Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
1983. április 23. mEPÜJSÄG 7 Merre van Pari? Ha majd a házak ára elfogadható lesz... „Magad uram, ha szolgád (géped) nincs” Ion, s alig megyünk pár kilométert, amikor megpillantjuk a kiírást, az útjelzőt Póri felé. A jól karbantartott út mellett sudár jegenyefák kísérik az embert. Már ez hangulatossá teszi az utazást. Két kilométert megyünk, amikor megpillantjuk a falu szélét. Az első találkozás lényeges... A községi vizműtelepen dolgoznak a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói. A tavaszi nagytakarítást végzik. Meszelnek, kerítést festenek, megigazítanak mindent. Rend a lelke mindennek. S ez a hangulat kísér végig a községben. Az utca elején építkeznek. S ahol építkeznek, ott a jövő. Minden különösebb tanulmányozás nélkül máris megállapítható; Pári már fönnmarad, fejlődni fog... Glück Ferencék építkeznek. Fiatalok. Az asszony pék, jelenleg gyermekgondozási segélyen, a férj villanyszerelő. A falak már állnak, a férfiak meg az áthidalókat rakják a helyére. Vannak vagy nyolcán. A fiatalasszonnyal beszélgetünk, aki kinevet bennünket: A kérdés így szólt:- Miért nem Tamásiban építkeznek?- Mert innét Póriból előbb bejutok Tamási központjába, mint az ottani lakótelepről. Ismerkedünk a faluval. A Templom-hegyen állunk. Csodálatos kiskertek mellett. Az első, ami meglepő: Póriban nincs kordonos szőlő. A hagyományosnak nagyobb a cukorfoka, mondják, s kitartanak mellette. A dombra felkúszó szőlőskertek szépek. Milyenek lehetnek nyár közepén, vagy őszelőn, amikor fürtökkel teli várják a betakarítást? „Nincs egyetlenegy „parrag" sem. Ebben a faluban tisztelik a földet. A rendet. Ahogy lenézünk a völgybe, takaros porták közé ugyanezt tapasztaljuk. Nincs a falusi udvaroknál szokásos összevisszaság. Hogy hova teszi az elhasználódott szemetet, ócskavasat? Mert a falu szélén sem látni szeméttelepet. Pári. Kisközség a tamási járásban. Tamásiban, a központban kell elfordulni Dombóvár felé, a 61-es számú főútvonaA völgyben húzódik meg a falu Glückék lakása 120 négyzet- méter alapterületű lesz. A munkát, mint mondják, ingyenmunkások végzik. A kaláka számomra szebb szó, de ha itt így hívják, akkor fogadjuk el, a lényeg úgyis az: segítenek egymásnak az emberek. Egyébként szó van arról is, hogy a termelőszövetkezet házhelyeket alakít ki, és akkor meg „minek Tamásiba menni I”. A Templom-hegyről lefelé jövet egy csapat asszonyt látunk a tanácsház előtt. Kérdezzük az asszonyokat, milyen az élet Póriban. Nem mondanak semmi rosz- szat. Dolgos, szorgalmas emberek lakják a falut. Van minden, ami kell. Bolt, kultúrház, mozi. Egy presszó elkelne... De ez nem is lényeges. Az utak, azok már nagyobb vihart kavarnak. Póriban egyetlen kövesút van, és természetesen több utca...- írja föl! - mondják az asz- szonyok - Az utakat megcsinálhatnák. Mi felajánlunk mindent, társadalmi munkát, meg pénzt is, ha kell. Csak esős időben tudjunk száraz lábbal átmenni az egyik utcából a másikba. Felírom, de én is, meg ők is tudják, hogy az útépítés a legdrágább dolog. Egyébként az asszonyok nem trécselni jöttek össze. Péntekenként hozzák Simontornyáról, a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalattól a labdákat, vagyis a labdaszeleteket és viszik a kész labdát. Harminchaton dolgoznak a simontornyaiaknak. Van élet ebben a faluban. A tanácsházára megyünk. Sza- kály Istvánná, a kirendeltségvezető ügyeletet tart. Egy idős bácsi hagyatéki ügyben jött. Amikor azt elintézik, akkor sorra jön az adó. Mert a páriák — mint mondják — jó adófizető polgárok. Szakály Istvánná csekket, adócsekket vesz elő. Kitölti, s utána adja át a bácsinak. Ez így szokás. Neki egy pillanat, az idős embernek kemény munka a csekk-kitöltés. Beszélgetünk.- Vannak-e üres házak?- Van, de csak kevés.- Az árak?- Ha majd a házak ára elfogadható lesz... mondják és érződik a szóból, hogy akkor lesz igazán fejlődésben a község. Most még értéken alul kelnek Megjött a munka Simontornyáról... el a házak, habár az utóbbi egy-két évben itt is rohamosan emelkedtek az árak. Már van kétszázezer forintos is... Szakály Istvónné összeszámolja a lakosokat. A pontos létszámban nem is egyezünk meg, úgy ezer főre tehető a község lakóinak száma. Pári nemzetiségi község, minden intézményen németül is olvasható a kiírás.- De, ez nem is fontos. Azt hiszem itt senki sem figyeli, hogy ki milyen nemzetiségű - mondja Szakályné. A következőkben a boltba kell menni. Több okból is. Az asszonyok panaszkodtak az ellátásra és itt dolgozik a kultúr- hóz-igazgató, a könyvtáros és a nemzetiségi tánccsoport vezetője. Schiszier Ádám a boltvezető - most már joggal mondjuk, Pári „intézményesitett" lakója. Egy éve vállalta el a kultúrház vezetését, s minden a nyakába szakadt. Elvégezte a táncos tanfolyamot, hát így ő vezeti'az együttest. Most új műsort tanulnak: német lakodalmast.- A kultúrházban csak hagyományos programokat tudunk szervezni. Színházra vag^ művészek „félfogadására" már nincs keret. így a KISZ-esek diszkóznak szombatonként, nagy ünnepeken bált rendezünk. Színházba vagy műsoros estekre bejárunk Tamásiba - mondja Schiszler Ádám. Az asszonyok panasza is - reméljük — megoldódik. Sikerül a keresletet és a kínálatot összhangba hozni kenyér- és tejügyben. Még azért visszamegyünk a szőlőskertekbe. Vissza kell menni, mert... Nincs is rá magyarázat. Csak egyszerű szavakkal lehet megmondani: gyönyörűek. I NI Schiszler Ádám Kohári Györgynek 6350 négyzetméter birtoka van. Hagyományos telepítésű.- Milyen fajták?- Olaszrizling, kadarka, piros szlanka - mondja. - A di- rekttermő nohát már „kihúzták" az emberek, az otelló még tartja magát. Nekem is van otellóm. Kevés az olyan csalód Póriban, akiknek nincs szőlője. A legkedvesebb hely a Templomhegy és a Cigényvölgy. Gyönyörködünk a panorámában és még nem is beszéltünk az erdőről. Pedig a pári emberhez hozzátartozik az erdő is, a községet félkörívben körbefogja a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság. Az erdő a környék tüdeje, s talán attól vidámak, jókedvűek és szorgalmasak Pári község lakói. És az erdő már hegy és a Cigány-völgy. HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY Színházbérletesek ■Wé m . : :::li:;i:i.r — ■■ .1 II. .1 .ír ■■ ,i ■ .i —I .... .—.i ... I...Nyolcvanhárom madocsai embernek van szinházbérlete. Amikor fölkerekednek - általában havonta egyszer —, hogy átruccanjanak Paksra, a kishegyi művelődési ház színháztermébe, nem férnek be valamennyien a különjáratú autóbuszba. Néhány család, házaspár személygépkocsival teszi meg a jó negyedórás utat. A madocsai tanácstitkár, Ger- zsei Jánosné (bölcskei lakos) jól ismeri az előzményeket.- Amikor még nem volt Pakson ilyen színvonalas színházi lehetőség, Bölcskére jártak a madocsaiak, a Déryné Színház előadásaira. Bölcskén nagyobb a kultúrház, a színpad is megfelelt az előadásokhoz, ezért sokszor látogatott hozzánk az egykori falujáró színház. Mivel sok az autóbuszjárat ezen a vonalon, a madocsai emberek busszal át tudtak jönni és késő este hazamenni. Most, vagyis két évvel .ezelőtt, megkeresett bennünket a paksi munkásművelődési központ, járjanak Ma- docsáról is színházba... Tulajdonképpen nem okozott gondot a szervezés. A madocsai emberek^ igényelték is a színházat. Erről bővebben Scheidl Lajosné, a helyi művelődési ház igazgatója tud tájékoztatást adni. Egyébként a községi tanács végrehajtó bizottsága határozatot hozott 1981-ben ezzel kapcsolatosan: az a lényege, hogy a termelőszövetkezet támogatásával megoldható a bérletvásárlás meg a beutazás. Meg is valósult. Már második éve vannak bérletesek, a szövetkezet fizeti a bérletek árának felét, az autóbuszköltséget pedig teljes egészében. — Nem volt vita, vonakodás a vb-ülésen az anyagiakat illetően? — Egyáltalán nem. A vb öt tagja közül három a termelő- szövetkezet dolgozója. Ezenkívül a tsz-elnököt, Scheidl Lajost is meghívjuk mindig a vb-ülésre, mint megyei tanácstagot és mint szövetkezeti vezetőt. A falu kulturális lehetőségeinek biztosításáért mindent megtesznek a tsz-ben. A művelődési ház igazgatója, Scheidl Lajosné érdekes formájú, kis irodában tájékoztat a falu színházi életéről. Ez az iroda ideiglenes, az ifjúsági klub és az öregek napközi otthona között bújik meg, régi nagy ház verandasarkában. Javábqn épül az új madocsai művelődési ház, oda költözik majd át a kulturális tevékenység minden mozzanata.- A nyolcvanhárom bérlettulajdonos közül hányán tsz-ta- gok? — kérdezem az igazgatónőtől.- Könnyebb megszámolni, hányán nem. Heten. Ők pedagógusok, tanácsi dolgozók.- Hogyan kezdődött?- Két évvel ezelőtt megkaptam a programokat Paksról, tehát tudtam, mit lehet ajánlani. Fölkerestem munkahelyeket, brigádokat. Nem kellett sokat agitálni. Az előző színházi évadra ötven-valahány bérletet vettünk.- Mennyi a jelenlegi bérlet ára?- Háromszáz forint, százötvenet a szövetkezet térít. A Mó- ricz-bérletre járunk, ez a program tetszett jobban a többségnek. Fölkerestem három színházba járó madocsai embert. Papp Ferenc hízómarha-gondozó ötödmagával megy színházba, személygépkocsival, olyanformán, hogy Seregi János kocsijával utaznak, Seregiék hárman, a nagyobbik gyermekükkel. A kocsitulajdonos tehenész a szövetkezetben. Zengrüber Lajosné Papp Ferenc, mint minden állatgondozó, hajnalban kezdi a munkát.- Amikor nem szórakoztató* darabot néztek, nem bóbiskolt előadás közben?- Nem, azért arra vigyáztam.* Kávét sose iszom, nincs rá szükségem...- Mi tetszett legjobban?- A tíz kicsi néger. Az Igazság Tsz varrodájában két asszony meséli, nagy kedvvel, a színházi élményeit. Zengrüber Lajosné üzemvezető:- Már előre nevettem, amikor legutóbb az előadásra készülPapp Ferenc tünk. Kabaré volt, a „Meddig lehet elmenni?” Nem bírtam magammal, napokkal előbb nevetnem kellett, mert elképzeltem néhány színész produkcióját. Jó is volt, csak, sajnos, nem jött el Paksra mindenki, akit vártunk, akiről szó volt. Agárdi Gábort nagyon szerettem volna Tátni. Nekem tetszett a „Kaviár és lencse" is. Nyolc előadás közül nem tetszhet mindegyik, nem lehet mindenkinek az igényét pontosan követni. De nagyon megéri, hogy bérletünk van. Férjem lakatos az atomerőműnél, ő is szeret színházba járni. A kislányunk, aki már 15 éves, rábeNovák Mihályné széli néha, hogy hadd mehessen inkább ő. A férjem persze enged.- Mi csak tavaly ősszel kezdtük - mondja Novák Mihályné, a varroda ^szalagvezetője. — Nagyon örülünk ennek a szórakozásnak. Férjem növényvédő betanított munkás a tsz-ben.- Előadás után, másnap, vannak-e nagy mesélések itt az üzemben?- Azzal kezdjük a napot. Nyolcán vagy tízen is járunk színházba, a varrodai dolgozók közül. Nem győzünk beszámolni a többieknek. GEMENCI JÓZSEF Fotó: G. K.
