Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-23 / 95. szám

©"népújság

1983. április 23.

Krutki Pállal, a mőcsényi közös tanács elnökével

— Legutóbbi találkozásunkkor azt mondta, hogy inkább a feleségével kellene beszélgetnem arról, milyen a tanácselnök munkája. Mi ennek a magya rázata?- Ö tudja igazán, hogy milyen nehéz munka ez, hiszen alig találkozom a családdal. Feleségem reggel ötkor kel, megy dolgozni Bátaszékre, így hót nekem is ekíkor kezdődik a nap. Azt mondják községeinkre, hogy alvófalvak. Annyi igazság van is ebben a megállapításban, hogy délután jönnek haza az emberek, ha velük akarok találkozni - és ez elengedhetetlen — akkor este kezdek el igazán dolgozni. A családnak marad a szombat és a vasárnap.

I- Hogyan járnak dolgozni?- A feleségem autóbusszal jár Mórágyról Bátaszekre, én általában szintén azzal, néha saját gépkocsi-vak ez utóbbi nem olcsó, hiszen gépkocsi- átalányt -nem kapok.

| - Kaphatna?

— Kaphatnék. Egyszer kértem is, aztán nem jártam utána. Nem ez a legfontosabb dolgom.

I- A felesége nyilván találna munkát valamelyik' társközségben is.

— El tudnám helyezni, de nem alkarja otthagyni a boltot, az állomás melletti ABC-ben dolgozik, szereti a munkáját, a munkatársait. Megbecsülik, nem akar állást változtatni.

| - Mekkora a család?

— Két gyerekünk van, Mórágyon járnak iskolába, Gábor hetedikes, a- kislányunk, Andrea pedig elsős. Az anyóso- mék'kal együtt élünk, az apósom, sajnos, súlyos beteg, fiatalon kapott agyvérzést, az anyósom ápolja, és van még egy nyolcvanéves papa is a családban. Az apósom betegsége miatt költöztünk hozzájuk Pailotabozsokrál, 19ó9-ben.

I- Mi az eredeti foglalkozása?- Palotabozsokon születtem, Véménden a ktsz-ben az. asztalosszakmát tanultam, aztán Bátaszéken dolgoztam a „kádároknál". Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is megválók tőlük. Még ma is visszahúz a szívem, ha elmegyek a szövetkezet előtt. Csodálatos évek voltak, az üzem fejlődésében minden lépésnél ott voltunk. Szép dolgokat tanultam az ott töltött idő alatt, ott ismertem meg az alkotás örömét. Kezdetben mindent magúink o két kezünkkel csináltunk, nem volt még ilyen korszerű az üzem, mint most. Kitanultam a foesztergályos és a műanyagburkoló szakmát is. Előbb művezető lettem, majd személyzetis.

Egyszer 204 hektós hordót készítettünk, nem is lehetett egy nap alatt hitelesíteni, mert egyszerűen nem volt a kiútban annyi víz, hogy megtölthessük egy nap alatt. Aztán szétszedtük, a pincében összeraktuk. Mindegy, csodálatos évek voltak, és az ott tanultakat senki sem veheti el tőlem, a tények annyit mondanak, hogy 19 évet és hat hónapot töltöttem el a szövetkezeti iparban. — Ez most úgy hangzott, mintha megbánta volna, hogy eljött tanácselnöknek Mőcsénybe, vállalva négy község — Mő- csény, Mórágy, Bátaapáti és Grábóc — lakóinak gondját, baját.

— Nem bántam meg semmit. Mindig is közéleti ember voltam, örültem, ha segíthetek az embereknek. Nem egészen új számomra a politikai munka, a KISZ-ben kezdtem 1959-ben, Bátaszéken. Volt egy nagyszerű, nyolcvanfős KlSZ-szerveze- tünk, érdekes, hogy én voltam a legfiatalabb és megválasztottak titkárnak, pedig azok nem voltak könnyű idők. Később a „kádáraknál” a szövetkezeti bizottság tagja, mqjd elnöke voltam. A tanácsi munkában az a legszebb, hogy a politikai munka és az emberekkel való törődés együtt jár. Az az igazság, hogy kevés fiatal mondhatja el magáról, hogy mindent elért, amit szeretett volna. Van munkám, amit szeretek, szép családom, az emberektől is nagyon sok szerete- tet és megbecsülést kapok. Nem szólam, hanem a színtiszta igazság, hogy én ennek a rendszernek a szülöttje és elkötelezettje vagyok. A szülőim cselédek voltak, tudom, hogyan élték és én hova jutottam el, amit mind ennek a rendszernek köszönhetek. Nem pénzért, hanem meggyőződésből dolgozom. A pénz már nem is érdekel, hiszen ' megvan annyi, amennyiből biztonsággal megélhet a családom. Azt hiszem, erről a biztonságról, hogy holnap is lesz kenyerünk, hogy a jövő ^ónapban is biztosan kapok fizetést, mi nagyon keveset beszélünk. Igaz, a mai fiatalok már nem is foghatják fel, mi volt a létbizonytalanság. Én tudom, hogy a szüleim . honnan indultak, ma pedig nyugdíjasok, sőt, nekünk is nagyon sokat tudnak segíteni. Harmincnyolc éves vagyok, és elértem az életem célját, azért kapok fizetést, amit ingyen is csinálnék, ha kellene.

I- Júniusban lesz három . éve, hogy megválasztották tanácselnöknek. Hogyan kezdődött?

— Nem volt itt sem átadás, sem átvétel, bejöttem ebbe a szobába és mondták, hogy csináljam. Sokat segített, hogy akkoriban komplex vizsgálat keretében felülvizsgálták a teljes adminisztrációt. Az akkor készült jegyzőkönyvből tudtam meg, hogy mit hogyan kell csinálni. Nem volt sok gondolkodási idő, bele kellett vágni.

I

— Ahhoz, hogy ma tanácselnök lehessen valaki, nyilván érettségi kell, erről még nem beszéltünk. — Volt itt Mórágyon egy kísérlet, fantasztikus ügy volt, hiszen végül is két év alatt leérettségiztünk. Igaz elkezdtük negyvenen, befejeztük 15-en. Akkor úgy gondoltam, miért hiányozzon nekem a papír, megszereztem. Utólag aztán kiderült, hogy a tanulás menynyi mindennek az alapja lett. Amikor a tanácsra kerültem, éppen a ma.rxizmus—Ienin izmus esti egyetem két évét végeztem el. Azt mondták az új főnökeim, hogy legyünk túl a szakmai iskolán is. így végeztem el az államigazgatási főiskola elnökképző tagozatát is. Nem volt könnyű, de utólag kiderült, hogy érdemes volt, mert tényleg túl vágyók rajta, most már jártas vagyok a szakmai kérdésekben is, tehát több időm marad a fontos dolgokkal törődni.

I

— Hogyan alakította ki az apparátust? Hiszen tudom, hogy azelőtt itt valóságos „búcsújárás" volt. - Elölről kezdtem mindent, ma is azt mondom, hogy addig cserélgetem az apparátust,

amíg minden poszton megfelelő ember nem lesz, de azt hiszem, most már van is. Döntő kérdés ez, hiszen itt minden apró ügy, akta mögött emberek állnak. Volt, akit egyszerűen eltanácsoltam, mást meggyőztem, hogy keressen magának testhezállóbb munkát.

| - Szerzett haragosokat?- Nem hiszem, úgy érzem, körültekintően és emberségesen jártam el, pedig a régi apparátusból most csak hárman vannak itt. Remélem, hogy családias a légkör, hiszen csak 10-en vagyunk, majdnem ekkora otthon is a családom.

I- Nagy az ügyfélforgalom?- Nem mondhatnám, amíg rend nem lett az adminisztrációban, addig egy ügyben ötször is ide kellett jönni, ma az a célunk, hogy lehetőleg egyszer is elég legyen. Kénytelenek is törekedni erre a munkatársaim, mert ügyfélfogadásra alig van helyünk.

— Olvastam az 1980-as falugyűlési beszámolót az elvégzett munkáról és a tervekről, amelyekben ilyesmik szerepeltek, hogy Möcsényben iker állami lakás, tűzoltószertár, és mórágyi művelődési ház felújítása. És ezek nem ígéretek voltak, hanem el is készültek. Az elképzelések még ennél is fantasz- tikusabbnak tűntek. A lényege az, hogy 13 millió forintot terveztek a négy községben, és ebben még nem is szerepelt a későbbi mórágyi szabadidő- központ. Hogyan fogadták az emberek ezeket a terveket?

— Vegyesen. Volt, aki a szemembe nevetett, volt aki csak a hátam mögött. Még ma is érzek néhány ember részéről egy kis belső ellenállást, ha másban nem, hát abbon, hogy sosem látom társadalmi munkában. Az az igazság, hogy itt azelőtt is volt négy népfrontbizottság, három pártszervezet, ezeknek a tagjai, vezetői biztosan felelősnek érzik magukat azért, ami itt nem történt sok éven át, és ezért inem tudnak igazán velünk örülni, pedig az elmúlt években csak a társadalmi munka kilencmillió forint lett.

| - Kik segítettek?

— A nagy többség, neveket nem mondhatok, hiszen akkor ebből állna ki az egész újság. Nagyszerű érzés volt, amikor a szabadidő-központban egy hét végén vagy kétszázan dolgoztunk.

I

— Mennyi pénz van még az összeszedett 13 millióból?- Semmi, mindent be i's építettünk, sőt, sok olyasmi is megvalósult, amit nem is terveztünk, csak a lendület vitt minket mindig tovább. Időközben a vízműprogram már megyei lett, még az idén elkezdjük szervezni a vízműtársulatot Mórágyon. Arról még nincs döntés, hogy Bátao pátiban milyen formában vezetjük be a vizet, tehát, hogy csak köz- kifolyás lesz-e, vagy pedig társulatot hozunk létre és a lakásokba i‘s be lehet majd vezetni a vizet. Készülnek a mórágyi jóléti tó tervei, szóval vannak terveink, van dolgunk elég.

I- Mennyi a községek fejlesztési alapja egy évre?- Háromszázezer forint, a többi megyei támogatás volt, és társadalmi munka. Lakossági és vállalati, intézményi. Nagyszerű dolog volt, hogy majd mindenki segített. Termelőszövetkezetünk csak egy van, sokat segítenek, persze, de kapcsolatokat kellett keresni az erdőgazdasággal, a víri- társu'lattal, a bányaműszaki felügyelőséggel, és még ki tudja ki mindenkivel, akik nekünk segítettek, és akikre a jövőben is számíthatunk.

I

— Hogyan alakultak ki az elképzelések?

— Abból kellett kiindulni, ami van. Tény, hogy Mőcsény a közigazgatási központ, akkor nézzen is úgy ki. Mórágyon megvolt — és nehéz körülmények között is működött - a hagyományőrző népi együttes, Bátaapáti jelentős vadászterület, Grábócon ritkaságszámba megy a pravoszláv templom. Csodálatos tájban élünk, közel két városhoz is. A cél tehát kettős volt, az egyik, hogy az itt élő embereknek is joguk Van az alapellátáshoz és ohhoz, hogy ez mindig a kor színvonalán legyen, tehát fejlődjön. A másik pedig, hogy ide jöhessenek pihenni, kikapcsolódni és művelődni mások is. így 'lettünk végül Is üdülőfalu, ami nélküli ezt a fejlődést nem tudtuk volna elérni. Ehlhez kellett a szabadtéri színpad, megcsináltuk a tájházat, rendbe hoztuk a közintézményeket, a szolgálati lakásokat, folyik a vízprogram, lesz tavunk, és megkezdődött az utak rendbe hozása, ezt tudnánk is folytatni, de össze kell hangolni a vízprogrammai, nehogy aztán bontanunk kelljen az új utakat. Az iskolákról, óvodákról sem feledkeztünk el, lesz turistaházunk és vendéglátó létesítmény az áfésszel közösen.

I

— Vannak tervek a következő öt évre is?

— Rengeteg, hiszen itt mindenből négy van, ha nem öt. Nem hiszem, hogy valaha is munka nélkül maradok, mert nekem az adminisztráció rendben tartása és a háromszáz- ezer fejlesztési alap elköltése nem munka, azért nem venném fel a fizetésemet. Biztos, hogy a közeljövőben nemcsak a köz- intézményekben kell átállni az olajkályháikról a szénre, fára, hanem a háztartásokban is. Akkor kell ide a kisebb TÜZÉP- telep, hiszen nem mindenki tud megvenni 20—30 mázsa szenet egyszerre. Sok itt a nyugdíjas, akik meg sem tudnák fizetni a fuvart a pár mázsa tüzelőjükért. Az is meggyőződésem, hogy a mi öregjeinknek és fiataljainknak sem luxus a rendes közvilágítás. Már folynak a tárgyalások a DÉDÁSZ-szal a közvilágítás felújításától. Higanygőzlámpák lesznek, szép és energiatakarékos megoldás lesz.

1

— Eddig csupa lelkesítő dolgot mondott el, mi az, ami bosszantja vagy felháborítja?

— Ha valaki csak a pénzért dolgozik, és még azért is rosz- szül. Felháborít, ha valaki csak megélni akar valamiből, de élni nem akar semmiért.

I- Mi lenne a , tanácselnök kívánsága?- A személyes kívánságom az, hogy ne menjenek olyan gyorsan a napok, egészségesek legyünk és békében dolgozhassunk.

I

—- Kívánom, hogy így legyen.

IHÁROSI IBOLYA

Múltunkból

Béri Balogh Ádám mögött már számos megvívott — nyert és vesztes — csata állt, amikor 1707 végén Dunántúl kuruc fő- parancsnoka, Eszterházy Antal magához hívatta, tájékozódott csapata helyzetéről-, majd a fő- parancsnok levelet írt Bercsényinek és kezdeményezte, hogy Balogh Ádámot léptessék elő brigadérossá. A többi között a következőket írta:

„Hadd lehessen szegény Balogh Ádám Uramnak brigadé- rosságbeli consolatioja ... az egész Dunán Innen való föld fenszóvol kiáltja érdemes voltát az promotiora ... bizony, annyinak tartom, mint ha ezer a'rany- nyal ajándékoztattam volna meg, mivel tapasztalva tapasztanom igaz szívvel való magyarságát és szép dicséretes hasznos szolgálattyát”.

Eszterházy Antal meg sem várta a főgenerális válaszát, brigadérosnak nyilvánította Balogh Ádámot. Hanem az történt, hogy amikor megérkezett a kezdeményezésre a válasz, kiderült, hogy 11. Rákóczi Ferenc még nem tartotta időszerűnek Balogh Ádám előléptetését, elfogadta Bercsényi állásfoglalását, amely szerint:

„Balogh Ádám promotíiojó- ban tovább is nem llehet herlte- lenkedm, s rá kell várni, hogy elébb nevezetes "dolgokat cse- lekedgyék"

Eszterházy azonban — figyelmen kívül hagyva a fejedelem véleményét, — brigadérosnak nevezte és ilyen feladatokat is kapott' a labancok elleni küzdelemben. Újabb vitézi tett után Eszterházy ismételten kezdeményezte Bercsényinél a brigadé- ros cím odaítélését, Balogh Ádám előléptetését.-^ Válaszul azt kapta Dunántúl főparancsnoka, hogy folyamatban van az ügy, de türelemre intette Esz- terházyt, mondván: „Csak hallgasson, még lesz brigadérossá- ga Balogh Ádámnak, amikor nem is gondolná, csak ne untassa ...” ezzel a kérdéssel többé a fejedelmet. (Mint tudjuk, a kölesd'i csata hozta meg az előléptetést).

*

Benedek-szurdik. Jó dolog, hogy ma már a megyeszékhely lakói nagy többségének csak a név ismerős,, de hogy hol volt, mi volt, egyre kevesebben tudják. Igazán nem sajnáljuk, hogy így alakult az elmúlt két évtizedben a helyzet.

Akiik „ősi" szekszárdiak, tudják, hogy a város egyik legelesettebb rétege az itt lakott, barlanglakásokban. A XX. században többször is kísérlet történt arra, hogy a Benedek (és a Szlü- csényi) szurdik felszámolására. A felszabadulás előtt azonban míinden kísérlet kudarcba fulladt. A város egykori vezetői és a lakosság többsége is jobbára csendőrségi kérdésként kezelték az ügyet s alig látták ennek szociális jellegét.

A felszabadulás után is még sokáig kellett várni a megoldásra. Igaz, 1949. október 18-án a város képviselőtestülete tárgyalta az ügyet „Szekszárdi barlanglakok kitelepítésére póthitel engedélyezése címen. A képviselőtestület indokoltnak tartotta a téma napirendre tűzését és ellenvetés nélkül megszavazott a feladat megoldására 8000.— Ft póthitelt, örvendetes tényként értékelte a képviselőtestület a tényt, mely szerint a barlanglakok közül 16 családot mintegy 50 fővel már áttelepítettek más községbe, jobb életkörülmények közé. A visszama. radattak helyzetének rendezésére kellett a 8000.— Ft. A képviselőtestület határozata megállapította, hogy a barlanglakások 1895 óta közismerten a nyomor, a betegség és a bűnözés melegágyai — és a város szégyene. Ilyen körülmények között nem lakhatnak tovább az emberek. (A határozat tévedett abban, hogy a barlanglakások kialakulását 1895-re teszi — már korábban is megvoltak). Kimondotta a határozat azt is, hogy a kiürített lakásokat meg kell semmisíteni, hogy megakadályozzák a visszaszivárgást. — A határozatnak ez utóbbi kitételét elmulasztották végrehajtani, s hiába ürítették ki időről időre ezeket a barlanglakásokat, újra és újra betelepültek ide családok.

Jóval később, amikor a városi tanács megteremtette a kiürítés feltételeit '(pl.: társadalmi összefogással sorház épült a déli kertvárosban), kezdték meg a régi cél megvalósítását, s hogy újabb lakók ne vehessék „birtokba” a barlanglakásokat, a munkásőrök felrobbantották ezeket a barlanglakásokat, tették lakhatatlanná. Nyomuk még itt-ott látható — letűnt időszakok hírhedt tanúi.

*

Szakcs hosszú évszázadokon át vezető szerepet töltött be a megye nyugati részében. Akkor, amikor még Dombóvár nem volt — mai szóhasználattal élve — vonzásközpont, Szakcs már gazdasági központként jött számításba. Ez a szerep magyarázza azt is, hogy a XIV. század végén mezővárosi rangot szerzett. Ezt a török megszállás idején elveszítette, hiszen szinte kihalt a település. Nehezen talált magára Szakcs a XVIII. században, s csak 1795. november 16-án kapta 'ismét vissza a mezővárosi rangot, s hozzá egyszerre négy vásártartást. Eszterházy Pálnak kérésére I. Ferenc király elhatározta, hogy „különös kegytől kegyesen támogatva, nevezett Szakcs község mostantól kezdve a jövőben és minden időben, város nevének örvendhessen és 'ilyennek nyilyá- níttassék, neveztessék. Ezenfelül engedélyezzük, ugyanebben , a Miáltalunk előzetesen várossá nyilvánított Szakts községben négyrendbeli évi vásárok tartassanak, vagyis szabad évi vásárok, éspedig először február havának 14. napján, másodszor május hónap másodikán, harmadízben szeptember 14-én és végül negyedszer december hatodlkán, egyúttal ugyanennyi szabadságokkal és előjogokkal, amelyekkel más szabad királyi városaink, oppidumaink és villáink szabad vásárai és állatvásárai tartatnak" — mondja az oklevél amelyet az Országos Le_ vállárban őriznek.

De hiába mondja ki az oklevél, hogy minden időben városnak neveztessék — a terület fejlődése más irányt vett. Még a múlt század végén is jelentős szerepet játszó község mellett mindjobban előre tört Dombóvár, a környék-gazdasági, politikai, kulturális központjává lett, s ez meghatározta Szakcs sorsát is: nem lett város.

*

Paks város monográfiájában olvashatjuk:

A paksi királyi birtok északi szomszédja a madocsai apátság és a Zenthe Mágocs nemzetségbeli Joakimnak Kömlőd nevű földje volt.

A madocsai apátság alapító levele szerint, a Bikács nemzetségből származó Bi'kács Magnus, II. Géza királytól 1145-ben dicsőséges szolgálataiért kapott engedélyt egy Szent Miklós tiszteletére itt építendő monostor alapítására.

A madocsai apátság alapító- korábban, már több mint egy évszázaddal előbb felmerült, mégpedig a zalavári apátság í. István király által 1019-ben kiadott alapító oklevélben. Az oklevél ide vonatkozó része így szól: „ ... madocsai révnél szabad halászati jogot adpmá- nyoztam, melyet köznyelven tanyának neveznek"

Ezenkívül még háom olryan apátságról tudunk, melyeknek a királyok szintén Madocsa környékéről adományoztak halá- szóhelyeket és halastavakat.

1019-ben Madocha vizafogó helyet a zalavári apátság kapja. 1036-ban Madasa néven a bakonybéli apátság is itt jutott halászati joghoz. A harmadik, egy 1119-ből keletkezett oklevél, amelynek szövege így hangzik: „Hasonlóképpen adományozta a szent király (István) a madocsai révet a vizáknak halászatára."

A nagy távolságok miatt ezeket a holászóhélyeket nagyon nehezen lehetett megközelíteni és fenntartani, emiatt gyakran erőszakos úton cseréltek gazdát, és a tatárjárás után nagyrészt világi birtokosok kezébe jutottak. Az így elveszett madocsai halászóhelyekért az apátságok sokat pereskedtek. Például 1259-ben a veszprémvölgyi apácák keresetet indítottak Dénes fia, Benedek ispán és testvérei

pilon

K. BALOG JÁNOS