Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-10 / 109. szám
e Képújság 1983. május 10. Kosárlabda NBII Dombóvári VMSE-Füzfő 78-71 (40-36). Dombóvár, 300 néző. V.: Bacsfay. Dombóvár: Haraszti (4), Ács (27), MesZler (7), Báliad (4), Tamási (21). Csere: Tóth (2), Tölgyesi (6), Gálosi (7), Ruzicska (-). Edző: Erdőst Lajos. Nagy iramot diktált a vendégcsapat, ez az eredményben is tükröződött. Csak a második félidő elején „rázta meg magát” a DVMSE, ekkor már 18 pontra növelte előnyét. A találkozó végére aztán ismét visz- szaestek a dombóváriak, s ezt a lelkesen játszó Fűzfő kihasználta. Jók: Tamási, Ács, Tölgyesi. Ökölvívás Paksi sikerek Dunántúl időfutam-bajnokság „ászok” nélkül is győzelmek „Nagyüzem” a 63-as úton a KÖFÉM Kupán A napokban megkezdődött Várnában az Ökölvívó Európa- bajnokság, a'hol a legjobbak képviselik a magyar színeket. Ám a> honi ököl vívóölé tben a rangos esemény ellenére sincs uborkaszezon, az élmezőnyhöz tartozó versenyzők - akik nem utazhattok Várnába — Székes- fehérváron, a KÖFÉM sportcsarnokban randevúzta'k, a házigazda Székesfehérvári KÖFÉM NB II -es csapatversenyén mérték össze tudásúkat. A többnapos küzdelem sorozatot nemzetközivé avatta1 a jugosz'lávok és a csehszlovákok jelenléte. Természetesen ott voltak megyénk reprezentánsai, a Paksi SE bunyósai i's. Dunajecz Ferenc vezető edző öt versenyzőt (Árvái, Nyíri, Magyar, Virág, Szőke) vitt magával, akik ezúttal is derekasan helytálltak; három aranyéremmel, vafamint két ezüsttel a tarsolyukban tértek haza. Papfrsúlyban Árvái igazolta jó hírnevét. Az elődöntőben legyőzte nagy riválisát, Rózsát, a kötni Európa-bajnokság bronzérmesét. A döntőben a salgótarjáni Révait, az1 idei magyar bajnokot késztette megadásra. Bcinmatsűlybao Nyíri az elődöntőben pontozással legyőzte Lipódit, a fináléban pedig a csepeli Péterrel találkozott és pontozással győzött. Ezzel a győzelemmel a két alsó súlycsoportban megrendezett döntő után mór két aranyérmet tudhattak magúkénak a paksiak. 'Hornra tsúlyban Magyarnak három mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy nyakába akaszthassák az aranyérmet. Bemelegítésként a kecskeméti Farkast puhította meg, utána a házigazda Vargát búcsúztatta. Az elődöntőben pedig a kubai származású csehszlovák Monellel találkozott. Magyar István a keménységért most sem ment a szomszédba, háromszor „leütötte” a néger fiút. A fináléban hazai vetélytársa, az oroszlányi Bara nem állt ki ellene, így mérkőzés nélkül győzött. Középsúlyban Virág a kis- döntőbe jutásért a jugoszláv lljeczkit verte meg, de a végső győzelemért vívott találkozón pontozásos vereséget szenvedett Rimóczitól1. Ezúttal szupernehézsúlyban is képviselte a paksi színeket öklöző. Szőke Tibor még Bódison túljutott d'e a döntőiben a súlycsoport egyik legnagyobb egyéniségével, a tatabányai Somo- dival mérkőzött. Somodi most is igazolta hírnevét és biztosan győzött. Az összesített pontversenyben is sikerült felkapaszkodniuk a dobogóra' a Tolna megyei versenyzőknek. Az U. Dózsa ési a vidéki ökölvívást reprezentáló Tatabányal Bányász mögött a harmadik helyet szerezték meg a csapatversenyben.-bIgazán nem panaszkodhatnak Szekszárd kerékpárszur- kolói, hiszen röpke két hónap leforgása alatt háromszor, három különböző versenyszámban is összemérték erejüket a megyeszékhelyen, illetve annak térségében Dunántúl legjobb „porfelhőlovagjai". Tíz egyesület közel kétszáz versenyzőjének mozgolódása, szokásos verseny előtti ténykedése zsibvásárra emlékeztető hangulatot árasztott. Ám a versenybíróság mit sem törődött a hangosko- dákkal, minduntalan türelmetlenül érdeklődőkkel - nagy precizitással dolgozott.- Egy időfutam-verseny előtt még jobban oda kell figyelni mindenre. A pontatlanság, valamint a felületesség a verseny közbeni problémák előidézője lehet, és akkor a nagy forgatagban már nincs lehetőség korrigálásra. Itt egyenként indítunk, jóval több a küzdelmet megelőző teendő, és a beérkezések után is a szokásosnál jóval több a dolgunk, mint a mezőnyversenyek esetén — mondta Schneider Konrád, aki ezúttal oroszlánrészt vállalt a versenybírói teendők ellátásában. Annál is inkább tehette, mert élversenyzői - Halász László, Halász Zoltán, valamint Sajó Péter - a magyar válogatottal elutaztak a nemzetközi békeversenyre. Jávoréknak pedig a különböző utánpótlás korcsoportokban nem volt szüksége különösebb taktikai utasításokra - mindössze esélyességüket kellett érvényre juttatni. Haló- szék távolléte miatt a szom- szédvárból, Pécsről érkezett PMSC-s kerekesek még optimistábbak lettek. A felnőtt- és a junior-korcsoportban elsőszámú esélyesként léptek elő. De az időfutam-versenyeket - a mezőnyversenyekkel ellentétben — ők sem szeretik különösképpen. Ez egészen más világ. A robbanékony, a taktikázó, a hajrá- specialista emberek ebbéli képessége itt nem jelent semmit. Ehhez, a kifejezetten „güriző” számhoz a kitűnő erőnlét mellett más adottságok is kellenek. Mindenekelőtt jó ritmusérzék, ésszerű energiagazdálkodós. A szekszárdi „nagyágyúk” közül köztudott, hogy Halász Zoltán nem kedveli ezt az önmagával és elsősorban a stopperórával szembeni küzdelmet. Apropó, Szekszárdi Spartacus! Ezúttal — mint már említettük - foghíjason állták rajthoz a szekszárdi kerekesek. A színes forgatagban megpillantottuk a tamási versenyzők TALUX feliratú kocsiját is. A bringások még a jármű mellett az utolsó simításokat végezték a szingókon, Gádor István vezető edző pedig már a rajthely környékén serénylkedett. Az ilyenkor szokásos sztereotip kérdést - milyen reményekkel indulnak? — most is feltettük. 'Kíváncsi vagyok arra, hogy az országban már a legjobbak közt emlegetett gyermekkorcso- portú versenyzői mire lesznek képesek ebben az erős mezőnyben. De nem akármilyen feladata lesz országos bajnokunknak, pá'lyocsúostartánlkinak, Egyedi Zoltánnak sem. Nálánál jóval jobb edzettségi állapotban lévő és idősebb serdülőkkel veszi fel a küzdelmet. Kétpercenként szélvészgyorsán vágtattak el a rajthelyről a Jávor Péter magabiztosan győzött a serdülő korosztályban versenyzők. A felnőttek és a juniorok negyven, az ifjúságiak és a serdülők húsz kilométeres távot teljesítették. A gyermek tízkilométeres, az úttörők pedig az időfutamverseny helyett me- zőnyversenyben mérték össze tudásúkat. A Dunántúl két legjelentősebb szakosztályának - a szekszárdiaknak és a pécsieknek - egyaránt jó felkészülést jelentett - a hűvös idő ellenére - ez a küzdelem. A felnőtteknél mint az várható volt, a pécsiek vitték a prímet, míg a többi korosztályban Schneider Konrád „legényei” taroltak. Megyénk másik szakosztályának, a Tamási Spartacusnok is sikerült néhány dobogós helyezést elcsípni. A Dunántúl időfutam-bajnokság végeredménye. Gyermekek: 1. Schmuser (Mosoni Vasas), 2. Mayer (Tamási), 3. Tímár (Pécsi Sl). Úttörők: 1. Jaszanovics (Szekszárd), 2. Veres (Videoton), 3. Reibling T. (Szekszárd). Serdülők: 1. Jávor (Szekszárd), 2. Ferk (PMSC) és Máté (Videoton). 3. Egyedi (Tamási). Ifjúságiak: 1. Reibling P. (Szekszárd), 2. Nagy (Mosoni Vasas), 3. Kovácsi (PMSC). Juniorok: 1. Kövecses (MÁV DAC), 2. Szabó (PMSC), 3. Nagy (Kiskunfélegyháza). Felnőttek: 1. Vámos (PMSC), 2. Lóki (PMSC), 3. Juhász (MÁV DAC). Rajtolnak a tehetségkutató-verseny apróságai (Fotó: Bencze István) Területi labdarúgó-bajnokság A Dombóvár tavaszi első győzelme A területi labdarúgó-bajnokság Vráva-csoportjában a 25. forduló is Ihozott egy megyei rangadót. A tavasszal még nyeretlen' Dombóvári VMSE a Bonyhádi MSC együttesét fogadta és kemény összecsapásokkal tarkított találkozón, a 91. percben lőtt góllal sikerült otthon tartani mindkét pontot. Megszakadt tehát a dombóváriak sikertelenségi sorozata, ezzel a két ponttal befogták a Mázaszászvári Bányászt, de változatlanul a kieső helyen állnak a bajnoki táblázaton. A Kisdorogi MEDOSZ gárdája az idény legjobb játékával rukkolt ki a listavezető Kaposvári Rákóczi otthonában. Hatvan percen keresztül fölényben játszottak a dorogiak, biztos pontszerzőnek tűntek, de a hajrát a Rákóczi bírta jobban. Dobogós regényeiről most már végleg lemondhat a 26 pontos Kisdorog, a középmezőnyben elfoglalt pozíciója megtartásához is eredményes hajrára van szüksége. A Paksi SE pályavárasztóként Nagyatád tizenegyét fogadta. A minden csapatrészében jobb ellenfél 2-0-ra győzött, s ezzel könnyen lehet, hogy az utolsó reménye is elszállt a Duna-par- tiaknak a bentmaradást illetően. A hátralévő öt fordulóban óriási javulásra lenne szükség ahhoz, \hogy meghosszabbítsák harmadik vonalbeli tagságukat. Nagyatád-Paksi SE 2-0 (1-0). Pülkts, 900 néző. V: Sólyom. Nagyatád: Szabó - Miklós, Simonét z1, Hoffmann, Savanyó - Kiss, Borsfái, Mohó ősi — Pintér, Fendrik, Takács (Czár, Vidák). Edző: Fűlsz János. Paks: Németh — Somodi, Vörös, Blatt, iF'üfőp - Ébert (Só'tihy), Bencslk, Szabó — Bakó (Laimíbert), Pörgő1, Sandi. Edző: Bagó Béla. Az első negyedórában előbb Fendrik, majd Mohácsi fejesét védte braivúnrallí Németh. A 18. percben Bencéik az ötösről csúnyán a léc fölé lőtt. A 21. percben 'Pintér elhúzott a jobb szélen, 'beadását Kiss nyolc méterről a léc alá fejelte. 1-0. Szünet után a paksiak mindent egy- láipra' tettek fel, de a vendégek védelme jói állta a rohamokat. A 72. percben FendHik szabadrúgása a felső léoen csattant. A 83. percben Somodi fejesét Borsfái a gólvonalról' fejélte ki a mezőnybe. A 91. percben Pintér beadását Vidák kapura lőtte, a labda megcsúszott Fü- löp fején és az elmozduló Németh mellett a kapuba hullott, öngól. 2-0. A minden csapat részében jobb vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott az idegesen játszó paksiak ellen. Jók: iKi'ss, Pintér, Mohácsi, Takács, illetve Blatt, Németh. Dombóvári VMSE—Bonyhádi MSC 1-0 (0-0). Dombóvár, 500 néző. V: Mii séta. Dombóvár: Horváth — Lakos, Bazsonyi, Havasi, Kurdi — Márton, Iván, Pruck (Táth-'Bagi) — Bánói, Porcsa< (Gyáinó), Landek. Edző: Fenyvesi József. iBonylhád: Macska' — Lángi, Kovács, Horváth, Nagy - Sebestyén, Sterez, Palkó - Píetififer, György, Bulla. Edző: Fertőszögi Béla. A 4. percben Borai abszolút gólhelyzetben a kiimozdúló Mucska méllett az ötösről' kapu mellé lőtt. öt perccel később Porcsa került kecsegtető helyzetbe, de o védőből lett csatár közelről hibázott. A 34. percben Bulla nagy erejű lövését bravúrral bántotta' Horváth. Az 51. percben Márton 18 méteres jobb alsó sarókra tartó szabadrúgását MucSk'a jó érzékkel védte. A 91. perdben Márton legarftott szabadrúgását Landek 17 méterről a báli atl'só sarokból lőtte. 1-0. Kemény összecsa'pá'sókkal tarkított, jó iramú találkozón' a dombóvá riak többet támadtak és végeredményben megérdemelten szerezték meg tavaszi első győzelmüket. Jók: Bazsonyi, Kurdi, Márton, Bainai, illetve Lángi, Sebestyén, Bulla, Mucska. Kaposvári Rákóczi—Kisdorogi MEDOSZ 2-0 (0-0). Kaposvár, 2200 néző. V: Kövesi. Kaposvár: Horváth — Pető, Pandúr, Hámori,, Csorba — Kakas, Wal- ter (Wéber), Bódis - Gilics (Gyurics), Nagy, Hosszú. Megbízott edző: Zag József. Kisdo- rog: Kiss I. - Berning, Kiéin, Fábián, Nagy (Dobos) — Odor, Horváth, Kiss II., Pap, Hos- nyánszki (Spiél), Meksz. Edző: Losonczi István. A 3. percben Fábián 8 méteres fejesét Horváth bravúrral védte. A 9. percben Pap betört a 16-osan belülre, jó helyzetben buktatták, de a bírói síp néma1 mütadt. A 20. percben Pap—Odor össz- játék után ismét a kaposvári kapus hárított bravúrosan. A 68. percben Wéber kapott jó átadást, 10 méterről a rövid sarokba lőtte a labdát. 1-0. A gól megtörte a kisdorogiak lendületét és a Rákóczi újabb találtatta1! bebiztosította a győzelmét. Gsorbo szabadrúgását Nagy a kifutó Kiss I. fölőtt a bal alsó savóikba' fejelte. 2-0. A 85. percben Odor beadásánál' Horváth Spiel elé ütötte a labdát, a- csatár 16 méteres lövését Hámori a gólvonalról vágta a mezőnybe. 'Egy órán keresztül egyértelmű fölényben játszott a Kisdorog. Tavaszi legjobb teljesítményét nyújtva pontszerzőnek tűnt, de a' hajrában visszaesett. Jók: Horváth, Hámori, Wéber, illetve Pap, Klein, Nagy. Dombóvári támadást hárít a Bonyhádi MSC védelme Kínai sportküldöttség érkezett Budapestre Buda Istvánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének meghívására május 9-én Budapestre érkezett a kínai olimpiai bizottság küldöttsége. Huang Csüng, a kínai olimpiai bizottság alelnökének vezetésével. A kínai sportvezetők tárgyalásokat folytatnak a magyar sportvezetőkkel, s látogatásokat tesznek egyes sportintézményekben.