Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
1983. július 9. Képújság 7 / Tóth Tihamér és Vida László már a további tennivalókról tárgyal Hallgatózni nem illik, teljesen akaratlanul voltam fültanúja egy beszélgetésnek, amelyet lányom folytatott barátnőivel. Azt mondja a gyerek: „Apukám ültetett nekem egy diófát”. Tulajdonképpen ne.m lepett meg ez a nekem, bizonyosan hallotta valahol, lehet, hogy otthon, az ismert mondást: — Diófát a gyerekének ültet az ember. Aki még hatásosabban kívánja érzékeltetni, hogy a diófa bizony igen sokára hoz termést, az az unokájának ülteti. Valóban így van, pontosabban így volt ez. Viszont újabban van rá cáfolat is. Először a megyei tanács főkertészétől hallottam, hogy ez a régi igazság megdőlő félben van, néhány nappal ezelőtt pedig jól látható cáfolatával is sikerült találkoznom a bátaszéki határban, a Kesztőci völgyben, ott, ahol láthatatlanul húzódik a mesgye a várdombi birtokok és a bátaszéki tulajdon között. Fotoriporter kollégámmal nem tudtunk betelni a pannon táj szépségeivel, amelybe a bátaszéki Búzakalász Tsz immáron egy új mezőgazda- sági kultúrát is beillesztett. Vida László, a szövetkezet erdésze mutatta be az 56 hektáros diófást. (Álljunk meg itt egy szóra. Az közismert elnevezés, hogy gyümölcsös. Az is, hogy szőlőskert. Az nem kevésbé, hogy kukoricás. Hanem, hogy „diófás”?! No, mindegy, nekem nem jut eszembe jobb, aki talál találóbbat, adja át, köszönettel átveszem. Addig meg maradjunk a diófásnál..) Vida Lászlótól megtudjuk, hogy a termelőszövetkezet 1978-ban kezdte a telepítést ezen a helyen, amely erősen erodált, más növényi kultúráknak nem alkalmas. Legfeljebb erdőt lehetett volna telepíteni ide. Az erdész eredetileg úgy is képzelte, de aztán jött egy jobb ötlet. A diófás. Amelynek haszna is minden bizonnyal nagyobb lesz, mint valamely erdőnek. Akkor próbáljuk meg ösz- szegezni, milyen haszonnal is kecsegtet a diófaültetvény? Először is, amit már említettünk: olyan területet lehetett hasznos célra birtokba venni, amely erdősítésen kívül másra nem alkalmas. Másodszor: a diófeldolgozás őszi-téli munkalehetőséget biztosít a szövetkezet asszonyainak. Harmadszor pedig — és lehet, hogy lesz, aki ezen meglepődik — hét—nyolc év múlva már elkezd teremni, tizedik évében pedig teljes termőre fordul az ültetvény. Ha erdőt telepítettek volna ide, annak “ hasznát tényleg csak gyerekeink, unokáink élveznék, ennek a diónak a hasznát pedig már a mi korosztályunk is. Korai mind a három fajta, egyébként oltvány valameny- nyi, fekete dió alanyba oltva. Az 1978-as telepítésből — egyelőre persze csak mutatóban — néhány fa már termést is hozott, úgy, hogy az ősszel már megtudhatják a bátaszé- kiek, mit „vetettek” és mit „arathatnak” majdan. Most valamit elárulunk, ami nyilván hozzájárult ahhoz, hogy kedvet csináljon a báta- székeiknek a diótelepítéshez. Száz százalékos állami támoolyan nagyra, mint a hagyományos, szinte sövényt alkot majd és lényegében kézzel lehet szedni a termést. De úgy mondják a szakemberek, hogy lesz olyan gép, amely annak idején lerázza a termést, kézzel csak felszedni kell. És persze, az üzemben a -többi munka is kézzel folyik majd. Egyébként — és ez sem utolsó szempont — biztos bélés külhoni piaca ígérkezik a diónak. Lehet, hogy csak az újságírónak tűnik föl, a dióültetvény alatt immáron várdombi határban áll egy régi diófa, amelyet föltehetőleg unokája számára ültetett valamikor a századforduló táján az egykori tulajdonos. Ha rajtam múlna, megtartanám „műemléknek”, meg összehasonlítási alapnak. LETENYEI GYÖRGY Fotó: KAPFINGER ANDRÁS gatást kapnak hozzá, magyarán, amíg termőre fordul, alig kerül valami ségébe a szövetkezetnek. No, ez koránt sem jelenti, hogy most aztán mindenki mindenhol diót telepítsen, hiszen a támogatás elosztása tervszerűen történik, az észszerűség figyelembevételével. A mi megyénkben Bátaszé- ken kívül — amint ezt Tóth Tihamér megyei főkertész elmondta —, Györkönyben telepít a termelőszövetkezet és Dunaföldvárott, a kertészeti közös vállalat. Az előbbi tizennyolc hektáron már befejezte a telepítést, az utóbbi tizenkét hektárral végzett, de harmincra kapott engedélyt. Egyébként senki se higgye, hogy ez a diófafajta is olyan, mint a „hagyományos”. Kezelni kell. Vida László szerint évente hatszor—hétszer tárcsázzák a közét, gyomtalanítás és talaj lazítás okából és a szövőlepke ellen permetezni is kell. Egy hektár telepítése nyolcvanezer forintba kerül, beszámítva ebbe a termőre fordulásig végzett talaj- munkákat is. Amint a képeken is látszik, nyolcszor tíz méteres a „tőtávolság”. Ez a fajta nem nő Kultivátorral irtják a gyomot és lazítják a talajt Az 1978-as telepítés már hozott néhány szem termést 0 Ki mint vet, úgy arat ján termett és elkezdett lánA fenti cím idézésére — amit az időszámításunk előtt élt latin író, Pinarius Rufus Marcus mondásaként tartanak nyilván — az szolgál ürügyül, hogy szerte az országban javában folyik a gabonaaratás. Az alábbiakban azonban nem erről, a nem kis gondot jelenítő és erőfeszítéseket igénylő mezőgazdasági munkáról lesz szó, hanem a fogalom átvitt értelmű jelentéséről. Elöljáróban meg kell említenem, hogy a közmondások sarába ékelődlött mondatot: ki mint vet, úgy arat, köznyelvünkben az emberek testi-lelki fejlődésének, előbbre jutásának, felemelkedésének, egy-egy életszakasz eredményei összegezésének tömörített kifejezéseként is értelmezik. Elhangzik olyan felfogásban, hogy a biztos céllal indított valamilyen tevékenység, vetés és a belefektetett idő, erő, tudás az aratásban kamatostul megtérül. Ez a közgazdasági, pénzügyi kifejezés — kaimat — jelen esetben azért fontos, mert az emberék többsége az aratás eredményességét a pénzzel méri, miután a pénz mindenki száméra elérhető eszközzé vált. A hozzá vezető utat ki-ki maga választja meg. Tehetsége és igénye szerint. Az előbbre jutás, gyarapodás szimbólumává is nőtt az a szotyolaárus, akiről most szólni kívánok. Egyik városunk nagyfar- galmú sétányának végén, egy platánfa tövénél, tíz évvel ezelőtt megállt egy kopott ruhás férfi. A fának támaszkodott. Lábait keresztbe rakva egymás előtt egy kenderből szőtt zsákot őrizett. A zsákban pirított napraforgómagok tar- kUl'tak. A férfi csak állt a fánál, szájéhoz emelt egy-egy szotyolamiagot és néha eny- nyit mondott, hogy: — Pökött tyotyi! Se többet, se kevesebbet. Aztán annák rendje, módj'a szerint a fölöslegesnek minősített héjat nem messze a zsákjától jobbra kiköpte. Ezt a műveletet ismételgette napestig. A következő évben —, a helyszín és a szereplő ugyanaz — a zsákot már egy hokedlira helyezte, ö maga továbbra is a fának támaszkodott és a már ismert módon árulta portékáját: — Pökött tyotyi! Üjabfo tél jött, tavaszira nyár. Emberünk ismét megjelent a fasor végén. Kis asztalkán a „pörkölt szotyolá- val” töltött zsákja, mellette a hokedlin ő maga foglalt helyét. Lábait egymáson hdn- táztatva, már nem szólt semmit és nem is köpött. Tudta mindenki, hogy pörkölt szo- tyolát lehet vásárolni nála. Üj naptárt cseréltünk. Farostlemezből ácsolt bódé ajtajában állt immár ismerősünk, magot szemelgetett, mert hiz- tos, ami biztos, a bódé megtévesztheti a járókelőket, és cégér mégis kell. Attán jött év az évre. Ablak került a miár zöldre festett lemezházikóra. Másik évben, már töló- üvegesire módosult és kicsit meg is nőtt a kisablak. Majd elfelejtem, hogy az ablak mögött egy fejkendős öreg néni mosolygott ki a papírzacskókba előre kimért pörkölt szotyólás domb mögül. A „tulajdonos” az ajtóban állít. Minden év hozott valami apró meglepetést, újdonságot. A fabódé már divatosan lakkozott, fenyőburkolatú pavilonná lépett elő. A némi, kerék arcú, csinos alakú, a gimnáziumot éppen befejező diáklánnyá fiatalodott. A kirakatban bolti mérleg, mellette és mögötte a polcokon cukorka, csokoládé, apró édesség, miegymás, no és természetesen fehér papírban öttíz dékás csomagolásban pörkölt szotyola. A történetnek még biztosan nincs vége, hiszen az el- adőlány oly fiatal. * Akiadnak persze szotyolás emberünknél türelmetlenebb fiatalok is. Egy apa mesélte, hogy fia bizony eltért eredeti pályájától. A gyerek, az általános és középiskolát kitűnő eredménnyel végezte el. Csakúgy mint az egyetemet, ahól villamosmérnöki diplomát szerzett. Jó állást is talált magának, egy külkapcso- «latokkal rendelkező vállalatnál. így szolgálati úton járt az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is, a közeli európai országokat ne is említsük. Aztán gondolt egyet és valamilyen „szabadságra” vágyva a Balaton partgost sütni. A szülők falusi háza helyett a közeli kisvárosban építtetett milliót érőt. Majd ezt elíadialtva, szüleit a fővárosba telepítette egy új, budai lakásba. A fiatal mérnök kőműves mellé szegődött segédmunkásnak, majd mesterlevelet szerzett és építési vállalkozóként „kamatoztatta” diplomája mögött húzódó tudását. Anyjának és fiatal feleségének nevén egy-egy divatárudét nyitott a fővárosban. Látni kellett volna az arcát, amikor volt osztálytársa — aki katonái pályán ér el szép sikereket — a honvédelmi nevelés embert formáló fontosságáról beszélt találkozásukkor. Arat az ország. Tetőtérrel beépített házak, vízparton és hegyoldalakon sokasodó hétvégi pihenők jelzik a bőséges termést. A pénz így lesz testté. Megyénk egyik nagyközségi OTP-fiókjában 105 olyan betétkönyvet tartanak nyilván, amelynek tartalma 100 ezer forint felett van. Tulajdonosaik életkora pedig eléri, Vagy megközelíti a 60 évet. A fiatalok nem gyűjtenek takarékban pénzt. Ugyanabban a nagyközségi fiókban — ebben az éviben — 42 személygépkocsira fizették be a kötelező 50 százalékos előleget. Sláger a Dacia, a Dada és a Zastava. Bikát, sertést, nutriát tenyésztenek, gyógynövényt, dohányt termeinek, hogy „szűkösen” megéljenek. Az aratást tehát így előzi meg a magvetés, amelynek milyensége befolyásolja a terméshozamot, az aratást. Számunkra az a szellemi, eszmei magvetés a fontos, amely a választott pályák, a munkahelyek közösségében, a közösségért Végzett munkát dicséri. Azt a munkát, amelyben és amelyből az ember él. Azdkét, akik a szocialista építés során tégláikat csöndben egymásra rakva, mások tégláit el neim veszik. Azt hiszem, valahogy úgy kellene a magot vetni kinek- kinek Saját területén, mint annak a nyugdíjas falusi pedagógusnak, aki csak embernek akarta nevelni diákjait nemzedékről nemzedékre. Olykor egy-egy köszöntő levelet, képeslapot vesz elő, nemhiába váló életét dokumentáló álbumjiai közül... DECSI KISS JÁNOS Kinek ültetjük a diófát
