Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
e NÉPÚJSÁG 1983. szeptember 17. Múltunkból — A hét végen mit végzett a birtokán? — A fűszerpaprikát takarítottuk be, mert a szokásostól eltérően az idén két héttel korábban érett be. — A paprika „gyorsaságát” a szakember minek tulajdonítja? — feltétlenül a szárazságnak. Kevés volt a víz és igen nagy a hőség. Így a fűszerpaprika a szeptember vége helyett már egy hónappal korábban bepirosodott. Bérházi teraszom egyben egy mezőgazdasági feldolgozó terület. Vetőmagos lévén, az új fajtákat mindig a birtokomon és itt is kipróbálom. — Megelőzte a következő kérdésemet. Ezek amolyan igazgatói kísérleti telepek? — A legfontosabb az, hogy engem pihentet a kerti munka. Ezt négyszázhúsz négyszögölet azzal a szándékkal vettem, hogy a család is, és én is az ottani munkával regenerálódjam a hétvégeken. Amellett, lányoméknak és idős, hetven éven felüli öregeimnek az éves zöldségszükségletét biztosítsam róla. A birtokom a decsi-hegyen, a szálkai bejárótól száz-százötven méterre fekszik. A másik pedig, ha már van ez a birtok, akkor az érdekes fajták magjait kipróbálom rajta. Hol sikerül, hol nem. Van, amikor ráfizetek. Máskor pedig, amikor olyan jó a termés, akkor tiszta szívvel tudom a vállalatnak is ajánlani. — Elképzelhető,' hogy neheztelni fog a kérdésemért. ön szerint a második gazdaság kiteljesedésekor áll-e még a közvéleményben használatos „tétel”, miszerint azt a vezetőt fogadják el az emberek igazán, akinek szőlője vagy birtoka van? — Nem hiszem. Általános, hogy már majdnem mindenki foglalkozik házikertészkedéssel. Én ezt az évenként hozzánk beérkező zöldségve- tőmag-igényekből le tudom mérni. A válaszhoz az is hozzátartozik, hogy mi, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Dél-Dunántúli Területi Központja három megye — Baranya, Somogy, Tolna — területén hatszáz boltot látunk el. Az igényekből, az igények összetételéből tökéletesen meg lehet állapítani, hogy a hobbikert-mozgalom miképpen terjeszkedik. Most már nemcsak a nagyvárosok környékén, hanem a középtelepüléseken is általános, hogy vezető, beosztott, kétkezi munkás egyaránt rendelkezik kerttel és ott igen szorgos munkát végez. I ,' Engem, a laikust mikent avatna be vállalatuk munkájába? — Először magamról néhány szót. 1950. júniusában létesítettem munkaviszonyt ennek a vállalatnak a jogelődjével. Eredendően vető- niagos vagyok, el is jegyeztem magam ezzel a szakmával. Amikor a mozgalom „elterelt” a vállalati munkakörből, akkor tanácsi vonalra kerültem. Ott, a megyei tanácsnál a növényfajta-rekonstrukciót irányítottam. Nagyon intenzív kapcsolatom volt azokkal a vállalatokkal; amelyek a vetőmagot állították elő. A tizenöt éves tanácsi működésem során mindvégig a növényfajták-rekonstrukci- ójával foglalkoztam. Az agráregyetemen is erre a szakmára szakosodtam. Majd huszonöt év után visszahívtak. 1964-től összevont területi központ lettünk. Domóváron vonták össze az addigi három megyei központi vezetést. Nagy terület a miénk. Az ország mezőgazdasági területének tizenöt százalékát „fedjük le”. Feladatunk: a terület jó minőségi vetőmaggal való ellátása. Mondok számokat: évente 25—30 ezer tonna őszikalászos-vetőmagot termeltetünk és biztosítunk a területünkön lévő 240 nagyüzemi gazdaságnak. Adunk 5—6 ezer tonna hibridkukorica-vetőmagot, körülbelül 25 ezer tonna egyébb vetőmagot és az érdekeltségi területen 550—600 boltot látunk el, mintegy 5—5,5 millió tasakos zöldség-vetömagcso- maggal. Mindez nagy odafigyelést és körültekintő munkát igényel. A minőségi követelmények igen nagyok, és nincs két egyforma év. Ezért nekünk minden évben új és új gondokkal kell szembenéznünk és megküzdenünk. — A nagyvállalati termelési értékből mennyit hoz létre az önök központja? — Hét és félmilliárd forint az összevont nagyvállalati termelési érték. Az összesből egymilliárd realizálódik Dombóváron. — Az adottságaikkal szinkronban van-e a megtermelt érték? — Megfelelő. Területileg mi vagyunk a legnagyobbak. A két intenzívebb mezőgazdasági megye, Baranya .és Tolna működési területünkhöz tartozik. Egyébként az érték előállításában nagyságrendileg megközelítenek bennünket kisebb központok, például az orosházi, amely nagyértékű zöldségvetőmag- termeltetést végez. Mi nagytömegben borsót, repcét, mustárt termelünk. Tizennégy felsőképesítésű mérnökember dolgozik nálunk. Nagyon jók a kollégáim, mindegyik prímán érti a szakmáját. Megbízom bennük. A legtöbbjük régi vetőmagos szakember, akik együtt nőttek fel a szakmával. És éppen ez a titka ennek az igen kényes munkának. — A dombóvári központ többszörös kiváló vállalat és birtokosa a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajának. Mennyire ösztönző ez? — Erkölcsileg mindig feldobott bennünket. Az én működésem alatt ötször értük el a kiváló címet. Mindig pezs- dítően hatott ránk az elismerés, de azt is el kell mondanom, hogy a vele járó anyagiak sem voltak soha közömbösek. Tehát amikor kiváló vállalat lettünk, akkor mindig egy kicsivel több anyagi is jutott a dolgozóknak. Egyébként a kiválóságunk nagyrészt az időjárás függvénye is. — Milyen a kapcsolata az időjárással? — Az idén nem szerettük egymást! De befolyásolni mi sem tudjuk, mint ahogy mások sem. Az idén a hőség sok kárt tett á borsófélékben. Tízezer hektáros a borsóterü- lelünk, ez a fő profilunk. A korai borsók kis termést adtak, alacsonyak maradtak. A kicsi borsó leült, annak fölszedése pedig kész művészet. — A rossz időjárás tudata mennyire viseli meg munkatársai lelkiállapotát? — Nagyon. Minden munkatárs együtt él a vetőmagterméssel és kikészítéssel. Ha bizony az időjárás miatt rosszul megy a munka, akkor a kedv sem túlságosan jó. Feszültség van, több az idegeskedés. Akkor anyagiakban is gyengébben fogunk állni, ennek pedig igazán senki se örül. Hát az idén alig lehet a dolgozókkal bírni! Állandóan nagy szárazság volt, területi szakembereink jöttek és fogták a fejüket, hogy ez sül ki, hogy az, hogy ilyen kiesés lesz, meg amolyan. Jelenleg éppen a hibrid kukoricák miatt aggódunk. — Milyen a magyar vetőmag híre külföldön? — A dombóvári központ is minden európai KGST-or- szággal üzleti és termeltetési kapcsolatban van. Mi nyolc nyugati tőkés országgal vagyunk közvetlen export-cél- termelési kapcsolatban. Kereskedelmi kapcsolatunk természetesen ennél szélesebb. A magyar vetőmag külföldi megbecsülése változó. Nem dicsekedhetem túlságosan, nagy a konkurrencia. Ebben részint szakmai, részint önköltségi kérdések játszanak közre, emellett pedig jelen van a nyugati diszkrimináció. Mindezek így együtt befolyásolják a világpiacot. Az a régi közhely, * hogy a vetőmagtermeltetéshez a világon Magyarországon legjobbak a klimatikus viszonyok, ez régen megdőlt. Ugyanis ami a klímában nincs, azt a technológiával és speciális fajtákkal lehet pótolni. Nem szabad abban a tudatban ringatni magunkat, hogy mi vagyunk a legjobbak és mellettünk senki meg se mozdulhat vetőmag ügyben. Ez nem igaz. Nagyon keményen meg kell küzdenünk a piacért. Ezért mindent meg is teszünk. — Szeptember közepe van. Miként áll a dombóvári központ éves terve? — Jól. A körülményekhez képest a legjobban mi állunk. A tervezett 16 ezer tonna ve- tőmagnyersárut meg tudtuk termeltetni, fel tudtuk vásárolni. A többi központot any- nyira . sújtotta az időjárás, mint amennyire minket nem. Mi még időben kaptuk az esőt. — Végezetül ismét legyen önről szó. Ügy tudom, több társadalmi megbízatása van. — Részben „örököltem”, részben kaptam. — Apropó, milyen „örökölni” társadalmi megbízatást? — Nem nehezebb és nem könnyebb, mint amikor ismeretlenül választják meg az embert. Én pesti gyerek vagyok. Amikor ide, a megyébe kerültem, már akkor szak- szervezeti megyebizottsági tag lettem. 1951-ben már volt társadalmi funkcióm. A megyei tanács mezőgazdasági osztályára 1959. januárjában kerültem. Egy évvel később a 126 tagot számláló Magyar Agrártudományi Egyesület megyei titkára lettem. Azóta ezeregyszázan vagyunk szervezett tagok. Az országban egyedül én vagyok, aki huszonhárom éve egyhuzamban megyei titkár. A TIT megyei elnökségének is és a MTESZ végrehajtó bizottságának is tagja vagyok, mint a szövetséghez tartozó egyesület titkára. Azonkívül tagja vagyok a dombóvári városi pártbizottságnak. — Családjának önből mennyi marad? — A hétvégek. Feleségemmel tökéletesen szinkronban élünk. Világéletemben mindig olyan foglalkozásom volt, ami mozgalmas. Mindig az élet sűrűjében éltem. A tanácsi munkám után, amikor 1968-ban a gazdasági reform életbe lépett, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályára kerültem. Ott a szövetkezetpolitika volt a reszortom. Munkám mindig is sok mozgással járt, ehhez pedig a családom hozzá idomult. Beidegződött a családba, hogy mi így élünk. — Ha nem ilyen „háttere” van, képes lett volna mindezt végigcsinálni? — Egyértelmű, hogy nem. Az előttem lévő rossz példák alapján mondom, hogy nem. Néhány elvtársam és kartársamnak a jó értelemben vett karrierje ment tönkre azért, mert felesége nem értette meg sok távollétének valódi okait. I — Milyen az igazgató Szakái László hangulata és közérzete 1983. szeptember 12-én? — Először az apáé; fiamat ebben a szakmában magam mögé állítottam, mezőgazda- sági mérnök-hallgató Gödöllőn. Az igazgató szerint nagyon idegesítő a helyzet. Jelenleg egy vállalati korszerűsítési folyamat kellős közepén vagyunk. Jövő év január 1-étől a területi központok lényegesebben nagyobb vállalati önállóságot kapnak, mint az eddigi volt. Még nem alakultak ki a koordináták. Nem tudom, hogy mi lesz. Ez nagy feszültséget okoz. Ez a várakozás nem magánvárakozás. Akik a vetőmag ügyének résztvevői Dombóváron és üzemeinkben, — mind a száznyolcvan- hárman — azok most mindannyian várnak. Hogyan tudunk elindulni? Hogyan tudunk megélni önállóan? Ezekre a kérdésekre várjuk a választ. I — Kívánom, hogy mihamarabb „jó válasz” érkezzék. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS 1849 őszén a magyar szabadságot védő fegyverek dicső diadalt arattak Ozoránál. A győzelem után Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány nevében levelet intézett Sztankovánszky Imréhez, Tolna megye főispánjához. Idézzük: „Sztankovánszky Imre Tolna megyei főispán ’s kormánybiztos úrnak. Szíves' örömmel vette az Országos Honvédelmi Bizottmány főispán és kormány- biztos úrnak a’ hadi történetekben csaknem páratlan ozorai fényes győzelemről f. h. 11-én kelt jelentését. Az Országos Honvédelmi Bizottmány kedves kötelességének ismeri azon lelkes ha- zafiságért, ernyedetlen buzgalomért, s vitéz elszántságért, mellyel az ellenség megsemmisítésében a’ tolnai nemzetőrök és felkelő nép a sza- badságharczát vívó öisszes magyar nemzet óhajtását felkarolva. ezzel k°zet fogott, legmelegebb köszönetét jelenteni kedves kötelességet ismeri, főként önnek, mint a megye szeretett főispánjának, ki a nemzetőrség és népfelkelés rendezésében és az országos kormány rendeletéinek foganatosításában osüggedetlen erélyt ’s álhatatos készséget tanúsított. És kedves kötelességének ismeri, önnel párhuzamban a tolnai nemzetőrök szintoly lelkes, mint bátor parancsnokának, Csapó Vilmos őrnagy úrnak, aztán az általa megnevezett többi tiszturaknak, ’s mindazon nemzetőröknek, kiknek közre munkálása által e fényes diadal kivívatott. Megtette a Honvédelmi Bizottmány a’ szükséges intézkedéseket, miszeréni önnek jelentése, a most nevezett őrnagy úr tudósításával együtt, a képviselőház előtt felolvastatván, kihirdettessék, hírlapok útján az egész haza köztudomására juttassák ’s a tolnai nemzetőrség részére a’ Honvédelmi Bizottmány szives köszönetéhez az összes nemzet hálája, sőt mielőbb tetleges jutalmazása is csatlakozzék. Addig is pedig, míg Csapó Vilmos őrnagy úr által szóval előterjesztett szükségletek fedezése teljesítethessék, intézkedett, hogy az ozorai fényes diadal örök emlékéül, a’ tolnai nemzetőrségnek, tulajdonul 3 (háromj fontos ágyú küldessék, ’s ez magokra az ágyúkra is felmetszessék. Juttassa ön mindezt mielőbb tudtára, mentül nagyobb nyilvánossággal, és illő ünnepéfyességgel a’ tolnai derék nemzetőröknek, azon megnyugtató nyilvánítás mellett, hogy miután Majerhoffer, ki ellen már a’ jövő hétfőn lettek volna indulandók, el- lentállásna találván, a Dunán ismét visszavonult, oly hirtelen kiindittatások többé nem kívántatik, ’s így további rendelet vételéig gazdasági dolgaik elintézésének fekhetnek, — hogy azonban a Haza és a Nemzet honszeretőkre és bátor vitézségökre továbbá is számol, sőt mihelyt a’ körülmények úgy kívánják, mint hű fiaitól tettleg is igénybe veszi. Pest, Október 13-a 1848. A király ’s Haza nevében az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos elnök.” A fent idézett levelet az' 1948. október 16-i megyebizottsági ülésen felolvasták, a jelenlévők örömmel fogadták a Honvédelmi Bizottmány elismerését. Az ágyúkról sajnos, semmit sem tudunk. A cselédlány egykor a jómódú — jobbára városi — emberek alkalmazottja volt. A faluról a városba került lányok így igyekeztek keresethez jutni, segíteni szegény szüleiken és a maguk részére a minimális hozományt előteremteni. A Tolnavármegye 1909.' október 17-én azonban arról adott hírt, hogy a cselédlányok száma egyre kisebb lesz, nem igen akad, aki cselédnek menne el. Ezt a jómóddal magyarázta,- Idézzük a cikket, amelynek szinte egvetlen sorát sem lehet komolyan venni. „A falusi lányok. A régi jó időben az elszegényedett falusi leányok egyedüli megélhetési módja az volt, mint a Miskolci Hírlapban olvassuk, hogy. szolgálatba állottak, bejöttek a városba cselédnek. Egy idő óta azonban alig lehet cselédet kapni. Ma már nincs a falvakban szegény leány. A falusi lányoknak jól megy sorsa, nagy a napszám, pompás a kereset. Sok községben a falusi leányok kalapot, kesztyűt, napernyőt hordanak, s a nyakukon valódi aranylácot viselnek, nem is szólva a drága selyemruháról. Hála a magyarok Istenének, hogy ilyen jó módban él fajmagyar népünk: csak a nagy fényűzés tönkre ne tegye az országot, ha majd megint leszáll a búza ára. No mert nem tőlünk magyaroktól függ ám, hogy mennyi legyen a búza ára. S ne gondolja senki, hogy örökkön bő termésünk lesz, a hét kövér esztendőre jöhet hét sovány is. Mi lesz akkor? Ezzel persze senki sem törődik. Lesz, ami lesz. Jó szerencse a társadalomra, hogy vannak árvaházak, lelencházak, gyer- mekmenhelyek. Ezek szolgáltatják a cselédanyagot. S amint évről évre telnek ezek az intézetek, s újabbakat is kell létesíteni, hogy a tömegesen szaporodó „senki gyermekeit” és hatóságilag elhagyottá nyilvánított nemzedéket födél, s gondozás alá vehessék, cseléd is lesz”. Nem ismerjük a cikk szerzőjét, annyi azonban bizonyos, hogy városi emberről van szó, aki vajmi keveset tudhatott a falusi életről. Ha valóban oly jók lettek volna az életkörülmények, mint azt írta, ugyan miért robbantak ki az aratósztrájkok 1905— 1906-ban, miért hagyta el hazánkat a falusi lakosság számottevő hányada és ment Amerikába, Nyugat-Európá- ba? Lelkendezett a cikk írója azért, hogy nőtt az elhagyott gyermekek száma, akikkel be tudják népesíteni a lelencházakat, mert onnan lehet majd cselédet kapni. A cikk szerzője valószínűleg ahhoz a társadalmi réteghez tartozott, amelynek egyik tagja a 30-as években arról kesergett, hogy a kis cselédlányoknak kötelező ismétlő iskolába menni, s az oktatás éppen az ebédidőre esik. S mert a 12— 14 éves gyereklányok iskolába mentek, a nagyságosasz- szonynak kellett mosogatnia — hetente egy alkalommal. Nehezére esett... Maradiság vagy takarékosság volt-e annak az oka, hogy megyénk délkeleti részén lakó emberek nem a hídon, hanem a kompon közlekedtek. Az esetet szóvá tette a Tolnavármegye 1909. október 10-i száma is. Idézzük: „Hogyan utaznak Bajára? Mint bajai tudósítónk írja, érdekes megfigyeléseket tettek a baja—bátaszéki híd megnyitása óta a bajaiak. Ugyanis a piacra siető sárköziek, bátaszékiek stb. napnap után tömegesen kelnek át kompon a Duna másik oldalára, nem törődve azzal, hogy a szép új hídon is átmehetnének — vonattal. A piacot keresők eme utazása első pillanatra talán furcsa ötletnek látszik, pedig valójában nem az, hanem leleményes kijátszása a túldrága vasútnak. Bátaszékről eme utasok jegyet váltanak 30 fillérért a Dunához közel fekvő Pörböly állomásig, innen pedig átkelnek kompon a másik oldalra 6 fillérért. A visz- szautazás hasonlóképpen történik, s megtakarít magának majdnem 1 koronát.” K. BALOG JÁNOS
