Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-21 / 223. szám
Képújság 3 1983. szeptember 21. Hétfő a legveszélyesebb nap Nem csökken Mi lesz a dombóvári régi művelődési ház sorsa? Koronázatlan Korona az üzemi balesetek száma Elmaradnak a kívánatos intézkedések Sok szó esett már arról, hogy aggasztóan nagy az üzemi balesetek száma, országosan is, a mi megyénkben is. Nem érdektelen megvizsgálni, a szakszervezeti felmérés alapján, hogy mely területek a legveszélyesebbek és melyek a legjelentősebb baleset- okozó tényezők. A balesetek száma voltaképp jelentősen nem nőtt, de ez koránt sem lehet megnyugtató, mert nem is csökkent. Évente minimális az ingadozás, egyszer fel, másszor le. A munkavédelemmel foglalkozó szakemberek megállapítása szerint ez annak az eredménye, hogy a balesetek bekövetkezte után nem tesznek megfelelő intézkedéseket a kiváltó okok megszüntetésére. Szinte minden esetben megelégszenek a dolgozók oktatásával, amely anélkül is rendszeresen megtörténik, ellenben nagyon sok esetben megkérdőjelezhető az oktatás színvonala, hogy hatékonyságáról ne is beszéljünk. A munkahelyre menet, munkahelyről jövet bekövetkezett baleset eddig csak bizonyos, áttételes értelemben számított üzemi balesetnek. Most egyértelműen az. Hogy beszélünk róla, annak valami egészen sajátos oka van. Az ilyen balesetek változatlanul 16—17 százalékát teszik ki az összes üzemi balesetnek. Tehát számuk nem emelkedett. És itt nem arról van szó, hogy abszolút értelemben nem értjük, miért nincs emelkedés, hanem az érthetetlen, hogy a dolgozók miért csak ugyanannyi esetet jelentenek, mint azelőtt, ami- . kor hátrányosabb helyzetben voltak. Az ipari szövetkezetek és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek adatai nélkül 1983 első félévében valamivel több volt az üzemi baleset, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az emelkedés nem jelentős, elgondolkodtató viszont, hogy csökkenés nem történt, noha nem keveset A népgazdaság fejlődésével összhangban folyamatosan növekszik az ország víz- szükséglete. A számítások szerint 1990-ben már 9—10 milliárd, 2000-ben pedig 13— 14 milliárd köbméternyi vizet használnánk fel évente takarékossági intézkedések nélkül — állapította meg az Országos Vízügyi Hivatal, az Országos Tervhivatal, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal közös elemzése. Ennek alapján e három intézmény programot terjesztett a Minisztertanács elé, a vízzel való ésszerű takarékosság, illetve a víz minőségének védelme érdekében. Az ország egészét tekintve a vízkészletek hosszú távon kielégítik a reális szükségleteket, mennyiségük azonban időben és területileg eltérő, illetve helyenként korlátozott. A dinamikusan fejlődő ipari és mezőgazdasági körzetekben csaknem teljes a vízkészletek kihasználtsága. A jó minőségű víz mennyisége fokozatosan csökken, ugyanis ezek nagyobb hányadát már igénybe vette a népgazdaság. Mindez szükségessé teszi, hogy a vízzel takarékosabban gazdálkodjunk, a számos esetben pazarló kitermelést és felhasználást korlátozzuk, s védekezzünk a szennyeződés ellen. Jelenleg az ipar a legnagyobb vízfogyasztó, az ösz- szes friss víz csaknem 70 beszélünk erről a gondunkról. Érdemes megnézni a baleseti okokat (néhány esetben zárójelben feltüntetjük az elmúlt év hasonló idősza- •kának adatait). Munkába menet, illetve munkából jövet 113 baleset volt. Személyek esése miatt 233. Itt figyelemreméltó, hogy a sérültek mintegy hetven százaléka nő. Gépekkel kapcsolatban 79- en sérültek meg, tárgyak esése folytán 152-en, Üvegcserép, forgács, kés, szög 145 ízben okozott balesetet, zömében kés és főleg a húsiparban, valamint a kereskedelemben. Gyalogosok, ' közlekedés közben, úton és üzemen belül feltűnően sokan sérültek meg, egy • híján kétszázan. Közülük nagyon sokan az üzemen belül. Ennek okai egyszerűek, vagy sokat kell az embereknek mászkálniok „indokoltan”, vagy sokat mászkálnak (mászkálhatnak) indokolatlanul. Ami az indokoltságot illeti, tulajdonképpen az se lenne indokolt', jobb munkaszervezéssel javítani lehetne a helyzeten. Munkavégzés közben közel 750-en sérültek meg a vizsgált időszakban. Ezek közül 125 esetben gép, berendezés okozott balesetet. A sérült fegyelmezetlensége negyven ízben játszott közre. Itt álljunk meg egy szóra. Könnyű lenne a kérdést azzal elintézni, hogy a dolgozó fegyelmezetlen volt. Biztosan így igaz, de csak az a dolgozó lehet fegyelmezetlen, akit hagynak olyanná lenni. Felvetődik tehát a munkafegyelem, az üzemi, munkahelyi rend, a vezetés színvonalának kérdése is. Ugyanez a helyzet az előírásellenes munkavégzés esetében is. Egyrészt, miért hagyják a ddlgozót megsérteni az előírásokat, másrészt kérdés, hogy ismeri-e az előírásokat, harmadszor pedig nagyon sok esetben miért nem állnak rendelkezésre az előírás szerinti védőfelszerelések. A kézzel való munkavégzés során 113-an sérültek meg (289), itt számottevő a javuszázalékát használja fel. Sajnos ennek jórészét feleslegesen, ugyanis a hazánkban gyártott ipari termékek túlnyomó többségének fajlagos vízigénye 30—80 százalékkal magasabb, mint az élenjáró gyártástechnológiával előállítottaké. Ilyen nagy eltérést a magyar ipar műszaki-technikai színvonala nem indokol. A vízkészlet mennyiségi és minőségi korlátozottsága, a népgazdaság beruházási lehetőségei, a takarékosság az energiahordozókkal, valamint a gazdálkodás általános körülményei nélkülözhetetlenné teszik, hogy — elsősorban az iparban — csökkenjen az indokolatlan vízhasználat, és mérséklődjék a fajlagos vízigény. A Minisztertanács által elfogadott program szerint minden tevékenység során törekedni kell a friss víz észszerűen takarékos felhasználására, s hosszú távpn biztosítandó a megfelelő minőségű víz. Fokozott figyelmet szükséges fordítani arra is, hogy ivóvíz minőségű vizet csak a háztartási, az élelmiszer- és gyógyszeripari, valamint az üzemi szociális igények kielégítése után használjanak fel más célra. A lakosság, illetve a közüle- tek, intézmények ivóvízhasználatát a vízművek termelőberendezéseinek, szerelvényeinek komplex fejlesztésélás. A kézi anyagmozgatásnál viszont riasztóan romlott a helyzet, az idei első félévben 295 baleset történt(128). A magas számot lehet magyarázni azzal, hogy a munkák zömét ma még kézzel végzik, a sok sérülést megmagyarázni azonban nem. Ugyanúgy sok a gépi anyagmozgatás közben bekövetkezett tizenhárom sérülé- ses baleset is. Járművezetés során 14 (9) üzemi baleset volt fél év alatt, ezek kifejezetten közlekedési balesetek voltak. Az idei év első felében történt üzemi balesetek 28,2 százaléka járt kézsérüléssel, nem egészen öt százalékos pedig szemsérüléssel. Az előbbiek zöme könnyebb, az utóbbiaké viszont súlyosabb kimenetelű volt. A jövőt illetően erre is érdemes fölfigyelni. És végül elérkeztünk egy rendkívül érdekes és főleg figyelemre méltó dologhoz. Az ominózus nap a hétfő. 180 üzemi baleset történt ezen a napon a vizsgált időszakban. Elég kézenfekvőnek látszik az ok. Arról van szó, hogy a hétvégi két pihenőnapot korántsem pihenéssel töltik az emberek, hanem sok esetben még többet dolgoznak, mint a munkanapokon. Így aztán fáradtan, esetleg kialvatlanul érkeznek a munkahelyre és kész a baj. A hétfőt leginkább a csütörtök közelíti meg, ekkorra már elfáradnak az emberek. Az egy munkanapon belül a kritikus időpont az ötödik óra, 114-en sérültek meg ebben az időszakban. Érdemes gondolkodni azon, nem lenne-e ajánlatos ebben az időszakban néhány perces munkaközi szünetet beiktatni? Az üzemi balesetet szenvedettek közül 261 volt a nő, ami megfelel a foglalkoztatott nők arányának. Az ismertetett adatok a gazdaságirányítóknak és a szakembereknek, bizonyosan, még több következtetésre adnak alkalmat, mint ameny- nyire mi vállalkoztunk. S ha a tanulságok levonása megfelelő intézkedésekkel is jár. akkor reménykedhetünk a helyzet javulásában. L. GY. vei lehet takarékossá tenni. Az iparban elsősorban a kevésbé vízigényes gyártási technológiák alkalmazásával, zárt vízkörfolyamatok kialakításával, a már használt víz ismételt hasznosításával, továbbá a vezetékek és szerelvények fokozott karbantartásával lehetséges a megfelelőbb vízgazdálkodás. Mindezekkel párhuzamosan gondoskodni kell a víztakarékosság és vízminőség-védelem anyagi, műszaki és szervezeti feltételeinek továbbfejlesztéséről, valamint a jogi szabályozók korszerűsítéséről. (Ez utóbbiak jelenleg ugyanis nem ösztönöznek kellőképpen a víztakarékosságra.) A számítások szerint a műszaki feltételek javításával, a korszerű technológiák elterjesztésével, s — nem utolsósorban — a fogyasztói magatartás átformálásával 1990-re a népgazdaságban a frissvíz-igény 6—8 százalékos mérséklődése érhető el. Az iparban a racionalizálási program során évi ötszázaléknyi (100—150 millió köbméter) víz takarítható meg. A nagyüzemi mezőgazdaságban a korszerűbb öntözési berendezések, illetve technológiák elterjesztésével, a tárolók többcélú hasznosításával és más módszerekkel ugyancsak jelentős megtakarítás lehetséges. A régi művelődési házat keresem Dombóváron. Megszólítok két járókelőt, ösz- szenéznek. Megvonják vál- lukat. — A volt Koronát... — pontosítok. — Ja! A Koronát? Menjen egyenesen és az utca végén baloldalt megtalálja — irányítanak, majd hozzáteszik. — Hogy mi lesz a sorsa, nem tudjuk .. . — Pedig ez itt a kérdés. * Szemerkél az eső, amint a régi művelődési ház előtt — vagy nevezzük Koronának — megállók. Elhagyott épület. A siralmas látvány hangulatát talán fokozza az út másik oldalán álló, de a Koronára néző ház felirata „Temetkezési Vállalat”. Csönd van a házban és a ház körül. A bejárat mellett a falon márványtáblán olvasható, hogy műemlék jellegű épület. Az elmúlt évtizedeket kutatva Csikós Imréhez, a régi művelődési ház ma már nyugdíjas igazgatójához nyitok be. Csendesen elmosolyodik, kicsit lemondóan int, amikor beszélgetésünk tárgyát említem. — Nincs pénz — mondja hűvösen Csikós Imre és egy fotóalbumot vesz elő. Em. lékként kapta utódjától nyugdíjba vonulásakor. — Ez volt a Korona.— meséli és idézi a tegnapokat. A herceg Eszterházy építette az 1800-as évek elején. Vendéglő, szálloda volt. Az udvaron istálló, fészer a fogatoknak. Ma már teljesen reménytelen a sorsa — teszi félre az albumot Csikós Imre. — A háború után honvédségi raktár volt — dől kényelmesebb helyzetbe a nyugdíjas igazgató — és még maradt is néhány évig. Majd 1954- ben pénz nélkül nekiálltunk, hogy birtokunkba vegyük az épületet és felhasználjuk kulturális célokra. Remélem, nem a megszépítő messzeség mondatja velem, hogy milyen öröm volt látni, amint a mi ügyünknek tisztultak napról napra a falak, termek. Az összefogás eredményeként aztán 1955- ben, mint művelődési házat átvettük és a Szabadság nevet adtuk neki. — Két nemzedéket kiszolgált ez a régi épület, már a mi társadalmi rendszerünkben is. A közösségi művelődésnek itt Dombóváron — különösen a vasutasok körében — kialakult szokásai, hagyományai voltak. Az épület maga alkalmas volt ilyen célokra, csak a szennyvíz derítése volt megoldatlan. A régi derítő nem tudta befogadni az egyre növekvő vízmeny- nyiséget és az épületet ez olyan súlyosan megrongálta, hogy életveszélyessé kellett nyilvánítani. Szerencsére mindez már akkor történt, amikor az új művelődési ház állt. A megmentésére — mert alig akad a városban műOmló vakolat, törött ablak, zárt ajtó Program a víz ésszerű felhasználására A régi művelődési ház főbejárata emlék épület — már korábban is gondoltunk. Akkor, amikor készültek az új intézmény tervei. Olyan elképzeléseink voltak, hogy hely- történeti gyűjteménynek lehetne a jövőben otthona. Esetleg a megyei múzeum raktári gondjain segítendő időszaki kiállításokat rendezhetnénk itt a felgyülemlett és ki tudja mikori bemutatásra váró anyagokból. Az épületnek az lenne a koronája, ha továbbra is a kultúra iránt érdeklődők mondhatnák ilyen-olyan otthonuknak. ♦ — Megnyílt a dombóvári szálloda! Ezzel a címmel jelent meg egy karikatúra évekkel ezelőtt a Ludas Matyi címlapján és a kettévált Koronát láthattuk a rajzon. Ez talán így szellemesnek tűnt, de a városnak komoly gondot jelentett a megrongálódott épület további sorsa — kezdi a beszélgetést Balipap Ferenc, a domóvári új művelődési központ igazgatója. Vele és Máté Lászlóval, a városi tanács művelődési osztályának vezetőjével is a címben foglalt kérdésről esik szó, hogy mi lesz a régi művelődési ház sorsa. — A házban mindig voltak új törekvések — magyarázza Máté László —, melyek az új funkciókhoz igyekeztek belső átalakításokat is végezni az épületen. Ennek aztán stílustörés lett a következménye és elveszítette műemlék jellegét. Így a Műemléki Felügyelőségtől támogatásra nem számíthatunk. — Az új törekvések — teszi hozzá Balipap Ferenc — mindig abból táplálkoztak, hogy a városban állandóan voltak, vannak is kulturális mozgolódások, öntevékeny csoportok. Az is megfigyelhető, hogy azokat a helyeket szinte becézték, ahol egykor szórakoztak. „Vaster”, vagy „telítő”, vagy egyszerűen „Korona”. A csoportoknak külön-külön megvolt itt a kialakult szórakozási formája, helye. Ennek van jövője a városban most is. A Szász sörözői kezdeményezésük sikere is ezzel magyarázható. Nem feltétlenül fontos, hogy mindenki mindent egy helyen, egyenlő arányban kapjon, ha ez nem közösségi igényből fakad. így tehát mi nemcsak egy épületben gondolkodhatunk, hogy itt az új, csillogó házunk és kész. Nem! Differenciáltan kell felmérni és szolgálni is. — Amikor 1979-ben felavattuk az új házat — veszi át a szót Máté László — felkértük a kaposvári SomogyA márványtábla sem segíthet terv szakembereit, készítsenek tanulmánytervet, hogy az épület — a Korona — építészetileg, statikailag al- kalmas-e közművelődési intézményként továbbra is funkcionálni. A terv 13 millió forintos költségvetést tartalmazott három évvel ezelőtt. Az Országos Közművelődési Tanács pályázati lehetőségeivel mi is éltünk, támogatást kérve. Sajnos, nem kaptunk. Űttörő-, ifjúsági háznak képzeltük, vagy művészetek házának, ahol a helytörténeti gyűjteménynek is helye lett volna ... — Ma semmi esélyt nem látok az épület megtartására- — néz tárgyilagosan maga elé Balipap Ferenc — csak azt, hogy lebontani, mert az állagmegőrző felújítás is rengeteg pénzbe kerülne ... Aztán egy szabadtéri színpad mellé egy nagyterem kellene, amelynek belső terét igény szerint alakítani lehet. A pincékből kiállítótermeket ... Parkosítással itt olyan térséget lehet nyerni, ami a május elsejei felvonulások végleges színhelye lehetne... Ezekhez az elképzelésekhez csatlakozik Brunner Vince, a dombóvári Városi Tanács elnökhelyettese is. Kiegészíti a hallottakat azzal, hogy az épületben Ily- lyés Gyulának — hiszen az „első városoméként említi Dombóvárt — és Kodály Zoltánnak is tisztelegtek volna egy-egy emlékszobával. — A feladatainkat azonban rangsorolni kellett — mondja határozottan az elnökhelyettes — így a következő években nem tehetünk semmit a Koronával. Azt hiszem, a kérdésre, amit feltett nekem, hogy mi lesz a régi művelődési ház sorsa, ma nincs válasz... Talán egyszer lesz ... DECSI KISS JÁNOS
