami nagyon távolinak, elvo- n atkoztatottnak tűnt. Mindenesetre olyasvalaminek, ami minket nem érinthet. Időközben az ember megtanulta, hogy semmi jelentősebb dolog nem történhet a földön, ami valamennyiünket ne érintené. Hiszen bebizonyított tény például, hogy a nyakló nélkül használt, különben nagyon praktikus sprayk károsan befolyásolják a Föld légkörét... Maradjunk azonban egyenlőre csak a Földnél. Félő, hogy még egyáltalán nem ment át a köztudatba, mennyire „nagyvonalúan” bántunk, sőt bánunk vele. Pedig a szó legszorosabb értelmében minden talpalatnyira szükségünk van. Arra is, amit bosszankodva emlegetünk, mert az országúira, gépkocsink kereke alá mosta az eső. A melioráció, a talaj javítása, óvása egész egyszerűen létszükséglet. Az idősebb szekszárdiakat valószínűleg nem kell erre tanítgatni, akik jól emlékeznek egyik-másik felhőszakadás pusztításaira, a ki tudja honnan, egész a város közepére sodort termőtalaj tonnáira. A Sárköz-Völgységi Víztársulás által már hosszú évek óta végzett teraszirozási, talajvédelmi, övárok készítési és más tereprendezési munka nagyon jelentős helyet kell, hogy kapjon a megyeszékhely egyszer talán majd megírandó történetében. Nem olcsó mulatság, ez kétségtelen, de ki se lehet számítani, hogy •mennyibe került volna már mindannyiunknak, ha nem lenne. HÉTRE HÍRRE Anyafoldunk, mely védelemre szorul Koszkár Mielőtt az ember íráshoz kezd, általában legalább gondolatban felvázolja magának mondandóit. Bizonyságul tannak, hogy nem is volt olyan ostobaság az, amikor a középiskolában dolgozatírás előtt egykor volt tanárai vázlat készítésével kínozták az embert. Ebben az esetben azonban nem volt szükség különösebb szerkesztésre, mert a dolgok szinte öntevékenyen csatlakoznak egymáshoz. Az elmúlt héten Egy szép példa — Dombóvárról olvasottak többsége óhatatlanul a védekezés, a megóvás valamilyen változatát juttatja eszembe. Például a lapunkban kitűzött Koszkár-díj is, ami igazán csak hangzásában emlékeztet a nagy hírű Oscar-díjra. Félő, hogyha olvasóink nagyon fellelkesednek, a díjkiosztásnak nem lehet majd végét szakaszta ni. Vagyunk .mi olyan buzgók, hogy bővítetten újratermeljük a díjazásra érdemes lehetőségeket. Nézek-nézek multkorában kifelé az ablakon és — silbak nem állván a házunk előtt — azon merengnek el szemeim, hogy egy hétemeletes épület egyik frontjának ablakain mi mindent vagyunk képesek spontán egyszerűséggel kihajigálni. Nem történhet másként, hiszen gyöp van az ablakom alatt, és nagyon nehéz lenne feltételezni, hogy lakótársaim külön besétálnak a gyöp legközepére kideríthetetlen számú cigarettacsikk, továbbá üres tejeszacskó, egy félbe tépett Népújság oldal, almacsutkák, gyufásdobozok, söröskupak és cukorspárga elhelyezésére. Szakmai összeférhetetlenségből kifolyólag nem pályázhatok kenyéradó lapomnál Koszkár-díjra, pedig igazán nem kerülne nagy fáradtságomba díjesélyes fényképet készítenem anélkül, hogy kitenném a lábamat otthonról. őszinte lelkesedéssel várnám annak a településnek a jelentkezését, ahol a leggondosabb kákán csomót keresés árán sem lehetne a lapunkban is közöitekhez hasonló fotográfiákat produkálni. Biztató részletek persze mindenhol akadnak, aminek bizonyságául szolgáljon az írásomhoz csatolt képen látható dombóvári példa. Mellékesen szólva a hulladékok egy részének gyűjtése még hasznos is lehet, amivel kapcsolatban az elmúlt héten egy bátaszéki híradást olvashattunk, ahol az ilyesmiben jeleskednek. Hogy mi minden lehet hasznos, azt el sem tudjuk képzelni. A minap hallottam például a tolnai HER- BÁRIA üzemben, hogyha valakinek eszébe jutna begyűjteni az importált narancsok héját, abból fedezni lehetne a népszerű „Kristálykeserű” egyetlen devizaigényes alapanyagát... BNV Nem voltam odafenn a BNV-n, így mázsás szemtelenség lenne tőlem, ha kitalált élménybeszámolóval akarnám traktálni az olvasót. Valószínűleg nem is megyek fel, mert még a Nagykörúton is utálom a tülekedést, ami odakinn valószínűleg felfokozott mértékben található. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy ne érdekelnének a BNV-ről szóló híradások, egyebek közt kollégáim tollából is. Például devizatermelési összefüggésben, amire igazán rá vagyunk utalva ebben a kemény beosztást követelő gazdasági helyzetben. (Aminek tudomásulvétele mellékesen szólva legalább Olyan fontos és ugyanúgy vérünkké kellene, hogy váljon, mint a természet- és környezetvédelem.) Minap régi megyebeli újságokat lapozgattam, ezeken belül is elsősorban az adás-vétellel foglalkozó passzusokat. Kínáltak azokban az égvilágon mindent: szemes terményt, vágómarhát, tejszeparátort, a Pirnitzer-céghez frissen érkezett gazdacsizmákat, hajtókocsit és szecskavágót. Ipari vonatkozású hír azonban alig akadt. Fél évszázaddal ezelőtt gőzös agyú megszállottnak lehetett volna minősíteni azt, aki bármilyen országos vásáron, kiállításon számottevő Tolna megyei ipari eredményekre számított volna. A mai ellenpéldák számát nyert díjak szaporították. a BNV-n (ordas)
