Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

1983. július 30. — Régóta ismerjük egy­mást, kezdjük rendhagyó módon a beszélgetést. Mit mondana el szívesen ma­gáról? — Maisamról ? Aliig van mit mondanom. Végeredményben életem nagy része a Miklós- vár 22., a Vörös Hadsereg u. 1., a Hársfa u. 1., meg a csa­ládom között zajlik. Szorítok, olykor szorongok értük, de ez természetes dolog. — Nem tamási születé­sű, honnan, mikor került ide? — Nagyszokölyi vagyok. Édesapám kőműves voilt, édesanyám hákteirtásbelli. Egy húgom van, akii itt, Ta­másiban főipénztáros. A nagy­bátyám és volt tanítóim Cse- ke Hajas és felesége, Vala­mint Forster Anna ösztönzé­sére indultam a pedagógus- pályán és 1957-iben végeztem Dombóváron, aztán három évet töltöttem tanítónőként Ozorán. Ott talált rám a fér­jem. Férjhez 1960-ban men­tem, azóta tamási vagyok. 1961-iben született az egyik lányom, Beáta, 63-iban a má­sik, Krisztina. A nagyobbik ötödik éves orvostanhallgató, a kisebbik a második évet kezdi szeptemberben a mű­egyetemen. — A mai pályakezdők nagyon sokat panaszkod­nak, hogy ilyen rmhéz, meg olyan nehéz a pálya­kezdésük. Amikor Ozorára került, milyen volt ott az élete? — Nagyon érdekes környe­zetbe kerültem. Kiét generá­ció alkotta a tantestületet, a nyugdíj előtt állók és az egé­szen pályákezdők. Ennek el­lenére nagyon sok szeretet­tél és tisztelettel gondolok mlinidenikire ennyi idő után is, mert jól megvoltunk együtt. Mindenben segítettek. — Mióta igazgatóhe­lyettes? — Az 1967/68-as tanévben nevezték ki, de akkor még nem a II. számú Általános Iskolába. Ez az intézmény egyéves mindössze. Én kü­lönben még tanítóként let­tem helyettes, a főiskolát ké­sőbb Végeztem el. De szívem szerint tanító voltam és ma­radok is. Meggyőződésem tudniillik, hogy a tanítókép­zők pedagógiái gyakorlatot, módszertanit sókkal szélesebb Skálában és alaposabb isme­reteket adtak, mint a főisko­lák. Érdekes dolog, de meg­látszik minden tanáron, hogy tanítói végzettsége is van. Vélemiényem szerint kár volt megszüntetni a tanítóképzés régi formáját. — Jó lenne erről többet hallani... — Ma a tanító-, illetve ta­nárképzőből kikerült fiatalok tárgy- és általános ismerete magasabb szinten van, miint 'annak idején a miénk. De nem biztos, hogy ilyen ma­gas szintű alapismeret szük­séges ahhoz, hogy valaki jó tanító legyen. Metodika kel­lene, hogy jobban át tudja adni az ismereteit, nevelni tudjon. Régen ez megvolt. Rákényszerültünk arra, hogy nem egy, de száz módszert is kitaláljunk. Olyan kapcsola­tot alakítottunk ki a gyakorló iskolái gyerekekkel, hogy már ott megtanultuk, hogyan kell velük bánni. Ma viszont az elméletre fektetnek na­gyobb súlyt, a főiskolások ke­veset tanítanak. Osztályfőnö­ki órát pedig egyáltalán nem. Legalábbis azok, ák'ik nálunk voltak gyakorlaton. — Az igazgatóhelyettes munkája nem kevés. Is­kolai elfoglaltságán kívül mégis vállal közéleti te­vékenységet. — Elsősorban felnőttokta­tás terén. A mi iskolánk vizs­gáztatásira kijelölt hely. Ezen­kívül csoportokat szerveztünk olyan felnőttek részére, akik­nek nincs meg az általános iíSkoláli -végbizonyítványük. Ezt a munkát természetesen nem egyedül végeztem. Kö­zösen szerveztük a Nusi néni­vel (Forster Annával) és a RanmHiVál (BuChholz János- névail). — Az úttörőházban — eredményessége révén me- gyeszerte elismert — hon­ismereti szakkört vezet. — Igen. Azt hiszem', ez egy kicsit a hobbim. Hogy miért? Talán azért, hogy a gyere­kekkel itt még közelebbi kiap- csotatba kerüljek. A leadott óráimon is arra törekszem, hogy jobban megismerjem a tanítványaimat. Egy nagyon sajátos területe az oktató­nevelő munkának a szakiköri tevékenység, és meggyőződé­sem, hogy az utóbbi időben inkább a felfejlesztésre, mint a tehetséggondozásra fordí­tunk nagyobb gondot. Én a tehetséggondozó funkciót sze­retném erősíteni, mind az is­kolai, mind az iskolán kívüli munkámban — Hallottam, hogy ősz­re új terveik vannak. — Igen. AZt hiszem, ez egy során azt tapasztaltuk — és ez országosan is biztosan így van —, hogy a cigánylányok iskolázottsága nagyon ala­csony sZintű. Arra gondol­tunk — ha ehhez a Babits Mihály művelődési központ is hozzájárul és segít bennün­ket — az iskolán belül, a kol­légákkal együtt kidolgoznánk egy tematikát, és ezt ki is próbálnánk. A lényege az, hogy alapvétő higiéniai isme­retek nyújtásával, főző-, kézi- munká-tantfolyalmokon ke­resztül behoznánk a cigány- klubba ezeket a végbizonyít­vány nélküli Cigány fiatal- asszonyokat és próbálnánk nékik biztosítani a bizonyít­ványt is. Tehát lényegében a 7—8. osztályt, vagy a dolgozók iskoláját végeznék el mun- kásművelődési keretben. Na­gyon fontosnak tartom ezt, mert az a tapasztalatom, hogyha elmennek is a mi gyerekeink — mert elég sok cigánygyerek megy el — kö­zépiskolába, dolgozni és nő­sülni visszajönnek. Az új ge­nerációban a gyerekeket el­sősorban az anya neveli. Kü­lönösen így van ez a Cigá­nyoknál. Ahhoz pedig, hogy kimozduljunk a holtpontról, nekik kell segíteni és nékik kell adni elsősorban. — Maradjunk még a munkásművelődésnél! — Ez nagyon speciális te­rülete a népművelésnek. Sok ember jön be hozzánk azért, hogy segítséget kérjen. Eze­ken a kollégáimmal együtt szívesen segítünk. Egyszer bejött hozzám az egyik öt­gyerekes családanya és el­mondta, hogy neki jogosít­ványt kell szerezni, mert a férje beteg és a lassú jármű­vel nem engedik őket tovább­vonulni. Megígérte, hogy megszervezi a felnőtt tanuló- csoportot. Három télen vesz- külődtünlk velük. Alkladt kö­zöttük olyan is, aki szinte analfabéta volt, de azért a té­vétől kezdve a világon min­dent meg tudott javítani. Műszakilag autodidakta volt. Ez az ember végül bizonyít­ványt kapott. Aztán mikor le­írta a dolgozatában, hogy „köszönöm a tanároknak azt, hogy megtanítottak írni és le­hetővé tették, hogy jogosít­ványt szerezzek”, nekünk mindennél többet mondott. Már ezért a köszönő szóért is megérte. Tényleg így van. Olyan elesett réteg a cigány­ságunk, melyet segíteni, ne­vetni kell. Ügy jönnek azóta iis hozzánk, mintha hazajön­nének. Ez jó, mert mi ezen keresztül belelátunk a csa­ládok életébe. Kell is nekünk ez a tapasztalatforrás, ment ott az iskolában egy picit a négy fal között élünk. Ezért szép minden népművelői fel­adat nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is. I — Ezek szerint a mai pedagógusnak népműve­lőnek is kell lennie? — Annak is és nagyon, em­bernek. Meg mindenképpen nagyon jó nevelőnek, mert sok mindent .meg kellene ol­danunk, amit a család nem képes önerőből megoldani. — Ezt a sok elfoglaltsá­got nem sínyli meg a csa­ládja? — A gyerekek már nagyok. Az biztos, hogy otthon keve­set tartózkodom. Sokat va­gyok ellenben az iskolában és szerencsére az egészségi ál­lapotom kitűnő. Azonkívül, hogy a két gyerekkel szülési szabadságon voltam — az el­sővel három, a másodikkal öt hónapot — én az iskolából még egyetlen napot sem hiá­nyoztam. Nem voltam beteg, nem voltam táppénzen. Le­het, hogy jobb munkaszerve­zéssel, rövidebb idő alatt meg lehetne oldani a dolgokat. Talán sokszor többet is meg­csinálhatnék délelőtt. A vé­gén mindig van bennem egy kis türelmetlenség és akkor azt mondom, megcsinálom in­kább délután. És bent mara­dok. — Ez, azt hiszem, egész­séges türelmetlenség. — Igán. Az iidlén. különö­sen sok 'időt töltöttem a munkahelyemen. Ügy érzem, nagyon szép évet- tudunk magunk mögött. Rengeteg rendezvényünk volt. Az is­kolai eredményeink iis szé­pek, akár tanulmányi', akár mozgalmi téren nézzük eze­ket. • | — Elégedett ember? — Igém Egyszer azért, mert rendezett a családi éle­tem. Szépen, jól megva­gyunk. Két egészséges, szép gyermekem van. Ügy érzem, lamit én a munkámmal te­szek, megtérül a gyerekek szeretetén keresztül. Tisztel­nek, becsülnek a szülők, a kollégák. Jó kapcsolatunk Van mindenkivel. Ezek ap­ró dolgok ugyan, de bizto­san tudja maga is, hogy nem nagy dolgokból, hanem apró örömökből áll a-z élet, és a sok apró öröm az, ami lé­nyegében sava-borsát adja az életünknek. Ez pedig több egy lottó ötös találatnál. Én legalábbis többre tartom ezt. — Ha már az elégedett­ségnél tartunk, el kellene mondani, hogy eddigi munkáját elismerések, ki­tüntetések nyugtázzák. — Valóban sok elismerés jutott a munkámnak, de sok­szor gondolkozom el azon, hogy vajon megérdemel­tem-e? Ugyanis számálálhia- ítetliamül sok olyan ember van ia pedagóguspályán', aki jói, egyenletes teljesítményt nyújt és nem mind jut el oda., hogy ezit el is ismerjék. — Szerintem a kitünte­téseket az átlagosnál lé­nyegesen többet nyújtók számára alapítják, ítélik oda. — Igen. Csak a teljesítmé­nyeket nehéz mia csalhatat­lanul mérni, mert mindenki úgy érzi, hogy elvégezte a ima.ga területén a munkát és .talán minden más munkát a magáéval mér. Az idén nagy szorongással vettem át a iMunkáisművelődésért kitün­tetést. örültem neki, de ki­csit szorongtam is. Hátha van, aki jobban rászolgált... — Az önmagának fel­tett kérdés, hogy „vajon megérdemeltem-e?” nem vall túlzott szerénységre? — Nem! .Nem! Szürke, hét­köznapi ember vagyok. A munkámat úgy próbálom el­végezni1, hogy helyettesként mindig nyugodtan merjek kérni a kollégáktól. Szink­ronban kell lennem velük. Azt is meg kell mondanom magárnak — igaz, nagyon régóta gyakorlom ezt a hi­vatást, és eddig nem volt semmi problémám —, hogy ez nem igazán nyugdíjas- mesterség. ’ — Ki az, akire pályafu­tása során szívesen nézett fel? — Nekem Nusi néni volt a példaképem. ő tudott mindennap szerényen, csen­desen, betegen, is dolgozni. .Csodáltam. De nemcsak a példaképem volt a Nusi' né­ni1, ha,rém a tanárom is.. Ta­másiba kerülésemmel let­tünk kollégák. — Ügy tudom, egy idő­ben Forster Anna nénivel látták el az igazgatóhe­lyettesi teendőket is. Mi­lyen érzés volt vele együtt dolgozni? — Mindig tiszteltem, min­dig elfogadtam1 és mindig kikértem a Véleményét is. — Égy hét múlva lesz a születésnapja. Az ilyen­kor szokásos köszöntő mellé mit kívánjak? — Háromszor hármat: egészséget, egészséget, egész­séget, békességet, békességet, békességet, megértést, meg­értést, megértést családban, iskolán belüli, mindenütt az egész világon1. — Gratulálok! ÉKES LÁSZLÓ Múltunkból Nem egyszer hangzott el már az elmúlt évtizedben: a fiatal nemzedék bármily ma- igasra nőtt is, fizikai álló- képessége jóval gyengébb a korábbi nemzedékénél. Ada- . tok, amelyek ezt megerősí­tenék vagy cáfolnák, nin­csenek kezeim között, vitá­ba szállni tehát nincs lehe­tőségem. De azért, hogy e nézet nem mai keletű, s hogy felvetődött 30—50—70— 80 esztendővel ezelőtt i-s az bizonyos. Csupán egyetlen példát idézünk a Tolnavár- megye és a Közérdek 1913. április 13-li száméból. A si- imontornyai járásban soro­zás volt, s erről .számadato­kat tettek közzé: „A siim.ontornyai járásban az idei' fősorozás a napokban ejt etett meg Gyünkön. A fel­hívott 692 állitásköteles kö­zül 161 vált be katonának, és 6 egyén önkéntes. A pót- tartalétoba 22 állitásköteles helyeztetett. Fegryverképte- len volt 72 személy. V.issiza- helyeztetett 223 állításköte- Les. Az előbb felsorolt és még egyéb okok miatt nem vált be katonának összesen 318. A fősor oziáslból távolma­radt 191, teljesen ismeret­len 17.” Az egykori híradásból tehát az derül ki, hogy az állításköteleseknek csaknem 50 százaléka nem volt alkal­mas katonáinak! S kik voltak azok. akik általában nem váltak be? Erre vonatkozóan a Tolna­megyei Közlöny 1914. no­vember 29-11 száma ad bizo­nyos felvilágosítást. Ekkor már javában dűlt az első világháború: eltemették la háború számos áldozatát; a megyéiben több mint 20 000 katona állomásozott. Szük­ség volt minden, fegyvert forgatni tudó személyre, s akit csak lehetett, vitték ka­tonának. A lap rövid tudósí­tást közöl a szekszárdiak so­rozásáról. Idézzük a hírt: „A szekszárdi 24—36 éves, katonailag még ki nem kép­zett népfelkelők sorozása november 24—25-én folyt le iKiaposvárott. összesen 141 maradt benn, vagyis az elő­állították 50 százaléka. Tö­megesebben Váltak be a ía- iteinsr és hivatali osztályból, kevesebben a polgárságból, •aminek oka az, hogy az, is­koláiban évekig négy fal közt tartózkodó ifjak 20—22 évest korukra aránylag fejletle­nek, míg az egészséges me­zei munkában felnövő pol­gárok jobban fejlődnek, s akik a rendes sorozáson be nem Váltak, később már je­lentősebb fejlődést nem. ér­nek el, viszont az intelligen­sebb elemeknek az iskoláz­tatás befejezése után van alkalmuk inkább a kifejlő­désre.” A cikk írójla ezt kö­vetően megemlíti még, hogy a sorozás rendben zaj lőtt le, zavaró körülmény nem volt. Lehet, hoey csupán „nem­zedéki” probléma ez is, mint annyi más? Tartok tőle, hogy erről van Szó. A SZAVAZATI JOG Nagy parlamenti csatáro­zás előzte meg az 1914. évi új Választási törvényt. A vi­ta főleg arra öszpontosult, hogy kinek legyen szavazati joga és kinek ne. Dúlt a harc a joghoz kötődő élet­kor alsó határa körül, s a többi között arról is, ha valaki írni-olivasni nem. tud, milyen feltétel megléte ese­tén legyen jogosult mégis szavazni. Tudni kell azt is, hogy a jogosultságot bizo­nyos mennyiségű vagyon megléte automatikusan biz­tosítottal. S aki ilyen va­gyonnal nem rendelkezett, annak nem maradt más:, minthogy megtanult írni- olvasni, vagy ha már ko­rábban elsajátította' azt, va­lamilyen papírral igazolnia kellett a betűvetés tudomá­nyát. Volt például' arra is lehetőség, hogy a községi elöljáróságok által szerve­zett vizsgabizottságok előtt írjon és olvasson valaki. Ilyen bizottságot szervezett többek között Szekszárdi vá­ros Tanácsa is. Vizsgáztak is előtte, mint azt egy korabeli híradásból tudjuk. A Tolha- ,megyei Közlöny 1914. május 31-i számában olvashatunk erről: „Szekszárdon az írást- olvasást igazoló választójogi vizsgálatra eddig 34-©n je­lentkeztek és valamennyien igazolványt nyertek. Má­jus 31-e lévén, a vizsga utol­só napja, eddig még legfel­jebb, ha megkétszereződik ez a szám. Az érdeklődő vizsgázók jórészt ipari mun­kások. Nem jelentkeztek a mezőgazdák és mezőgazda- sági munkások érdekeltjei.” Az írásról, olvasásról fur­csa képet kaptunk, ha tud­juk azt is, hogy a kereske­delmi miniszter elrendelte új mumkakönyvek kiadását a választásúi törvény miatt. Idézzük az erről szóló hírt: „Harkányi János kereske­delmi miniszter a választói törvénnyel való vonatko­zásban a mai munkaköny­viek szövegének megváltoz­tatására rendeletet bocsátott kú A rendelet szerint az új imunfcakiönyv adataiba be kell foglalni az iparossegéd iskolai képesítését vagy en­nek hiányában az írni-olvas- n.i tudásról szóló vizsgálat bizonyítását, esetleg az ipa­ros tanonciskola! élőm en et e - lét. A régi munkiakönyv be­cserélése nem kötelező, azonban az iparhatóságok tartoznak figyelmeztetni minden iparos,segédet, hogy az új munkakönyv választói joguk gyakorlása közben egybef ogl al t bi z o nyitássá 1 fog szolgálni és annak meg­szerzése előnyükre válik.” Valóban oly sok lehetett az ipar ősemberek körében az írni-olvasni nem tudók szá­ma,, hogy a betűvetéshez va­ló értést igazolniuk kellett? Lehetséges, hogy az iparosok gyakran csak keresztet tud­tak rajzollri od'a, ahova a nevet kellett volna írni? S Vajon hogyan álltak a szá­molással? Miként fogott a ceruzájuk? Lehet, hogy írni nem, de számolná jól tudtak? 10 MSZDP-SZERVEZET A választási törvénnyel foglalkozott többek között a szociáldemokrata párt Tolna megyei végréhajtó bizottsá­ga is, 1914. február 8-,án. Az erről szóló tudósításból megtudjuk, hogy ekkor Tol­náiban már 10 szociáldemok- 'rata szervezet működött, ennyi küldte el képviselőjét Tolnára az építők munkás- otthonába, ahol a gyűlést tartották'. A tudósításból tuld'juk, hogy jelentős szere­pet játszott már ekkor nem­csak Tollnia község, hanem a megye szociáldemokrata mozgalmában is Appelsohof- fer Adám kőműves: az MSZDP megyei végrehajtó bizottságának tagja volt. Idézzük a tudósítást: „A tolnamegyei szociál­demokrata párt e hó 8-án tartotta rendes évi megyei értekezletét az építőmunká- sok otthonában. A megyéből ilO szervezetet 14 küldött képviselt. Az értekezletet az épít őmunikás ok diaié r dá járnak éneke nyittatta meg, mely után Appelshoffer Adám üdvözölte a megjelenteket, kiknek száma ötszáz főre rúgott. Beszámolt a> végre­hajtó bizottság múlt évi mű­ködéséről,. ismertette azokat a nehézségeket, amelyek út­ját állják Tolnamegyében az agitáeiónuk. Utána Kvan- duk Radó számolt be a pártszervezetek állásáról, a bevételekről és a kiadások­ról, aminek megtörténte után az ellenőrző bizottság jelentésével együtt tudomá­sul vették a jelentéseket. A központot Biaron Ede képvi­selte, ki hosszabb beszédet mondott a legújabb sajtó- törvényről, annak hibáit erősen ostorozta, s végül fel­hívta a munkásokat a Párt- sajtó fokozottabb támo,gáta­sára. Egyben felhívta a munkásokat, hogy rendez­kedjenek be a választásokra, la felvilágosító agitéciót már most kezdjék meg. hogy an­nak ideién a törvényt, min­den célzatossága ellenére is, mely a munkásságot kizárni igyeks zik a Választói ó éból, a munkásság javára értékesít­sék. Ezután megválasztották az új végrehajtó bizottságot.” K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents