Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

1983. augusztus 13. 6 Képújság Mátés L_.ajosné mestergépírónövel Múltunkból — A cím — mester­gépírónő — gondolom, azt jelenti, hogy ezt a szakmát mesterfokon űzi. A fizetésben is kife­jeződik ez? Látom, moso­lyog. Ez valamit sejtet. Mennyi a fizetése? — Ha nagyon kíváncsi rá, megmondhatom: 3500 forint. — Annyi, mint egy olyan gépírónőnek, aki hosszabb időt töltött már el a munkahelyén. A fi­zetésben az eltöltött idő gyakran többet számít, mint a végzett munka, a tudás. így látja ezt ön is? — Igen, így van, de a je­lenlegi bérszabályozás sem teszi lehetővé az ilyen diffe­renciálást. — Ügy tudom, hogy ön nem akart gépírónő len­ni. Mégis az lett. Még­hozzá olyan gépírónő, aki még abban a csapatban is helyet kapott, amely Lüzemben részt vett a gyors- és gépíró világbaj­nokságon. Gondolta, hogy önből ilyen jó gépírónő válhat amikor elkezdte a tanulást a szekszárdi gyors- és gépíró iskolá­ban? — Nem! Csák arra gondol­taim, hogy nem teljesülhetett a vágyaim. De volt egy taná­rom, dr. Emlber Ödönné, aki megszerettette velem ezt a szakmát. Ö nemcsak tanár Volt, kiváló nevelő is. Az igazgatói, tanári teendői mel­lett volt ideje a nevelésre is. Sokat foglalkozott velünk. Látta azt, hogy értelme van a munkájának és mindent megtett azért, hogy jó gép- írónővé váljanak tanítványai. A kapcsolatunk ma is tart. Ügy szeretett és szeret, mint a gyerekét. Az ő elve ez volt: „Tanuljátok meg, hogy gép­írónő sok van, de jó gépírónő kevésj Igyekezzetek jó gép- írónőVá válni, mert a jó gép­írónőt mindenütt megbecsü­lik.” — Valóban megbecsü­lik? — Igen. Ha ez anyagiakban nem is jut mindig kifejezés­re, de az ember érzi: becsü­lik azt a munkát, amit vé­gez. — Gondolom, ön sem I lett egyszerre jó gépírónő. Az iskolában kiváló tanu­ló volt, de gépíróként kezdő. Hol kezdte a mun­kát? — Akkoriban, amikor én tanultam, az volt a szokás, hogy a legjobb tanulók fél- műszakos munkát vállalhat­tak. Ha jól emlékszem, hár­man kaptunk ilyen lehetősé­get. iÉn a Volánhoz kerültem dolgozni. Nagyon jó helyre csöppentem. Nem azt kíván­ták tőlem, hogy azonnal a legnagyobb sebességgel írjak, hanem azt mondták: „Inkább lassabban, de hibátlanul.” — Azóta gyorsan is dolgozik, és hibátlanul is. Ez pedig nem könnyű. Vannak olyan munkahe­lyek, ahol a diktálok azt vallják: „Nem az én fel­adatom a magyar nyelv­tan ismerete, hanem, a gépírónőe.” A gyakorlat­ból tudom: sok munka­hely van a megyében, ahol se az nem ismeri a magyar nyelvet, aki dik­tál, se az, aki gépeli. A gépírónő sok helyesírási hibát vét a hivatalos le­vélben, a diktáló pedig I aláírja. Mindketten kiál­lítják magukról a bizo­nyítványt ... — Pályafutásom alatt én is találkoztam ilyen nézet­tel. De, ha mindent számba veszek, akkor azt kell mon­danom: nékem szerencsém volt, mindig olyan főnökeim voltak, akik ismerték a ma­gyar nyelv szabályait. — A gépírónő feladata leírni azt, amit diktálnak neki. Ha például önnek ilyen mondatot diktál­nának: „Jeleztük a prob­lémákat a tanács felé!”, leírná? — Mit tehetnék? Ha szól­nék, esetleg megsértődne a diktáló. Hangsúlyozom, ve­lem ilyen még nem történt, de tudom, hogy előfordulnak ilyen esetek. A gépírónő hiá­ba tudja a helyes kifejezése­ket, hiába tudja jól a ma­gyar nyelvet, nem mindig ja­víthatja ki a hibákat. — Látom, használja a helyesírási szabályzatot is. — Ha nem tudok valamit, akkor megnézem. Ez nem szégyen, így lehet tanulni! — Ha nem haragszik, bevallom, hogy beszélge­tés közben nemcsak önre figyeltem. Ha nem téve­dek: ön betölti a titkárnői szerepet is, telexkezelő és gépel... — Az igazgatóhelyettesnek, a revizoroknak és még lkát osztálynak gépelek. A többi Vezetőnek és osztálynak is van jól felkészült gépírónője. — Nagyon sok a mun­ka? — Változó, hol több, hol kevesebb, el tudom végezni. Ha van egy kis szabad időm, „gyakorlásként” is írok. A sok szám írása — táblázat — ugyanis lassít, s ezt ellensú­lyozni kell folyamatos szö­veg írásával. — Mennyit gépel na­ponta? — Feltétlenül válaszolni kell erre a kérdésre? Ha megmondom, lesznek, akik nem hiszik el. • — Látom szolidáris a- zokkal, akik ugyanannyi fizetésért mint ön, keve­sebb munkát végeznek. Arra a kérdésre sem haj­landó válaszolni, hogy mi­lyen volt eddigi legjobb teljesítménye, mennyit és hány hibával írt fél óra alatt? — A legjobb teljesítmé­nyem — megjegyzem, hogy az idei világbajnokságot 21 120 leütéssel nyerték — tizenhatezer leütés volt két hibával, 30 perc alatt. — Egy szabvány oldara huszonötször hatvan leü­tés fér el, tehát több mint tíz oldalt gépelt fél óra alatt. Néhány hivatalban üzemben nem sokkal több egy gépírónő egész napi teljesítménye. — Ha tudom, hogy kiszá­molja a teljesítményemet, meg sem mondtam volna... De most már mit tehetek? Mondjam azt, hogy jól be­húzott a csőbe? — Ez edzési teljesítmény. Hallottam a közvetlen fő­nökétől, hogy ön akkor panaszkodik hátfájásra, amikor nem gépelhet. — Ha munkája van az em­bernek, akkor nem törődik mással. Nekem nem fáj a hátam, derekam, kezem, mió­ta elektromos írógépen írok. Minden gépírónőnek javas­lom, ha teheti térjen át a mechanikusról erre. Termé­szetesen a hátfájás rossz test­tartástól is lehet. — Említette, hogy a munkaidejébe az edzés is belefér. Mint versenyző nem kap munkaidőkedvez­ményt, esetleg kalória­pénzt, és egyébb juttatá­sokat? — Nem. A főnökeim meg­engedték, hogy a munkahe­lyemen, szabad időmben gyakorolhatok. Én élek ezzel a lehetőséggel. Sőt, támogat­nak abban, hogy 'a takarék- pénztár központi vezetői egy gömbfejes elektromos írógé­pet beszerezzenek számom­ra. — Most nem gömbfejes­sel versenyzett? — Nem. Az egész mezőny­ben ketten voltunk, akik nem gömbfejessel versenyeztünk, hanem Optítmával. — És mégis a huszonki- lencedik helyen végzett. A versenyről majd később. Most a felkészülésre va­gyok kiváncsi. Mikor vet­te a fejébe, hogy verse­nyezni fog? Gondolt arra, hogy egyszer eljut egy vi­lágversenyre is? — Több mint tíz éve ver­senyzők. Megyei és egyéb versenyekkel kezdtem. Aztán mind jobb és jöbb eredmény elérését tűztem magam elé. Tíz évvel ezelőtt fogalmaz­tam meg először: szeretnék eljutni egyszer egy világver­senyre. Ez az idén sikerült. — Minek köszönheti? — Bizonyára van hozzá adottságom is. De szorgalom, edzés nélkül ez magában semmit sem ér. Az embernek állandóan meg kell küzdenie önmagával. Ha elértem egy szintet, akkor tovább kell lépnem. He egy perc alatt nyolc és fél sort írtam, ak­kor arra kell törekednem, hogy ez a sor állandóan nő­jön egy-egy leütéssel. Hóna­pok alatt esetleg sikerül két- három leütéssel növelni. Én még csak tizenhatezer leütés­nél tartok, hói van ez a 211120 leütéshez, amellyel most győztek? A legköze­lebbi világbajnokságon ta­lán már ennyi sem lesz elég a győzelemhez... — Hallottam, hogy ver­seny előtt se takarítania, se mosnia nem szabad. Mit szól ehhez a férje? — A férjem nagyon meg­értő, nagyon becsüli a mun­kámat. Ö csak akkor szól, .ha kimerültnek lát. Ez biztos je­le annak, hogy csökkenteni kell az edZésadagokat, Haj­lamos vagyok, sajnos, arra, hogy 'verseny előtt a trénin- geZést túlzásba vigyem. — Vannak irigyei? — A sikeres embernek min­dig vannak ifigyei. Bizonyá­ra nekem is vannak. De van­nak, akik tudniak örülni az én Sikereimnek is. Nagyon jólesett például, hogy egy olyan régi kolléganőim is gratulált, ákivel több mint tíz évvel ezelőtt dolgoztam együtt. Azoknak, akik irigy- ük a Sikereimet, azt tudom mondani: nyitva az út. Olyan eredményt, mint én, sokan el tudnának érni. Persze, sok munkával, kitartással, szor­galommal. — Az előbb említette: a régi munkahelyéről is gra­I tuláltak. Most itt dolgozik az OTP Tolna megyei Igazgatóságán, Hogy érzi itt magát? — Nagyon jól. Akikkel együtt dolgozom, nagyon jól megértjük egymást. — Sok mindenről be­széltünk, de a versenyről, az igazi nagy élményről még nem. Pedig, ha jól tu­dom már az elutazás nagy izgalmakkal járt. — Igen. Az IBUSZ Köz­ponti Iroda utolsó pillanatban lemondta a csoportos utazta­tást. Gyorsan kellett egyéni útlevelet, meg mindent be­szerezni. A Tolnia megyéi IBUSZ-nál az útleválkérő lapra kérés nélkül ráírták a sürgős jelzést, a. Palota Bőr­díszműgyár elkészítette az írógépnek a táskát, Tolnán megerősítették aZt a kisko­csit, amit a gép szállításához vásároltam. Mindenki, min­denben segített. A legtöbb segítséget az OTP-től kap­tám. — Megérkeztek Svájcba, L üzembe... — Igen. Itt tartatta kong­resszusát az INTERSTENO, a nemzetközi gyorsírási és gép- íráSi szövetség. Minden kong­resszus alkalmával gépíró- Vi'lágbajnokságot és nemzet­közi gyorsíróversenyeket ren­deznek. Ez alkalommal erre a Világbajnokságra itt, eb­ben a gyönyörű, festői kör­nyezetű városban gyűltek ösz- sze öt világrész sók országá­ból a versenyzők. A helyszín és a rendezés kitűnő volt. A magyar szöveg viszont na­gyon nehéz. Tele idézőjelek­kel, kettőspontokkal... — Ügy tudom, minden­ki azonos szöveget gépelt. Franciából fordították ki- nek-kinek az anyanyelvé­re. — Igen. És ezen ia verse­nyen alkalmazták először az indigós módszert. Mindent két példányban írtunk. Ez hátrányt jelentett a korábbi lehetőséggel szemben. Én is egyszerre 4 lapot tettem ed­dig a gépibe, most többször kellett papírt cserélni. Érté­kes másodpercek vesznek ez­zel káfba ... Viszont a leg­kisebb javítást, hibát is ész­revehette a Sasszemű zsűri. Nagyítóval, betűnként hason­lították össze az eredetit a másolattal. Három napig ér­tékelték a szövegeket. És el­jött a nagy pillanat. Kihir­dették az eredményt. Én a 29. helyen végeztem a hilbát- lanságiöan. Három nyelven hirdették ki az eredményit... — Melyik nyelven értet­te, hogy mit mondanak? — Sajnos, egyiken sem, tol­mácsra szorultam, kellemet­len volt. El is határoztam, hogy megtanulok németül. — Nem lesz egy kicsit sok: dolgozni,. edzeni és németül tanulni? — Majd meglátjuk ... — Egy vágya már telje­sült: kemény munkával eljutott a világversenyre. Most mire vágyik? — Szeretnék továbbra is ki­egyensúlyozott családi és munkahelyi légkörben élni. Kijutni ia szófiái világbajnok­ságra és jobb eredményt el­érni, De addig még sókat kell fejlődnöm, dolgoznom, edze- nem. — Kívánom, hogy telje­süljön ez a vágya is. SZALAI JÁNOS 1710. Dunántúl végleg el­veszett a kurucok számára. Tömegsen vonultak vissza a vert seregek, a Dunán keres­ve az átkelésre alkalmas he­lyeket. Abban 'bíztak, hogy kiszorulások a Dunántúlról csak ideiglenes íesz, mint ahogyan a hadviselés során már máskor is megesett. A kurucok üldözésiében számottevően szerépet ját­szottak az osztrákok mellett a bécsi udvar szolgálatába állott magyar főurak. Sem­mivel sem maradtak el a császári főuraktól, ha a sza­badságért, a hazáért küzdő honfiak pusztításáról volt szó. A magyar főurak egyike Nádasdy Ferenc gróf tábor­nok volt, akit a császári fő­parancsnok Dunántúl védel­mével bízott meg. 1710. május 20-án Szom­bathelyen kelt és Tolna vár­megyéhez intézett levelében közli, hogy „a köztünk teker­gő tolvajoknak kiirtására és a Dunán által igyekvő láza­dóknak ellenállására Schil- ling urarnot parancsnoksága alá rendelte”. Nádasdy el­rendelte, hogy a vármegye katonáit, akik a megye lap­pangó helyeivel ismeretesek, készítse elő a 'bujdosó és lap­pangó kurucok felhajtására és vállalják el a kalauzok szerepét. Nem kételkedik ab­ban Nádasdy tábornok, hogy a vármegye mindent meg­tesz „az istentelen kóborló tolvajoknak kiirtására”. Eh­hez az is szükséges, hogy „nemcsak a fejek, életek vesztése alatt megparancsol- tassék a falubelieknek, hogy a közelebb lévő kegyelmes urunk O Felsége comínen- dantjához a hírekét bevi­gyék, s ne, mint istentelenül szokták, mikoron immár he­lyekből kiment, hanem mi­helyt sajdétja, sőt éjjel-nap­pal s'trázsákat tartsanak, er- deiket is mind éjjel-nappal megvizsgálják, se éléssel ne táplálják, se semmi kigondol­ható segítséggel hozzájuk lenni ne merészeljenek, sőt ha legkisebbet sajditanak, a szomszéd faluknak is hírt ad­ván, föltámadjanak, s mint aféle dühödött (veszett) ebe­ket üldözzék, agyonverjék, bizonyosak lévén, hogy va­laki és valakik legkisebben is ezen rendelés ellen exce- liálni (Véteni) fognak, vala­mint magokat a tolvajokat látják, s látták, úgy minden kegyelem nélkül nemcsak a bírót, de legértékesebbik két- három embert fölákaszfatom, sőt ha ez meg nem rezzenti a szófogadatlanokat, minden commendánismak parancsolat­jában lészen az olyatén fa­luknak minden népét kardra hányni... ha jóval nem enge­delmeskednek a vármegyék lakosai, Sírva fogják látni veszedelmüket...” A levelet a megye alispán­ja kapta kézhez. Nehéz hely­zetben volt. Ha végrehajtja a magyar főúr kegyetlen pa­rancsát, akkor ártatlanok ez­reit kellett volna elfogatnia és kivégeztetnie, vagy oszt­rák kézre adni. Az alispán pontosan tudta, hogy a me-' gyében hol találhatók a du­nai átkelőhelyek, ott rácsap­hatott volna a menekülőkre. Ezt nem tette. De vissza sem utasíthatta Nádasdy paran­csát, mert akkor őt a kuru­cok melletti cinkossággal vá­dolhatták volna. Az alispán­nak tehát olyan megoldást kellett találnia, amely bizto­sítja a kurucok háborítatlan­ságát, szábad utat ad a me­neküléshez, és ugyanákkor Nádasdynak sem szolgál ürügyül fenyegetésének be­váltására. Ezért az alispán átveszi Nádasdy Ferenc szóhasználatát — a fcuruco- kat csavargóknak, tolvajok­nak nevezi, hitet tesz a király iránti hűségről — de a me­gye nyomorúságos helyzetére utalva elhárítja magától — és így a megyétől is — a ku­rucok üldözését. Az aliSpáni válasz tragikus képet fest Tolna megye helyzetéről. A kép, sajnos, hiteles, számos forrás is hasonlóan ismerteti Tolna megye viszonyait. Idézzük az alispán! válasz leglényegesebb részeit: AZ ALISPÁN VÁLASZA GRÓF NÁDASDY FERENC TÁBORNOKNAK „...jól lőhet, hogy kegyel­mes császár és koronás ki­rály király urunkhoz, Ö Fel­ségéhez tartozó kötelessé­günk azt hozza magával, hogy a magunk országa meg­tartásáért és oltalmazásáért tartoznánk fegyvert fogni Ö Felsége hűsége mellett, de ebben a zűrzavaros időben Tolna vármegyének némely része elpusztult, némely ré­szét pedig a szomszéd vár­megyék, úgymint Baranya, Somogy, Veszprém, Fejérvár elfcapcsorták hanem csak ép­penséggel az egész Tolna vár­megye mostan nem több, ha­nem .. huszonegy nyomorult faluból álló, annak is ötét, amelyek jobbacskák volná­nak, nem a nemes vármegye, hanem a pestis bírja, való dolog, hogy amidőn ő Felsé­ge fegyvere ezen szegény vár­megyét a kurucságtól vissza­vette volna, akkor alkalmas katonaság maradt volt, de Si- montornyánák megvétele után mindnyájának elvetet­vén paripájuk, fegyveréket le kellett tenniük, akik is fa­lujókra! ide-óda eloszlottak hanem csak éppen 60 lovas hagyatott volt praesidiumiban (a simontornydi vár) és a 30 hajdú, de azokat is annyira elfogyasztotta az az istente­len csavargó, tolvaj kuruc, hogy 16 lovasnál és 10 hajdú­nál több nem maradt benne, azokban pedig ötnél többet elevenen nem hagyott, ha­nem mind levágta... ha töb­ben volnának is, igen szüksé­ges volna, mivel gyakorta e tájon csavarognak azok a te­kergő tolvajok, olyankor nem is mer kimenni az ember a praesiriumból, mivel nincsen kinék ellene állni. Ami pedig a parasztság dolgát, hogy eféle kóborlók­nak resistáljanak (ellenáll­janak) illeti, Heister gróf ha­sonló parancsa már előző év­ben kihirdettetett.... de a szegénység azzal mentette magát hogy három, négy, s öt magyarországi földnyire is Vagyon egyik falu a má­siktól, ami igaz is, akiknek lehetetlen, hogy egyik a má­sikat secundálja (segítse), mi­vel ha szintién közel volna is az egyik a másikhoz, kiben hét, nyolc, tíz, tizenkét házuk vagyon és így kevesen lévén, nem mernék föltámadni elle­nek...” JOBBÁGY­FELSZABADÍTÁS TJ07-BEN TOLNA MEGYÉBEN A II. Rákóczi Ferenc nevé­hez fűződő szabadságharcban a parasztság százezrei vették részt. Abban bíztak, hogy győztes felkelés esetén .leráz­hatják magukról a jobbágy­ságot, megszabadulnak a föl­desúrnak adandó terhektől, és a föld, amelyet művelnek, az övéké lesz. Az egyedi job­bágyfelszabadításról vannak Tolna megyei adatok -is. Ap- ponyi Tamás 1707. március 9-én felszabadító levelet adott ki Kertész János job­bágy részére. A felszabadító levélben a többi között a kö­vetkező olvasható: „...tekintvén Kertész Já­nosnak egynéhány esztendő­től való iigaz, jámbor és hív szolgálatát, de kiváltképpen mostani hadakozó időben pro diversitáte temporis (min­den körüílményék között) tá­borban velem, s körülöttem való sók rendbéli szorgalma­tos, sőt néha veszedelmes fá­radtságait” Strázsa nevű fa­luban egy negyed jobbágyte­leknek feliét 300 ezüst forint vételárért Kertész Jánosra átíratta azzal a kikötéssel, hogyha utódai, vissza akar­nák venni, akkor tartoznak ezt az összeget néki visszafi­zetni, s egyúttal jobbágyi kö­telékéből felszabadítja. Csak megjegyezzük: Appo- nyi Tamás utódja, Apponyi Lázár a fenti birtokot 1727- ben visszaváltotta. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents