Tolna Megyei Népújság, 1983. május (33. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
© Képújság 1983. május 1. 1 íimnm 11 lij nrn hys Balázsovics Sándorné darussal — Nem beszéltem én még újságban, nem tárgyaltam én még újságírókkal, minek ez? Szükségem van nekem erre? Én munkásasszony vagyok. 1970- ben ültem először darura, és azóta kisebb megszakítással benne ülök a fülkében, ott fent a csarnok legfelső pontján, s alattam folyik az élet, dolgoznak az emberek... Dolgoznak, nékem az a dolgom, hogy kiszolgáljam őket.- Nem gondolják magáról, hogy könnyű ott lenn, csak ül, karokat huzgál, pedálokat rugdal, s még rádiót is hallgathatna, tehát könnyű a dolga,..- Próbálják meg. Aki még nem ült darufülkében, az hihet amit akar, de ha egy órát is eltölt benne, más lesz a véleménye. I- Úgy tudom, maga a dombóvári Lápg-gépgyár indulásától darus. — Még régebb óta. Hiszen kéthónapig - az itteni'indulás előtt — Pesten az anyagyárban voltunk tanulni. Négyen voltunk tanulni, de már csak hárman vagyunk, Fándli Jánosné, Erdei Gézáné, meg én. Különben tizenöt darus dolgozik a gyárunkban. | - És ki a csoportvezető? — Én. Már nem is tudom mióta. Tudja, amikor az ősszel, inkább a tél elején megbetegedtem, három hónapig voltam távol, s nem tettek helyettem csoportvezetőnek senkit, bár harcolnom kellett, hogy felengedjenek a darura. Mert tudja, az a helyzet, hogy minden darusnak a lába készül ki legelőször, mert ez a szegény láb van a legjobban sanyargatva. Gondolja el, ülök a bádogfülkében, nem mozdulhatok, csak a munkára figyelek egész nap. Nyolc óra a munkaidő. I- És nem tudja a lábát kinyújtani. — Nem. Csak rúgom a pedált, de az tíz centi, amikor fékez az ember. Van ugyan negyed óra reggeliidőnk, amikor alattunk az emberek megállnak a munkával, s reggeliznék. Mi darusok, — mindannyian asszonyok vagyunk — pedig lemászunk a függőleges létrán és elmegyünk meginni a kávét, vagy üdítőt, elintézzük szükségünket, és vissza a daruba. Még reggel fölvisszük az ételt a szatyorban. És ott eszünk, csipegetünk, ha van időnk, különben jó lenne üzemi torna, vagy ilyesmi. I- A kényelmetlenséget ott fönt a fülkében nem lehetne enyhíteni?- Lehet. Most csináltak az ipari tanulók, a mi véleményünk alapján olyan ülést, amely forgatható a munka, az emelés irányába, tehát nem derékból kell forgolódni, hanem székkel. Ez már.jobb, mint az eredeti ülés. A rossz levegő? Nézze, álul hegesztenek, fölülről süt a nap, égeti a tetőt, a fülkében szorult a levegő, ha kinyitom az ajtót, még rosz- szabb, ha kinézek a csarnokajtón, amikor éppen kinyitják, mert visznek ki valamilyen gépet, vagy úgy dolgozom a daruval, hogy az ablakon kilátok és rámvillant a napfény, és látom kint a zöld mezőt, az nagyon rossz. Különben én azt mondom magának, hogy nagyon szeretek daruzni. Nagyon szeretem,ezt a munkát. Ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Nagyon szeretem a darus mesterséget. Nem is tudnám itt hagyni. Mondtam az előbb, hogy beteg voltam. Trombózis volt a lábam, minden darusnak ez a betegsége, tizenötünk közül legalább tíznek ez a betegsége. • I- Csak női darusok vannak a gyárban? — Csak. Volt tavaly három férfi. A férfiak nem megbízhatóak. Nem tudnak végigülni egy műszakot.- Hogyan lett darus? — Hogyan? Ajánlották. Jól jártam. Kitanultam a mesterséget, és kész. Ennyi. Dolgozom. Dolgozom. Ennyi. Tudja, ez olyan mint a gépkocsi vezetése. Itt is vigyázni kell az emberekre. S nem nehezebb mint a személykocsi vezetése. Csak figyelni kell. Nagyon kell figyelni. Amikor van egy ötperces kombinált, nagy emelés, az felér hatórás nehéz fizikai munkával. Akkor az a legnagyobb öröm, ha a -fiúk lentről intenek. Jól van - adják a jelet, köszönik. Tudja, ez <a piciny elismerés, ez a kis ujj- mozdítás vagy fejbólintás nagyon feldobja az embert. Együtt élek a lenti brigádokkal. I- Saját kötözővel dolgozik? — Nézze, voltak a darusoknak saját kötözőik. De a kevés pénz miatt olyan embereket kaptunk, akiktől féltünk. Mi nagyon nehéz darabokat, lemezeket, kazánalkatrészeket emelünk. Nagy a felelősségünk. Ha rosszul kötik az anyagot, leeshet. Jaj csak baleset ne legyen! Tudja, hogy darusok miatt a gyár fennállása óta még nem volt baleset? Ugye, nem tudja. Hát ilyenek vagyunk. I- Milyen darukkal dolgoznak?- Híddarukkal, macskadarunak is mondják ezeket. Van öttonnás, nyolcas, meg olyan erős, amelyik tíz tonnát, meg húszat is tud emelni. Kint, a gyárudvaron vannak bakdaruk, meg autódaruk. Mi, ebben a nehéz vasas szakmában nem tudunk daru nélkül élni. Mondok magának valamit... Tudja, hogy Pesten kevés a munkás. Nincs darus, lakatos. Szóval, az anyagyárba alkalmanként felvezényelnek bennünket. Én például tavaly egy hétig dolgoztam ott, nagyon sürgős munka volt. Hívtak három lakatost, s engem küldtek hozzájuk - velük daruzni. Szóval vittek magukkal. Jó helyen laktunk, mindannyian IBUSZ-lakásban. Végeztünk, hazajöttünk. De még legalább öt ilyen csapat volt a télen Pesten, amikor szorított bennünket az évvége. Szóval így vagyunk. I- És hogyan teljesítették a múlt évi'tervet? — Hát, ezt jobb volna a gyárvezetőnktől, a Bilek elvtárstól megkérdezni. Én annyit tudok, hogy jól. Annyit is tudok, hogy most az első negyedévben vannak gondjaink, de minden év így kezdődik. Aztán a negyedik hónapban már összerázódunk. I- Elismerik a darusok munkáját? Kitüntetésre gondolok. — El. Én 1972-ben kaptam kiváló dolgozó kitüntetést. De tudja, kevés [ehetőség van kitüntetések adására, s nagyon meg kell nézni, hogy kinek adjuk.- Adják, adjuk, Így. mondta? — Adjuk, így mondom, termelési gyűlésen mondjuk meg, hogy a műhelyben ki kapjon, melyik brigád hogyan dolgozott. A mi munkánk legfontosabb mércéje a darukihasználás. Ha ez jó, akkor tíz százalék prémiumot is kaphatunk. De a darukihasználás sok mindentől függ, a termékféleségtől, a gyakori emelés szükségétől, a munka szervezésétől, mindentől. Tavaly úgy átlag öt százalékot kaptam. Nem sok. De nekem elég. Lehetne több is, el tudnám költeni, volna mire.- A családja?- Férjem épp most kapott oklevelet, törzsgárdatag a Volánnál, huszonöt éve ott dolgozik. Én később kezdtem dolgozni, mert a kislányom beteges volt, s nem tudtam otthagyni. Újdombóváron, a Fő utca 114-ben lakunk, családi házban. A fiam 22 éves, pincér a Vörös Csillagban. Autószerelőnek tanult, de kiderült, hogy allergiás az olajra. Ezért ment pincérnek. Szorgalmas gyerek. A leányom tizenhat éves. A Pátriában dolgozik, ott tanul, betűszedő lesz belőle, most utolsóéves ipari tanuló. Otthon édesanyám van, őt tartjuk el.- A betegségtől fél?- Minden darus ettől fél. Most, amikor erre a kis beszélgetésre leváltottak a daruról, azt mondta a Horváth Géze, - művezető — járjak egyet. Százötven-kétszáz méter amíg ideérek. Nem sok. De a lábaim másként mozognak, mást dolgoznak, mint ott fönt a fülkében. Nekünk egy ilyen séta fölér egy üzemi tornával, amiről néha hall az ember. Nem mondom, hogy minden órában kellene mozogni, de valamivel többet tornáztatni a lábat, vagy olyan darut szerkeszteni, ahol nem megy tönkre az emberek lába. Elektronikára, gombokra, meg ilyesmire gondolok, mert tudom, hogy vannak már ilyen sokat tudó, embert kímélő daruk. De azok iszonyú drágák.- Amikor a fülkében van, s alatta villódzanak az ívfények, sokszor nyolc, tiz helyen is hegesztenek, nem zavarja ez a munkát? — ZaVav. De az ember megszokja. Tudom, hol he gesztének, ibai vilsrem a vasat valahova, nem nézek a fénybe. Ha véletlenül oda is pillant az ember, azt valahogy el lehet viselni. Én úgy vagyok vele, hogy ennyi idő után tudom, a nap melyik órájának, melyik percében, hol hegesztenek. És vonalok sré- pen fölöttük, a súly emelésére, az alsó irányítóra figyellek. így ■ ha őt nézem, akikor nem kerül a szemembe erős fény. Mert olyannyira együtt dolgozunk a brigádokkal, hogy nem mondhatunk egymásról rosszat. Az én munkám része az ő teljesítményüknek, az övéké az enyémnek. Az egész gyárnak együtt Ikell dolgoz™ az ilyen vasas szakmában. S mi,. mondhatom, elég jól együtt vagyunk. — A brigád is? — Tizenöten vagyunk darusok, én vagyok a csoportvezető. Mit mondjak? Asszonyokkal dolgozni nehezebb. Szívesebben dolgoznék ötven férfival, miiiní tizenöt asszonnyal, de én nagyon szeretem kolleganőimet, úgy érzem, ők is engem. Amikor fönn vagyunk a doru- fülkében, nem beszélgetünk egymással. Ha vége a műszaknak, egy-két mondat a itrécse- lés, pletykára nincs idő, megy a busz, aih'hoz kell sietni. Ha rendezvény van, az természetes, hogy azon ott vagyunk. Két műszakban dolgozunk, néha' túlórázni is illik, szóval egy ilyen nagy csoportot, amelynek minden tagja önállóan nagy felelősséggel dolgozik, nehéz ösz- szetairtami. De a sok éves tapasztalat átsegít bennünket azon, hogy az újakkal foglalkozzunk, bevezessük őket a szokmába, a gyárban pedig olyan emberré neveljük, hogy igazi vasas szíve legyen.- A magáé az? — Erős szívem van1, de mint mindén nő, hamar elérzékenyü- lök. Igazságom mellett kitartok.- Mennyi a fizetése? — Vártam már ezt a kérdést, ilyent mindig, megkérdeznek a riportalanyoktól, hallom a rádióból, olvasom az újságokból, meg a tévében is ezek a fontos, első kérdések, jó, hogy maga utolsónak hagyta. | - Nem utolsónak. — Szóval, huszonhárom-,ki- lencven az órabérem. Fokozatosan emelkedett, tehát ahogy az ember megismeri a 'munkát, ahogyan látják vezetői, hogy érti, szereti a mesterségét, együtt él a gyárral, akkor rendesen fizetnek. Másokat is így kísérnek figyelemmel. A mi gyárunkban az a szokás, hogy vasassá akarunk mindenkit nevelni. E- ön tehát vasas asszony. Darus lett. . . — Az. Büszke vagyok rá. I- Május elseje közeleg. Felvonulnak?- Igen, a mi családunkban ez a szokás. Amikor sok évvel1 ezelőtt, mint mondtam, nem tudtam dolgozni, akkor is a férjemmel mentem, és felvonultam. Nekünk ott a helyünk. Most nagyon fáj a lábam, ez az időváltozás mindig megkínoz, de azért ott leszek a felvonuláson, majd csak jól elfáradok, megpihenünk a ligetben, az urammal iszunk egy üveg sört, egy virslit elfogyasztunk, • és szépen hazaiba Hágunk. Csak az idő légyen jó. I- Köszönöm, hogy időt szakított erre a beszélgetései íe' PÁLKOVÁCS JENŐ Májusok A május elsejei népünnepélyeken nem hiányoznak a májusfák, amelyeket Magyarországon már a XVI. században is biztosan ismertek. A felvonulások után majálisokon pihenünk meg — e közös kirándulások ugyancsak régóta szokásban voltak. A nép kezdte, de már a XVIII. század végétől főúri körökben is elterjedt a májusi kirándulás. József nádor például már hagyományt folytatott, amikor 1795-től nádorrá választásától minden évben nagy mulatságot rendezett_má- jus örömére. Május elsejéink azonban mégsem ezekből a szokásokból származtatandók. A Népszava, amely akkor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elődjének, a Magyarországi Általános Munkáspártnak hivatalos közlönyeként jelent meg, a II. Internacionálé Párizsban 1889. júliusában megnyílt kongreszszusának határozatairól beszámolva jelentette: „A magyaror- szágLmunkások legszélesebb köreiben mozgalom bontakozik ki, amely a párizsi nemzetközi mozgalom határozataihoz alkalmazkodva arra irányul, hogy 1890. május elseje nemzetközi munkás-ünnepnek tartassák. Ezen május elsejének az a célja, hogy a nyolcórai munkaidő behozatala érdekében az. összes munkások általános tüntetést rendezzenek. Felhívjuk az olvasókat és az elvTarsakat, hogy gondolkozzanak, mi módon lehetne ehhez a nemzetközi kinyilatkozáshoz csatlakozni..." A nemzetközi kinyilatkoztatásra a II. Internacionálé kongresszusán a francia Raymond Lavigne tett javaslatot. „Egy meghatározott időpontban” szervezendő „nagy nemzetközi tüntetésről” szólt, hozzátéve, hogy mert „az Amerikai Munkásszövetség 1888. decemberében Saint-Louisban megtartott kongresszusán már elhatározta hogy hasonló tüntetést rendez, ezt a napot választottuk a nemzetközi munkásmegmozdulás számára”. A határozat meghatározott szociális követelések — mindenekelőtt a nyolcórás munkaidő bevezetésének — kivívására, egyszeri alkalomra rendezendő tüntetésről szólt. Nem került szóba a luccai munkások 1531. május elsején vérbe fojtott bérmozgalmának emléke, amiből pedig sokan mindmáig származtatják a nemzetközi proletariátus harci ünnepét. Viszont — bár nyílt utalás nem történt rá — a történelmi nevezetességű párizsi munkáskongresszuson a határozatot megszavazó küldöttek, köztük a magyar proletárok képviseletében Frankéi Leó, Inhrlinger Antal, nagyon jól ismerték annak a döntésnek a hátterét, amely az Amerikai Munkásszövetséget az 1890. május elsején megtartandó tüntetés meghirdetésére késztette. 1886. május elsején ugyanis az amerikai munkásság általános sztrájkkal és tüntetésekkel harcolt a nyolcórás munkanapért, s ezt a tüntetést a tőkések, az állami és magán- rendőrségük segítségével vérbe fojtották. A félmilliós Mil- waukeeben (Wisconsin állam) kilenc áldozatot követelt a rendőr-sortűz, Chicagóban négy munkás mártírja volt a tüntetésnek, ezenkívül a szervezők, résztvevők közül még négyet „bírói ítélet alapján” felakasztottak. A Népszava szűkszavú közleménye nagy visszhangot keltett az olvasók körében. Akkoriban még 12-14 órát robotolt az üzemek, a gyárak modern, de az ókoriaknál alig kedvezőbb helyzetben lévő „rabszolgája". A munkáslap decemberben már vezércikkben foglalkozott a következő esztendő május elsejei akciójának előkészítésével. A terv: délelőtt országszerte gyűlések, a nyolcórás munkanap kivívásáért, délután általános pihenő. A vezércikk írója már ekkor utalt arra, hogy a tavasz köszöntése a munkások joga is: „Május elseje úgyis a kikelet ünnepe, amiről sokat és oly szépet ünnepeltek — írta. — A nyárs- és kispolgárok ezrei 'bizonyára nem fogják rossz néven venni, ha a proletárok százezrei is megbámulják az ébredő természet csodáit”. Január 5-én egy munkáslevél jelent meg ugyanebben az újságban. K. A. — sajnos, csak a névjelét ismerjük, a nevét nem — elfogadta a pártvezetőségnek az 1890-es május elseje lefolyására tett javaslatait, mondván: „ünnepeljen együtt a munka embere a természettel. Egy nap '"legyen a munkásoké, akik egész évben görnyednek a munka súlya alatt". A levélíró, tovább- menve a párizsi határozatnál, azt javasolta: „Minden évben, minden városban és faluban ünnepeljék május elsejét”.' Remete László, aki pompás kötetben gyűjtötte össze május* elseje irodalmát és újságanyagát, meggyőzően bizonyítja: ez a. magyar munkás adott a világon először hangot annak a gondolatnak, hogy az év tavaszt jellemző hónapjának első napja visszatérő, minden esztendőben és mindenütt megünneplendő munkásnap legyen. Az ismeretlen munkás előre látta az 1890- es megmozdulások sikerét, amely a szociáldemokratákat szerte a világon arra .késztette, hogy 1891-ben is megismételjék az 1890-es nemzetközi akciónapot, a II. Internacioná- lét pedig árra, hogy brüsszeli kongresszusán (1891. augusztus 16—22.) határozatban rögzítse: május elseje valamennyi országban a munkások évenként megújuló egységes tüntetésének napja. * Az első magyar május elsejék — akárcsak a későbbi, mindenekelőtt a Horthy-fasizmus időszakában megtartott megmozdulások - mindennél bizonyítóbb erővel mutatják, hogy harci napra és nem a „kikelet köszöntésére” ébredtek a dolgozók ezeken az ünnepi reggeleken. H. J. (teljes nevét ugyancsak nem ismerjük) a Népszavában április 27-én megjelent - versének elején így ''ábrázolta a munkásság megnyilvánuló erejét: „Egy hang vonult át a vén Európán, / Amelyhez képest pásztórfuvo- la / Lehelnek kürtje: ég boltozatán / Dörgő sötét fellegek moraja / Csak ostorpattogás; az ágyúszó / Oly gyönge, minőt bodzapuska ád! / Te szóltál óriási munkásmillió, / Ki hitvány bérért tested áldozád, / Napestig ontva verejtékedet, / Hogy megszerezhesd - kolduskenyered!” A városligeti Aréna előtti téren 1890-ben tízezrek vettek részt a központi nagygyűlésen, s hasonlókat szerveztek országszerte. A következő év május elsejéjén már vér folyt: a városon és falun a hatósági tilalommal dacolva tartották meg a munkaszünetet a dolgozók. Orosházán a munkásegylet új zászlaját — még a polgári forradalom jelszavait: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség hímezték rá - a szolgabíró elkobozta, az egylet vezetőit tömlöcbe vetette. A zászlójukért és vezetőikért tüntető tömeget a csendőrség sortűzzel verte szét. Csaknem kétszázan sebesültek meg. Másnap pedig, Békéscsabán a csendőrség ugyancsak sortűzzel fogadta a főszolgabírói hivatal előtt összegyűlt földmunkásokat. Egy munkás életét vesztette, sokan megsebesültek. A gyulai, szőregi, csorvási, eleki, med- qyes-bodzási, nagykamarási tüntetéseket a kormány csak a katonaság bevetésével tudta elfojtani. A Népszava 1891. július 3-án megjelent számában található a Jankai névvel jegyzett, népdalszerű vers sokat- mondóan mutatja, milyen hatalmas elnyomógépezettel szemben harcolt a munkásság jogaiért: Orosháza, Békéscsaba, Battonya! / Kormányozzon már most zsandár, katona. / Inkább éhen haltál volna magyarom, / Nem tenné rád vaskezét a hatalom..." P. I.
