Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-02 / 129. szám

2 NÉPÚJSÁG 1983. június 2. PANORÁMA Rakétatelepítés, elektronizálás Üléseznek a NATO hadügyminiszterei Az euro rak éták felépítés ének kérdés® áll o NATO hadügyi tervezőbíizotfcsága ülésének kö­zéppontjában. Az egyesített katonai szervezethez tartozó 13 ország hadügyminiszterei szer­dán ültek ö sze szokásos ta­vaszi érték ez1! ebükre, amely egy Héttel előzi meg a külügymi­niszteriek idén Párizsban tar­tandó tanácskozását. NATO- k örök bői származó értesülések szerint a hadügyminiszterek a tervezett telepítések részleteit vlütkPJjök meg. „Remélem, hogy megállapo­dásra jutunk Reagan elnök köz­bülső megoldásra vonatkozó ■márciusi javaslatai alapján,de A Pravda a francia katonapolitikáról Franciaországban a katona- politikai koncepció átdolgozása folyik: az új doktrína- már jóval az ország határain túlra; ter­jeszti ki a francia „létfontossá­gú érdekeket" — írja szerdán a Pravdában a lap párizsi tudó­sítóija. Franciaország eddig is tá­mogatta az új amerikai nuk­leáris rakéták nyugat-európai telepítésének tervét, s a willi- omsburgi tanácskozáson Mitter- rand elnök ezt ismét megerősí­tette. Francia részről továbbra is elutasítják, hogy a genfi tár­gyalásokon figyelembe vegyék a francia (és angol) atomütő­erőt. A NATO fegyverkezési terveinek francia támogatása együtt jár a- saját nukleáris erő erőltetett ütemű fejlesztésével. Párizs ezt ma már nem teszi függővé sem a genfi tárgyalá­sok sikerétől, sem az általános európai politikai légkör meg­változtatásától - állapítja meg befejezésül az SZKP KB lapjá­nak cikke. ebben az éviben már nem szá­mítok erre" - jelentette ki Gás­pár Weiinbenger amerikai had­ügyminiszter Brüsszelbe érke­zése teilőltlt. Gáspár Wieimíbergier a kato- ■nati kiadások növelésére szálli- toftö fel a nyugat-le orópai tag­országokat a NATO katonai tervező bizottsága ülésén. Wa­shington a hagyományos fegy­verzetek korszerűsítését is szor­galmazza jelenleg a legújabb műszaki eredmények (elektro­nika;, lézertechnika', infrasuga- rak síb.) a Ikál mO zásával, való- miint a NATO katonai létesít­ményeinek (repji'löiteneik, szállí- tósi útvonalaik, vezetékek, táv­A williams'burgi csúcstolálko- zó ellentmondásos nyugatné­met értékelése az NSZK kormá­nyának szerdai ülésén is kifeje­zésre jutott. Peter Bönisch, a kabinet szóvivője közölte: a Ko'hl-kormány „nagyon elége­dett" a csúcstalálkozón elfoga­dott külpolitikai és gazdasági nyilatkozattal. A szóvivő ugyan­akkor kénytelen volt elismerni, hogy Ottó Lamfosdorff gazdasá­gi miniszter komoly bírálatot gyakorolt az Egyesült Államok­kal szemben. A nyugatnémet tőkés körök elégedetlenségének hangot adva, Lambsdorff hatá­rozottan „hátrányosnak" minő­sítette, hogy a Reagan-kormány nem hajlandó a dollár-kamat­lábak csökkentését elősegítő politikát folytatni. A wilTiamsburgi tőkés csúcs- találkozó résztvevői adósok maradtak a gazdasági fellendü­lést biztosítom hivatott, konk­rét javaslatokkal. Mindinkább ez a kép bontakozik lei a japán közlési hálózatok) fejlesztését. Válaszul a nyugat-európaiak vi­szont azt szorgalmazzák, hogy a katonai megrendeléseket arányosabban osszák ef az amerikai és nyugat-európai válla Iáitok között. Jelenleg az amerikai cégek részesedése a NATO- m egr en dél é>s e kiből 9:1­hez a nyugat-teurópaílakkal sze mben. Megvita tják 5 miniszterek azt Is, miiilyen válaszintézkedéseket Helyezett kilátásba a múlt heti szovjet kormánynyilatkozat a telepítések esetére, NATO- ■közlökiben azonban kizárják, hogy e.z b'ármilflé/he módosítást jelenthetne a telepítések már elhatározott menetre n dy'éb en sajtónak a konferenciával kap­csolatos állásfoglalásaiból. A Nihon. Keizai Simbun — a japán üzleti körök lapja. — ar­ra a következtetésre jutott, hogy a szembenállás elkerülése ér­dekében a; wifliamsburgi ta­nácskozók a problémák megke­rülését választották. Az újság szerint különösen érvényes ez a megállapítás a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok jövőjét illetően. A Mai ni esi Simbun a csúcs­értekezleten elfogadott politi­kai nyilatkozatot elemezve két­ségbe vonta azt a megközelí­tést, hogy a' béke és a leszere­lés a Szovjetunióval való kon­frontáció, vagy a tőle kicsika­randó engedmények útján való­sítható meg. A demokrácia, a szabadság és egyéb „nyugati értékek” védelmének leple alatt Willia'msburgben valójá­ban egy „erőpolitikai show” játszódott le. BUDAPEST Nemes Dezső akadémikust, az MSZMP KB Párttörténeti In­tézetének igazgatóját a Szovjet Tudományos Akadémia a testü­let külföldi tagjai sorába vá­lasztotta. Az erről szóló okleve­let szerdán o Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségén Vlagyi­mir Bazovszkltj nagykövet adta át. * Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Vasile Pungan, a Román Szocialista Köztársaság külkereskedelmi és nemzetközi együttműködési minisztere Bu­dapesten megtárgyalta a két ország árucsereforgalmának időszerű problémáit és a; ten­nivalókat. A román külkereske­delmi minisztert fogadta1 Marjai József miniszterelnök-helyettes. * A Minisztertanács Straub Ist­vánt, az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnökhelyettesét - egész­ségi állapotára tekintettel, sa­ját kérésére — e tisztsége alól június 1-i hatállyal felmentette. CENF Az európai atomfegyverzetek korlátozásáról folyó tárgyaláso­kon szerdán Géniben teljes ülést tartott a szovjet és az amerikai küldöttség, * Genfben szerdán a Nemze­tek Palotájában megnyílt o Nemzetközi Munkaügyi Szerve­zet (14.0) 69. nemzetközi kon­ferenciája. A magyar kormányt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a genfi misszió vezetője, Marton Tamás, az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatal főosztályvezető­je, a munkáltatókat dr. Martos István, a Medicor Művek vezér- igazgatója, a Magyar Kereske­delmi Kamara alelnöke, a, mun­kavállalókat, szakszervezeteket Timmer József, a SZOT titkára képviseli. Miután az 1L0 szer­vei megtárgyalták az úgyneve­zett lengyel kérdést, ezért Len­gyelország tiltakozásul nem vesz részt a tanácskozáson. A tőkés csúcs bonni és tokiói visszhangja UNCT AD-tanácskozás Világméretű tét Több mint 160 ország képvi­selteti magát az ENSZ VI., Belg­rádiban megrendezendő keres­kedelmi és fejlesztési konferen­ciáján. A szervezet, s maga a tanácskozás, napjaink legegye­temesebb nemzetiközi politikai és gazdasági fórumainak egyi­ke. A konferencia alaphangja, eredménye vagy kudarca nem kis mértékben befolyásolja majd az úgynevezett Észak-Dél, azaz a fejlett tőkés világ és a fej­lődő államok kapcsolatait, to­vábbá a Dél-iDél viszonyt, s nem utolsó sorban a szocialista vi­liág, a fejlődők tömbje és a tő­kés Hatalmak háromszög-kap­csolatát. BORÚS HÁTTÉR Borúsabb háttérrel még nem kezdődött ilyen tanácskozás. Az amúgy is heterogén fejlődő vi­lág helyzete az elmúlt két-há- rom esztendőben veszélyes mér­tékben megromlott. Mindez ter­mészetesen nem választható el a tőkés világnak a vártnál mé­lyebb és tartósabb gazdasági pangásától. A tények riasztóak. 1980-ban a fejlődő világ bruttó gtazdasági tenmelése egy szó za­júkkal csökkent az előző évhez képest. A negatív gazdasági nö­vekedés folyamata azóta tart. A túlnyomórészt egy, vagy több nyersanyag exportjától függő fejlődő országok világgazdasági pozícióját aláássák a rendkívül nyomott anyagárak, amelyek a szakértők szerint harminc éve, vagy talán fél évszázada nem voltak ilyen alacsonyak. Az el­múlt két évben — a kőolajon kívül — a nyersanyagexport-be­vételek több, mint 20 millióid dollárral estek. Az UNCTAD főtitkára, Gama- ni Corea egy közelmúltban adott nyilatkozatában rámutatott: még az 1976-os nairobi konferencián Az UNCTAD legutóbbi konferenciáján elfogadott, 18 terméket érintő árstabilizációs rendszert sem sikerült megvalósítani. A fejlő­dő országoknak a negatív ten­dencia megállításához s meq- forditásáihoz nem kevesebb, mint 70 milliárd dollárnyi kül­földi tőkére lenne szükségük. Csakhogy az ENSZ keretében számukra szervezett és folyósí­tott multilaterális segélyek köz­ben jelentősen csökkentek, vi­szont összesített adósságállo­mányuk immár meghaladja a 600 milliárd dollárt. Ekkora nagyságrend a maii világgazda­ság egié'szénék működési me- dhóníizmusát érinti. A KAMATOK ÁRNYÉKA Az alapvető. kérdés Belgrád- ban, hogy mit is lehet tenni a felhalmozódott problémák eny­hítése érdekében? önmagukban az adósság után fizetett kama­tok is súlyos teherként nehe­zednék a legtöbb fejlődő or­szágra. Könnyítése elsősorban a vezető tőkés hatalmaiktól, miin- denekélött az Egyesült Államok­tól lenne várható. De a 200 mil­liárd dolláros költségvetési hi­ánnyal számoló washingtoni gazdaságvezetés alighanem automatikusan fenntartja majd a magös amerikai kamatszintet, s ennek hatásaképp a legfőbb versen ytársOkét, N y uga t -iEuró ­ipáét és Japánét is. , A tanácskozáson éles viták várhatók a terjedő protekcioniz­mus megítéléséről. Az UiNC'TAD főtitkára a vezető tőkés államok IkereSkedelempolltikáját úgy jel­lemezte, mint amely igyekszik kizárni a harmadik világ export­termékeit a belső piacokról. Ér­dekütközések lesznek majd az úgynevezett teohnológia-átadás ügyében, amelynek intézménye­sített rendszeréről hosszú évek óta folyik hovatovább termékeit- ilenoék tűnő nemzetközi vita. TŰZOLTÓ PROGRAM Az UNCTAD titkársága több pontiból álló tűzoltó programot terjeszt a konferencia elé. Leg­lényegesebb elemei: gyors tö­kei njékáó a legnehezebb hely­zetben lévő fejlődő országok­nak, a kamatláb átgondolt, azonnali csökkentése, a nemzet­közi segélyezéssel foglalkozó pénzügyi szervezetek élénkítése. Kereskedelmi téren az érvényes egyezmények betartását, új, kedvezményes eljárások kidol­gozását ind'ítivá.nybzzák majd. Ehhez kapcsolódik a nyers- anyagárak stabilizálásának fel­vetése. GYŐRI SÁNDOR Június 6-30. között tart­ja Belgrádban kongresszu­sát az UNCTAD. Piros-kék program Szerdct esti kommentárunk. A címben szereplő szímösszteáilltítóis nem a ruházod, hanem a politikái szalonok kreációijai. Az osztrák választások nyomán szö­vetséget kötött Szocialista, Hitetve Szabadság Párt kormányzati közösségét nevezik nyugati szomszédunkban piiros-lklék koalíció­nak. Nos, az alkotmányos előírások betűijének és szellemének megfelelően a voksolást követő időszak zsúfolt menetrendje sze­rint elkészült o koalíció kormányprogramja'. A tervezet vitája- szerdán kezdődött .meg; a; bécsi törvényhózáslbain. A dokumentum tökéletesen megfelel a. politikai papírfor­mának: egyrészt érvényesül benne a- szodlallsltfa kancellár, dtr. Ered Sinowaitz érthető törekvése a folyamatosság, a zökkenőmentes átmenet biztosítására', másrészt — és ez a küiídió fogalmáiból, jellegéből következik — bizonyos kérdésekben magán Viseli a kisebb partner sajátos profilját. A Szabadsági Párt ugyanis az úgynevezett középrétegek politikái tömörülése. Amikor az új kormányprogram a réginél valamivel nagyobb teret számtól „bi­zonyos szociális kiadások elkerülhetetlen, szűkítés éneik", ez épp­úgy félreérthetetlenül az ő hatásúkkal magyarázható, miint ai kis- és középvállláilkozóknáik ígért — a korábbinál hangsúlyosabb — állami segítség. A programból azonban egyértéllműsn kiderül, hogy a; koalfdiló meghatározó tényezőije a Krefeky örökségét minden vonatkozás­ban vállaló — és a kormámyszövetség' kényelmes padlóimémti több­ségére támaszkodó Szocialista Párt. A dokumentum — egy oszt­rák megfigyelő száhlaszmálaítávdl — a kabinet legfőbb céljáéi a; K rei'S'ky-ikorszak vÍMmárnyaliinOk megőrzését tűzi ki. Senkiinek nincs kétség® az Iránt, hogy e vívmányok legértékesebbike a nyugati világiban csaknem példádon, szinte teljes foglalkoztatottság. iN'em közömbös o kormányprogram külpolitika! résziének a folyamatosságot hangsúlyozó hangúé beli® és tartalma sem. A do­kumentum szinte magától értetődő természetességgel vállal jé- a semleges Ausztria legjobb hagyományait, az enyhülés és a jó- szomszédsági politika' vivmányaiiinaik Védelmét. Mindig hittünk abban, hogy a modellértékűnek minősített felhőtlen osztrák-ma­gyar viszony személyektől és hatalmi forímádiáktól független való­ság. Az új osztrák kormány mostani programja újabb bizonyság ■erre. HARMAT ENDRE Arvid Pelse temetése Szerdán Moszkvában elte­mették Arvid Janovics Pelsét, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagját, ai Központi Bi­zottság 'Pártellenőrzési Bizott­sága elnökét, aki május 29-én, életének 85. évében hunyt el. Arvid Pelse koporsóját ked­den Moszkvában, a Szakszer­vezetek Székházának oszlop- csarnokában ravatalozták fel. Ravatalánál díszőrséget álltak az SZ'KP és a szovjet állam ve­zetői, élükön Jurij Andropovval, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkárával. Szerdán délelőtt oz Arvid Pelse hamvait tartalmazó urnát családtagjai, a Szovjetunió párt- és állami yezetői kísére­tében páncélozott katonai jár­mű vontatta ágyútalpon vitték a Vörös térre, a végső tisztelet- adás színhelyére. A gyászszertartáson Borisz Ponamatjov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja', a Központi Bizottság titkára mondott beszédet. Pelse szülő­földje képviseletében Avguszt Edúardovics Vossz, a Lett Kom­munista 'Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, majd Moszkva dolgozóinak nevében Innokentyij Malcev, a Vörös Proletár Moszkvai Gépgyár dolgozója vett végső búcsút az elhunyttól. A gyászszertartás végeztével az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagjai, póttagjai, a> csa­ládtagok kísérték a Kreml fa­lához az Arvid Pelse hamvait tartalmazó urnát, s helyezték ott örök nyugalomra. Az ünnepség katonai egysé­gek tiszteletadásával ért véget. flczél György az ELIE-re látogatott Az Eötvös Lordod Tudomány- egyetemen töltötte a szerdai ntapot Aczél György, a-z MSZMP Politikai Bizottságáinak tagja, a Központi Bizottság titkára. A program — aimtelynek ese­ményein részt vett Borbély Gá­bor, a budapesti pártbizottság titkára és Sracs Istvánin'év az V. kerületi pártbizottság első tíítkiá'na is — délelőtt az áltom- és jogtudományi kar Egyetem téri épületében kezdődött. Előbb az egyetem rektori tainá- cs'ánOk és az ELT1E párt-végre­hajtó bizottságának együttes ülésén vett részt Aczél György. A vendéget Eörs'i Gyufa' rektor és Pusztai Ferenc, a pártbizott­ság titkára tájékoztatta az or­szág egyik legnagyobb felső- oktatási intézményének életé­ről, az itt folyó oktató és ne­velő munkáiról, a politikai, moz­galmi tevékenységről. Aczteí Gyöngy reflektált a tá­jéka zifaitökiba'n és az azokat kö­vető hozóisziőlásokbaa ellhamg- zatttalkra, maijld egy újabb „ke­rékasztal" következett: a Köz­ponti Bizottság titkára az ELTE KISZ-.bizottságáinak tagjaival és a hallgatók képviselőivel foly­tatott kötetlen beszélgetést. A véleménycserét Nagy Imre, a KISZ-bizottság titkára vezette be," képet adva az egyetem if­júságii szervezetének — • mint mondta — megújul ólban lévő munkájáról. 'Délután a Egyetemi Sz tapad épületében folytatódott ai program, több száz résztvevője volt ainnáik az alkhVaülésnek, amelyen Acziél György beszé­dlet mondott. Szólt a Központi Bizottság nemrég tartott „fél­idős” üléséről', összegezte az egyetemi látogatás során szer­zett tapasztalatait, foglalkozott időszerű külpolitikai kérdések­kel, majd belpolitikai témáikat érintett. Ez utóbbiak sorában részletesebben szólt az oktaltáis- féjlesztés fefaidaltialiról'. lEarsi Gyúlö' rektori zárszavá­val fejeződött be az aktíva ­ülés, s egyben az egyetemi lá­togatás programján Korom Mihály Baranya megyében Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára két­napos látogatást tett Baranya megyében. Kedden délután Pécsett az MSZMP székhazában Baranya párt- és állami vezetői fogad­ták és tájékoztatták a vendé­get. Korom Mihály ezután ven­déglátói kíséretében megláto­gatta a pécsi Csontváry Múzeu­mot, majd a Belvárosban tett sétán Pécs történelmi műemlé­keit tekintette meg. Korom Mihály szerdán Kom­lóra' látogatott, ahol felkereste a legnagyobb vidéki tanácsi vállalatot, a komlói Carbont. A Központi 'Bizottság titkára talál­kozott a- vállalat szocialista brigádjainaifo tagijaiváI. 'Korom Mihály kétnapos ba­ranyai látogatása' befejezése­ként az állami és- a társadalmi élet, a szocialista' demokrácia fejlesztésének kérdéseiről tar­tott előadást a pártbizottság pécsi székházában megrende­zett aktívaülésen.

Next

/
Thumbnails
Contents