Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-23 / 147. szám
■ -t.■; v \ Önarckép gyerekekkel és dicsérettel Délidőben Újabb koncert a Kisstadionban Folytatódik az ŐRI sikert sikerre halmozó koncertsorozata Budapesten, a Kisstadionban: július 11—12-én este a Saragossa Bánd vendégszerepei. Hat évvel ezelőtt, a nagy európai diszkóláz idején alakult ez a héttagú együttes Münchenben, s pillanatok alatt feliratkozott a slágerlisták élére a Big Bamboo című dallal, amelyet Alfréd Rudek írt. A gyors siker nem ártott meg tagjainak, akik mesterei lettek a slágerkészítésnek. Európa diszkóklubjaiban a hetvenes évek óta sorra csendülnek fel új szerzeményeik. Időközben megváltozott az eredeti összeállítás, a Dzsin- gisz Kán és a Boney M mintájára nemzetközi legénységgel „hajózott” tovább az együttes a sikerek felé. Tagjai között brazil, szenegáli, német és lengyel előadók is helyet kaptak. Emellett stílusának változása is hozzásegítette, hogy az NSZK határain túl is jelentős sikereket érjen el. Az együttes nevét viselő címmel jelent meg az első albuma, amelyre még az akkor divatos karib-térségi népzene nyomta rá a bélyegét. A második LP dalainak gyökere viszont a reggae mellett már a kemény rock és a blues-zene határáig eljutott. Az igazi telitalálat azonban az örökzöld világslágerekből összeállított egyveleg, a Za Za Zabadak volt, amelyet több mint 250 ezer példányban adtak el az NSZK-ban, így aranylemez lett. Tulajdonképpen erre pályázik az együttes újabb albuma is, amelyre az előző erényeit igyekeztek átmenteni. A Saragossa Bánd azon kevesek közé tartozik, amely hosszú idő óta meg tudta őrizni előkelő helyét a popvilág élvonalában. Már írtunk a húsprogram- védnöilcségi napok megnyitójáról és az első nap szakmai programjáról. Az előadások után az esti programot köny- nyű, szórakoztató műsorral tették változatossá a rendezők. A vendégeknek a szekszárdi Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskola kollégiumában biztosítottak szállást. Az elhelyezkedés után a hangosbemondó az ebédlőbe szólított mindenkit, ahol terített asztalok, gőzölgő étel várta a belépőket. A rendezők, a Szekszárdi Húsipari Vállalat KISZ-esei vacsora után vidám kulturális műsorra invitálták a résztvevőket. Elsőnek Áprily Géza country- énekes, majd Maksa Zoltán humorista szórakoztatta a Az egyik óvodai csoport az őt patronáló brigádnak hálából rajzokat készített az ajándékba kapott zsírkrétával és rajzlapokkal. A gyerekek a tükörbe néztek és önmagukat rajzolták le. Történt mindez a decsi óvodában, Medgyesi Zsuzsa óvónő csoportjában. Vajon az „óvó néni” milyennek látja önmagát, ha a „külső” és a „belső tükrébe” néz? — Hm! Erre még nem gondoltam, hogy magamról olyan külső-belső önarcképet rajzoljak... Talán a gyerekek tudnák megmondani, hogy valójában milyen is vagyok — kezdi Medgyesi Zsuzsa. Néha elgondolkodom... úgy érzem, hogy olyan „lelki szemeteskosár” alkat vagyok. A pedagógusnak, óvónőnek nagyfokú empátia-képességre van szüksége, hogy beletudja élni magát mások helyzetébe, fájdalmába, gondjaiba. Nem vagyok túl vidám, nem vagyok túl szomorú sem... Tényleg milyen is vagyok? Nagy baj, ha nem tudom megfogal mázni ? Szeretem, amit csinálok. Ez határozza meg a lényemet, mindennapjaimat. Azt hiszem, mindenki így van ezzel. Gyerekkori álmom teljesült, mikor óvónő lettem. Már óvodáskoromban óvó néni szerettem volna lenni... Most elszégyellem magam, mert nem jut eszembe az én óvónőm neve... Borzalmas... Ez vár mindannyiunkra7 Hogy még életünkben elfelejtenek azok, akikről azt hittük, hogy szeretnek bennünket? — Nehéz így magamról beszélni. Talán úgy születtem, hogy óvónő leszek... Kínlódnék más pályán. Középiskolásokkal sem tudnám magam megértetni. Hiszem, hogy az alapok lerakása fontos, meghatározó. Az embernevelésnél különösen az. Az alapok fjedig az óvodában vannak. Ezért nekem itt van dolgom. Embereket kell nevelni. Ezt hangsúlyosan mondom, hogy embereket. Az emberség pedig már az utcára való lépéskor megnyilvánul. Amikor a gyalogos közlekedést tanuljuk, én mindig felhívom a gyerekek figyelmét, hogy a járdán adjanak helyet az időseknek. vendégeket. A fiatal előadók sikerét a szűnni nem akaró taps mindennél ékesebben bizonyította. Ezt követően Budavári Miklós játékos vetélkedőkkel segítette az ország különböző részeiről érkezett fiatalok ismerkedését, akik a játék után Kindl Gábor VIDEO-discojára táncolhattak. Szombaton, a rendezvény második napján folytatódtak a szakmai előadások, konzultációk. Pintémé Grósz Doj- na, a Szekszárdi Húsipari Vállalat rendszerszervezője Számítógépes termelés — elszámolási rendszer a húsiparban címmel tartott tájékoztatást a SZHV-nál alkalmazott rendszerről. Szintén a — Ugye, az már rajzol valamit a jellemből, hogy ki miről beszél? Jó, akkor én a gyerekekről... Az első csoportomról... Olyan az, mint az első szerelem! Felejthetetlen és örökké bennem él. Akkor kezdődik minden. Akkor válnak az álmok valóra... Ma is látom a kereső tekinteteket, a mosolyt, a huncutságot az arcukon. Vagy ahogy simultak... " — Én úgy érzem, szükséges, hogy az emberek — különösen a gyerekek — érezzék az óvó tekintetet. A felnőtteknél ez olyan formában lehet, hogy figyelik a munkát és értékelik. Amikor megkaptam a meghívót a Tolna megyei pedagógusnapi ünnepségre benne a kis lappal, hogy kitüntetnek, akkor arra gondoltam, hogy vajon mióta figyelhetik a munkámat. Nagyon megörültem, természetesen, csak mindjár ott volt a kérdés bennem, hogy megérdemlem-e. — Néha meg el is keseredem, ha megoldatlannak látszámítógépek alkalmazhatóságáról szólt Papp Zoltán, az SZHV rendszerszervezőjének a szállításszervezéssel kapcsolatos előadása. Bálint Mihály, az SZHV minőségellenőrzési osztályának vezetője a kémiai gyártásirányítás bevezetéséről tartott beszámolót. Ezt követően Burai Lajos, a KISZ-mb munkatársa a „minőségi körök” bevezetését ismertette. A rendezvény zárásakor Tóth Éva, a KISZ KB munkatársa összefoglalta a húsprogram-véd- nökségi napok tapasztalatait, ismertette a jövő feladatait. A vendégek ebéd után vidám hangulatban búcsúztak a húsipari vállalattól és a várostól. TAMÁSI ANNA szó probléma kerül elém... Apró emberekről lévén szó, a gondok is aprónak tűnhetnek másoknak, de számomra mégis nagyon fontosak. Egy foglalkozást nem elég látványosra megtervezni, meg is kell csinálni és gyakran adódik, hogy kérni kell mások segítségét is. — Én az ideális óvodát tágasabbra tervezném, mint amilyen a jelenlegi, bár ez már sokkal kényelmesebb, mint a régi volt. Szóval tágas csoportszobákat, külön ebédlőrésszel, külön pihentetővei, hatalmas mosdót, nagy- nagy tükörrel, hogy a gyerekek naponta lássák az alig észrevehető kü'ső változásaikat is... Ilyen tehát egy óvónő önportréja, aki hétéves munkásságáért — feletteseinek elismeréseként — miniszteri dicséretben részesült. DECSI KISS JÁNOS Kapós menti fiatalok találkozója A KISZ tamási Járási Bizottsága, valamint a szakályi KISZ-alapszervezet 1983. június 26-án XI. alkalommal rendezi meg a Kapós menti fiatalok találkozóját Szakály- ban, mint arról korábban már beszámoltunk. Most megkaptuk a részletes programot Is. E szerint a találkozó kilenc órakor megnyitóval veszi kezdetét, ezt követően a programban férfi, női kispályás labdarúgás, női kézilabda, lövészet, különböző ügyességi versenyszámok szerepelnek. Délután karatebemutatóra, kerékpáros körversenyre, autó-, motorügyességi-ver- senyre, . repülőmodellezésre, divatbemutatóra kerül sor. A találkozón a Latin Combó együttes, a madocsai népi együttes és a Color együttes szerepel. A találkozó szabadtéri ifjúsági bállal, tűzijátékkal, tábortűzzel zárul. Elmaradt az utcabál - újra lesz most utcabál A vállalat szinte minden fiatalja részt vállalt az elmúlt heti SZÜV-ös utcabál előkészítésében, de sajnos, a rossz idő miatt a meghirdetett programnak csak a kétharmad részét tudtuk megtartani, beszorulva az épületbe. A múlt pénteken délután 4 órától egyesével és csoportosan is érkeztek a látogatók. A számítógép által rajzolt képekből mintegy ötvenet állítottunk ki a folyosón. A géptermi üzemlátogatás során a számítógépes játékok aratták a legnagyobb sikert. A hat óra után kezdődő politikai vitafórum előadója a Szekszárdon már jól ismert Nógrádi György, az ELTE adjunktusa volt. Mivel a rossz idő miatt az utcabál elmaradt, alkalmi discót rögtönöztünk, ami este 10 óráig tartott. A rendezvény sikerén felbuzdulva eldöntöttük, hogy ami elmaradt, most majd megrendezzük. Már csak a szakadó eső akadályozhatja meg, hogy június 24-én megrendezzük a SZÜV mögötti téren az utcabált. így hát minden szekszárdi fiatalt várunk holnap este a SZÜV székház mögötti utcabálra. KLEIN JÓZSEF Húsipari védnökség! napok Country és a számítástechnika 1983. június 23. Divatbemutató a sajtótájékoztatón Megkezdődött a munka az építőtáborokban Hétfőn megkezdődött a munka az ifjúsági építőtáborokban. Tolna megyéből közel ezerháromszáz diák vesz részt a munkában, Törökbálinton és Kalocsán. Kisebb építőtábor lesz még néhány helyen, ahol megyénkbeli diákok is dolgoznak. Saját megyei tábor a régészeti, Lengyelen. A mezőgazdaságban 81 helyen dolgoznak a fiatalok, az idén 47 ezer diák részvételével számolnak a mezőgazda- sági nagyüzemek. A szerződéseket a megyei KlSZ-bi- zottságok és a gazdaságok április végéig megkötötték. A táboroztatás egységes elvek szerint történik, kétoldalú szerződések alapján. A turnusok időtartama általában két hét, de az igények és a lehetőségek szerint lehet szervezni egyhetes, illetve háromhetes építőtábort is. Az építőtáborok jutalmazási alapját a munkateljesítmények alapján elszámolható munkabér és a táborozó fiatalokat terhelő költségek (naponként és fejenként ötven forint) különbözete adja. Változott viszont a munka feltételrendszere és a jutalmazási alap felosztása. Az idén az a terv, hogy a szerződéskötések alapján, valamint jobb munkaszervezés révén a napi bruttó átlagkereset országos átlagban érje el a száz forintot. Az építőtáborozók jutalmazását — a fizikai dolgozók alapbérének megállapítására vonatkozó rendelkezések alapján — a munka mennyiségének és minőségének figyelembevételével állapítják meg. A pénz felhasználásáról a táborvezetőség, a tábortanács bevonásával közösen dönt. Az idei évtől — a KISZ KB határozata alapján — lehetővé tették az alap egy részének mozgalmi, politikai és diákcélokra történő felhasználását. A brigádversenyben legjobb eredményt elért fiatalok — a munkaverseny értékelése alapján — elnyerik a kiváló brigád címet, és tárgyjutalomban részesülnek. A kiváló brigádok számának meghatározása és a jutalmak megállapítása a tábortanács hatáskörébe tartozik. Ennek pénzügyi feltételeit — táborozónként és turnusonként, személyenként minimum 20 forintot — a táborhelyen az üzemeltetőnek kell biztosítania. A MÉM a fiatalok munkáját elismerve és értékelve az idén is alapot hozott létre az építőtábori mozgalomban több éve kiváló munkát végző diákfiatalok és táborvezetőségi tagok jutalmazására. 1958-ban szervezett először a KISZ építőtábort a Hanságban. Akkor 3780 egyetemista fiú dolgozott a láp le- csapolásán. Idén 60 ezer magyar és mintegy 6 ezer külföldi diákot várnak. A mozgalomban résztvevők száma idén nyáron átlépi az 1 milliót. Ha terveink szerint lesz a beérkezés, akkor 1 millió 31 ezer 328-an vesznek részt augusztus 20-ig a munkában. Legtöbben Bács-Kiskun megye gazdaságaiban segítenek. Érkezik táborainkba 700 bolgár, 400 NDK-s, 100 jugoszláv fiatal. Tőlünk Bulgáriába 600, Lengyelországba 200. NDK-ba 400, Jugoszláviába 200, Csehszlovákiába 100 diák utazik. Az Ifjúsági Rendező Iroda közreműködésével 23 együttes, előadó járja a táborokat, és mintegy 300 központi műsort adnak. A Balaton partján a nyár folyamán 600 — szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó — segíti a Pannónia munkáját. A turistasegítők — harmincán — júliusban több nyelven tájékoztatják a hozzánk érkező külföldieket, öt-hatezer egyetemista, főiskolás 50 táborhelyen dolgozik a mezőgazdaságban, iparban, építőiparban. A múlt héten megtartott sajtótájékoztatón a 101 -es szakmunkásképző intézet diákjai mutatták be azokat a ruhákat, amelyeket ők terveztek fiataloknak, és az építőtáborokban olcsón, 100— 300 forintos áron lehet megvásárolni. Természetes alapanyagból készítették el a diákok az önmaguknak szánt könnyű és divatos nyári ösz- szeállításokat. A butikok az ehhez hasonló modelleket 500—1000 forintért árulják. Néhány ruhamodell az építőtábori butik kínálatából FIATALOK FIATALOK mim