Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
e "népújság 1983. július 9. Hét végi : beszélgetés Bogár* István népművelővel — Sokszor kerestem telefonon. Szekszárdon, a megyei művelődési központban és otthon is. Végül a feleségével egyeztettük a beszélgetés időpontját. De a bizonytalan időpont megjelölésére is csak a határidőnaptár hosszas nézegetése után volt hajlandó. — Végül is összejött a beszélgetés... Szerencsére ez a napom valóban üres volt. Nemcsak a naptár szerint. Mint mondta', azért lepődött meg ennyire zsúfolt prog- ramjlaim miatt, mert nyugdíjasoknál ez nem módi. Én tulajdonképpen július 1-e óta vagyok valódi nyugdíjas1, viszont április 1-e óta szabadságon vagyok. — És ez idő alatt is sok előadást tartott, sőt hivatalos úton külföldön is járt. — Vallóban, a mfúlt hét péntekére virradó éjszaka érkeznünk haza az NSZK- ból a szekszárdi német nemzetiségi kórussal. Hogy mennyire volt hivatalos út, az vdltathaitó. Egy ottani kórus meghívására mentünk, de mindenki — így én is — saját költségen. Miivel nagyon szeretem ezt 'a kórust és 1 sokat dolgoztunk együtt, úgy gondoltam, legyen ez az út az ünnepélyes búcsúzásunk egymástól. — Nézegetve a naptárat, a „valódi nyugdíjas” júliusa sem lesz lazább, mint amilyen a június volt. Tizenkét előadás van betervezve a Sárközről. Tíz a megyében, kettő pedig Nagykanizsán. Sőt, ott még egy kiállítás is lesz. — Hát, azzal úgymond meg vagyok lőve. Ugyanis volt munkatársam, aki odakerült művelődési központi igazgatónak, kért föli az előadás megtartására1. Telefonon beszéltük meg a dolgot, s akkor jiaivasoltam, hogy egy kis kamarakiállíitást is viszek magammal. Nagyon örült 'az ötletnek. Az előadásra hiétfiőn kerül sor, s néhány mappa! ezelőtt megküldték a plakátot, amelyen többek között az áll: ...és BABAKIÁLLÍTÁS. Csak egy nirpig látható... Hát ilyen a telefon ördöge. Munkatársam iá kamara helyett azt értette, hogy baba. Most kapkodhatok, de a kiállítás azért meglesz. A közönséget soha nem iszáWatí becsapni. — Egyebek között erről is híres Bogár István, a hajdani néptanító, az ízzig-vérig népművelő, aki igaz szeretője, tisztelője és ismerője a nép művészetének. — Még ma< is úgy érzem néha, hogy a mindig mosolygós nagyanyám mellett ülök, hallgatom la nótáit, meséit, ő szerettette meg velem Sárköz kincseit, csodás meséit, ezerszínű dalait. Megtanított, hogyan kell szeretnem népemét, népem hagyományait. Megtanított dalolni, megtanított hogyan kell Valamit igazán1 szeretni. Ö indított népművelőutamon, aminek első lépéseit valóban, falusi néptanítóként kezdtem, Sár pilisen. Ott választottak me'g tanítónak. Nagykőrösöm, a tanítóképzőben — ahol most volt a negyvenéves találkozónk — úgy tanítottak, hogy a tanítónak nemcsak iaz iskolával, a gyerekekkel kell foglalkozni, törődni, hanem la falu felnőtt népével, is. — Ügy, mint Féja Géza írta Sarjadás című könyvében az „őcsényi parasztgyerekről”, a későbbi tanítóról, akit „kiemeltek” a megyeszékhelyre, hogy: „Ámbátor a legjobb szándékkal, de meg akarták fosztani Pilist a fejétől”. — Nagyon szerettem Sár- pilisien... Amikor, oda .kerültem 1943-ban, mindjárt azzal jöttek a falubeliek, hogy volt egy dalárdájuk... Azon nyomban1 össze is hívtam az embereket, s az a bar min chat férfi, aki eljött, alapító tagja, a magja lett a. felszabadulás után sikeresen működő sárpdlliSi népi együttesnek, mely 1948-iban, a centenáriumi kulturális verseny országos középdöntőjéig jutott el. Naigy volt az öröm. Az első igazi sikerélmény... Hazafelé a vonaton is daloltunk, az utasok pediig velünk ■együtt: „iKispil'isen legszöbb legény a babám...” Aztán pontosan emlékezem egy 'esti próbánkra, amikor, betoppant Kováos János bácsi és azt mondta: „lEmbörök! Itt nemcsak daloltak, táncoltak is!” Milyen igaza volt, gondoltuk, de nem isokat gondolkodtunk... — Akkorra már asz- szonyok, lányok is voltak az együttesben. — Voltak, bizony. Pedig nehezen ment la beszervezésük, mert a férfiak úgy vélekedtek, hogyha asszony teszi be közénk a lábát, abból „baj lösz”. Hát nem lett baj! A vegyes kórus énekelt, csodaszépen, .táncosaink is voltak már, sőt oiterazeneka- runk is. No, és elkezdtük a. gyűjtést. Az együttes huszonöt éven át járta az országot, sőt többször szerepeltünk külföldön i!s... egészen addig, míg ott voltam, míg el nem vitték á.z iskolát. (Míg nem körzetesítettek.) — A sárpilisi évek és sikerek emlékére írta meg a „20 év dallal, tánccal” című könyvét, amelybe a saját gyűjtéséből is került jó néhány. — A megyei múzeum kiadványa volt a könyv, s egykettőre elfogyott. De még a mai napig is érkeznek levelek, s írójuk kér belőle egy példányt. .Legutóbb az NSZK-bál „kerestek meg”. A gyűjtéssel kapcsolatban csak annyit, hogy a kezdet kezdetén primitív eszközökkel és módon jártam, a házakat Gergely János barátommal. 0 jegyezte a szövegeket, én pedig hegedűn pangettem a dallamot. — És Kodály Zoltánnal való egyik találkozása? — A Zeneművészeti Főiskolán volt. .megismert. Nem tudom biztosan, de talán „barátom”-miak szólítva eny- nyiit mondott, hogy 'azért, mert megmentettem a Zöld erdőben, zöld mezőben, .gerli- ee madár kezdetű nótát, már érdemes volit élnem. S a könyv elkészülte után Bárdos Dalos is ezt választotta, hogy földolgozza többszólamúra. — De a népművelő nemcsak dalokat gyűjtött, hanem számtalan vidám történetet is, amelyeket a visszaemlékezésekkel együtt gondosan rendszerezett, dossziézott. Vidítsuk fel olvasóinkat egy-kettővel. Jó? — Szívesen. Majd a rövi- debbek közül választunk. Kezdjük a k'ikapós menyecskével, akiinek a története ugyancsak a Sárközben játszódott. Szóval. Lidi — akinek a férjeuna télen a ge- menei erdőbe járt fát vágni, s csak a hétvégeken, jött haza — jóba keveredett a kisebbik urával (sógorával). A férjet baleset érte, s a hét közepén hazament. Este lefeküdtek, elaludtak, amikor a sógor kopogtatott az ablakon. Lidi nem ijedt meg. Dallal vágta ki magát: ,.>Nem jöhetsz be, mert most az is itthon van...” A férj gyanút fogott, s így szólt: „Te asz- szony! Ez nem ének!” Erre a rövid, de velős válasz: „Ha nem ének, akkor meghótak!” — Gondolom, ahogyan mindent rendsze. rezett, elkészítette kitüntetéseinek listáját is. — Persze, hogy elkészítettem. Mindegyiknek nagyon, örültem és valamennyire büszke vagyok. De hasonlóan nagy örömmel tölt- el a sok sikerélmény, .ami eddigi életem során .adatott, s hiszem, hogy .a népművelő- pálya egyike a legtöbb maradandó élményt adó pályáknak. Mert ugyan mi a nézőtéri viharos taps, az általunk vezetett csoportok eredményei, az együttesek tagjainak öröme, lelkesedése, ha nem felejthetetlen? — Emlékezhetnénk néhány nagy sikerre? — Szívesen, de visszakanyarodnék ahhoz az időhöz, amikor bekerültem Sárpílis- ről Szekszárdira', a megyei tanács művelődésügyi osztályára. Ott azt a feliadatot klapltam, hogy segítsem a megye népi együtteseinek, népdalra opo rt jlalin'ak m unka j á t. Így kerültem igen szoros kapcsolatiba a .felsőnánlai székely aisszonykórusisail, s mivel Sárközből' sehogy sem akartam kimaradni, az őcsé- n,yi népi együttessel és a decsi aslszoniykórussai. Az első Röpülj páva döntőjén első helyezést nyertek a decsi énekesek. A második „páván” az öt sárközi község műsora — amelyet én állítottam össze — eljutott a döntőig. És ia sok tv-ffiilm, .rádióműsor, no és újságcikk iis közös sikereinkről, elismerésünkről 'tanúskodik. — És ugyancsak azt jelzi Örsi Ferenc rendező egyik vendégkönyvi beírása, melyben kinevezte Bogár Istvánt a Sárköz őrkapitányának, s barátai nevében is kérte, hogy „őrködjön Sárköz múltja és jelene fölött — holtáiglan!” — Ha már a ven d ágkönyvi beírásokat hozta szóba, hadd említsem meg ezt » szőlőhegyi tanyámat, amit nevezhetnénk tarnyamúzeummak. Itt igen sok híres és közismert ember iis jáírt, s lassan az ötödik vendégkönyvem .telik be — rajzókkal!, írásokkal. Csupán néhányat sorolok: Péter János1, Szekér Gyula, Kállai Gyula, Qrtutay Gyula., Sarlós István, Rábai Miklósi, VaSS Lajos, Vifcár László, Rockenbauer Pál, Kudiiik Júlia, Antal Imre, Bordán Irén, Kovács István, Vencel Vera, Hiaum'an Péter... — Tudom, hogy a felbecsülhetetlen értékű, műemlék jellegű tanyát összes berendezési és használati tárgyával együtt szívesen megvásárolná a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. De el nem adná... — Semmi pénzért. Van egy Hányom, ő is a népművészet szerelmese. Az övé lesz, majd pedig az unokáimé, a most .hatéves 1 Richárdé és a tízhónapos Gáboré. — Min derül? — Richárdka egyik kedves történetén. Kétéves lehetett, amikor édesanyjával mentek Szekszárdon, a Béla téren. Richárdka sorolta, hogy ez litt a tér, ez meg a buszmegálló, az .meg a nagy ,bim- bam. Édesanyja mondta, hogy a nagy birnbam a templom, ts megígérte, hogy másnap megnézik, mert sok szép szobor, meg színes kép és színes ablakok vannak benne. .Erre a kisHegény megkérdezte: és van olyan szép, minit a mami varrógépe? — Tehát a népművelő gyűjt, gyűjt szakadatlan... Viszont a tanyából hiányzik egy sarokpad... Ez is szép, de... — Feleségem szülőházát elvitték Szentendrére, s ott építették ismét föl. A téka be volt építve ia faliba... tehát „ment” a házzal. A hozzátartozó pad volt itt, de odaadtam. Azért ülünk most másikon. — És mióta gyűjt tárgyakat? — Az első falusi k ultúr versenyen, 1951-ben, döbbentem rá, hogy a dalon és táncon kívül más értékes dolgok is vannak. Itt minden dar abbal meehitt barátságban vagyok. Nézze ‘ csak ezt az 1825-ös pár iittt ya-h ímzőr á mát. vaev a múlt század közepén készült hímzett jegykendőt... — Hisz abban, hogy léteznek született népművelők? — Abban igen, hogy vannak olyan emberek, akikben — hogy úgy fogalmazzák — . a népművelői szikira már születésükkor izzott. De azt lángra lobbantam! csak miaigly- naey ember szeretettel és emberismerettel lehet. — Munkatársai, volt kollégái, a megyei művelődési központ dolgozói hivatalosan a napokban búcsúztatták — Eljött néhány volt ta- nítvánvom is, akik köziben népművelők lettek. Megható és fáié volt a búcsúzás, annak ellenére, boev három honiamig miár szabadságon voltam. És 'annak épemére is, hoev .tudom: ha. hívnak, me- pvek... És< hívni fognak. Mindenesetre én í«v köszöntem el': köszönöm, hpgv szerettek, köszönöm, hogy szerethettem. — Mi pedia köszönjük, hogy szerethetjük! V. HORVÁTH MÁRIA Múltunkból Mint ismeretes, Tolna, megye 1944. december elején szabadult fel. A III. ukrán front csapatai a szórványos ellenállást leküzdve, gyorsam eljutottak a 15—30 km mélységben kiépített M'argit- vonatiig. Ott 'azonban az erős ellenállás ml.att a- csapatok több napon át beásták magukat, .megfelelő erőátcso- portosítást hajtottak végre. Ennek ellenére a Mar gát- vonal szétzúzása, Budapest bekerítése majd felszabadítása, valamint a Budapest— Székesfehérvér—'Balaton tér - Ságéiban lévő megerősített német—magyar állások felszámolása mintegy három hónapot vett igényibe — s ez azt is jelentette, hogy aiz ■arovonailhoz közel eső térség hosszú időn át felvonulási és hádtápterület volt, amelyen a csapatok előnyomulása., taktikai visszavonulása gyakori jelenség volt. iEz, elengedő etet'lenül aizzal is járt, hogy ki .kellett építeni a ha di kór há z -hálózatot ebb en .a' térségben. Hadikórházat rendeztek be a megyei múzeumban is. A vármegyei főjegyző 1945. február 21-én ebben az ügyben. iaz alábbi ■rendelkezést adta .ki: „Az orosiz katonai parancsnokság intézkedése folytán tudomásul veszem, hogy a szekszárdi vármegyei múzeum asz 5255. sz. orosz katonai kórház részére igénybe vétetett, s hogy a múzeumban. lévő tárgyak a' múzeum sízuteriinheiyisógében helye- zendők el. Ehhez a munkához szükséges munkaerőt a megnevezett kórház parancsnoksága bocsátja rendelkezésre. A múzeum folyó évi február 21-én estig a kórház részére átadandó. A munkálatok irányításával' vitéz Nagy Sándor polgár iskolai igazgató urat bízom meg. .Erről értesítem íemtneve- zett kórház parancsnokát és vitéz Nagy Sándor igazgató urat.” A múzeum kiürítésére tehát alig néhány óra állt rendelkezésre. A betegek részére sürgősen szükség volt az épület funkciójának megváltoztatására. Az épületet azonban be is kellett rendezni. Ugyancsak a vármegyei főjegyző a fenti időpontban arról iis intézkedett, hogy a gyönki járási főszolgabíró gyűjtsön össze 200 ágyat, 15 ágyifelszerelést és 20 vaskályhát, s azt soron .kívül juttassa el a múzeum-kórháznak. A februári hideg napok^ miatt a r endszeres fűtésről iá gondoskodni kellett. A megye rendszeresen, a. herceg Monltenouvó uradalmának erdejéből utalta ki a .tűzifát Egy alkalommal az uradalom tiltakozott is a nagyarányú igénybevétel miatt, mert mint írták, olyanok is hozzájuk méntek fáért, akiknek a kiutalása nem etrfre a gazdaságra vonatkozott. Ez azonban érthető volt, mert az egész Gemenc víz alatt állt, onnan tűzifát kihozni nem lehetett. futöÁrkok A DUNAI TÖLTÉSEKNÉL A Paksi Ármentesítő Társulat — FM-rendeletre 'hivatkozva 1945. február 28-án terjedelmes jelentést tett 'az aiflspáni hivatalhoz a társulat helyzetéről. A bárom fő fejezetből és számos alpontból álló jelentésnek különösen az első résize számos történeti értékű adatot tartalmaz. Arról ad számot, mi történt a Duna vonalán az 1944. október—1945 februárja közötti Időbeni. Idézzük a jelentés első részét: „1. A védtöltési 0—19. km szakaszán a múlt év október és november hóban magyar katonai csapatok magában a tölitéstestben, valamint annak vízioldati előterében és menet oldali lábában h'ar'ci állásokat és fedezeteket ástak, azokat a Csapatok megszállva is tartották. A véd- töltés alsóbb .szakaszain, inkább a vízióidat előterén voltak állások. Annak idején. felhívtam az illető pa>- ramcsnokok fiigyeimét arra, hogy a védltöltés árvízvédelmi biztabsá'gát az abban va.- ló ásások nagymértékben veszélyeztetik. A veszélyesebb kiásások helyét december, január és február hó folyamán községi közerővel betöltöttük. (Megjegyzés: 1945. február 12-én, 13-án a jeges, árvíz a Tár sulat vé dőszakasz árnak több pontján á.tslzakította a gátat. Ebben számot tevő szerepet játszottak ,a gátak gyengítését okozó lövész- árkok.)” IA munkát nemcsak a frontviszonyok akadályozták, hanem az ie, hogy nem volt felszerelés: a katonai állások építésére a palló és deszklakészletet csaknem teljesen igénybe vették, de hiány volt karóból., rőzséből, talicskáiból, viharlámpából, ásóból, lapátból. AZ ELHAGYOTT JAVAK VÉDELME Amint a fronit átvonulása után a helyzet engedte, a simlontornyaá járás főszolga- birájia dicsérendő gyorsasággal intézkedett az elmenekültek és a zsidók vagyonának megmentésére. Valamennyi községi elöljáróságnak címére az alábbi körlevelet juttatta el 1945. február 27-én: „Azon. időpontig, míg az elmenekültek, valamint a zsidók vagyonának (földingatlan, gazdasági felszerelés, bútor, üzem, házingatlan stb.) gondnoksága és kezelése ügyében az illetékes és felettes hatóságok részéről az intézkedések meg nem történnek, illetve az erre vonatkozó rendelkezések ki nem adaltniak, felhívom, hogy a jelzett vagyonok felügyeletével és megmentésével bízzon meg a községi lakosai köziül felelős személyeket és azokat ezen munkájukban támogassa. A zsidó- vagyonok felügyeletével és megmentésével a lehetőséghez képest zsidó személyeket bízzon, meg. Tett intézkedéseiről tegyen hozzám jelentést és a kijelölt felelős' személyek névjegyzékét hozzám terjessze he.” Az alispán i hivatalhoz megküldött főszolgabírói tájékoztató jelentési nem tartalmazza a megbízottaik névjegyzékét, s nem tudjuk, milyen. eredménnyel működtek. A szándék azonban dicsérendő volt. BÁTAIAK ÉS A JEGES ÁRVÍZ Fentebb már volt utalás .az 1945-ös februári jeges árvízről. Ekkor Bétán is súlyos pusztítást végzett a víz. A község főjegyzője az alispánhoz küldött február 20-á keltezésű levelében leírta, hogy „...ez évben Bátia községnél oly magas volt a Dunla. vízállása), amilyen ember emlékezet óta nem volt. A folyó évi február 15-én 755 omnre emelkedett. A legmagasabb vízállás, az 1940. évben volt, 703 cm. A Duna magas vízállása miatt itt körülbelül 200 ház került víz alá és ez ideig 55 épület rongálódott meg, vagy esett ösz- sze .teljesen. Kilátás van még újabb hlázöslszeesésekre is. Emberéletben kár .nem esett, azonban elpusztult több család élelme is.” A főjegyző arra kéri az álispánii hivatalit, utaljon ki a község károsultjai részére 200 000 téglát és kezdemé- nyezzeh gyűjtést a bajbajutottak megsegítésére. A vármegyei főjegyző a bátaiak kérését továbbította Szekszárd polgármesteréhez, és a járási főszolgabíróhoz. A polgármester azt válaszolta, hogy a. város három téglagyárában alig több mint 40 000 tégla található és ez a mennyiség a városnak sem elegendő, ezért segíteni nem tud. A főszolgabíró pedig azt a választ adta, hogy a témával' nem kíván foglalkozni, mert egy kiszállása, alkalmával arról szerzett tudomást, hotgy Báránya megye kiutalt a bá tálaiknak 150 000 téglát a mohácsi téglagyáriakból, s a, községben is öSsze lehet szedni vagy 50 000 téglát — s í.ev a szükséges mennyiség adott. Az árvízkárok helyreállítása évekiíe eltartott. K. BALOG JÁNOS
