Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-23 / 147. szám

1983. június 23. Képújság 3 Többletkiadás nélkül Mennyit ér az életmentő gyógyszer, kifejezhető-e az orvos­ság használati értéke, ha fájdalmat enyhít, lázat csillapít, elaltatja az álmatlanságban szenvedőt? A gyógyszerek árát nem is lehet e szerint mérni, sok esetben megfizethetetlenek lennének. Még az előállításuk költségéhez sem mérhető fo­gyasztói áruk, mivel köztudomású, hogy jóval drágábbak, többe kerül gyártásuk, mint amennyiért hozzájuk juthatunk. Az ország lakossága tavaly 1,7 milliárd forintot fordított gyógyszerek vásárlására, amely csak egy töredéke az egyre növekvő termelési költségeknek, ugyanabban az évben az állam nem kevesebb, mint 7 milliárd forint ártámogatást adott a hat évvel ezelőtti 4,3 milliárd forinttal szemben, te­hát a költségvetést terhelő kiadások jelentősen növekedtek, így érthető, hogy időszerűvé vált az 1977 óta érvényben lévő térítési díjrendszer felülvizsgálata, a szakmai és szociálpoliti­kai célok figyelmében. A kormány jóváhagyásával az egészségügyi tárca 1983. jú­lius 4-től rendezi a gyógyszerek térítési díjait, azaz a belföl­di és szocialista importból származó gyógyszerek árát (térí­tési díját) kevés kivétellel 10 forintban maximálja, míg a leg­alacsonyabb térítési díjakat két forintról három, illetve négy forintra emeli. Ennek hatására mintegy 110 féle gyógyszer- készítmény majd olcsóbban kapható. Ugyanakkor körülbe­lül 50 készítményhez átlagosan egy forint 50 fillérrel drágáb­ban juthatunk hozzá. A változtatással megszűnnek az áraránytalanságok. A gyógyszerek térítési díjának rendezésével összességében a la­kosságot többletkiadás nem terheli, mivel az árak növekedé­se és csökkenése teljesen kiegyenlítődik. Sőt, kedvezően érin­ti a nyugdíjasokat, a tartósan munkaképteleneket, mivel a változtatás célja elsősorban, hogy csökkenjen e rétegek gyógyszerkiadása. Számítások szerint az idős emberek havon­ta nyugdíjuk 8—10 százalékát költik orvosságra, a jövőben 4—5 százalékra csökken majd gyógyszerköltségük. Ugyanis az öregkorban gyakoribb tartós betegségek gyógyszereinek térítési díja általában alacsonyabb lesz. A térítésmentes gyógyszerellátás körének bővülése is segít a hátrányos hely­zetben lévőkön. Az asztmás, daganatos betegek gyógyszerellá­tása ingyenes lesz (legyen az belföldi vagy külföldi készít­mény), ezentúl a körzeti orvos is kiadja részükre a vényt. Mindemellett az is szempont, hogy a gyógyszerek éves ár­támogatására adott milliárdok összege ne növekedjék tovább. A változtatás egészségpolitikai megfontolásokra is utal: még mindig túlságosan sok gyógyszert fogyasztunk, s ennek gátat kell vetni. Tavaly nyugtátokból, Seduxen, Elenium, Andaxin tablettákból több mint 400 milliót szedtünk be, nagy részét feleslegesen. Hasonlóan könnyen nyúlunk az altatókért vagy az emésztést segítő Cotasym Forte-ért, ha túlesszük magun­kat, holott ez utóbbit nem a nagyevőknek, hanem a hasnyál­mirigy elégtelen működése miatt enzimpótlónak írja fel az orvos, s az egészségeseknek nem ajánlott, sőt rendszeres sze­dése árthat. Előreláthatólag a gyógyszerellátásban az év végére javu­lás várható, főként a most hiányzó vagy folyamatosan nem kapható készítményekben, melyek előállításához jelentős importanyag-behozatalra kapnak támogatást a gyógyszer- gyárak. A térítési díjak változásával egy időben módosul a gyógy­szervények beválthatósága. Az eddigi háromszori ismételhe- tőség helyett az orvos megítélése szerint legfeljebb egyszeri, illetve kétszeri kiváltásra lesz lehetőségünk. Ez az intézke­dés azért szükséges, hogy az orvos sűrűbben kontrollálja be­tege gyógyulását, a gyógyszer hatását, s bizonyára vissza­fogja a túlzott gyógyszerfogyasztást, felhalmozást. Néhány gyógyszer — köztük olyan is, amelyekkel visszaélések voltak, s veszélyes tünetekkel jártak — ezentúl csak vényre szerez­hetők majd be. Az új rendelkezés igyekszik jó irányba befolyásolni az anyatej pótlására némileg alkalmas gyógytápszerek használa­tát, amelyek a csecsemő négyhónapos koráig térítésmentesen vényre szerezhetők be. A Robébi A és B tápszerek fogyasz­tói ára csökken — egyenlő lesz az azonos mennyiségű tej árával —, de térítésmentesen nem rendelhetők. Valójában az anyatej semmivel sem helyettesíthető, sem hígított tehéntej­jel, sem tápszerrel. A jövő nemzedék egészsége lényegesen függ attól, hogy az anyák megértsék ezt és minél többen, akik tehetik, maguk táplálják gyermekeiket. Valójában tehát a gyógyszertérítési költségek átcsoporto­sításáról van szó és ez a gyógyszerellátás javulását eredmé­nyezheti. Vegyesvállalatok Az export fokozására, koo­perációk kiépítésére egyik kí­nálkozó lehetőség, hogy ma­gyar vállalatok külföldi part­nerekkel vegyesvállalatokat létesítsenek a közös érdekelt­ség alapján. A Külkereske­delmi Minisztérium értékelé­se szerint eddig még nem sok vállalat élt ezzel a lehetőség­gel, bár a mai gazdasági kö­rülmények, a nehéz értékesí­tési feltételek sem kedveznek az ilyenfajta piaci munkának. Az MTI munkatársai több nagyvállalatnál érdeklődtek: megérte-e számukra a vegyes- vállalat-alapítás, összeszerelő üzem építése, és terveznek-e újabbakat. Az Egyesült Izzónak több termelőüzeme van külföldön, részben közös tőkeérdekelt- ségűek. Az egyik legsikere­sebb vállalkozásuk a Tungs­ram Austria. Itt főleg laká­sok, kirakatok megvilágítá­sára alkalmas úgynevezett vonalizzókat gyártanak. Az üzem gyártmányválasztéka rendszeresen bővül, s ma már a legkelendőbb cikkük a tük­rös diszkólámpa. Az Izzó né­hány évvel ezelőtt amerikai partnerével is elhatározta vegyesvállalat alapítását. A Tungsram Action New Jersey államban létesült, s jelenleg már három komplett gépso­ron gyártják a normál lám­pákat. Valamennyi technoló­giai sort a budapesti gyár­ból szállították az USA-ba. Ebben az évben új, százszor száz méteres üzemcsarnokkal bővül a gyár, ami lehetővé teszi számos speciális fény­forrás sorozatgyártását. A Medicor Művek kifeje­zetten termelő vegyesvállala­ta Brazíliában működik. A vállalat az alig egy éve ala­pított gyár segítségével azt akarja elérni, hogy termékei­vel — hosszabb távon — egész Dél-Amerikát meghó­dítsa. A kezdeti sikerek biz­tatóak. A brazil üzemben a Medicor által kifejlesztett EKG-készülékeket, elektro- kardiográfokat gyártanak. A Medicornak ezenkívül több más vegyesvállalata is van, például az NSZK-ban kettő is, amelyek kereskedelmi tevé­kenységet folytatnak. Hason­ló céllal hozták létre a nigé­riai, az ausztriai, az uru- guay-i, a perui és az USA- beli vegyesvállalatokat. Az Ikarus főleg összeszerelő üzemek létesítésére vállalko­zott Kubában, Irakban, Mo- zambikban és Angolában. Többségük kellően jövedel­mező is, bár időnként fize­tési és szállítási gondok is felmerülnek. A magyar autó- buszgyár legnagyobb külföldi összeszerelő üzeme Bagdad­ban van, ahol évi ezer buszt készítenek. Rövidesen elké­szül egy új gyártócsarnok, ahol újabb Ikarus busztípust szerelnek majd össze. Munkában és otthon Egyre távolabb... (Archív fotó) Az országban több mint kétmillió nyugdíjas él. Megyénk lakosságának 20,8 százaléka — az országos 20,2 százalékkal szemben — nyugdíjkorhatáron felüli, míg a nyugdíjasok és járadékosok aránya 18,1 százalék. Vajon hogyan él ez az óriási tömeg, miként támogatja őket a társadalom? „...dif­ferenciáltan kellene támogatni azokat, akik erre valóban rá­szorulnak, akár azért, mert alacsony a nyugdíjuk, akár azért, mert nincs támogatásukra képes családtagjuk” — mondotta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága április 12— 13-i ülésén, előadói beszédében. E sorozatunkban már sok­felé „jártunk”, de saját ott­honukban még nem keres­tünk fel idős embereket. így javaslom: látogassuk meg Bonyhádon, az Április 4. ut­cában Lovász Menyhértéket. Borult az ég, hideg szél fúj. Az utcán alig van em­ber. S akinek mégis dolga akad, sietve szaporázza lép­teit. Ezért lepődöm meg na­gyon, amikor a takaros ház elé érek. Idős asszonny áll a a meggyfa alatt... s valamit magyaráz fölfelé. Mint kide­rül, férjének — Lovász Meny­hértnek — és tizennyolc esz­tendős unokájának. — Eladásra szedjük — ma­gyarázza az asszony. — Eb­ből is pótoljuk a nyugdíjat. De nagyon féltem az uramat, a trombózisos lábával csak fölment... — s máris kísér a házba, ahol a beüvegezett tornácon ülünk le. A fal mel­lett katonás rendben ablak­szárnyak sorakoznak, frissen mázolva. — Kicsit felújítot­tam őket, de nagyon kifá­radtam. Nem bírok már so­kat csinálni. Hiába, lassúb­bak a mozdulatok. Nem min­dig voltam ilyen. — Hogyan élnek? — ’ Beosztással. Nem kell nekünk már sok. Férjem 2800 forint nyugdíjat kap a házas­társi pótlékkal együtt. Annak idején téesztag volt. Igaz, én is besegítettem neki. De mennyit! Viszont arra nem jár nyugdíj... Hogy élünk? Tartunk néhány tyúkot, itt a lugason megterem a bornak való, amit szeret a férjem, de csak úgy, porcióra oszt­va issza. Vettünk ki egy kis kertet, ahol termesztünk min­dent, ami kell. — Hány gyerek van? — Három. Taníttattuk őket, mert jófejűek mind. — Ne sírjon... — Nagyon érzékeny let­tem már. De annyi minde­nen mentünk keresztül. Épí­tettünk házat Bukovinában... az maradt... Aztán a mene­külés. Kalaznón kaptunk egy juttatott házat, de a gyere­kek szétszéledtek. Fiunk Sze­geden él, egyik lányom Bu­dapesten, a másik meg itt, Bonyhádon. Hogy ne legyünk annyira szerte, tizenhét év­vel ezelőtt idejöttünk, s megint építettünk... — aztán mosolyogva mesél négy uno­kájáról és két dédunokájá­ról. — Nagyon tisztelik itt ma­gukat. — Tán, mert mindig dol­goztunk... Nemrég voltak itt a tanácstól, hogy lépjünk be a napközibe. De én amondó vagyok, hogy amíg magam el tudom látni kettőnket, ad­dig nem megyünk sehova. Megfőzök, teszek-veszek, le­megyek a voltba... Az jó. Ak­kor mindig találkozók egy- falusiakkal és elbeszélge­tünk. Itthon meg gondolko­dok. Azon, hogy lezárul egy élet... de a gyerekek, az utó­dok örömöt okoznak. Ha tíz percre jönnek, akkor is. Ök is mindannyian félidősek már... * Hazánkban az ötvenöt, il­letve hatvan éven felüliek mintegy háromnegyede nyug­díjas. A fennmaradó 25 szá­zalék részben továbbdolgo­zó, részben nem szerzett jo­gosultságot nyugdíjra. Azok­nak, akik idős korukat is munkahelyen munkával töl­tik, megvan rá a jó okuk. Tizenhét dolgozó nyugdíjas­sal beszélgettünk. Közülük tizenegyen özvegyek, négyen laknak együtt gyerekükkel, illetve unokájukkal. Hogy miért vállalnak munkát? Ti­zenkettőnek alacsony a nyugdíja, tehát ki kell egé­szíteni. (Megyénkben a nyug­díjak és járadékok egy főre eső évi átlaga 26 ezer 103 forint, de ez összeg erősen differenciálódik.) Viszont meglepő, ugyanakkor várha­tó is volt a többség (15) azon válasza, amely a munkavál­lalás elsődleges indokaként azt jelölte meg, hogy „mene­kül az egyedüllét elől.” Né­hány keserű, ugyanakkor ob­jektív szó a tőlük hallottak­ból: — Szétszóródott a család. A férjem meghalt. Már öt éve. A gyerekek ritkán jön­nek. Leginkább azért, hogy egy kis tojást vagy csirkét vi­gyenek... Nekik mindig sie­tős. Pedig Siófokra ráérné­nek este is visszaindulni, nem pedig ebéd után, azon­nal... — Meg sem mondom a ne­vemet! De azt igen, hogy a szomszédokra néha jolbban lehet számítani, mint a saját családokra. Még a cserepet is leszednék a fejem fölül. — A férjem is visszament dolgozni, ö azzal van elfog­lalva. Nekem is kell valami- igaz, hetente egyszer járok a klubba. De valahogy több kellene. Időben és mozgás­ban. — Nyáron? Eszembe sincs dolgozni. Akkor nálam van­nak az unokák. Piamék meg hetenként jönnek. De a tél... Nyomasztó és rossz. Nem sze­retem. — Elsők között léptünk a téeszbe. Nem volt akkor még sem gép, se semmi. Kézzel, meg kapával dolgoztunk. Másként néztem ki én akkor. Egyenes volt a tartásom. Azt mondták rám, hogy „büsz­ke”. Pedig akkor már négy gyerekem volt. Igaz, dolgozni szerettem, tán.... arra lehet­tem büszke? Most meg csak üldögélek, kuporgok. (A né­ni most bedolgozó.) * Antal Mihálynét Szekszár- don sokan ismerik. A Korzó Áruház melletti könyvpavi­lonban látni naponta. Nyug­díjba 1975-ben ment. Mind­össze néhány hónapig „bír­ta” otthon. És ismét munká­ba állt. Nyugdíja alig halad­ja meg a kétezer forintot. Eh­hez jön a könyvárusítás tisz­teletdíja: az eladott könyvek értékének hét százaléka. — Nem tudok munka nél­kül lenni. Meg kellenek az emberek. És a szavak... Igaz, négy gyerekem van. Mind­annyian Szekszárdon élnek családjukkal. Egyik lányom­mal és az unokákkal pedig együtt is lakunk. Szeretnek is, számíthatok mindenre, de nappal elmennek hazulról... Persze, más munkát nem vállalnék, mert nagyon sze­retem a könyveket. Olvasok még éjfélkor is. Most Jorge Amado Gabrieláját tervezem elolvasni, utána pedig még- egyszer Stendhaltól a Vörös és feketét. ♦ És azok, akik teljesen egye­dül vannak? Akik nem szá­míthatnak a hozzátartozók segítségére? Egészségi álla­potuk se a legjobb? Szociális otthonba pedig nem menné­nek a világ minden kincsé­ért sem ? Az ő életük milyen ? Kik gondozzák őket? Mit esznek, hogyan takarítanak, ki segít bevásárolniok ? A szociális gondozást me­gyénkben tizenegy gondozó szervezi, irányítja. Tizen­nyolc a hivatásos, 149 a tisz­teletdíjas és 553 a tiszteletdíj nélküli gondozók száma. A gondozottak pedig 991-en vannak. Rajtuk kívül szocia­lista v brigádok, iskolások is segítenek a rászorultaknak a ház körüli munkában. Több településen megoldották a szociális étkeztetést is. Mint például Tevelen, amiről Kiss Miklós tanácselnök így be­szél: — Volt a faluban öregek napközi otthona. Tizenhárom éven át. Aztán többen lemor­zsolódtak. Talán e csekély kötöttség is zavarta őket? Meg faluméi még az „oda ju­tott” szemlélet. Pontosan ezért egy sajátos megoldást kerestünk: az idős emberek­nek delente hazaviszik a gon­dozók az ebédet. A volt nap­köziből pedig öregek klubját alakítunk. Sehogy nem tudok szaba­dulni egy teveli képtől... A kisvendéglőből ételhordóval a kezében lép ki egy munkás­ruhás öregember. A sarkon asszonya várja, átveszi az edényt! A férfi a falnak tá­maszkodik. Látom, hogy pi­hen... Aztán indulnak haza. Lassan, lépést nézve, halkan. Megtudtam: a bácsi nagyon beteg. Felesége jobban tart­ja magát, de főzésre az ő erejéből sem futja. Az asz- szony támogatja férjét min­dennap a vendéglőig, ahol gazdát cserél az éthordó, mert „Asszony a kocsmába? Hogy jönne az ki?”. (Vége) V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: CZAKÖ SÁNDOR és KAPFINGER ANDRÁS Antal Mihályné: „Ezt vegye meg, lelkem...” öregek (A.) * *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents