Tolna Megyei Népújság, 1983. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-19 / 91. szám

■ I I Névnap: Emma. i A Nap kél 5.49 nyugszik 19.38 őrsikor. | A Hold kéi 10.08 ! nyugszik 1.39 orrkor. ' r Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. április 19-én született, és i i 79 éves korában, 1937-ben halt meg Bókay János gyermek- j ! gyógyász, egyetemi professzor, 1923-tól a Magyar Tudomá- i j nyos Akadémia levelező tagja. ÁPRILIS 19 KEDD A NAGYMANYOKI szén­bányászat története 1914-ig címmel hangzik el előadás áp­rilis 20-án, szerdán délután 5 órától a bonyhádi művelődési központban, a honismereti kör rendezvényén. 4 A VOLGYSÉGI Takarékszö­vetkezet az elmúlt évi szocia­lista versenyben elért kiemelke­dő eredményeiért megkapta a MÉSZÖV és a KPVDSZ megyei bizottsága dicsérő oklevelét. Az oklevelet a tegnapi igazgatósá­gi ülésen adta át Csapó Jenő MESZÖV-elnökhelyettes. ■ ’ * AZ ALI BABA ÉS A NEGY­VEN RABLÓ című mesejátékot mutatja be Tolnán a művelő­dési házban, a budapesti Bartók Béla Gyermekszínház. Az elő­adás időpontja április 20-án délelőtt 10 óra. A SZEKSZARD központjában a Garay gimnázium előtti busz­megállót bővítik. A terület dup­lájára emelésére azért van szükség, mivel itt állnak meg a helyi és a távolsági járatok. A buszmegálló bővítésénél most a betonlapokat rakják le. O MUNKAVÉDELMI HÓNAP. A Tolna megyei Tanácsi Epítő- és Szerelőipari Vállalatnál áp­rilisban minden évben munka- védelmi hónapot tartanak. Az idén 900-an vesznek részt a kü­lönböző rendezvényeken, így többek között munkavédelmi ankéton, elsősegélynyújtó-tan­folyamon és a hónap végén munkavédelmi szakvizsgáztatás­ra is sor kerül. Nagy József, az MHSZ pécsi repülöklubjának versenyzője vasárnap délután 13 óra 45 perckor kényszerleszállást haj­tott végre Várdomb mellett egy szántóföldön. Az eredeti­leg 100 km-és Pécs-őcsény - hurokrepülést nem tudta befejezni. A gépet a pécsiek vitték vissza - közúton. (Fotó: BJ.) A Kossuth rádióban 21 ára 5 perc­től beszélgetést hallgathatunk meg, amelynek témája: mit jelentett Lu­kács György a hatvanas évek során a magyar és a nemzetközi filozófia életében. Különösképpen Az esztéti­kum sajátossága és a Társadalmi lét ontológiája című művei kapcsán foglalkozik a műsor Lukázs György történelemszemléletével és szocializ­musképével. A pécsi körzeti stúdió Egy mód­szer embere című műsora 18 óra 20 perctől látható a tv 1-es programján. Az érszűkületek, érelzáródások meg­lehetősen gyakori következménye az amputáció. A gyógyításban alapvető változást hozott az amerikai Charles Dotter módszere, amelynek hazai képviselője dr. Horváth László radio­lógus tíz éve ment meg amputáció- tól végtagokat. Erről a módszerről, illetve alkalmazójáról szól a műsor. # LAKÁSÜGYI TÁJÉKOZTATÓ szolgálatot tartottak tegnap délután 3 órától 6-ig Pakson, a városi tanács épületében, ahol a tanács igazgatási és műsza­ki osztályának dolgozóin kívül tervezőmérnök, valamint ,az OTP és a lakásszövetkezet kép­viselői adtak tájékoztatást az érdeklődőknek. A továbbiakban az igények szerint, két-három hetente lesz Pakson hasonló komplex lakásügyi tájékoztató szolgálat.-f ^NÖVENDÉKHANGVER­SENY, Szekszárdon, a Liszt Fe­renc zeneiskolában tíz zeneta­nár huszonkét tanítványa ad számot tudásáról ma délután, a fél hatkor kezdődő növen­dékhangversenyen. ^ TOLNA MEGYEIEK kiállí­tása Pécsett. A pécsi nevelési központban tegnap nyílt meg Kövesdi Mihály sióagárdi naiv festő és Horváth Imre szekszár­di népi fafaragó képeiből, illet­ve szobraiból kiállítás, amely három hétig tart nyitva. A HITELMEGÁLLAPODÁS. A Magyar Nemzeti Bank képvise­lői hétfőn 200 millió dollár ösz- szegű hitelmegállapodást írtak alá Budapesten. A hitelt ameri­kai, arab, japán, NSZK-beli és osztrák bankok által vezetett, 19 pénzintézetből álló bankkon­zorcium nyújtja. A hitelt a szer­ződés aláírásától számított há­rom év múlva kell egy összeg­ben visszafizetni. — AZ ÜDÍTŐ italókat, szörpöket, ásvány- és szíkvizeket termelő és for­galmazó vállalatok közlik, hogy a belföldi és import alapanyagárak emelkedése, ralamlrr! a forgalmazási költségek növekedése miatt április 18-tól, hétfőtől a szabadáras kate­góriába tartozó üdítő itatok fogyasz­tói ára átlag 10, az ásványvizeké és szikvizeké 7—10, a szörpöké 6,5 szá­zalékkal emelkedik. A 2, illetve 2,5 decis üdítő italok például 30, a fél literes harmatvíz 20 fillérrel, a fél li­teres málnaszörp 1,70-nel . drágul. Szeles idő Várható időjárás ma estig: átmene­tileg többfelé megnövekszik a felhőzet, Kisebb eső legföljebb a Dunántúl déli és nyugati részén fordulhat elő. Nap­közben élénk, helyenként erős lesz a Ml déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: meleg idő vár­ható, nappali gomolyfelhő-képződésből elszórtan záporok kialakulhatnak. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 4 plusz 9 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 19 -24 fok között. Jelenfős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. i i i i I i i i i i i i i i i i i i i i A termőföld nemzeti kincs Tanyahelyek, dűlőutak helyett... Évek óta statisztikai adatok jelennek meg arról, hogy kin­csünk, a termőföld területe mi­lyen mértékben csökken. Tudó­sítunk arról is, hogy a parlagok feltörésével azért nyerünk visz- sza területet, de jelen pillanat­ban a .csökkenés a mérvadó. Veszünk el földet új lakótele­pek részére, de a gyárak épí­tésekor sem mindig vigyázunk a termőföldre. Csak azzal, hogy a fő közlekedési utak mellett rendet teremtettek a KPM szak­emberei, több száz hektárnyi területet adtak vissza a mező- gazdaságnak művelésre. S hogy van még mit tenni, annck bizonyítéka az őcsényi Kossuth "Termelőszövetkezet ál­tal végzett tevékenység. Két év alatt a széles és használaton kívüli dűlőutak felszántásával, a táblák korszerű kialakításával és elhagyott tanyahelyek műve­lésbe fogásával 13 hektár föl­det „foglaltak” vissza. Magyaralmáson kitűnő ter­mőföld lesz a volt házak he­lyén, mert a tulajdonosok már régen a faluba, vagy a városba költöztek. Pár év alatt a völ­gyet elfoglalta a bozótos. Most ezt a területet is kitisztítják és így az almási kerületben is nagyüzemi gazdálkodásra ala­kítanak ki olyan területet, ame­lyik eddig parlag volt. Rendezik a területet a termelőszövetkezet dolgozói OL VAST AM A fákról... Alig ismert értékeink címmel vasárnaponként már hosz- szabb ideje bemutatunk egy-egy megyénkben műemléket, vagy műemlék jellegű épületet. Most - vasárnap - első al­kalommal irtunk fákról, mégpedig a szekszárdi vármegye- házán lévő tiszafákról. A fák is alig ismert értékeink közé tartoznak. Tolna me­gyében védettséget élvez a lengyeli park és a tengelici park. Ugyanezt nem mondhatjuk el a kiskajdacsi parkról, de többek között egyes fákat is lehet - lehetne - védeni. Tudomásom szerint egyetlen szelidgesztenye fa is van a megyében. Védelmet igényelne. A fa számunkra fontos, törvény is van a védelmére. Hely- lyel-közzel be is tartjuk. De, szükségessé vált felkutatni azokat a faegyütteseket, -csoportokat, — nemcsak parko­kat - amelyekből kevés van. A szekszárdi vármegyeháza műemlékegyüttes, de az épü­let a tiszafákkal együtt adja azt a hangulatot és azt az ér­téket, amivel joggal büszkélkedünk. Figyelnünk kellene az alig ismert faértékeinkre is! H. J. Uj pénzérmék A Magyar Nemzeti Bank áp­rilis 18-án új 20 forint névérté­kű, továbbá módosított kivitele­zésű 5 és 10 forintos pénzérmét bocsátott ki. A 20 forintos érmék bevezeté­sét a forgalom szükségleteinek jobb kielégítése, továbbá a kü­lönféle automaták jelenleginél nagyobb címletű érmékkel való ellátása indokolja. A fém 20 fo­rintos könnyebb és kisebb a meglévő régi 10 forintosnál. En­nél is kisebb az új 10, s még kisebb az új 5 forintos, amelye­ket azért bocsátottak ki, hogy fémpénzeink egymással össz­hangban legyenek, s a külön­böző címleteket jól meg lehes­sen különböztetni egymástól. A sárgás színű 10 forintost alu- bronzból, a fehéren fénylő 5 fo­rintost a húszashoz hasonlóan kupronikkelből verték. A 20 és az 5 forintos érme széle recés, a 10 forintos sima, úgynevezett széldísszel készül. Az új pénzek megjelenése után is érvényben maradnak a 20 és 10 forintos bankjegyek, és a régi 10 és 5 forintos'érmék. Húsz- és tízforintos bankjegyek­ből újabbakat már nem nyom­nak, a meglévő készletek el­használódásig maradnak forga­lomban. A régi 10 és 5 forintos érméket olyan ütemben vonják be, ahogyan azokat az újakkal helyettesíteni tudják. A Magyar Nemzeti Bank az új 20, 10 és 5 forintos érméket fokozatosan bo­csátja a gazdálkodó szerveze­tek rendelkezésére. (MTI) Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóig-azgató- ság közlése szerint a 16. heti totó- nyeremiények az illetek levonása után a következők: Í3 t alá latos szelvény 122 diairab, nyereményü'k egyenként 24 37i1 forint. Ebből 13 plusz T talá- latos 10 darab, nyereményük 123 481 forint. 12 tálláIbtos 2159 darab, 918 forint. 1:11 talá'latos 19 488 darab, 102 forint. 10 ta'lálatos 105 025 darab, 30 forint. A közöft adatok tájékoztató jellegűek. Bakika Az elmúlt vasárnap est! műsorismertetés során Takács Mari azzal a meglepő meg­nyugtatással szolgált a né­zőknek, hogy „Az ember és a tenger" című francia film­sorozat az első résszel kez­dődik. Valószinűleg a szombati ,,Mi ügyünk" sugárzása ju­tott az eszébe. Ezt ugyanis második résszel kezdték és elég sokáig kellett keresni az elsőt. O. I. Fekete hét Súlyos Az elmúlt héten, illetve a hét végén igen sok közlekedési sze­rencsétlenség történt. Talán a változó idő, a frontátvonulás volt a sok baleset oka. A sze­mélyi sérüléses baleseteknél ki­mutatható a vezetők figyelmet­len, gondatlan vezetése. A Tolna megyei Rendőr­főkapitányságra hét olyan bal­esetet jelentettek, ahol szemé­lyi sérülés történt. A hét karambolnál egy sze­mély meghalt, hatan súlyosan, hatan pedig könnyebben meg­balesetek sérültek. Négy baleset a gyors­hajtás, kettő az elsőbbség meg nem adása, egy pedig szabály­talan kanyarodás miatt tör­tént. A halálos kimenetelű szeren­csétlenség 13-án 13.50-kor tör­tént az 55-ös út 114-es kilomé­terénél. Kovács Gábor Császár- töltési lakos kisodródott sze­mélygépkocsijával az útról, fá­nak rohant. Egy személy meg­halt, kettő súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. A bal­esetek ügyében folyik a vizs­gálat. Elsőbbség meg nem adósa Fadd központjában Az autó és az autózás ve­szélyes, mindenkit meggyőzhet erről a baleseti statisztika. A balesetek kisebb részben mű­szaki meghibásodások, döntő többségükben azonban az autóvezetők személyéből adódó tényezők miatt következnek be. Mivel nagy figyelmet és kon­centrációt igénylő tevékenység az autóvezetés, fontos az ideg- rendszer és az érzékszervek har­monikus, nyugodt állapota ve­zetés közben. Ilyen szempont­ból nagyon veszélyesek és alattomosak azok az időleges testi elégtelenségek, amelyek lassan, fokozatosan, esetleg észrevétlenül alakulnak ki, és veszélyesen csökkentik a veze­tő reakciókészségét. Közismert dolog például a fáradtság. A fáradt vezető azt hiszi magá­ról, hogy kitűnően ellátja fel­adatát, holott egyre feltűnőbb hibákat vét, egyre kevésbé ké­pes a hibák felismerésére és korrigálására, reakcióideje fel­tűnően megnő. Túlhajtott eset­ben hallucmációra Hajlamos: félrerántja a kormányt nem lé­tező akadály előtt. Biológiai kutatások szerint a fáradtságérzést a testben ké­miai folyamatok során keletke­ző mérgek, toxinok felhalmo­zódása váltja ki. A fáradtság ellen ez idő szerint egyetlen hatásos ellenszer az alvás, amikor is a keletkezett méreg­anyagok kémiailag lebomla- nak. Hosszabb autóutat tehát pihenten kell kezdeni. Ha pe­dig mégis úgy adódik, hogy útközben hatalmasodik el raj­tunk a fáradtság, az út szélén leállított kocsiban 15 perc al­vás, néhány perces erőteljes testmozgás és az autó állandó szellőztetése hatásosabb, mint a mesterséges élénkítőszerek bármelyike. Ezek hatása ugyan­is hosszabb-rövidebb idő után elmúlik, és annál erősebb le- törtségnek ad helyet. A gyakorlatban ennek elle­nére a feketekávét tartják kof­feintartalma miatt a fáradtság üdvözítő ellenszerének, de a vele való nyakló nélküli mes­terséges élénkítés gyakran hoz nemkívánatos eredményeket. Óvatosság ajánlatos nemcsak az élénkítő készítményekkel, hanem általában a gyógysze­rekkel szemben is. Különösen vonatkozik ez a csillapítókra r azok többnyire valamilyen ideg­központot bénítanak, és így rendszerint a reakcióképessé­get is hátrányosan befolyásol­ják. Külön veszedelmes csoportot alkotnak a bódító élvezeti cik­kek. Ilyen például az alkohol. A központi idegrendszerre gyakorolt hatása olyan tüne­tekben nyilvánul meg, amelyek tökéletesen alkalmatlanná tesz­nek a biztonságos autóvezetés­re, elsősorban a reakcióidő megnyújtása és az ítélőképes­ség korlátozása révén. Kevés­sé ismertek azonban a dohány­zás hátrányai. Nem is annyira a nikotin hatása a jelentős, hanem elsősorban a dohány­zással járó manipulációk, ame­lyek elvonják a figyelmet az úton történő, gyorsan változó eseményekről. Norvégiában például tiltják a dohányzást autóvezetés közben. Rontja a vezetés szubjektív feltételeit minden olyan külső körülmény, amely az ember in- gerlékenységi állapotát fokoz­za, és ezáltal meggondolatlan ítéletekre, elhamarkodott, hi­bás cselekvésekre ragadtatja a kormánykerék mögött ülőt. Élettani tapasztalatok alap­ján a hosszabb távú autóveze­tést a következő módon cél­szerű lebonyolítani. A ruházat, de mindenekelőtt a cipő le­gyen szellős, kényelmes. Me­net közben üdít, ha könnyed beszélgetéssel tarkítva telik az idő, ugyanezt megteszi időn­ként a halk rádiószó. D. S. TíEPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs bljárással, Saphir 96-os gépen ki Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 JSSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents