Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
A NÉPÚJSÁG 1983. június 18. Gesztor és partner a tolnai téesz Egy téesz - több rendszer-------------------------------------------,..............................................................— ........................................................................................-......................................................J C somagolják és Budapestre szállítják a szegfűt A mezőgazdaságban — csakúgy mint minden más népgazdasági ágban — nemcsak az az alapkérdés, hogy mennyi terem, hanem az is, hogy mennyiért. A termelés növelését segítő eszközök, anyagok, módszerek viszont nagyon drágák. A növekvő költségeket egyetlen módon lehet elviselni: ha még jobban nő a termelés. A termelés, ahogy az köztudott, nem csupán egy-egy dologtól függ, hanem számos tényezőtől, és legfőképpen ezek összhangjától. Megfelelő harmóniát kell teremteni a fajta termőképessége, rezisztenciája, a talaj tápanyagellátása, a növény védelme, az agrotechnika között — miközben a természeti adottságokhoz is igazodni kell. A siker rendkívül sok hazai és külföldi ismeretet, és kísérletet követel. Ha mindehhez még hozzávesz- szük, hogy a termelés anyagi, műszaki feltételei folyamatosan változnak, kitűnik: ilyen körülmények között egy-egy gazdaság szokásos szakmai vezetése mégoly nagy igyekezet mellett sem képes megbirkózni a követelményekkel. Ez a felismerés vezetett a termelési rendszerek kialakításához. A rendszerek zömmel olyan gazdaságokhoz kapcsolódnak, amelyek jelentős anyagi, vagy szellemi erőt összpontosítottak a növény- termesztés vagy állattenyésztés valamely szakágában, s a náluk kidolgozott és kipróbált technológiát átadják azoknak, akik ezt tőlük kérik, s akik vállalkoznak a partneri kapcsolatra. Persze nemcsak a technológiát adják át, de segítenek annak megvalósításában, az anyagok, eszközök, gépek beszerzésében, s azok hasznosításának megszervezésében is. Ma Magyarországon hetven termelési rendszer működik, s Tolna megyében talán nincs is téesz, amelyik ne tartozna valamelyikbe. A tolnai Aranykalász Tsz nem egy, hanem több termelési rendszernek is tagja. Szűcs János termelési főmérnök szerint mindez előnyös a szövetkezetnek. A sertéstartás technológiáját az Iparszerű Sertéshústermelő Vállalat, a tenyésztés módját pedig a Hungahyb koordinálja. A szövetkezetben, mielőtt a két rendszerbe beléptek volna, kevert volt a sertésállomány, s a húsipartól sorozatosan gyenge minősítést kaptak. Olyan fajtát kellett tehát tenyésztésbe vonni, ami jó minőségű sertésalapanyagot biztosított, ezért választották a Hungahyb-ot. Az ISV a korszerű battériás fiaz- tatás és süldőnevelés feltételeit biztosítja. A két rendszer a szövetkezet által fizetett térítési díjon osztozik. A kukoricatermesztés korábban az IKR keretében történt, öt évi együttműködés után döntöttek úgy, hogy kiválnak ebből a rendszerből, mert túlságosan drága volt. Az öt esztendő alatt a gépekért, a többlettermés után összesen kilenc és fél millió forintot fizetett ki a gazdaság. Ha nem volt többlettermés, hektáronként egy mázsa kukoricát kellett természetben leadni, s ez 800 hektár kukoricánál 80 mázsát jelentett. Ha a tervezettnél lényegesen nagyobb lett a termés, százalékos arányban nőtt az IKR-nek leadandó mennyiség, esetenként 1400— 1500 mázsát vittek el. A szekszárdi KSZE növénytermelési rendszer ennél jóval kedvezőbb feltételeket ajánlott. A rendszertagság díja hektáronként 100 forint évente. Minden szolgáltatásért külön-külön fizetni kell, így például a javításért, alkatrészért, s a dolgozók részére szervezett továbbképzésért is. Mostanra már nemcsak a kukoricát, hanem a búzát és a napraforgót is a KSZE gesztorsága mellett termelik. A rendszerrel igen elégedettek, a kapcsolatuk korrekt, megbízható. Ha elromlik egy gép, azonnal jön a szerelő, kijavítja a hibát és számlát készít. Kedvezményesen persze, mert hisz taggazdaságról van szó. Ami a termelés színvonalát, a fajtákat, a szaktanácsadást, s a termésnövekedést illeti, a KSZE- rendszerrel szemben semmiféle kifogás nem merült fel eddig. A tolnai Aranykalász Tsz szántóterületének több mint hetven százaléka a KSZE- rendszerhez tartozik, s ez több év átlagában 1900 hektár területet jelent. Az Óbudai Dísznövénytermesztési Rendszer, azaz az ODR a szövetkezet szegfűtermesztéséhez kapcsolódik. Biztosítják a jó minőségű szaporítóanyagot, rajtuk keresztül történik az értékesítés és természetesen az export is. Az Óbuda Tsz mindezért minimális fix összegű hozzájárulást kér. A szegfűt vasúton szállítják Budapestre. Itt aztán osztályozzák, s ez nem mindig egyezik a szövetkezet minősítésével, de hát az megoldhatatlan, hogy minden egyes szállítmányt a szövetkezet szakembere Pestre kísérjen. A már meglévő 1,5 millió forintért korszerűsített, fűtésre berendezett 3000 négyzetméter fóliafelületet viszont mindenképpen hasznosítani kellett. A zöldség- hajtatás nem jöhetett számításba, hisz nagyon drága a tüzelőanyag. Maradt hát a kevés hőigényű szegfű, ahol a nődolgozók téli foglalkoztatását is meg tudják oldani. S hogy mennyi hasznot hoz a szegfű? Tavaly 300 ezer forintot, az előző évben több mint a dupláját. A szarvasmarha-tartás, illetve a tejtermelés a pálfai téesz gesztorságával történik. Az EGE egyszerű társulás, a tejkezelés, a fejés gépeihez biztosítják az alkatrészeket, a fertőtlenítő szereket és a szerviz is rendszeres. Havonta meghatározott időben pontosan jön a szerelő. A pálfai téesznek mindezen különösen nagy nyeresége nincs, viszont ez a kis társulás igen jól működik, az üzembiztonsággal kapcsolatos feladatokat nagyszerűen ellátja. A KGT, a Kertészeti Gazdasági Társulás — mint ahogy arról lapunkban már több alkalommal is szó esett —, a nagyüzemi zöldségtermelés integrálásában ma már nem olyan jelentős, mint korábban volt. A nagyüzemi termelésnél az értékesítés sem biztonságos, a forgalmazás a Zöldérten keresztül szinte lehetetlen. Ma Tolnán zöldséget nem hajtatnak, a 100 hektár zöldbab minden munkája gépesített, s csupán három hektáron termelnek paprikát. A KGT szerepe a következő: a zöldbabtermelésnél egyeztetik az érési szakaszokat, ha szükséges, szaktanácsot adnak, s mikor átadják a konzervgyárnak a termést, jelen vannak. A'mözsi Agrokémiai Egyszerű Társaságnak nem csupán tagja, hanem gesztora is a téesz. A Tolna megyei Ag- roker és nyolc szekszárdi járásbeli téesz társulata ez. Az 1979 óta működő agrokémiai centrum „ötletgazdája” a tolnai téesz azóta elhunyt fő- agronómusa, Tornóczki István volt, s legfőképp a műtrágya veszteségének a csökkentését tűzték ki célul. A telep 18—20 dolgozója a téesz állományába tartozik, s ez esetenként bérfeszültséget jelent, mert a kvalifikált munkát meg kell fizetni. Az Agrokémia könyvelését, elszámolását elkülönítetten végzik, a társulás önköltséges alapon működik. A tagszövetkezetek tonnánként 15 forint előleget fizetnek a szolgáltatásért, a „kívülállók” pedig huszonkettő ötvenet. Ha az év végi zárszámadáskor megtakarítás jelentkezik, a tagszövetkezeteknek az igényelt műtrágya arányában osztják vissza a pénzt. A tolnai téesz évente 350 ezer forint úgynevezett gesztori díjat kap. S még egy tagság, ami a takarmánykeveréssel kapcsolatos. A bogyiszlói téesz dán szárítójához takarmánykeverő is tartozik — itt keverik a környező üzemek állattartó telepei részére a takarmányt. Valamennyi téesz jól jár, hisz nem kellett keverőt építeni, beruházni, csupán Bogyiszlóra szállítani a szemes takarmányt, és megfizetni a keverés költségét. Egy téesz — hét rendszer. Csupán látszólag tűnik soknak, a gyakorlat bizonyítja, hogy a módszer bevált. Hisz korszerű technológiával, technikai eszközökkel termelnek, a hozamnövekedés pedig minden ágazatban számottevő. D. VARGA MARTA Fotó: Kapfinger András Az ISV emblémája a sertéstelepen Nógrádi Gábor: Az áramütés Ügy bizony, pofon kellett volna vágni! Amint kimondta, azonnal. Egy kölyök, az apjának, hogy képmutató! Merte volna ő ezt tizenhat évesen! Ez meg ... A medvemozgású férfi testétől kissé eltávolítva óvatos ujj- tartással úgy emelte fel a cigarettát, ahogy némely nők szokták. Egy szemtelen prosti meg is kérdezte a kihallgatásán, hogy vajon nem langyos-e a százados elvtárs? Mert hogy úgy tartja a cigarettát. A százados később arra gondolt, hogy talán az anyja mozdulatait utánozza, azért van ez így. Az anyja sokat dohányzott, mint afféle egyedül élő ideges asszony. Kissé szétvetett lábakkal állt a villanyszerelő holtteste mellett, ujjai között a cigarettával; nézte a halott arcát. Még- hogy ő képmutató! Mikor éppen az a baj, hogy folyton jár a szája. Persze a gyerek nem erre gondolt. Ö történelmi léptékben gondolkodik. Mert ő megteheti. Hogy számon kérje az apjától, ami történt. Ekkor meg ekkor. Na, jól nézünk ki, Domokos! — Elvihetik, százados elvtárs? A cingár Kányái a hullaszállítókra bökött, akik szürkéskék köpenyükben álltak a szobaajtónál, mozdulatlanul és szótlanul tisztelve a felsőbbség jelenlétét. — Mi van? — kérdezte. — Persze, vigyék! A hülye villanyszerelője! Nem vette észre, hogy bedugva hagyta az éjjeli lámpát, amikor síerelni kezdett. Hát szakember az ilyen ? Kontárok. Most itt hagyott egy özvegyet, meg e^y árvát. A gyerek szája szélén már megszáradt a reggeli lekvár. Bugyiban, mezítláb ült a sarokban, mióta a rendőrök megjöttek. Négy éves lehetett. Egy sárga színű műanyag indiánnal játszott csendben, és csak néha nézett fel kissé bamba szemeivel az idegenekre. Amikor a százados kiadta az utasítást, a zokogó asszony térdre vetette magát a férje holtteste mellett. Előrehajolt, fejét a férfi álla alá tette, miközben a karjával átölelte a felső testét, és ujjait karomszerűen meggörbítve belekapaszkodott a vállába. Kányái a századosra nézett. Na, most nézzen oda főnök! Hogy megjátssza magát! Csak nem hiszi el neki? A tohonya férfi legyintett. Hülye ez a Kányái! Mindig túlzásba viszi a gyanúsítgatásokat. Ha ez a nő így el tudná játszani a gyászoló asszony szerepét, miután megölte a férjét, akkor ő lehetne Klytaimnésztra az Elektrából. Eh! Mégiscsak jó volt valamire a gimnáziumi érettségi. Kányái a rendőrorvos segítségével félrehúzta az asszonyt, a két hullaszállító pedig elhelyezte a villanyszerelőt a hordágyon. Nem lehetett nehéz. Nyeszlett figura volt abból a madárfejű, hirtelen haragú fajtából, amelyik néhány pohár ital után le tudná igázni a világot, ha hagynák. Amikor a hullaszállítók felemelték a hordágyat, a kiskölyök a sarokban sírni kezdett, a hangját vissza-visszafojtva, mint akire ráijesztettek. A százados ránézett, ez már aztán igazán nem az ő területe, és kiment a szobából. Kányái az előszobában toporgott. — Százados elvtárs! Legalább a szomszédokat hallgassa meg! A nagydarab ember nem káromkodott. Rámosolygott a ke- sebajszú törzsőrmesterre —, ez a dilinyós, gondolta, még mindig a gyilkost keresi — aztán bólintott. Legyen meg a főtörzs akarata! Nehogy még a végén jelentéseket írogasson! Még hogy képmutató! Bár az lett volna! Akkor nem kellene ilyen koszos konyhákban üldögélnie, halott villanyszerelők körül toporognia. Meg is mondta a pimasz kölykének. Persze ennek mindenre van válasza. Bele is halna, ha hallgatnia kellene. Egy nagy pofonra van szükség ilyenkor, nem vitatkozásra. Na, még ez is! A kis okos! Azt mondja, hogy nemcsak a felfelé törleszkedés, hanem az igazság elhallgatása is képmutatás. Vajon ki okította ki ilyen jól? Utána kellene már egyszer nézni, hogy kikkel barátkozik. Mielőtt a saját apja hátába szúrja a kést. Az a szomszédasszony beszélt, aki a baleset időpontjában éppen a konyhában trécselt a feleséggel. Halottról vagy jót, vagy semmit, kérem — harsogta —, de a Laci nagyon rossz ember volt. Már ha ivott. Persze sokszor ivott, és akkor jaj volt Ilonkának. De kapott a gyerek is! Mondtam is neki: hagyd ott már! Mit kínlódsz vele? Jóba Éva illusztrációja — És ma délelőtt? Mi történt? — Hát... Csak itt a konyhában beszélgettünk az Ilonkával. Egyszer meg halljuk a puffanást. Azt hittem, a gyerek, az csinált valamit. Mert az is olyan kis alamuszi, mint az apja. De nem, mert éppen jött kifelé. Akkor beszaladtunk a szobába, és ott feküdt a Laci. De már nem volt benne élet — Menyi ideig besznélgettek körülbelül? — Mennyi ideig? Pontosan tetszik kérdezni? — Nem. Csak úgy nagyjából. — Félóráig. Félóráig biztosan. — Eközben az asszony nem ment be a szobába? — Nem. A Laci jött ki egyszer sörért. De nem is köszöni; mert olyan paraszt volt az. Szegény! — Maga el tudja képzelni, hogy a férfi szerelés közben bedugva hagyta az éjjeli lámpát? Az asszony hallgatott. Izgatottan nézett a másik szemébe, mint aki beszélne is, meg nem is. Kányái félig nyitott ajkai közül kivillantak a sárgás fogak. Ö megmondta! Egy villany- szerelő nem tévedhet ekkorát. — Biztosat nem lehet tudni — kezdte a szomszédasszony —, mert ugye sört ivott. Bár annyitól? Nemigen. Ö nem csinálhatott ilyet, nem, mert azért jó szakember volt. De hát akkor ki ? Mert az Ilonka, az meg aztán biztosan nem... — Köszönöm — mondta a százados és felállt. — Nagyon hasznos vöt, amit elmondott. Köszönöm. Viszontlátásra! Unta már. Unta az egész ügyet. Meg Kányái fontoskodását is. Mit akar? Előléptetést? Gyilkos kell neki mindenáron? Baleset volt. A villanyszerelő elmélázott. Ugyanúgy, ahogy ő szokott munka közben. Kipróbálta a lámpát, aztán meg elfelejtette kihúzni. A szerencsétlen! — Talán az ujjlenyomatok — kezdte a főtörzsőrmester, de a százados leintette. — Megnyugtatom Kányái, ha erre kíváncsi, hogy a felesé- géét is rajta fogják találni. Gondolom, alkalmasint, ő is bekapcsolta a lámpát. No, menjünk! A gyerek még mindig hüppögött a szoba sarkában, az asz- szony az injekciótól kábultan hevert az ágyon, a lámpát már elvitték a laboratóriumba. A százados felvette a kabátját, szuszogva, nehézkesen összehúzta magán, aztán gombolkozás közben hirtelen elbizonytalanodott, megállt. A kisfiú felhagyott a sírással, és ismét az indiánnal játszadozott. A százados nézte, mintha most vette volna észre először. Kissé széttett lábakkal állt; úgy érezte, innen nem tud elmozdulni többé. Ma este beszél a fiával. Le kell ülni vele. Majd megisznak néhány üveg sört Eddig nem engedte otthon inni, de ez más. Berúgni nem fognak. Csak beszélgetni. Ahhoz meg kell az ital. Félóra múlva a kapitányság folyosóján összefutott Kányáival. — Főnök! A feleség ujjlenyomatai mellett találtunk valamit! Egy sokkal kisebb kéz nyomát. Egy egészen kicsit. A gyerekét! A százados bólintott, elment Kányái mellett, aztán néhány lépés után megállt, visszafordult. — Na, és? Mit akar ezzel mondani? Mit akar? A főtörzsőrmester felhúzta a vállát de nem szólt. Végül i» nem az ő felelőssége.
