Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-23 / 147. szám

Névnap: Zoltán A Nap kél 4.47 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 19.07 — nyugszik 3.25 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 1873. június 23-án született Pá­pán, és 72 éves korában, 1945. január 31-én halt meg Budapest ostroma idején Beck ö. Fűlöp szobrász, a modern magyar szobrászat és éremművészet egyik út­törője. * JÚNIUS 23 CSÜTÖRTÖK + A KERESETI arányok alakulásáról, ezen belül egyes dolgozócsoportok bér- és jö­vedelemviszonyairól tárgyalt keddi ülésén az építők szakszervezete megyei köz- gazdasági bizottsága. ★ OLCSÓN juthat gyü­mölcshöz bárki, aki enged a Pécsi Állami Gazdaság „szedd és vidd!” hívásának, azaz vállalkozik arra, hogy maga szedi le a fáról a ter­mést saját magának. A vá­rosellátó nagyüzem ötféle gyümölcsöt kínál saját kezű szedésre: elsőként — ezek­ben a napokban — a megy- gyet, később azután kajszit, őszibarackot, szilvát és al­mát. A nyár és az ősz folya­mán mindig kapható lesz te­hát valamilyen friss gyü­mölcs a gazdaságban. A hely­színen szedőlétrát és gyü­mölcsösládát is adnak, de akinek úgy tetszik, szedhet a kosarába, mérlegelés után fizeti és viheti az árut. + AZ ESŐS idő megállás­ra kényszerítette a gabona- kombájnokat a dombóvári Alkotmány Téeszben. Eddig 60 hektárról aratták le az őszi árpát, s harminchat hek­táron áll még lábon az árpa. A 650 hektár búza aratását követően vágják a 130 hek­táron termesztett borsót, va­lamint a 25 hektáron vetett lóbabot. Elsősegélynyújtó házfelügyelők A nyíregyházi Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vál­lalat 23 házfelügyelője el­végezte a megyei és a vál­lalati Vöröskereszt szá­mukra közösen szervezett 60 órás tanfolyamát, és si­keresen levizsgázott a tan­anyagból. Az oktatás költ­ségeit a vállalat fizette, az előadókat a Vöröskereszt megyei szervezete biztosí­totta. A vizsga próbafelté­telei között sok egyéb mel­lett beteggondozás, inzulin­injekció beadása, baleseti elsősegélynyújtás és vér- nyomásmérés szerepelt. Az okleveles elsősegélynyújtó házfelügyelők ezentúl ered­ményesen segédkezhetnek a házukban élő idős embe­rek gondozásában, s az arra rászorulók gyors és szak­szerű ellátásában. Az IKSZV brigádjai vállalták, hogy „elsősegélynyújtó­hely’’ feliratú táblákat Ke- lyeznek el azoknak a há­zaknak a falára, amelyek­ben a vöröskeresztes vizs­gát tett házfelügyelők tevé­kenykednek. A rádió 3. műsora 11 óra 5 perc­től közvetíti Lehotka Gábornak a Zeneakadémia nagytermében február 8-án megtartott hangver­senyét felvételről. Hallhatunk Franck, Mozart, Bach, valamint az előadó saját műveiből. Mi lesz a „falusi” Rómeóból és Júliából tiz év múlva? Milyen más értékek lépnek a nagy sze­relem helyébe? Megfelelő kap­csolattartási forma-e a szülők és a gyerekek között a kék fűzet? Valóban mindent megtesznek gyerekükért a szülők? Ezekre a kérdésekre keres választ a mai magyar faluban játszódó törté­net, amelyet a Családi kör 20 órakor kezdődő Kék füzet című adásában láthatunk. 'x, ISMÉT vendégeket fo­gad, étellel, itallal várja a látogatókat a balmazújvá- ros—tiszacsegei út mellett eredeti állapotában helyreál­lított kishortobágyi csárda. A XVIII—XIX. század for­dulóján provinciális barokk stílusban épült csárdában csaknem négy évtizeddel ez­előtt mértek utoljára italt. Időközben volt raktár, tejbe- gyűj tő-állomás, terményátve­vőhely. Rekonstrukcióját a Hortobágyi Nemzeti Park anyagi támogatásával, szak­embereinek irányításával végezték el, a régi hortobá­gyi csárdák felújítására ké­szített program részeként. Ezt megelőzően a Meggyes, a Patkós, a Kadarcs, a Kaparó csárda kapta vissza eredeti rendeltetését. A ELFOGTAK a kamion- tolvajt. Június 12-éről 13-ra virradó éjszaka a Budapest VIII. kerület Teleki térről is­meretlen tettes eltulajdoní­tott egy pótkocsis, értékes műszerekkel megrakott ka­miont. Június 13-án Tápió- szecső belterületén a kami­ont megtalálták, abból érté­kek nem hiányoztak. A BRFK szervei június 21-én elfogták a büntetett előéletű Kollár Zsolt 19 éves segédmunkás, budapesti lakost, aki a bűn­cselekmény elkövetését beis­merte. Kollár feltételesen szabadult szabadságvesztés büntetéséből amit kamionlo­pásért kapott. — A MEZŐGAZDASÁGI és Élelmezésügyi Miniszté­riumban június 27-től rend­kívüli aratási ügyeleti szol­gálatot tartanak. A MÉM ügyelete munkanapokon 7 órától 19 óráig, szombati na­pokon 7 órától 17 óráig, va­sárnapokon pedig 7 órától 13 óráig áll a segítségnyújtást igénylő üzemek rendelkezé­sére. A minisztérium ügyele­te közvetlenül a 311-571-es telefonszámon hívható. Napsütés A várható időjárás ma estig: az or­szág északi, északkeleti részén több­órás napsütésre, száraz időre lehet számítani. Délen és nyugaton viszont csak lassan csökken a felhőzet. Csak kevés helyen fordul elő zápor, zivatar. Az északi, észak­keleti, majd délkeletire forduló szél főleg a Tiszántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 19 és 24 fok között várható. Nesze nekel környezetvédelem Június 5-én — lévén ENSZ- kezdeményezésre környezet- védelmi világnap — minden­felé megemlékeztek annak fontosságáról, hogy a kör­nyezetet, amelyben élünk, magunk kényelmére és hasz­nára, utódaink érdekében óvni, féltve vigyázni kell. Nem vagyok naiv, egy per­cig se hittem, hogy most az­tán minden szép, minden jó lesz. Hogy most minden em­ber magába száll és előlép főfő-környezetvédőnek. Nem csalódtam, s szkepti­cizmusról meggyőzött a teg­napi nap, pontosabban, amit tegnap látni, szagolni, be­szívni kénytelen voltam és amitől vályogot köpni meg­adatott számomra. Szekszárdon, az egyik Szé­chenyi utcai ház hátulsó traktusát — a Nemzeti Bank új székháza felé nyúlott — nyúlik — bontják. És mind­ezt olyan porfelhő kíséreté­ben — amire a fénykép is bizonyság —, hogy aki tehe­ti, menekül minél messzebb­re még a környékről is. Az úttestet, az itt parkoló autókat is, borítja a por, az emberek meg menekülnek és — köpik a vályogot. (letenyei) (Fotó: Kapfinger) Száll a por, amely aztán lerakódik aszfaltra, tüdőre OL VASTAM Diploma a „tarsolyban” Ugye, valahogy úgy kezdődik, hogy a fiatal középis­kolás korának utolsó harmadában elhatározza, hogy mi szeretne lenni. Szívesebben írnám az „akar” szót, ám ez nem mindenkinél felel meg a valóságnak. Aztán a szülői felelősség jogán vagy hatalmi szóval az elhatározáshoz az apák, anyák is hozzáteszik a ma­gukét, majd következnek azok a pedagógusok, akik ismerik a tanulót, „önjelöltnél” igyekeznek az érte­lemre hatni, hogy próbáljon más pályát választani. Ez azonban gyakran nem hat a gyerekre és a rátarti szü­lőkre. Aztán, ha minden feltétel szerencsésen együtt van, a fiatal tanulhat. Egyetemen, főiskolán, itt-ott, bárhol. És hat-, öt-, négy- vagy három év múlva ki eljut, ki elvánszorog, ki elbotorkál a diplomaosztás jeles nap­jáig. Olvastam lapunk tegnapi számában, hogy a szekszárdi tanítóképző főiskola aulájában nyolcvanegy új pedagó­gus vette át kékbőrkötésű diplomáját. A szertartáson néztem arcukat, és figyeltem szüleik simogató tekintetét is. Talán arra is gondoltak, hogy a tegnapelőtti nap emlékét elmossa majd az első szep­temberi munkanap. Diplomájukat, a papírt otthon őrzik, ám a tudás hatalmát, erejét — amit a diploma jelképez — nap-nap után kell kamatoztatniok. — szíj — Növényvédelem Agrokémiai társulások A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület, a Tolna me­gyei Tanács V. B. mezőgaz­dasági osztálya, a Termelő- szövetkezetek Területi Szö­vetsége, valamint a Tolna megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás rende­zésében Tolna-Mözsön, az Agrokémiai Társulásnál ki­bővített agrokémiai koordi­nációs bizottsági ülés kere­tében került újra napirend­re Tolna megye műtrágyael­látásának korszerűsítése. Az ülést Dr. Nagy Elemér a Növényvédelmi és Agroké­miai Állomás igazgatója nyi­totta meg. Hangsúlyozta, hogy Tolna megyében a me­zőgazdasági üzemek 1 milli­árd Ft értékben használnak fel kemikáliákat évente, ez mintegy 350 ezer tonna tö­meget jelent. Ennek gazdasá­gos tárolása, kezelése, ki­juttatása az üzemekben kü- lön-külön gazdaságosan nem oldható meg. Ezért a társu­láshálózat fejlesztését gyorsí­tani kell. A vitaindító előadást Ger­gely István agrokémiai fő­mérnök tartotta „Az agroké­miai társulások működéséről és továbbfejlesztésének lehe­tőségeiről Tolna megyében.” Valentovics Péter, a MÉM NAK képviseletében a vár­ható új lehetőségeket ismer­tette, majd Dr. Gockler La­jos, a MÉM Műszaki Intézet képviseletében a tervezés problémáira hívta fel a fi­gyelmet. A már működő tár­sulások vezetői eredményeik­ről és gondjaikról tájékoz­tatták a tanácskozást. Az alakulás előtt álló tár­sulások képviselői a koordi­nációs bizottság támogatása iránti igényüket jelentették be. A hozzászólásokból érez­hető volt, hogy a téma sür­gető, és időszerű. A tanácskozáson döntés született az agrokémiai tár- suláshálózat bővítésének meggyorsítására, körzet ki­alakítási terv elkészítésére. Ennek érdekében a korábbi hálózatfejlesztési koncepció felülvizsgálatára és korsze­rűsítésére kerül sor. Beveze­tik az agrokémiai telep ki­viteli terveinek zsűrizéseit. Az építésnél előtérbe kell he­lyezni az egyszerű, gazdasá­gos üzemelésű telepek léte­sítését. Mindezeket a koor­dinációs bizottság kiemelt feladatának tekinti. Az elmúlt hét végén a burgo­nyavész (fitoftóra) kórokozója számára kedvező Időjárási felté­telek jöttek létre. Tartósan csa­padékos Időjárás esetén nagy vesztséget képes okozni a beteg­ség. A károsítás megelőzése érdeké­ben még ezen a héten kell meg­permetezni a növényállományt. A kezelés 7—8 naponkénti ismét­lését az Időjárástól tegyék füg­gővé. Javasolt növényvédő szerek: ZINEB (20 gAO lit.), RÉZOXIKLO- RID 50 WP (50 g/10 lit.), DITHA- NE CUPROMIX (30 g/10 lit.), PO­LYRAM COMBI (15 g/10 lit.), MYCODIFOL (20 g/10 lit.), vagy RIDOMIL PLUS 50 WP (15 g/10 lit.). A permetlé tapadását nedvesz- tőszer (NONIT 5 g/10 lit.) hozzá­adásával fokozhatják. A zárójelben megadott növény- védőszer-mennyiség 100 négyzet- méterenként 10 liter permetlé ki­juttatása esetén érvényes. A per­metlé mennyiségének csökkenté­se csak úgy valósítható meg, hogy a kijuttatott növényvédő szer mennyisége ne változzon! Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Polgári védelem Honvédelmi felkészítés A közelmúltban adták át Bonyhádon a felújított hadi- technikai parkot, amelyet a város polgári védelmi törzs­parancsnok irányításával ké­szítettek el a város üzemei. E park fontos segítője a gyermekek nevelésének. Tör­ténelmünk dicső hőseinek tisztelete, a hagyományápo­lás a fegyelemre, a hazasze­retetre, a hazafiságra, az internacionalizmusra nevelés fontos eszköze is. Bonyhádon nagyszerű kez­deményezésnek lehettünk ta­núi. A park esztétikus elhe­lyezése, a tereprendezés, tá­jékoztató zománctáblák, ame­lyeken a csapatzászlót, az es­kü szövegét, a rendfokoza­tokat, a harceszközök jellem­zését, technikai adatait rög­zítették, a legendás T—34-es, a páncéltörő löveg méltán kelt hagyománytiszteletet az ifjú nemzedékben. A tervezésnél figyelembe vették, hogy a jövőben még újabb harceszközöket helyez­nek el, illetve, hogy a hon­védelmi felkészítés mellett kihelyezett iskolai órák meg­tartására is alkalmas legyen. A park felújításában sokat segített a Pannónia Tsz, a vasipari, az építőipari szö­vetkezet, a zománcárugyár, a költségvetési üzem, a Me­zőgép Vállalat. Nagy Zoltán Ismerkedés a löveggel Bemutatták a gyalogsági fegyvereket. A csapatzászlót ismertető tábla. Diabetikus tonik Diabetikus tonik gyártását, palackozását kezdték meg Balfon, a Győr-Sopron me­gyei Szikvíz- és Üdítőital- gyártó Üzemben. Értékét ter­mészetes alapanyagai — az ásványvíz és a gyógynövény- kivonatok adják. Ennek még kesernyés ízét sem kinin ada­golásával érik el. Cukrot sem tartalmaz, ezért elsősorban a cukorbetegeknek és azoknak szánják, akiknek tartózkod­niuk kell a sok kalóriától. Az új üdítő ital egyliteres palac­kokban kerül az üzletekbe. A Győr-Sopron megyei válla­latnak már ez a negyedik diabetikus üdítő itala. jmEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents