Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-05 / 184. szám

1983. augusztus 5. NÉPÚJSÁG 3 Piac, Önállóan és felelősen (II.) Szellemi műhelymunka áruellátás A szekszárdi szombati piac az erősebb, szjerdán és a hét más napjain alig-alig van árus. A dinnyén látszik, hogy a jégvtírés ezt a nő vényt sem kímélte. Az elmúlt másfél-két évti­zed fejlődésének egyik rneg- különibözftetett jelentőségű eredménye az alkotóképes műhelymunka kialakítása, gazdagodása hazánkban. En­nek részeként pozitívan vál­tozott a vidéken dolgozó al­kotó kollektívák helyzete is. A vidék mindinkább föld­rajzi kategória lett, és nem minősítő jelző. Alkotóműhe­lyeinket a haZai tudományos, művészeti, egészségügyi, kul­turális élet nem úg$ kezeli, hogy ez nem a „fővárosban”, hanem „Vidéken” működik, hanem egyes alkotó kollektí­váink tevékenységük szak­mai, ideológiai súlya, tekin­télye alapján vesznek részt — különböző hatékonysággal, eredményességgel — az or­szágos folyamatokban, törek­vésekben. Alkotóműhely az a termelőkolléktíiva, középis­kola, általános iskola vagy éppen az a művelődési ob­jektum is, amely al'kotóan alkalmlazkodik az új felada­tokhoz, nem egyszerűen Sab­lonos Végrehajtója az előírá­soknak. Az alkotóműhely nem kényelmes és biztonsá­gos „ebből baj nem lesz” megközelítéssel foglalkozik a különböző kérdésekkel, ha­nem felelősséggel, felkészült­séggel, az új iránti nyitott­sággal közelít a társadalmi- gazdasági fejlődés legkülön­bözőbb teendőihez. S ilyen szellemben óriási alkotó- energiák mozgósultak és kap­csolódtak az országos folya­matokba. Ennek során egész­séges vetélkedés is kialakult művekért, szerzőkért, kutató­kért, alkotókért, és ez is he­lyénvaló. A felelős alkotómű­hely-vezetők hosszú sora bi­zonyította be rátermettségét, alkalmasságát arra, hogy megfelelő felelősséggel és fel­készültséggel, jól alkalmazza szocialista törekvéseinket az adott intézmény munkájá­ban és irányításában. Mindezek mellett és köz­ben természetesen adódnak nehézségek, tisztázatlanságok is, vannak lezárult problé­mák, de ma létező gon'djiáink is. Garanciát sem vállalha­tunk, hogy holnaptól kezdve egyetlen alkotóműhelyben sem fog olyan nehézség fellépni, amelyre felelősségünk tuda­tában még jobban oda kell figyelnünk. Természetesen a megelőzésre nagy gondot kell fordítanunk. Az okokat vizs­gálva azt tapasztaltuk, hogy problémák szinte kivétel nél­kül ott jelentkeztek, ahol a jogok lehetősége és a felelős­ség kötelessége különvált, ahol a döntés joga nem a döntés felelősségével páro­sult. Előadódott, hogy az ér­telem helyét indokolátlan mértékben vette át az érze­lem egy-egy kérdés eldönté­sénél. Van, amikor a műhely- önállóság műhelyönfejűség­gel cserélődik össze. Az al­kotóképes, demokratikus lég­kör, a kollektív munka és az egyszemélyi felelős vezetés egységének hiánya okozta szinte kizárólag azokat a gondókat és problémáikat, amelyekkel e műhelyekben találkozni lehetett. Ebben különösen nagy az egyszemé­lyi vezető felelőssége. Eddig — sajnos — nem, vagy alig sikerült nagy konfliktust an­nak irányításával megolda­ni, aki a probléma kialaku­lásánál vezető volt. Ugyan­akkor a gondban eredmény, hogy szinte minden olyan ve­zető. aki szakmai-i deológi ai szempontból értékes, csak éppen vezetni nem tud — se­gítségünkkel is — megtalálta helyét szakterületén. A jövőben is az alkotóké­pes műhelyönállóság erősíté­sével kell a tudomány, a kul­túra, a gazdaság, az egész­ségügy és az élet más terü­letén végzett munkát mind hatékonyabbá tenni. A mű­helyirányítás alapvető poli­tikai felelősségében nem le­het kétség a pártszervek fel­adatát illetően, és itt minden szinten vannak tartalékaink. Különösen fontos, hogy a párt alapszervezetei, a párt- csoportok és minden egyes kommunista tartsa kötelessé­gének a párt politikája mel­letti cselekvő kiállást az al­kotóképes műhelyönállóság eredményes és hatékony for­málásában. Ugyanakkor kí­vánatos megszüntetni az ál­laméletben az egyes művé­szeti alkotóműhelyek irányí­tásának joghézagait. Meg­gondolandó a jövőben a pá­lyázati rendszer további bő­vítése, nemkülönben több meghatározott időre kineve­zett vezetői munkakör szer­vezése. A művészi alkotóműhelyek tevékenységével kapcsolat­ban megszívlelendő az MSZMP Központi Bizottsá­ga áprilisi ülésének határo­zata: „A művészeti életben erősiteni kell a párt eszmei orientáló szerepét, és támo­gatni kell a társadalmi ha­ladást szolgáló, realista szel­lemű alkotások létrejöttét, javítani kell a művészet és a társadalom kapcsolatát. M ű vésze tpo 1 i ti kai e Íveinkkel összhangban, az alkotómű­helyek önállóságát erősítve lényeges változást kell elér­ni felelősségük növelésében. Fokozni kell a marxista kri­tika szerepét.” A területi, párt-, tanácsi, szakszervezeti, népfront- és más szervek elemző, döntést előkészítő és döntést hozó, majd realizáló munkájuk­ban sokoldalú együttműködés figyelhető meg az alkotó ér­telmiséggel. Testületek, mun­kabizottságok és más fóru­mok sora jelzi, hogy a párt és az értelmiség együttes te­vékenységének fő színtere a munka, az alkotás, a szocia­lista közélet. Indokolt, hogy a jövőben növekvő rangot kapjon a mindennapok szür­ke folyamataiban jelenlévő, a látványos akciót nélkülöző értél miségpolitiikai munka. Tájékoztatáspolitikánk a felelősségteljes, megbízható informálás mellett a lehető­ség szerint gyors is. Az el­múlt év végi beszámoló tag­gyűlések, a párt munkamód­szerét vizsgáló alapszérvezeti taggyűlések tapasztadatai alapján azonban egyre sür­getőbb, hogy a tájékoztatá­son túlmenően (nem ahe­lyett) sokkal nagyabb figyel­met fordítsunk a meggyőzés­re. Az alkotó vita nem egy. hanem két- vagy többirányú „oda-vissza besííélést” felté­telez. Ezért is jó az a metó­dus, amely szerint a pártna­pokon — szinte kötelezően — a kis kollektívákban folyó eszmecserét írjuk eiő, mint szervezeti keretet. Ennek so­rán növekvő szerepet kap a szocialista mevgvőzés, a szo­cialista Vitakultúra. A vitá­kat az minősíti, hogy meny­nyiben segítik közös felada­taink megvalósítását. Ered­ményük a közgondolkodás­ban. társadalmi magatartá­sunk szocialista vonásainak fejlődésében mérhető. A területi pártszerveknél folyamatosan indokolt vé­giggondolni eredményeinket, gondjainkat, törekvései nket, és az újat vállalva — az ideológiai műhelyekkel, szel­lemi központokkal együtt- munkál’kodva — alakítani, m eg valósi tan i f e I adatai Utcát. DR. KONCZ JÁNOS Szerencsénkre nem min­den év ilyen, mint az 1983- as. A lakosság ellátása szem­pontjából egyáltalán nem lehet jón.ak mondani, mert egész évben eléggé akado­zott a piacokon az áruellá­tás. Nem volt zöldség,, a ko­ra tavaszi hetekre nem ér­kezett meg a primőr. Ami­kor már-már kedvezőre for­dult néhány május eleji na­pon a levegő hőmérséklete és páratartalma — kérész­életű volt ez is. Jött az aszály. Ha elmúlt az, aszály egy-két napra, akkor meg olyan heves zivatarok kelet­keztek. hogy a kiültetett pa­lántákat elöntötte az iszap. A Tolna megyei piacok helyzetét vizsgálva arra az egyöntetű megállapításra juthatunk, hogy a szekszár­di halódófélben van, a du- niaiföldvári, a paksi és a ta­mási éledezőben. míg a dombóvári vegetál. Néhány községben, például Öcsény- ben, Bátaszéken. Nag.ymá- nyokon. néhány öreg né ne visz portékát, de ők is in­kább időtöltésnek szánják a délelőtti órákat. mintsem árueladási helyszínnek. A Tolna megyei piacokról tehát csak ritka esetekben lehet pozitív értékelést ad­ni, Több oka van ennek. El­sőként azt tudom felsorol­ni, hogy igencsak megszapo­rodott a házikertek, hétvégi házak környékén az „áru­termelés”. Azaz a családok .jelentős része saját szükség­letét zöldségből, gyümölcsből nem a boltból elégíti ki. Sőt! Jómagam is igazolhatom, hogy feleslegessé váló gyü­mölcsöt, zöldséget nem vi­szem el a boltba, mert az olyan tortúrával jár, hogy többe kerül a leves, mint a hús: a benzinköltSiág, az au­tó amortizációja, és Végül a munkaidő... Iltt aztán el is jutottunk ahhoz az akut kérdéshez, hogy a háztájiban termelt, a család fel nem használta árut ki vásárolja fel. Jó hí­reket e tekintetben Duna- íföldvár, Paks és Nagydorog ■térségéből hallani. Másutt inkább púpnak tekintik a lakosságtól származó árut a sem szövetkezeti, s végül népgazdasági érdeknek. A felvásárló apparátus, legyen az Zöldért, vagy áfész, még mindig a régi szisztéma sze­rint működik, azaz amit hoznak, majd átvesszük, ha sok van belőle, leminősítjük stb. — ha kevés az áru, ak­kor meg „mit vacakoljak” kát láda barackkal... És persze, a felvásárlási árak­ról is szólni kell... Ez lehet a harmadik ok abban, hogy a zöldség-gyü- mölcsellátás nem olyan, mint azt egyébként jó szervezés­sel lehetne funkcionálta.tni. Nevetségesen alacsony árat kínálnak a kiváló portéká­ért, ugyanakkor azt az üz­letben, háromszoros áron. ad­ják a vevőnek. Túlságosan magas az árkülönbözet. S ezt még az sem indokolja, hogy az áru romlására bi­zonyos összeget „félre kell tenni”. A tisztességes haszon úgy húsz százalék körül van. A szekszárdi TSZKER és né­hány megyeszékhelyű Nép­iből, t-üzlet így vásárol — de csak igen kevés árut. Mert félnek, hogy a nyakukon marad, megromlik, frissesé­gét elveszti, és a fonnyadtat, a rothadásnak indultat nem tudják hasznosítani. Mert nincs hol! A negyedik témakör a hul­ládé kgyümölcs hasznosítása. Ez az utóbbi immár a törté­nelmi borvidék akut kérdé­se amely megoldásán nem sokan töriik a fejüket. A pá­linkafőzőket sorra, rendre becsukják. A háztájiban ke­letkező, illetve az üzletek­ben megmaradó gyümölcs a kukába kerül. A háztájiban nem érdemes összegyűjteni egy-egy hordóra való szede- lékibarackot, meggyet, almát, stb, mert ha el is jut vala­miképpen a tolnai, sióagárdi vagy szekszárdi szeszfőzdé­be, hónapok múlva kerül ki- főzésre. Kedvet szegő mód­szerek ezek. Az üzleték hul­ladéka pedig a kukákba ke­rül. Gondolom, azért is van­nak a boltok körül óriási kukák... A városok áruellátási problémaköre persze' nem­csak a fentebb vázolt okok miatt olyan, amilyen. Nem­csak az itt soroltak a mérv­adók. Hiszen lapunkban nem egy alkalommal foglal­koztunk már az 'idén is a felvásárlás, zöldség-gyü- mölcs-értékesítés, a lakos­sághoz való eljuttatása té­makörben, hanem tanácsi szervekhez is érkezik pa­nasz. És hányán vannak, akik nem mennek panaszra, nem foglalkoznak a témával, hanem a családhoz tartozók között, az üzemben, hivatal­ban elajándékozzák a barac­kot is, például. A napokban kaptam a hírt, hogy az egyik megyei vállalat pénz­ügyi osztályát az osztályve­zető-helyettes barackkal ^töltötte” meg. Elvitte a fel­vásárlóhoz, az hat forintot ígért kilónként a szép áru­ért és egy hét múlva kérte a szállítást. A szóban forgó ikis kert tulajdonos a három láda barackot ingyen, osztot­ta ki munkatársai között! Egyébként az alábbi szá­mok is azt bizonyítják, hogy a piaci ellátás körül valami, nincsen rendben. Szerdán, a szekszárdi piacra a főbb árukból a következő meny- nyiséget hozták fel, kínál­ták eladásra: franciabarack 747 kiló, ára 12—‘18 forint kilódként. Paprika '1465 ki­ló, húszforintos áron; diny- nyéből 2400 kiló volt a fel­hozatal, árultak 245 kiló rán­tani való csirkét, ötven fo­rintért; a tojás darabja két forint, kínáltak kétezeröt­százat. PÁLKOVÁCS JENŐ Befejezés előtt Több mint ezer új, nyilvános telefonállomás Tevelen az utcák többsé­ge csatatérhez hasonlít. Gödrök, árikok, földhányá- sok nehezítik a gyalogosok és az autós ok mozgását. Ki­vételesen senki sem harag­szik ezért. A vizműépítés je­lei ezek. A faluban már el­készült a tizenkét kilométer hosszú vízvezeték. Most a házi bekötéseket végzik és betonozzák az utcai vízimű­aiknáfcat, valamint temetik a csöveket rejtő árkokat. A munkálatok befejező szaka­szukba érték. A tervek sze­rint az ősz elején minden te- iveli lakos — 1,8 millió fo­rint társadalmi munkával segítették eddilg a megvaló­sítást — élvezheti már a vezetékes vízellátás előnye­it. Jól halad a posta fejlesz­tési programja, amelynek ke­retében az idén több mint ezer új nyilvános telefonál­lomást létesítenek; három­százat a fővárosban, kétszáz­hetvenhetet a vidéki települé­seken. Különös gondot fordí­tanak a nyilvános állomások fejlesztésére, illetve rekonst­rukciójára, annál is inkább, mivel a lakástelefonok szá­mának megfelelő növelésére jelenleg lehetőség nincs. Az első félévben időarányosan teljesítették a fejlesztési elő­irányzatokat; több mint 500 nyilvános állomást adtak át. A hatodik ötéves terv idő­szakában másfélszeresére bő­vül az országos nyilvános te­lefonhálózat. összesen 369 millió forintot költenek a nyilvános állomások rekonst­rukciójára, illetve a tervezett 4100 új (1200 budapesti és 2900 vidéki) telefonállomás létesítésére. A program kere­tében Budapesten már befe­jeződött a rekonstrukció, je­lenleg a vidéki hálózat felújí­tásán dolgoznak. A hálózat rekonstrukciója, illetve széle­sítése során egyúttal csökken­tik a készüléktípusok számát: Budapesten a korábbi 12 féle helyett mindössze négyféle telefonkészülékkel találko­zunk, s vidéken is folyamat­ban van az egységesítés. Az idén a fővárosban fő­ként a még ellátatlan terüle­tekre háromszáz új nyilvános állomást telepítenek. A cél az, hogy valamennyi kerület­ben kétszáz lakásonként leg­alább egy telefonkészülék áll­jon a lakosság rendelkezésé­re. A vidék 777 új nyilvános állomást kap, ebből négyszáz­tizenhét alkalmas belföldi és nemzetközi távhívásra is. Ez utóbbiak közül hetven úgy­nevezett nagy távolságra ki­helyezett nyilvános állomás, amely lehetővé teszi a távhí­vást ott is, ahol nincs a kö­zelben automata távhívásra alkalmas főközpont. Telepíté­sük ugyan lényegesen többe kerül, mint a többi nyilvános állomásé, ám szükség van rá­juk, elsősorban az idegenfor­galmi centrumokban és a ha­tárátkelőhelyeken. Az új pénzérmék megjele­nésével az idei feladatok új­jal bővültek: a posta szak­emberei vállalták, hogy a többérmés készülékeket az új tíz- és húszforintos pénzérme fogadására is alkalmassá te­szik. A munkákat még au­gusztusban befelezik; az át­alakított készülékekre kis ra­gasztott felirattal hívják fel a figyelmet. Szerelik az egyik k út búvárszivattyúját Katonadolog a katonaság Hányszor hallottuk — mi férfiemberek — gyermekkorunk­ban szüléink, nagyszüleink vigasztaló szavaként, egy-egy ap­róbb baleset, sérelem folytán, hogy „katonadolog”. Jószándékú, békés nevelési mód kelléke ez, s benne foglaltatik a bíztatás. A napokban egy régészeti ásatásnál jártunk. A feltárt gye­reksírok kicsiny lakóinak maradványai juttatták eszembe a — mai szemmel kegyetlennek tűnő — spártai nevelés lükur- goszi törvényeit. Ezek szerint a gyermeket születésük után egy „bizottság” vizsgálta meg, és csak azokat hagyták életben, akiket megfelelő testalkatúnak, egészségesnek ítéltek. A gyen­géket kitették a Taigetosz hegy melletti barlangba, hogy el­pusztuljanak. A spártaiak célja a katona nevelése volt. Az egész nevelés folyamatában azok a feladatok kaptak helyet, amelyek a jó katona tulajdonságainak kialakításához vezet­tek: a felsőbbségnek engedelmeskedni, a fáradalmakat elvi­selni, és harcolni a győzelemért. Az egyoldalú nevelési cél, és az elmaradott kulturális élet miatt az értelmi nevelés is alacsony színvonalon maradt. Többször hangzott el ez ideig a „nevelés” fogalom. Szándé­kosan. Hiszem — tapasztaltam —, hogy napjainkban a katona­élet többrétű nevelést valósít meg. Az értelmi, erkölcsi, esz­tétikai, testi, technikai nevelést egyaránt érinti. Természetesen sajátos eszközökkel is. A katonai nevelés ma már nem szű­külhet, és nem is szűkül le a haza fegyveres védelmére irá­nyuló felkészítésre. Magába foglalja a szocialista tudat for­málását, a sokoldalúan fejlett személyiség nevelését is. A testi-fizikai képességek fejlődnek, az alakiság formálódik, kiművelődik a mozgáskultúra. A korszerű haditechnika al­kalmazása fokozott értelmi tevékenységet követel, abban az életkorban, amikor a szervezet fokozott érzékenységgel reagál mindenre. Ahány ember, annyi féle módon éli át az őt ért hatásokat. Nem kis szorongás előzi meg a katonai alkalmas- sági vizsgálatot, nemkülönben magát a bevonulást. Aztán a kiképzés izgalmai, az elengedhetetlen ugratásokkal, gyerekes csínytevésekkel. Majd lehullnak a riadók misztikumát rejtő fátylak is, és mindennapossá válik egy olyan magatartási forma, ami a polgári életben is segít a fegyelmezett helytál­lásban. A gyöngéd érzelmek is utat találnak maguknak. Megfigyel­hető a lányok beszélgetéseiben is a katonabarátság különös hangsúlya, hogynem varázsa. Katonadolog a katonaság! D. K. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents