Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
1983. június 18. Egy visszahívás tanulságai vasszerkezeti műhely szakszervezeti főbizalmiját — mielőtt még a mandátuma lejárt volna — a munkások visszahívták. Helyére az egyik szocialista brigád vezetőjét állitották. Mindkettőjüket jól ismerem, némi meglepetéssel hallottam hát a hírt. S mert'e látszólag elszigetelt, ezért nem túlzottan nagy jelentőségű eseménynek vannak általánosabb érvényű tanulságai, úgy vélem, érdemes néhány gondolatot ide jegyezni erről. A téma kiindulópontja: az előző főbizalmi amolyan mindenesféle a műhelyben. Jó öt esztendeje került ide a technikumi érettségi után. Az itt honos szakmákat — lakatosok, hegesztők, betanított és segédmunkások dolgoznak együtt — közelebbről nem ismerte, a műszaki rajzokhoz viszont értett, és jó szervezési képességeket is feltételeztek róla. Figyelmessége, a munkásokhoz fűződő barátsága révén hamar befogadták, aligha volt meglepő tehát, hogy őt választották főbizalmivá. Jó ideig nem is volt semmi baj, pontosan megjelent az értekezleteken, vezette a jegyzőkönyveket, mi több, az ő munkaverseny- és egyéb kimutatásait példaként mutogatták, emlegették vállalatszerte. Mi történt hát? Ha egyetlen mondattal kellene válaszolni erre, azt felelhetjük: gyengesége, határozatlansága tűnt elő. A munkahelyi értekezleteken a dolgozók nyíltan szóvá tették a sűrűsödő gondokat, hibákat. Elmondták: kevés az anyag, nem folyamatos a termelés, gyakori az állásidő, ezért csökkennek a keresetek is. A fegyelmezetlenebbek kezdtek visszaélni a munkaerőhiánnyal; ha rendezettebb, pontosabb munkát követeltek tőlük, egyszeriben odavágták: megyünk máshová, ezt a pénzt bárhol megkaphatjuk. Mit tehet ilyenkor a bizalmi? Ügy tűnt, nem sokat. A szervezetlenséget, az anyagellátási hibákat ugyan szóvá tette az üzem és a vállalat vezetőinek, kapott is ígéreteket, ezeket rendre-sorra továbbította a munkásoknak, aztán — maradt minden a régiben. A fegyelmezetleneket is próbálta meggyőzni: tartsanak ki, ne hagyják cserben munkahelyüket. Mindez, persze, édeskeveset segített a szervezetlenségen, fluktuáción. Ami az új bizalmit illeti, lakatosból lett az egyik legjobban dolgozó szocialista brigád vezetője. Első látásra úgy tűnhet, aligha képzelhetünk el nála gorombább brigádvezetőt; a legkisebb hiba, fegyelmezetlenség elég ahhoz, hogy ingerültté váljék, amikor bizony nem válogatja a szavakat. De az is igaz, hogy mindig vállalja a szakmailag legbonyolultabb munkát, s ha kell, kétszer akkora teljesítményre képes, mint bárki a beosztottjai közül. A munkások pedig ezt tartják róla: igaz, szid bennünket, néha goromba is, de a brigádjában lehet a legjobban keresni, itt mindig folyamatos a munka. Az ok kézenfekvő: még a vállalat vezetője is tart tőle. hiszen szavajárása, sőt életelve: ha mi tisztességgel dolgozunk, legalább ennyi elvárható a ,.magasabb szintű” vezetőktől is. Az első jel után eltanácsolja a brigádból a fegyelmet sértőket, s kiharcolta, hogy az így megtakarított bér jó részét azok kapják, akik helyettük is dolgoznak. A rend és az érdekeltség csakhamar fegyelmet teremtett. Tanulságos volt maga a választás is, mert a brigádtagok jócskán bírálták a brigádvezető hibáit, szemébe mondva, hogy aki társadalmi tisztséget vállal, az nem beszélhet akárhogy, annak kötelessége a személyes jó viszony a műhely dolgozóival. Ám mégis rá szavaztak. Ez hát a történet, s tal4n arról is érdemes szólni, miért jegyeztem ide mindezt. Nos, napjainkban — különösen a Központi Bizottság legutóbbi határozata ismeretében — sok szó esik az üzemi demokráciáról. A XII. kongresszus dokumentumaiban olvashatjuk: „Az üzemi demokrácia a szocialista demokrácia alapvető része, amely lehetőséget ad a vállalati gazdálkodásban, a helyi és közügyekbe való beleszólásra; növeli a dolgozók felelősségtudatát, fokozza aktivitásukat. Az üzemi demokrácia jelenlegi működése és hatékonysága nem felel meg a követelményeknek, ezért mind tartalmában, mind módszerében tovább kell fejleszteni.” Mindez pedig úgy kapcsolódik példánkhoz, hogy — az üzemi demokráciáról szólva — sokan kizárólag jogként értelmezik ezt a fogalmat. Mintha a jogok gyakorlásának, az üzemi demokrácia fejlesztésének nem lenne semmi köze a fegyelmezettebb, jobb munkához. Ilyen módon a demokrácia egyfajta, mondjuk így: szóbeliséggé szűkül, csupán az őszinte szónak, a hibák nyílt közlésének lehetőségére korlátozódik. Demokrácia ez is, de'nemcsak ez. A Központi Bizottság határozatát olvasna nyilvánvaló, hogy a következő években csak akitor őrizhetjük meg kivívott életszínvonalunkat, csak ügy építhetjük erednlényesen a szocialista társadalma*, ha jobban dolgozunk, ha tehát következetesen végrehajtjuk a munkafegyelem javítására, a termékek színvonalának és termelékenységének növelésére, az ipar szerkezeti átalakítására, a hatékonyságra iránytűé terveket, határozatokat. Természetesen ennek része, feltétele a demokratizmus is, hiszen aligha nélkülözhető például a tervek, a feladatok nyílt vitája. Csakhogy: qjit ér ez a vita, ha nem követi a végrehajtás, a felelősebb munka? Ezért is mellőzhetetlen része az üzemi demokráciának ama másik oldal; az tehát, hogy nem -élég közösen jó határozatokat hozni, de a végrehajtásért vállalt felelősség is közös. Aki az üzemi demokráciát csak jognak tekinti, az lényegében visszaél ezzel a joggal. Azért is kell egyértelművé tenni ezt, mert a technológiai fegyelem, a pontos munka nem lehet vita és szavazás tárgya. Modern termelőszervezetben alapelv ez, s megszegőinek — bármily bölcsen beszéljenek a demokráciáról, a jogról — nincs valóságfedezetük. demokrácia — beleértve természetesen az üzemi demokráciát is — csak társadalmi fegyelemmel párosulva funkcionálhat eredményesen. A vélemények kifejtésére alkalmas fórumok megszervezése, a bírálatok, javaslatok számontartása, a jó kezdeményezések megvalósítása szükségképpen követel szervezett munkát. Más szóval, ahol eltűrik a lazaságokat, ahol félnek fellépni a fegyelmezetlenekkel szemben, ott szervezhetnek bármily ülést, tanácskozást, fabatkát sem érnek a szónoklatok. A szocialista demokrácia (eltérően polgári előzményeitől) nem titkolja, hogy célt szolgál: a közösség, a többség érdekeit. Ezt pedig csak akkor teljesítheti, ha jogot és kötelességet szocialista Szintézisben egyesít. FÖLDESI JÓZSEF NÉPÚJSÁG 5 o tői alakítói r • • > Idősebb szekszárdiak emlékeznek arra az időszakra, amikor egy-egy nagyobb esőzés után a városközpont úszott az iszapban. A hegyről lezúdult víz vitte magával a termőföldet is. A természetet át kellett alakítani. Ezt a munkát megyénkben a Szekszárd—paksi Vízitársulat végzi. Elkészült az egyik legnagyobb munkájuk, a szekszárdi dombok vízrendezése. Számtalan helyen dolgoznak, dolgoztak a megyében. A szőlőtelepítések helyét ez a kollektíva rendezte úgy, hogy később nem okoz gondot a terület hasznosítása, megművelése. Gondoskodnak taggazdaságaik megrendelésére az árkok, vízlefolyók karbantartásáról. Napjainkban új „szakmát” is tanulnak, az alagcsö- vezést. A tervek szerint a Sárköz vízrendezéséhez lesz szükség erre a munkára. Fotó; GOTTVALD KÁROLY A társulás jelképe is lehetne... Szőlő teraszok készülnek a bátai határban Máthé József brigádja Üt az új lakótelephez Decsen Lengyel Sándor és Molnár János gépszerelők Daradics Antal ács Szintek Alkatrészraktár
