Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

1983. július 23. Iskolavizsgálat B városokban nagy a zsúfoltság Feszítő gondok a napköziben Országos vizsgálat része­iként Tolna megyéiben iis há­rom lépcsőben íolyt 1979-ben és 80-ban a megnövékedefct létszámú általános iskolai osztályok helyzetével foglal­kozó vizsgálat. Az idén utó­vizsgálatban tért vissza a népi ellenőrzés arra, hogy mi valósult meg a javaslatokból, illetve jelenleg mi is a hely­zet. IA tantermek száma az alapvizsgálat időpontjában 1008 volt, az elmúlt tanévben pedig 1137. Akkor a 28 ezer 520 tanuló 50,9 százaléka ré­szesült napközis ellátásban, most a 31 ezer 508 tanuló 54,2 százaléka napközis, az étke­zők aránya 66,7 százalék. Az eltelt két év fejlesztési eredményei ellenére, elsősor­ban a városokban továbbra is-jelentős a tanteremhiány, nem csökkent a zsúfoltság. A napközis étkeztetésben to­vábbra is gondok vannak — állapította meg a megyei né­pi ellenőrzési bizottság. A tanteremépítésben a le­maradás az V. ötéves terv­ben kezdődött, akkor a ter­vezett 132 tanteremből áthú­zódott 32 megépítése. Ennek ellenére 196 tante­remfejlesztés valósult meg, mivel nem oktatási célra épült helyiségeket is igénybe vették erre a célra. Az V. öt­éves terv folyamán az egy csoportra jutó tanulók száma 28,4-ről 29,3-ra emelkedett. A körzetesítés eredménye, hogy szinte teljes körű lett a szak- rendszerű oktatás. Az anyagi eszközök hiányában lemaradt a körzeti iskolák fejlesztése. Ily módon az V. ötéves terv végére a feladatok megnőt­tek. Ez az oka, hogy a dombó­vári 24, a paksi nyolctanter­mes iskola belépésével az el­múlt tanévre készült csak el az V. ötéves tervre vonatkozó ,,'tanteremszám”. Hozzátéve, hogy Dombóváron 32, Pakson 11 helyiségben tanítanak, az utóbbi helyen négy tantermet még felújítanak. Szekszárdon, mint arról már többször beszámoltunk, belép a 28 tantermes iskola, a bonyhádi 24 tantermes át­adási határideje 1984., Szek­szárdon az új gyakorló isko­la kiviteli tervei készülnek. Továbbra is feladat marad az oktatási célra használható helyiségek megkeresése és átalakítása. Két éve ilyen módon 72, tavaly pedig 64 tantermi célra használt he­lyiség kialakítására került sor. Azért ilyen kacifántos a megfogalmazás, mert a leg­kevésbé sem biztos, hogy ezek a helyiségek valóban tante­remnek nevezhetők. A gon­dokon viszont .végső soron enyhít, hogy a VI. ötéves terv tényleges növekedésként 43 tanteremmel számol, a tény valószínűleg 126 lesz. A tény­leges növekedés kifejezés azért fontos, mert miközben nőtt az új és az átalakított tantermék száma, sok meg is szűnt. Az 1976 és 1980" között megszüntetett 158 tanterem­ből 60 körzetesítés .miatt, a többi elhasználódás, átminő­sítés, szükségtanterem felszá­molása folytán került ki az iskolai használatiból. A VI. ötéves terv első két évében 72-vel csökkent azon helyiségek száma, amelyeket tanteremnek használtak, már a megfogalmazásból is kitet­szik, hogy ezek szükségtan­termek voltak, vagy időköz­ben váltak azzá. Hogy milyen állapotok uralkodnak a városokban, azt könnyű illusztrálni néhány példával. Szekszárdon és Bonyhádon a szükségtanter­mek aránya 20 százalék, a megyei átlag ennek a fele. Szekszárdon az 1-es iskola kilenc épületben működik, egymástól távol, Bonyhádon 16 szükségtanteremből 6 csak rövid távon használható. Az átmeneti megoldásokra egyébként jellemző, hogy csupán a megmövékedett lét­szám elhelyezését biztosítot­ta és a váltakozó tanítás el­kerülését tette lehetővé. A hatékony nevelőmunkának és a gyerekeknek azonban nem teremtettek kedvezőbb felté­teleket. Hogy sok minden történt, az viszont tény, ennek is kö­szönhető, hogy a vizsgált nagyközségekben és a fal­vakban a gondok ezen idő­szak alatt legalább nem nö­vekedtek. Kiemelkedő ebben a munkában Tolna, ahol 10 év alatt 10 tantermet, iskolai könyvtárat, nevelői szobát és szertárat teremtettek, össze­fogással. Nagyon sokat segített a társadalmi összefogás az egész megyében. Az utóbbi három évben a következő in­tézményekben végezitek je­lentős társadalmi munkát; — természetesen nem az egész megyét, csupán a vizsgált te­lepüléseket tekintve —, Dom­bóváron sportpálya épült, 129 ezer forint értékben. Bony­hádon félmillió, Iregszemcsén még ennél is több volt a tár­sadalmi munka értéke. A szö­vetkezetek, üzemek, rendsze­resen segítik az iskolákat. Néhol ezt a lehetőséget még nem használták ki, az iskola nem veszi igénybe, a 'társa­dalmi munkát és persze nem ilyen jó a helyzet a kisebb te­lepüléseken, ahol az üzemek száma is kevesebb. A helyzetből egyenesen kö­vetkezik, hogy a napközis el­látásban mekkorák a gondok, ha a tanításhoz nincs terem, hogyan legyen a napközihez? Í Művelődési otthonok nagytermeiben is tartanak tornaórát. Felvételünk Báta széken készült Szekszárdon az I. számú iskolában, szolgálati lakásból két termet alakítottak ki 1980-ban. Az átalakítást társadalmi munkában végezték a festő és lakáskarbantartó szövetke­zet brigádjai. Az étkeztetésiben több az eredmény, de a részletekben több a jogos szülői kifogás is. A helyszíni vizsgálatok alapján megállapították, hogy a legjobb az étkeztetés a saját konyhán, jó az áfész- eknél és a Mecsekvidéki Ven­déglátóipari Vállalatnál, a legtöbb a panasz a Tolna me­gyei Vendéglátóipari Válla­latra. A tamási járásban nincs gond, mert ott csak sa­ját konyhák működnek. A KÖJÁL szakemberei — akik ebben a vizsgálatban is részt vettek — nem először vizs­gálják a helyzetet, és előfor­dul, hogy ugyanott, ugyanazt a hibát találták, tehát intéz­kedés nem történt. Külön témaköre volt a vizs­gálatnak az iskolavilágíitás kérdése. Az országos vizsgá­lat javaslatai alapján történt intézkedés a világítás korsze­rűsítésére, és erre pénzt is kaptak a megyék. A problé­ma ott van, hogy kevés a pénz a tanterembővítésre, korsze­rűsítésre, ugyanebben az idő­szakban kell áttérni az olaj­fűtésről is más, gazdaságo­sabb megoldásra. A megyei N'EB javasolja a megyei ta­nácsnak, az iskolavilágítással kapcsolatban fontossági ütemterv kidolgozását, és a jelentősebb társadalmi mun­ka feltételeinek szerződésbe rögzítését, a munkál vállalók és az iskolák között. A központi szervéknek pe­dig azt, hogy módosítsanak a támogatás feltételein, mert a jelenlegi rendszerben éppen a legjobban rászoruló1' isko­lák nem kaphatnak támoga­tást. Sok más javaslat mellett ismét felmerült az az ellent­mondás, hogy 3 éves kor tól a felnőttekig mindenki szá­mára azonos a nyersanyag- norma, így a kicsiknél pazar­lás van, a nagyobbak esetleg kevesebbel kapnak a szüksé­gesnél. Még az életkor sze­rinti táplálkozásban is gon­dokat jelent ez a módszer. Javasolják tehát az életkor szerinti normarendszer kidol­gozását. IHÁROSI Pályázati felHíuas A Külkereskedelmi Minisztérium pályázatot hirdet külkereskedelmi minisztériumi megbízotti állásra Tolna megyében. A megyei külkeres­kedelmi megbízott helyileg a Tolna megyei Tanács V. B. szakigazgatási szervei mellett dolgozik, a KKM személyi állományába tartozik, a munkáltatói jogokat a Külkereskedelmi Minisztérium gyakorolja. A megyei megbízott fontosabb feladatai: — a kis volumenű cikkek, valamint a megyei ipari szövetkezetek és a tanácsi kis- és középvállalatok termékeinek felkutatása a nem rubel viszonylaté export fokozása céljából, és a feltárt árualapok közvetítése az illetékes külkereskedelmi vállalatokhoz; — külkereskedelmi vonatkozású információk közvetítése a termelők­höz, a megyei társadalmi és érdekvédelmi szervezetekhez, illetve a termelői elképzelések közvetítése a külkereskedelmi vállalatok­hoz, valamint külkereskedelmi célú tanácsadói feladatok ellá­tása a megyei exportra termelők számára. A pályázatra jelentkezhet minden olyan büntetlen előéletű, feddhe­tetlen magyar állampolgár, aki a meghirdetett munkakör betöltésé­hez szükséges közgazdasági vagy egyéb felsőfokú iskolai végzettség­gel, középfokú politikai képzettséggel, idegen nyelvtudással, valamint a külkereskedelem területén, vagy a megyében ehhez kapcsolódó te­rületen több éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó nevét, — munkahelyét, — beosztását, — szakmai gyakorlatát, — munkaköri besorolását, — jövedelmét, — szakmai önéletrajzát. A pályázatot a Tolna megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztályára (7100 Szekszárd, Mártírok tere 11 — 13.) kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 1983. augusztus 5. A pályázat elbírálásának határideje: 1983. augusztus 20. A munkakör betöltésének kezdő időpontja: 1983. szeptember 1. Bővebb felvilágosítást ad az érdeklődők számára a Tolna megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztálya, illetve a Külkereskedelmi Minisztérium személyzeti és oktatási főosztályán Hódos Aranka. (320-320/170 melléken.) (587)

Next

/
Thumbnails
Contents