Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-23 / 147. szám
1983. június 23. iféPÜJSÁG 5 „Olyan személy, aki cselekvéseivel, mutat, aki méltó a követésre.” (A magyar nyelv értelmező szótárá^ I wld magatartásával, életével példát ad, bál.) Vannak egyáltalán? Kevés olyan középiskola van megyénkben, amely ne viselné egy-egy olyan személyiség nevét, aki életével, munkásságával követésre méltó példával szolgált, azaz példakép. A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium négy tanulójával arról beszélgetünk, hogy ma szükségesnek, fontosnak tartják-e a példaképek kiválasztását és vannak-e egyáltalán. — Nincs konkrét példaképem — mondja Korond Mariann második C osztályos tanuló. — Viszont vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyeket különösen tisztelek, amelyek belőlem hiányoznak, de fontosnak tartom ezeket. Ilyen például a „talpraesettség”, hogy az ember feltalálja magát bármilyen körülmények között is könnyen. Én ugyanis néha sokat „rágódom” egy-egy dolgon. László János a 2. béből elmondja, hogy ő Simontor- nyáról azért került a bonyhádi gimnáziumba, mert az itt végzett tanulók jó eredményei neki példának számítanak. A pedagógiai módszerekkel is hasonló érzésed vannak. Ezért is példaképe a német nyelv tanára, Sánta Lászlómé. Ö ugyanis azért nem ad elégtelent, ha valaki nem készíti el a házi feladatát. Ott helyben megoldatja vele, és utána értékeli... — Szerintem fontos a példakép, mert kiválasztásában az ember céljai is megnyilvánulnak, tükröződnek — néz maga elé Standovár Ákos első cés. — Milyenek a te céljaid? — Inkább a példaképemről beszélek. Számomra Molnár Gábor kutató, író, „felfedező” egész élete példa. Ámulok tettein, hogy amikor egy brazíliai rovargyűjtő-ex- pedíoióban maláriában elveszti társait, utána is marad ereje nemzetének értékesebbnél értékesebb múzeumi tárgyakat, anyagokat gyűjteni. Rovarkutató szeretnék lenni. Hegedűs Zsuzsa harmadikos diák. Zenei pályára készül, ezért minden alkalmat megragad a zene hallgatására, tanulására. Tiszteli mindazokat, akik kitartóak, nem törnek le kudarcokon, nem torpannak meg akadályok előtt, akiknek mély meggyőződése, hite van. Szülei sorsában talált számára erőt adó pontokat. Ügy szeretné majdani gyermekeit nevelni, olyan szigorral teli szeretettel, amint azt szülei teszik vele és még három testvérével. •• Választás - életközeiből ■ __ i*' v ....|- ~ . •. ‘ *.................•. ..................: Jo bb adni, mint kapni Varga András, a szekszárdi Városi Tanács Költségvetési Üzemének parképítési ágazatvezetője ötvenhét alkalommal adott térítésmentesen vért. A megyei nyilvántartóban ezzel a számmal első helyre került. — Példaadó véradó — játszunk a szavakkal. — Nem szoktam ezzel dicsekedni, de magamban számon tartom azt a négy időpontot, amikor elmegyek vért adni — lép az íróasztalon levő határidőnaplóhoz Varga András. — Március 28, június 27, szeptember 19 és december 19. Ezekre a napokra más programot nem tervezek — mosolyog. — Mikor határozta el a rendszeres véradást? — Amikor a kislányom, Neili született, életben tartásához nagyobb mennyiségű vérre volt szükség. Hat hónapra és 830 grammal jött ugyanis világra. Nem sok reményünk volt. Ma egészség- ügyi dolgozó már. Szóval én akkor határoztam el, hogy véradó leszek. Az is erősítette a szándékomat, hogy tizenhatodik éve vagyok a közlekedésrendészetnél önkéntes rendőr. Többször láttam olyan súlyos balesetet, ahol sok vér folyt el... — Tizenkét héten belül csak rendkívüli esetben vesznek vért. Előfordult-e, hogy korábban is adott? — Egyszer, egy vérzékeny kisgyereknek... Akkor még csak a kilencedik hétben voltunk. Erre a véradás előtt figyelmeztettek is. — Ismerte a gyereket? — Nem. Másokat sem ismerek, akiknek segítettem, viszont őrzöm két traktoros levelét. Megköszönték, hogy egészségesen visszatérhettek egy baleset után a dolgozó emberek sorába. Egyikük Kovács Sándor tengelici, a másik Haraszti János nagydorogi lakos. Nem különleges a vérem, „A-pozitív”. A „nullás vércsoportúak” a ritkábbak, őket jobban számon tartják. Én csak rendszeresen megyek, mert jobb adni, mint kapni. Sólyom Zoltánnéval, a megyei Pedagógiai Intézet pszichológusával beszélgettünk arról, hogy a serdülők személyiségének alakulásában milyen jelentősége van a példakép kiválasztásának, a példakép létezésének. — A serdülőkort 12—13 évtől 17—18 évig számítjuk. Ebben az időszakban a szo- cializálódás folyamataként alakul ki a fiúkban, illetve a lányokban az úgynevezett énazonosság, ami kérdésekben megfogalmazva annyit tesz, hogy „milyen vagyok én, mit érek, hol a helyem a világban?” Ennek az önkeresésnek hangsúlyos időszakában belső bizonytalanság alakul ki a tizenévesekben. S ez a fajta bizonytalanság lényegében addig tart, amíg meg nem szilárdul az identitás. — Vagyis ebben a korban hangsúlyozott jelentősége van a példaképnek? — Fogalmazhatunk így is. Mert egészen pici korban is vannak példaképek, csakhogy a gyermek ezeket nem tudatosan választja, mert alapmagatartásának kialakulásában a szülők hatása kíséri végig. A serdülők, mint jól tudjuk, már nem állnak olyan intim közelségben szüleikkel, ők barátot, rokont, tanárt választanak példaképül, akik értékskáláját, magatartási és viselkedési formáikat részben tudatosan, részben önkéntelenül veszik át. — Mindennek nemcsak belső jelei vannak ... — Nem bizony. A külsőkkel kezdődik. Igyekeznek hasonlítani választottjukra például hajviseletben, öltözködésben, hanghordozásban ... Később pedig cselekvéseiket, ítéleteiket is a választott „képhez” formálják. Tehát a serdülő már részt vesz önmaga nevelésében, alakításában. — Magam részéről eddig pozitív tulajdonságokkal rendelkező példaképekre gondoltam. Pedig negatívok is adódnak ... — Főként olyankor, amikor a fiatal nagyon elbizonytalanodik, s mondhatni, elveszik a külsőségek bűvkörében. Ennek gyökerei a korábbi évekre, szülő-gyermek viszonyára nyúlnak vissza. De ilvenkor sincs veszve minden, hiszen a szocializálódási folyamatban — amely életünk végéig tart —, módja van mindenkinek korrekcióra, hiszen a környezet visszajelez, esetenként szakember avatkozik be. — Régen elsősorban a nagy, a jeles történelmi személyiségek választódtak példaképül. És ma? — Ritkán, nagyon ritkán. Űiabban nagyon konkrét, élő. egyben hozzájuk közeli embereket választanak. S azt hiszem, hogy ez nem baj, hiszen a legtöbb esetben meg lehet beszélni a gondokat, problémákat a példaképpel. Viszont, ha az ideál távoli, a meg nem ismerhetőség valamiféle elérhetetlenséget sugall, azaz csalódást okozhat. Az oldalt írták: V. Horváth Mária, Ihárosi Ibolya, Decsi Kiss János és Szűcs László János. A képeket Kapfinger András és Decsi Kiss János készítette. Zsuzsi ÍS Lsei Azt mondják a lakótelepen, hogy Simon Zsuzsi három esztendejével rendkívül okos, élelmes, talpraesett kislány, őt keresve csöngettem be a szekszárdi Hermán Ottó lakótelepi lakásukba. A kölcsönös bemutatkozás után én lepődtem meg jobban, mert a témáról, amit én indítványoztam, Zsuzsi szabályosan beszélgetett, sőt, úgymond meghökkentő dolgokat is hallottam tőle. (Bemutatásaképp csak annyit: májusban múlt háramesztendős, van egy „nyolchónapos Hugi kistestvére”, édesanyjuk gyesen van. De szeretné, ha Zsuzsi szeptembertől — délelőttönként — járhatna óvodába.) — Kivel szoktál játszani, Zsuzsi ? — Andival, Beával... anyuval és apuval. És a Piroska babával. Azt mondom neki, gyorsan húzd föl egyedül a cipődet, mert megyünk a busszal a szőlőbe. — Ülj az ölembe, és úgy beszélgessünk — (gondolkodás nélkül elhelyezkedik). — És amikor Piroskával mentek, nem félsz, hogy jön a farkas? — Nem. Mert apukáig nagyon gyorsan tud futni és nagyon erős. Kibír egy farkassal. Sokkal is. rf‘ — Anyuval hogy játszóik? Lepattan az ölemből, a szőnyegre ül és mutatja, hogyan építenek. Először maga rakja a kockákat egymásra, majd anyukáját imitálva ugyancsak a földön kuporogva. (Ezt látva, nyomban Lóéi jutott eszembe és édesapja, Szabó Lőrinc, aki leült gyermekéhez játszani, „Leguggoltam s az óriásból negyedórára törpe lett.”) — Jó, ha anyu a szőnyegen játszik veled? — Az nagyon jobb.. Te is leülhetsz ide... Würtz Ádám illusztrációja: „S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.” Kemény élet után Kurdi Pál. Ugye, sokaknak ismerős ez a név? Akik a szekszárdi Garay János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában tanultak az elmúlt tíz év alatt, azoknak mindenképpen. Ám a járás, a megye más középiskolájában végzetteknek ugyancsak közel tíz éve is ismerősen cseng a kiváló matematikatanár neve. E név viselője — aki még nem tudná —, kereken ötvenévesen egy meglehetősen hányatott és kemény élet után kezdett el 1962-ben tanárként tanítani. Pali bácsi — maradjunk ennél a megszólításnál —, hetvenegy évesen még tanít ebben a tanévben. Szükség volt munkájára a tolnai Földvári Mihály Gimnáziumban. — Példakép? Egyszemélyes példaképem életem során nem nagyon volt. Mindig arra törekedtem, hogy minden embertől elsajátítsam azokat a tulajdonságokat, melyeket jónak találok. Mindig ezért iparkodtam. Ákarattal sohase bántottam meg senkit. Igaz, volt, akit megbántottam, de el is ismertem tévedésemet. Az élet arra is megtanított, hogy sohase az ember származását nézzem, hanem magát az embert. Tanáromra, Zelenka Gyula matematikatanárra nagyon szívesen gondolok vissza a Garay Gimnáziumból. őt talán tanári példaképemnek is tekinthetem. Mindig nyugodt ember volt. Igaz, nem volt zseni, de nagyon tudott tanítani, magyarázni. Szerettük is mindnyájan. Hagyta az embert a táblánál kifutni, nem szakította meg modoros, erőszakos tanári közbeszólásaival. Megpróbáltam én is ilyen szellemben tanítani a matematikát. Mondtam én is az eltelt évek során tanítványaimnak: ha nem tudnak valamit, csak szóljanak közbe ... Ellenpéldák A lista sajnos, végtelen, bárki hosszan tudja sorolni ismeretségi köréből azokat az embereket, típusokat, akik és amelyek magatartása, élete aligha lehet példa. Példaképnek sem jók, annak ellenére, hogy néha sikert aratnak, vagy éppen kikényszerítik azt. AZ AGRESSZÍV ö az, aki mindig előbb száll be a liftbe, aki nemcsak a munkájával kapcsolatos kérdésekről, de a tegnap esti tévéműsorról is kinyilatkoztat, rendszerint elítélöleg. Ellenvéleményt nem tűr, még annyira sem, hogy legalább meghallgatná. Közben, ezzel a modorral, lehet, hogy aktivista valamilyen társadalmi szervezetben, még tesz is valamit, a főnökei is számíthatnak rá, ha fel kell valahol szólalni. Csak a feleségének, barátainak és gyerekeinek nehéz a sorsa mellette, mert igazán otthon éli ki magát a családi és baráti körben. Ha hagyják. A PÖFFETEG Csoda, hogy hasra nem esik, mert orrát mindig fennhordja, főként azért, hogy lássák, ő valaki. Ha beszédbe elegyedsz vele, főleg magáról beszél, korábbi szavait idézi. Minden fontos belpolitikai és nemzetközi kérdésben, valamint jelentéktelen ügyekben nyomatékosan kifejti véleményét, már csak azért is, hogy másokat is felvilágosítson, mások is átélhessék személyiségének mérhetetlen súlyát, véleményének fontosságát. Csak nehogy valaki tőle kérjen számon valamit, munkát vagy ígéretet, mert vagy letagadja, vagy ha ez lehetetlen, hosszú időre megsértődik. Szerencsére. A PANASZKODÓ örül, ha bánatos lehet, ha általános világfájdalma végre valódi testet ölthet. Ha sok a pénze, olyasmire vágyik, ami még neki is elérhetetlen, ha kevés, el is költi felesleges és drága dolgokra, hogy utána szűkölködhessen és panaszkodhasson. A szomszédokra, a rokonságra, a bolti eladókra, a televízió műsorára, a könyvkiadóra, az időjárásra. A nemzetközi helyzet és az atomháború réme kedvenc témája, akkor van elemében, ha a pusztítást ecsetelheti. Néha sajnálatra, részvétre is képes, csak azért, hogy bebizonyítsa: mások bánata semmi az övéhez képest. A sor folytatható a hanyag, a felületes, a kíméletlen emberekkel. A karrieristákat, az erkölcsileg gátlástalanokat sem választják a fiatalok, az emberek példaképül. Utánzóik vannak, de a többség úgy vélekedik róluk: na ilyen se szeretnék lenni. A család is... A család az az életforma, amelyben igazán élni lehet, amelyben minden vonatkozásban kiteljesedhet az emberi élet és egyenjogúság. Ebben az összeállításban, ahol példaképekről esik szó, egy olyan családmintáról kellene beszélni amely szintén példa lehet. Nincs olyan recept, amely szerint az ilyen kialakítható. Egy szociológus európai körútja végén tanulmányt írt, melyben Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország ifjúságának energiától duzzadó, de sok tekintetben elgondolkodtató kanképét rajzolja meg. Idézzük néhány sorát: „Kelet-Európábán több mint 20 millió fiatal él... Roppant biológiai erő ez, mely ha nem szublimálódik hasznos energiává, nyers önkiélési formákat teremt magának, s az együttélésben zavart teremt.” Milyen legyen hát mégis a jó családi élet? Ahol minden családtag egyformán kap részt az örömökből és a gondokból, munkából és felelősségből, ahol nincs nem közös ügy, ahol minden mindenkire egyformán tartozik természetesen erejéhez és érettségéhez képest. Mindennek alapja természetesen a szeretet. A gyermekek és a serdülők életében pótolhatatlan a család. Ez az emberré formálódás kohója, és csak itt válhat valaki igazán alkalmassá a közösségi életre. Ezért fontos tudatosítani a család szükségességének gondolatát és felébreszteni a család iránti egészséges igényt. Korond Mariann, László János, Hegedűs Zsuzsa, Stando- | vár Ákos
