Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
1983. július 30. NÉPÚJSÁG s Kultúra, közösség, cselekvés A kultúra kifejezést folyton folyvást forgatjuk, használjuk, alkalmazzuk, de ha pontos jelentéstartalmát kellene meghatároznunk — zavarba jönnénk. Művelt-, ség? Művelődés? Valami olyasféle, mégsem csupán az. Mert a fogalomba beletartozik az érzelmek kultúrája is, meg a viselkedésé, s a szőlőművelésé nemkülönben. Ismerünk rendkívül kulturáltan viselkedő, finom érzésű félanalfabétákat, és láttunk már részegen árokban heverni magas képzettségű értelmiségit. Kultúrateremtő volt a díszes faragványokat megalkotó pásztor, de kérdés, hogy bármit is meg tudna-e teremteni mai utódja, aki zsebrádión tánczenét hallgat, miközben a gulya után jár. Falun nyitva hagyhatunk ajtót- kaput, s a buszmegállóban hagyott csomagot órák múlva is ugyanott leljük, pedig az általános iskolázottság alacsonyabb fokú, mint városon ... Vannak, akik méréssel közelítenek hozzá. „Egy nép kultúrfoka szappanfogyas fásával mérhető”. Valóban? De hát ki tudja, használtak-e az antik görögök szappant, s Nausikaa azzal mosta-e kelengyéjét, mikor Odüsszeuszt partra vetette a tenger? „Ne tévesszük össze a civilizációt a kultúrával!” — háríthatjuk el a kérdést, összefüggés azonban mégis csak van a kettő között. „A kultúra az értelmiség arányszámával mérhető.” Bizonyos-e ez? Vagy talán inkább azzal, hogy mennyire kicsik a viselkedés és életmódbeli különbségek egy nép különböző rétegei között? A kérdésről Németh László sokszor idézett gondolata így szól: „A kultúra nem tudáshalmaz, nem művészi produkció, hanem egy közösség belső vezérlő elve, mely az adott csoport minden érzését és cselekvését szabályozza.” A kultúra tehát több, mint az iskolázottság, több, mint a termelési szokások és ismeretek együttese, több, mint a könyv- és színház jegy vásárlás mértéke, több, mint illemszabályok elfogadása és betartása; minden beletartozik, de mindezeknél tágasabb összefoglaló fogalom, mely valahol mélyen etikai indíttatású, és tükrözi egy nép egész gondolkodásmódját, szokásrendjét, életfelfogását. ■ A kultúrát mindig a nép teremti, belőle sarjad: legnagyobbjai is csupán pompás virágai a termő ágaknak, a fa nélkül nem létezhettek volna. Egy időben olyan elmélet is volt, mely szerint a népi kultúra a „magvas kultúra” lesüllyedt változata. Mintha a földszint az emelet süllyedése folytán jönne létre! Fordítva lehetséges inkább: a népiből sarjadt a magasba törő. Ezért hordja magán a „magas kultúra (bár tulajdonképpen eleve helytelen a merev szétválasztás) a népi nemzeti jegyeket; Tolsztoj, Goethe, Shakespeare, Ady — népük jellegzetes képviselői, összetéveszthetetlenül. Még a legnemzetközibb korszak, a latin irodalomé sem rejti el, melyik himnuszt írta francia, s melyiket angol szerző. Nemcsak az irodalomban, a festészetben is így van ez, ki tudja, miért, de impresszionista festők közül is rögtön felismerjük, ki a magyar, nem kell hozzá se tulipán, se alföldi táj. A kultúra mindig egy adott nép alkotó erejebol fakadtad művész csupán szája, keze, feldajkáló közösségének, kifejezi azt, és természetesen vissza is hat rá, egy vele, és naggyá általa lesz. Éhez a szerves összetartozáshoz azonban nem eleg a befogadás, a kultúra javainak „fogyasztása”. Annak tudomásulvétele, hogy vannak emberek, akiket azért tart el a többi, hogy írjanak, alkossanak, előadjanak — elvégre magas fokú munkamegosztásban élünk! s a millióknak nincs más dolguk, mint karosszékben ülve fogyasztaniuk, amit mások előállítanak. Elmagányosodott emberek magánfogyasztásából nem lesz kulturális áramkör, sem pedig olyan műveltség, mely a viselkedést is szabályozná, ilyen esetben a diploma sem óvja meg az egyént attól, hogy cipőjét levesse a vonaton, vagy hogy elfordított fejjel haladjon el a földön fekvő mellett, mert nem érzi maga mögött a közösséget, amelyet puszta megjelenésével is képviselnie kellene, bármerre jár. A növény is elsorvad, ha éltető nedveket nem kap. Ha a kultúra vágott virágként kerül az egyéni kedvtelés vázájába, ott hervad el anélkül, hogy visszajuthatna az adott közösség gondolatáramába, és hatni tudna rá. Közösség — talán ez a kulcsszava az egész kérdéskörnek. A népi kultúra közösségekben született, olyannyira, hogy egyéni alkotóit nem is ismerjük. „A népi kultúra lezárult, muzeális kincs lett, az egykori paraszti élet eltűnésével” — halljuk gyakorta. De hát mi nem vagyunk-e nép? A görög polis, a város mesteremberei nem voltak parasztok. És maga a görögség mégis nép volt. A népet nem a foglalkozás teszi... Városi életformában, ipari munkában is nép a nép, kultúrát teremtő közösség. A mi korunk atomizáló, közösségbomlasztó hatásával fenyegeti a kultúra áramkörét, de e hatással ellentétben új közösségformáló erők fakadnak, új csoportosulások születnek; emberek tömege keresi a valamilyen szempontból hasonlók társaságát (klubokban, szakkörökben, olvasókörökben, táncházakban, pávakörökben, énekkarokban stb.), és ha meglelik, ez tüstént meg is látszik rajtuk, magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak s fegyelmezettebbek lesznek. Ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket olykor csak néhány ember akarata és aktivitása— és sokak árvasága! tartja életben. Biztonságossá akkor válhatnának, ha természetes közösségekre alapozódnának. Napjainkban sajnos, szélfútta sátor lett a család is. Pedig ha kultúrát (s ezen belül érvényes norma-, érték- és szokásrendet) tudna közvetíteni, az visszahatna rá és összetartaná. Hol kellene elkezdeni? Talán az iskolában, a családi életre nevelés keretében, azzal ai' továbbíthasd majd a gyerekednek!” A nép kulturális irányítással: „Olvass, énekelj, alkoss, hogy mindezt örökségét közvetítő család mindenképpen cselekvő, tevékenysége tartalmat hordoz, és sikeresen nevel, mert esztétikum és etika egymásba kapcsolódó fogalmak. A kultúrát hordozó és közvetítő családok természetes közösségként kapcsolódnak a tágabb csoportosulásokba, erősítik kötő erejét, színesítik, dúsítják cselekvéseit. A kultúra népi jellegének megőrzése, új korban új tartalommal való megtöltése csakis közösségi cselekvés útján jöhet szóba. Ehhez azonban elengedhetetlen a kultúra tekintélye: hogy ne csak azt tanuljuk, ne csak azt tartsuk fontosnak, ami hasznot hoz, amiből élünk, anem azt is, ami szebbé, értékesebbé, emberibbé teszi az életünket. BOZÖKY ÉVA Rajt a révfülöpi mólóról Keddi lapszámunk sportrovatában rövid tudósításban már beszámoltunk az olimpiai ötpróba egyik számáról, a Balaton átúszásáról. Már szombaton elkezdődött a verseny, akkor az ötezer-kétszáz méteres távot 1560-an teljesítették. A rendezők és a résztvevők azonban nem várt akadályba ütköztek, mert a számítottnál nagyobb hullámok miatt időlegesen be kellett fejezni az úszást. A tömegsportakció azután vasárnap folytatódhatott, ekkor újabb 784 bátor próbálkozó jutott túl az akadályon, így összesen 2344-en mondhatják el magukról, hogy az ötpróba keretében túl vannak a Balaton átúszásán. Ilyen nagy számban még sohasem sikerült a magyar tenger át- úszása, és egészen elenyésző volt azoknak a száma, akik feladták ilyen, vagy olyan okok miatt. Érdekesség, hogy a legjobb időt hölgy versenyző, Fekete Edit, az MHSZ Tungsram könnyűbúvár úszója érte el, 65 perc alatt sikerült át- tempóznia Révfülöpről a boglárlellei Platán strandi célig. Ezzel az olimpiai ötpróba már a harmadik szakaszán is túljutott, legközelebb augusztus 27-én kell bizonyítani — ismét a vízen — jártasságukat, felkészültségüket a résztvevőknek. Ekkor vízitúrára kerül sor. Akik csak nézők voltak Biztonsági okokból motorcsónakokkal Is kísérik a versenyzőket Az utolsó méterek Nagy önbizalommal Mindenki számára kötelező az orvosi vizsgálat Munkában a versenybizottság Kaptingcr András képriportja.
