Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-21 / 145. szám
A rtÉPÜJSÁG 1983. június 21. Moziban Szegény Győző! Az egyik főszereplő, Gábor és felesége, akit nem zavar, hogy Gábor volt felesége is velük él egy háztartásban. „Ne bőgjön, s ne hőbörög- jön” — volt a végül is Talpra Győző címmel bemutatott új magyar film eredeti címe. Nekem szimpatikusabb az eredeti, mert úgy érzem, hogy ahhoz a szerencsétlen sorsú nézőhöz szól, aki kénytelen volt végignézni Szörény Rezső új filmjét, a „Talpra Győző !”-t. Nefaéz lenne elmesélni a film cselekményét,- hisz jószerével nincs is története, cselekménye. Erről maga a rendező, a következőképpen nyilatkozott: „Intuitív rendező vagyok, úgy hiszem, a megérzéseimre biztonságosabban építhetek, mint az értelmi konstrukcióimra. Nem szeretek semmit sem előre nagyon megtervezni, mert hiszek az ihletett pillanatok erejében. Amennyire csak egy ilyen nagyüzemnél lehetséges, arra törekszem, hogy munkáim spontán módon szülessenek meg, a maguk többértelműségeivel”. Azt hiszem, a fentieket tapasztalhatta, aki végignézte a filmet. Persze, e munka- módszer jogosságában nincs okunk kételkedni, hisz számtalan példát sorolhatnánk arra, hogy így is születtek már jelentős alkotások. Elég ha Jancsó Miklós néhány filmjére, vagy Peter Brook színtársulatának budapesti előadásaira gondolunk. Köny- nyű lenne elütni a dolgot azzal, hogy az említett példáknál zseniális, tehetséges művészek dolgoztak, Szörény Rezső viszont nem az. Igazságtalanság lenne ezt leírni, hisz Szörény Rezső készítette az Idegen arcok és a BŰÉK című filmet is, amelyek ugyan nem a magyar filmművészet csúcsait jelzik, de tisztességes mestermunkák. Visszatérve a Talpra Győző !-re ... „Én gyermek maradtam. — Én mindig gyermek szerettem volna lenni.” így ismerkedik meg a film két főszereplője. így kezdődik az a fantázia játék, amelynek során a főhősök a legkülönbözőbb, leglehetetlenebb helyzetekbe sodródnak a rendező fantáziája, illetve „ihletett pillanata” szerint. A néző már azon sem lepődik meg, hogy a két egyforma korú fiatalember közül az egyik megkéri társát, hogy legyen az apja. Aztán egymást érik a képtelen kalandok. A felnőtt néha gyermeket alakít, néha pedig megkettőződnek a szereplők, önmaguk rongybábujával. 4 Nehéz helyzetben volt a film valamennyi szereplője, ha tökéletesen be akart kapcsolódni Szörény Rezső játékába. És ez, szögezzük le gyorsan, nem is sikerült egyiküknek sem. A tehetséges Helyey László és a másik fő*. szereplő, Vajda László végig- botladozta, -hülyéskedte a filmet, láthatóan nem tudva mit kezdeni szerepével. Lehet, hogy jól szórakoztak a képtelen szituációkban, de alkotásuk csak a néző bosz- szantására volt elég. Végül, hogy valami jót is mondjunk, említést érdemel Jankura Péter operatőri munkájának némely bravúros megoldása. Talán ő volt a legszerencsésebb helyzetben az alkotás során, hisz ebben az esetben elengedhette a fantáziáját, mert itt, ebben a filmben a legfurább kameraállás, képbeállítás sem volt idegen, beleilleszkedett a szatirikus hangvételű film egészébe. tamási jAnos Lakásdíszek tűzzománcból Tizenöt magyar és öt szovjet művész részvételével hétfőn megkezdte munkáját Kecskeméten a IX. nemzetközi zománcművészeti alkotótábor. A tábornak az idén is a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola ad otthont, ahol adottak a zománc égetéséhez szükséges technikai feltételek. Az alkotótábort eredetileg azzal a céllal alapították, hogy az ott dolgozó művészek kísérletezzék ki, milyen módon és formában alkalmazhatók a tűzzománc alkotások a mindenPáratlanul érdekes és napjainkban sokat vizsgált témát igyekezett huszonöt percnyi adásidőbe sűríteni Rádai Eszter az elmúlt hét péntekén sugárzott riportjával. A Kossuthon fél hat után sugárzott műsor már címével is jelezte, hogy a beszélgetések tárgya az életmód lesz; „Életünk, ahogy élünk”. A hatvanas évektől rohamos módon indult hódító útjára hazánkban az életmódkutatás. Azóta a szociológu- • sok egyfolytában kutatják életmódunk összetevőinek folytonos változását, középpontban természetesen a szükségleteit kielégíteni vágyó emberrel és a szükségletek kielégítésével gyűrkőző társadalommal. A téma roppant „húsbavágó”, hiszen ehhez aztán igazán minden magyar állampolgárnak köze van. Ügy is, mint fogyasztónak, és úgy is, mint másokat a fogyasztáshoz segítőnek. A riporter a megszólaltatott szociológusok, háziasszonyok és más beszélgetőpartnerek s az ő személyes meglátásaiból igyekezett is életmódunkról valamilyen isnapi életben, a lakókörnyezet díszítésében. Az elmúlt évek során többek között utcanévtáblák, házszámok, homlokzati és épületbelsődíszítések készültek. Az idei alkotótáborra a Budafoki Vegyipari Gépgyár írt ki pályázatot. A cél: dekoratív fürdőszoba és, konvektorburkolatok, egyéb lakásdíszek, világítótestek, kapcsolók készítése tűzzománcból, úgy, hogy előállításuk sorozatban, ipari körülmények között is megoldható legyen. mertető térképet adni, azonban ez a téma huszonöt percben kibogozhatatlan. Pedig Rádai Eszter kiválóan a végpontokra építette riportját. Kíváncsi volt arra, hogy másképpen fogyaszt-e élelmet, más-e a háztartási szokása, kultúrája egy galga- hévízi parasztasszonynak és más-e egy budapestinek. Mivel a munkavégzés nem is olyan régen megkezdett modernizálása tömeges életmódváltozást hozott, úgy érthető, hogy miért nem. Rádai Eszter igen tudatosan vitte eztán végig adásában azokat az életmódot motiváló összetevőket, amelyek meghatározzák a különböző szükségletekkel jelentkező rétegek életmódját. Természetesen szóba hozta a hetvenes évek túlfogyasztását is, a birtoklási vágy miértjét is. E riportból is megtudhattuk, hogy a nemrégi össztársadalmi „habzsolás” közismert körülmények folytán már múlófélben van. E jegyzet szerzője információigényéből indíttatva szeretne még habzsolni. Ugyanezt a témát, csak összefogottabban és több fejezetben, szűcs Hangverseny . Dobai Tamás Évek óta zenei csemege, kellemes nyáresti program a „Zenélő nyár” koncertsorozat, mely immár idegenforgalmi nevezetességgé vált, s mondjuk meg: teljes joggal. Hiszen világviszonylatban is ismert és elismert kamaraegyüttesek, szólisták fémjelezték, s adtak rangot e hangversenyeknek. Olyan együttesek látogattak Szekszárdra ez alkalomból, mint a bécsi Bach- trió, a Bartók vonósnégyes, a Tinódi együttes, vagy a budapesti madrigálkórus, hogy csak néhányat említsünk. Az idei évadnyitást is várakozással teli, érdeklődés előzte meg. A szeszélyes időjárás, a lezúduló „égi áldás” — ki tudja hányadszor —, fedél alá parancsolta a muzsikát, megfosztve bennünket a régi megyeháza udvarának varázslatos légkörétől. Dobai Tamás azonban kárpótolt - mindenért a Babits Mihály művelődési központ márványtermében. Színpali for- golódása sallangmentes volt. Minden mozdulatát, kezének Hangverseny közben Rádió T úlfogyasztás Színházi esték Gázláng A hajdani világsiker megkopott, alig lehet mit kezdeni vele. A bűnügyi történet klasszikusai után, amilyen Agatha Christie, akinek leleményeit egyébként Babits is becsülte, Patrick Hamilton gyermetegül tévelyeg a bűnök és szenvedélyek világában, s a második felvonás közepén már mindenki átlát a ritkán szőtt szövevényen. Az első felvonás némi lélektani izgalmat sejtet, amit ha- lovány Ibsen-hatás (Kísértetek) is színez, de azután minden olyan egyszerű lesz, hogy az expozíció hatásossága is elillan, amelyben körülbelül arról van szó, hogyan kergethetjük őrületbe házastár- sunkat. Éppen ezért nem világos, miért választotta ezt az ása- tag és avult krimit Maár Gyula rendező a József Attila Színházban vendégeskedve, s legföljebb arra gondolhatunk, hogy meg akarta mutatni, ebből is lehet csinálni igazi színházat. Részben. Az első felvonás sejtelmes lélekrajz, kísérteties hanghatásokkal, kitűnő színészi teljesítményekkel, de aztán Maár Gyula sem képes csodára, az öreg detektív ugyanis nagyon körülményesen csak azt tudja kideríteni, amit mi már régen tudunk, s a rendezői lelemény — pedig van belőle bőven — sem tudja feledtetni a darab eredendő gyengéit. Káldi Nóráé a leghálásabb szerep, s már megjelenésével sejtelmes légkört tud teremteni. Tolnai Miklós a biztos ellentét: a téboly szélére sodort asszony mellett a kiszámított gonoszság, míg Káló Flórián szerepe meglehetősen szürke, egysíkú, még ő is alig tud mit kezdeni vele. A siker, ami a József Attila Színház immár hagyományos szekszárdi előadásait kíséri, a kitűnő együttesnek szólt, feledtetve azt is, hogy a darab felett régen eljárt az idő, azóta a műfaj szabályai is megváltoztak. Cs. L. zongoraestje minden billentyűérintését á művészet iránti alázat, a szerénység, a teljes odaadás jellemezte. Műsorválasztásában az alkalomhoz illő tudatos válogatást, a töretlenül felfelé ívelő építkezést, az igényes szórakoztatásra való törekvést érzékeltük. Döntő többségében Chopin-műve- ket játszott. Egyéniségéhez minden bizonnyal közel áll a zene és az élőbeszéd határán járó zseniális lengyel zeneszerző, a zongoramuzsika történetének egyik legnagyobb alakja, kinek kompozícióiban már-már benne van az artikuláció gesztusa is. Dobai Tamás kihasználva a művek adta lehetőséget, hangszerének segítségével „beszélgetett” a közönséggel. Hogy kiről? A gondolkodó, érző, szenvedélyeken át nemesülő, küzdelmeiben kiteljesedő emberről. Az A-dúr polonéz- ban felvillantotta előttünk az ártatlan gyermeki lélek harciasságát, a papírcsákós ármádiák, ritmusos menetelésének képét. Az A-moll ma- zurkával beavatott bennünket a lengyel népi tánc dallamainak rejtelmeibe, fojtott indulatokat kifejező, szemérmes vallomásaiba. A megformálás tekintetében talán legkiemelkedőbb Barcarolle- ban a szerelem hatalmas erejű érzésének titkairól „mesélt”. S így jutottunk szinte észrevétlenül a csúcsra, Beethoven Appassionata-jához. E mű előadásával a zongorista az emberi élet sorskérdéseit, heroikus erőfeszítéseit vallatta, sok belső feszültséggel. Második szekszárdi önálló koncertjén — ahol a közönség három ráadás számot is kívánt —, éretten, nagyobb kontúrokban, plasztikusan formálta zenei mondanivalóját, s megérdemelt sikert aratott. Lemle Zoltán Tv-jegyzet Sütő András mondja Az erdélyi Bethlen Kollégium története egy nép sorsának tükre: a nagy fejedelem példája vezette sok évszázados működése alatt. Sütő András, aki maga is a Bethlen Kollégiumban tanult tudományt és emberséget, kalauzolt végig bennünket a nevezetes iskola épületein, s mesélt, fáradhatatlanul, ríkatóan szépen történetéről. Az emberség műhelye volt és maradt, a nehéz időkben is — ilyenek a történelem folyamán bőven voltak —, Sütő András szép szavai pedig valósággal átszellemítették a múltat és a jelent. Dicső napok és komor esztendők írták a kollégium történetét, de bármiként is volt, tudomány, hazafiság és megértés egyaránt jellemezte azokat, akik itt tanítottak vagy tanultak. Ilyen volt a múlt gondolhattuk megnyugodva vagy együttérzően, mert Sütő András szavait mindig az igazság diktálta, nem túlozta el a történelem keserű hányattatásait, s nem is hallgatott el semmit. „Mondod-e még?” — hányszor hangzott el az évszázadok folyamán a méltatlan vád, de akik itt nőttek fel, tudták, hogy mondaniuk kell az igazság szavát, nem hallgathatnak el semmit, mert csak az igaz szó vezet el a világ és embertársaink megértéséhez. Sütő András a XX. századi magyar próza egyik legjobbja, s ebben a nagyon szép műsorban magának is feltette a kérdést: mondod-e még? Évszázadokat hívott tanúnak, s a nagy elődök nem halványuló tisztességével felelt, a megértés, az igaz emberség nevében. A kritika védelmében A Stúdió ’83 műsorvezetője megdorgálta egyik kritikusunkat, s magát a folyóiratot is, amely a kritikát közölte, mert egy festőt — a nevek ebben az esetben nem fontosak — kemény hangon elmarasztalt. Tulajdonképpen örülnünk kellene, mert a kritikának is jogos a kritikája, ha az igazság vezérli. Kritikai életünknek vannak bizonytalan pontjai — tudjuk. Esetenként az érvek sem meggyőzőek, mint ebben az esetben is történt, ha ugyan nem kellene inkább a szakszerűséget számon kérnünk. A folytatás ugyanis lehangoló volt. A kritikus kritikusa azzal érvelt, hogy a keményen elmarasztalt festő Los Angeles-i kiállításán gazdag amerikaiak tolongtak, és számolatlanul fizették a dollárokat egy-egy képért. Elnézést kérek, ez kispolgári érvelés. A gazdag amerikai pénze nem esztétikai kategória, ennyi vagy annyi ezer dollár önmagában nem értékmérő. S még egy, ami úgy látszik visszatérő babona. Az is elhangzott, hogy a végső ítéletet majd az idő mondja ki. Ebben nem hiszek. Miért kellene azt gondolnunk, hogy a jövő csupa biztos ítéletű, nagy felkészültségű kritikusból áll majd, míg a jelenben kizárólag tudatlan kontárok mondanak véleményt? CSÁNYI LÁSZLÓ Modus vivendi Modus vivendi — hangzik latinul, ami magyarul azt a „megélhetési módot” jelenti, ahogy a két, egymással rendszerint szemben álló fél — gyakran bizonyos engedmények árán — egymás mellett tűrhetően élhet, egymást elviselheti. A szövetségi politikának is rendeltetése, hogy ideológiai téren közelebb hózza egymáshoz azokat az embereket, csoportokat, akik más-más ideológiát képviselő réteghez tartozva, de egy fedél alatt élnek. Hazánkban a marxistáknak és keresztényeknek az ország életének és fennmaradásának érdekében ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolniuk. Ugyanazokkal a problémákkal kell szembenézniök, együtt keresve a gazdaságpolitikai, általános politikai és kulturális célok valóra váltásának lehetőségeit. Mindez természetesen nem megy nehézségek nélkül. A szövetségi politika ideológiai párbeszédet is jelent, feltételez. Az ideológiai vita kizárja az erőszakot és mind a vitapartnerek, mind az ország számára gazdagodás forrása. A politikai szövetség szorgalmazását és erősítését célozza a rádió- és televízióműsorszerkesztés is, amely az elmúlt hetekben több alkalommal programjába iktatott egyházi vezetőkkel való beszélgetést, róluk készült film sugárzását. A legutóbbit említsük csupán: a Merre hajlik a gyertya lángja? című dokumentumfilmet, amely a külföldön élő magyar papság képviselőit és az óhazához való kapcsolatát mutatta be. A film készítői a „modus vivendi” hazai kérdéseire válaszoltak, kitűnően élve a dokumentumfilm módszereivel. Alkotásuk így lett része annak az állam és egyházak között folyó párbeszédnek, amelynek egyik legfőbb célkitűzése a béke megőrzése. DECSI KISS JÁNOS Egy varázslatos világ Bizonyos, hogy nem tévedek: az ország azon gyerekszobáiban, amelyeknek természetes tartozéka a könyvespolc is, mindben található legalább egy Weöres Sándor kötet. Hiszen a mai gyerekek kicsit — örömmel mondom — Weöresön is nevelkednek. És ez jó. Hiszen észrevétlen csöppennek be Weöres varázslatos világába, amely a gyermekvilágban fogant. Bölcsődések, óvodások, iskolások mondják, dalolják e remekműveket, amelyek a gyermekköltészet páratlan csodái. Ritmus, dallam és csupa-csupa kép, derű, néhol pedig — vigasztalható — szomorúság. Akár a Liba pék, akár a Galagonya vagy a Buba éneke, de gondolhatunk a Kutyatárra, a Száncsengőre, a Szunnyadj, kisbabára ... És arról se feledkezzünk meg, hogy nemcsak a kismamák veszik kezükbe a kiságy mellett a Kossuth-díjas költőnk kötetét, hanem szívesen válogatnak a magukat szinte kínáló rímek közül a zeneszerzők is. Pontosan ezért hiányoltam kissé, hogy a költőt hetvenedik születésnapján köszöntő tévéműsor — szombat 19 óra 15 perc, 2-es program — nem ejtett szót a gyermekköltészet e nagyszerű alakjáról, a verset megszerettető, szug- gesztív művészről. Mindezek után ennyit: várjuk a szeptembert. Ekkor kerül műsorra az a Weöres Sándor portréfilm, amelyből most láthattunk ízelítőt. —hm—
