Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

e ivÉPÜJSÁG 1983. március 12. Rápolti Árpád szekszárdK tanácselnöke helyettessel lakót elepel változatosak, jól Ü­Múltunkból 140 esztendeje annak, Ihogy a megyében az ‘egészségügyi I- Mielőtt Szekszárdra ke­rült dolgozni, mit hallott a városról, a fővárosban élt, el­jutott a hírünk önhöz? — Az igazat megvallva nem sokat. Néhány adatot a város történetével, műemlékeivel, az országos településhálózatban betöltött szerepével és népessé­gével kapcsolatban. Azt csak hallomásból, hogy vörös bora van - és azt, hogy van egy épülő húskombinátja... Később tudtam meg aztán, hogy ne­kem itt mennyi dolgom akad majd, s most már azt mondha­tom, hogy kellemes város a me­gyeszékhely. I — Hogyan került Szek­szárdra? — A MÉM Élelmiszeripari Fő­osztályának kezdeményezésére kerültem 1978 nyarán a hús­kombináthoz, létesítményi fő­mérnök-igazgatóhelyettesi be­osztásban. Ismert, hogy a szek­szárdi húskombinát eleinte nem annak indult, hanem megyét el­látó üzemnek, aztáin az igé­nyek, a piaci lehetőségek nőt­tek, így a vágóhídból kombi­nátot építettünk. I- Mi vonzotta erre a pá­lyára? — Gyermekkoromtól kezdve építészmérnök akartam lenni. Sajnos, a középiskola elvégzé­se után — a család körülmé­nyeiben bekövetkezett változá­sok miatt — munkába kellett állnom és a hamarabb elvé­gezhető főiskolai tanulmányo­kat választani, esti tagozaton. Voltam fizikai munkás, szerkesz­tő-rajzoló, munkahelyi tech­nikus, majd építésvezető is, mi­re 1973 nyarán az „Ybl Miklós” Építőipari Műszaki Főiskola ma­gasépítési szakán üzemmérnö­ki oklevelet kaptam. Időközben megnősültem, az első gyerek is megszületett, és lakásproblé­mánk megoldásával összefüg­gésben eqyre többször felvető­dött a vidéki munkavállalás, le­telepedés gondolata. 1973 őszén pályázat útján Zala me­gyébe kerültünk, ahol először a ZÁÉV-nál, majd a Zalaeger­szegi Hűtőház állami nagybe­ruházásnál dolgoztam osztály- vezetőként. A beruházást határ­idő előtt, megtakarítással, jó minőségben sikerült megvalósí­tani, amiért az avatáson „Kiváló munkáért” MÉM-kitüntetést kaptam. Az ottani teljesítmény­nek köszönhetem azt is, hogy a MÉM vezetői Szekszárdra orientáltak, az akkor még sok gonddal küszködő húskombinát­hoz. Ismertem a nehézségeket, abban bíztam, hoay kialakít­hatok magam körül alkotó légkört, sikerült. Tudtam, hogy ilyen fontos létesítményhez a megyei párt- és állami vezetés minden segítséget meg fog adni — nem csalód­tam. Tudtam azt is, hogy se éj­jel, se nappal nem lesz, amíg az üzem el nem indul. Elindult, sok mérgelődés, apró örömök kísérték már az első napjaimat. I — Tehát az első munkasi­kereket Zalától kell számí­tania. — Zalaegerszeg nemcsak az első igazi munkasikert, hanem az első önálló otthont, az ön­álló óiét első éveit is jelentet­te, ezért emlékeink — ha egyre halványodva is, de — kelleme­sek. Emellett mint lakóhelyre is szívesen gondolok vissza, mivel leszkednek természeti környeze­tükbe, sok jó építészeti meg­oldást tartalmaznak. Ismeretes mindenki előtt, aki építészettel foglalkozik, hogy Zalaegerszeg „újjáépítése" rendkívül jól si­került, a régit az újjal jól öt­vözték, szép város. I — Egy évnek kellett eltelni, amig úgy-ahogy beindult a nagy verkli. — A húskombinát sorsa 1979 nyarán végképp sínre került, et­től kezdve, tervszerű, jól szerve­zett munka folyt. Ennek ellené­re a közvéleményt továbbra is foglalkoztatták a korábbi prob­lémákra visszavezethető tévhí- rek,, találgatások. Emiatt külö­nösen fontosnak tartottam, hogy a Népújság rendszeresen tájékoztassa olvasóit a tényle­ges helyzetről, a szinte minden­nap lemérhető előrelépésről, az ott dolgozó kollektíva munkájá­ról - többek között az én tevé­kenységemről is. Az a nagy nyilvánosság, közérdeklődés, amely kísérte a nagy építkezést, engem, munkatársaimat is a jobb munkára ösztönzött. Sike­rült az alvállalkozók, szubal- vállalkozók között utat, zöld utat teremteni. S amint a ha­táridők közeledtek, úgy láttuk egyre inkább, hogy ennek a ki­emelt beruházásnak fontos sze­repe lesz Tolna megye gazda­sági életében. A legjobb tech­nikát, technológiát szereltettük be, s közben gondoskodott a beruházási irányítás másik ágán megfelelő apparátus ar­ról, ha elkészül a húskombi­nát, legyen, aki üzemeltesse. I — Közben mint közéleti em­ber is ismert lett... Mindig szerettem az emberek gondjával, örömével foglalkoz­ni. A közéletiség valahogy ben­nem van, a köz érdekében mun­kálkodni nagy-nagy felelősség, és nagy megtiszteltetés. És be­ruházói munkakörben is min­dig arra ügyeltem, hogy a tör­vényes keretek között megkap­hassa mindenki ami jár: jo­got a munkához, a beleszólás­hoz, jogot természetesen az egyén kiteljesedéséhez. — A vezetői munka — bármi­lyen posztról legyen szó — bi­zonyos mértékig közéleti is, és igényli a nyilvánosságot. Külö­nösen így van ez akkor, ha az illető vezető „gyüttment"; a sajtó nyilvánossága nélkül hosszú éveknek kellene eltelni ahhoz, hogy megismerjék, befo­gadják. Mivel végleges letele­pedés és a tanácsi pálya gon­dolata mór jóval a húskombi­nát befejezése előtt felvetődött, számomra ez a nyilvánosság va­lóban a lakossághoz való kö­ze lelbb kerülés lehetőségét is jelentette. I — Jó iskola volt a hús­kombinát? — Hiba lenne csak a szép­re, például az első sertésvágás vagy az első sonkagyórtás örö­mére, a teljes körű üzembe he­lyezés utáni nagy fellélegzésre, vagy az azt követően kapott „Kiváló munkáért” kitün­tetésre emlékezni. A húskombi­nátnál töltött közel négy év éle­tem legnehezebb időszaka volt - kemény, de vezetői és szak­mai szempontból egyaránt jó iskola, amelynek a tanulsága­it nem szabad elfelejteni. Nem akarok senkit arra biztatni, hogy ilyen nehéz helyzetben lé­vő beruházásnál próbálgassa oroszlánkörmeit. Az' azonban tény, mint fiatalember is mond­hatom, hogy kell nagy feladat az embernek, mert ahhoz fel­inőni ön!képzésse<l, társé smun- kával lehet csak, ez pedig me­gint egy előrelépés abban az irányban, hogy újabb nagy fel­adatra vállalkozhassunk. I — Amikor elindult a vá­góhíd, már késő lett volna arra gondolni, hogyan to­vább, előtte is szóba került további sorsa? — A beruházó számára az üzembe helyezéshez közeledve egyre gyakrabban felvetődik a „hogyan tovább" kérdése. A megye vezetőinek azonban nemcsak arra volt gondja, hogy beruházási feladataimban tá- mogatólag segítségemre legye­nek, hanem arra is, hogy olyan feladatot és perspektívát adja­nak, amelyért érdemes végleg letelepedni, örömmel vállaltam ezt a szép, bár nem könnyű és nem is mindig há­lás tisztséget. Jelzem, volt több alternatíva is, de én ezt válasz­tottam. I- Azt is mondhatom, hogy a sok munka mellett nem sok ideje jutott a várost meg­ismerni? — Szekszárd kedves, meghitt hangulatú város, amely nem­csak az idelátogató turista, de az itt lakó számára is mindig tud valami újat eddig fel nem fedezettet mutatni, yalóban na­gyon megszerettem a várost és további építését, szépítését — azon túl, hogy hivatalból is fő feladatom — szívügyemnek tar­tom. A négy év folyamán meg­ismertem a várost, jártam szép utcáit, ismerkedtem az embe­rekkel. Tudtam a városfejleszté­si tervekről, tanácsi és párt­vezetőkkel beszélgettem, s lát­tam, hogy ez a szép város ne­kem való. Ez valahogy em­beribb, közelebb van az alko­tó, a munkálkodó emberhez, itt nincs rohangálás, szaladgálás. De munka az van mindenki számára. I- Szekszárdnak vannak jócskán bírálói, jó szándékú emberek, akik azt is mond­ják, némelyik városrészt el­fuserálták.- Szekszárd különös adottsá­ga, hogy a városrészek nem egymásra, hanem egymás mel­lé épültek, s minden résznek külön története, szerepe, jelle­ge van a településszerkezet egészében. Ezt a hagyományt éppúgy követni kell, mint a ré­gi és az új gyakran oly nehéz ötvözésének szép példáit — gondolok itt elsősorban a mél­tán Hild-érmes városközpont épületegyüttesére, környezeté­re. Kevés város dicsekedhet olyan térrendszerrel és gyalo- goszánóvai, mint ami a Giaray teret az autóbusz-pályaudvar­ral összekapcsolja; sok olyan műemlékünk és új létesítmé­nyünk van, amire a város való­ban büszke lehet. Persze van­nak olyan részek is, amik nem tetszenek. Kifejezetten bántó a Skála Áruház zöld és a Posta műszaki épület bántóan rideg kék színe egymás mellett; kár volt feláldozni a Széchenyi utca jellegzetesen szekszárdi hangulatát, ezeket másutt is fel lehetett volna építeni. És semmiképpen nem engedtem volna, hogy a várost övező dombok szép hullámvonalát gerincre épülő tanyaépületek­kel tűzdeljék — az ilyen tájképet védeni kell... A városépítés természetesen nem csak koncepció, hanem anya­giak kérdése is. A jelenlegi szűkösebb körülmények között az ilyen irányú lehetőségeink is korlátozottabbak. Ezek a kor­látozások ismertek a Népújság olvasói előtt, de együttműköd­ve, a lakosság és a tanácsi ap­parátus, a választott testülettel a jövőben tudunk szép ered­ményeket majd felmutatni. Pró­bálkozunk a jövőben is azon, hogy újabb lehetőségeket tár­junk fel, esetleg más forráso­kat is a városépítéshez. — A városépítésnek, a telepü­lésfejlesztésnek is megvannak a maga országos előírásai és tendenciái, de ugyanilyen fon­tos szabály a lakosság érde­keinek és elképzeléseinek figye- lemlbevétele, a helyi sajátossá­gokhoz való alkalmazkodás is. Van, persze minden városban elrontott rész. Halljuk, mindig jönnek a hirek, hogy itten, meg amottan bírálják a várost ter­vezőt, a felelősöket. Az egyéni elgondolások azonban egyre megszűrtebben jelentkeznek egy városrész építésében, lakó­negyed kialakításában. — Szekszárd az új általános rendezési terv készítésének idő­szakát élni. Ez a program 1995- ig - egyes elemeiben 2010-ig- meg fogja határozni, a tele­pülésszerkezet alakulását, a te­rületfelhasználás céljait és jel­legét, a lakásépítés és az infra­struktúra - fejlődését. A terv alapját képező városépítési koncepciót — az érintett szer­vekkel és társadalmi bizottsá­gokkal történt megvitatás után — már én terjesztettem a ta­nácsülés elé, s az már az én elképzeléseimet is tartalmazza. A jövő mellett a jelennel is egyre többet foglalkozom, hi­szen a meglévő értékek meg­óvása és szépítése, a város rendjének és tisztaságának megteremtése legalább olyan fontos, mint a távlatok. Remé­lem, hogy rövidesen nemcsak a húskombinát lesz az, amire büszke lehetek — bár ahogy említettem, ez az anyagi lehe­tőségeken is múlik. Meg azon is, hogy miként működik az irá­nyításom alatt lévő apparátus, felinőtt módon hajtják-e végire a központi és a helyi szervek utasításait. Csak kollektív mun­kával lehet egy város életében változásokat hozni. Úgy érzem azonban, hogy az együttműkö­dési készség minden tekintet­ben megvan, s ennek eredmé­nyeit majd közösen, a város la­kóival, az idelátogatókkal él­vezhetjük. I- Hogyan érzi magát Szekszárdon, munkahelyén? — Jól érzem magam, szeren­csére a családom is — vagy ami talán ennél többet mond: itt­hon érzem magam... PÁLKOVÁCS JENŐ dolgozók (akciót (kezdeményez­tek a szeimlbeteglslégek gyógyí­tó, sáifa. 1843. áprilisaiban iá Ihely- tartófaináios 'rendeletére Zom- (boirli iUi,plpia5 -Gáspár 'Baranya megyéibe utazott, ihogy ott né­hány hónapon át kezelje a iszeimlbetegelket. Utazása isoinán Tolna megyét (is ériintette,, és Szeksz-áirdon — imliiutóm nem tá­llá llta a vármegyei alispánt — a megyei főorvossal, iKreamül- i|er IKáinollyaH tanácskozott. Ab­ban állapodtak meg, ‘hogy szí­vesen gyógyítaná a Tolna me­gyei betegeiket is, ihia erre a váirmegye kirendelést Ikér a helytartótanácstól. Amülkor Zomlboti ÍUippaS Gás­pár megérkezett (Pécsre, láto- gatáisáínaik történetét megírta az alispánnak, lalkü kedvezően fo­gadta az orvos ajánlatát. (Ezért felszólította a megyei főorvost, Ikészlíltlsen jelentést a nemes vár­megyének, s tegyen javaslatot az elvégzendő feladatokra. AKCIÓ AZ EMBEREK SZEME FÉNYÉÉRT IKrenimüflen Károly gyakran cselekedett, ilintézkedett, hbgy a megyében írják össze a szem­betegeket és vakokat, a név­sort Ikörségenkénti csoportoSí- tásiban (juttassák el a megyé- -nék. A lelkesedés átcsapott a járási lés községi közigazgatási apparátusra és ritkám látott «■gyekézette! végrehajtották a megyei 'Utasítást. Július 3-án ■már az orvos elkészíthette a nemes vármegyének a felter­jesztést és csatolhatta a (név­jegyzéket te. Mielőtt azonban az egészet Ibetedjesztetlte vol­na a nemesi közgyűlésnek, ő maga személyesen ‘járt el, meg­vizsgált minden (beteget. Álla­potukról, létszámukról is szól­hatott a 'jelentésibén. Idézzük az 1843. július 3-án kelt orvosi jelentés egy részletét: ii,A megyében a vakokat és szem'betegeket helységenként személyesen (megvizsgálván, ta­láltam összesen 503 szemlbete- get és Vakot, melyek közül 73 szemész« műtétéire alkalmatos; 252 Ibiéi - és külgyógyszerék ál­tal gyógyíthatók, vagy legalább baljaikon köanyebbüllést szerez­ni lehet; — 131-nél pedig éppen semmit sem lehet segíteni, de ezek Csak keveset vagy többet látnak; 47 pedig egészen vak, és ezeken segíteni sem lehet”. A Pécsre írendelt (Zomlboni láppal Gáspár ama tis vállal­kozott, hogy szívesen átutazik Széklszárdra, hogy a betegeket megkímélje a pécsi úttól és kész Tolna megye székhelyén elvégezni a szükséges (műtéte­ket. A Ferenc Kórházat alkal­masnak találta a műtétek el­végzésére. A megyei orvos 'ked­vezően fogadta ezt a humánus ajánlatot és ő müga nézett utána, miként lőhetne elhelyez­ni a betegeket. Jelentésiében erre 'is kitért: .„Ami a 73 szemész« műtét­re alkalmatos szembetegek és vakok elfogadását illeti, az a tegezéIszerűlbben Itt Szexairdon, Ferencz kórházban történhetik, — itt 2 nagyobb teremben 24 ágynak helye Vagyon, s így egy­szerre is aninyli szemlbetleg be­vehető; — olyan szemlbetegek, kik tehetősebbek és magokkal gyáimoilítát (hoznak, azok a vá­rosiban közel a kórházhoz kevés költséggel külön szolbáikat kap­ni fognak." A jelentés (melléklete iaz ösz- széí'rás. Az összeírás adatai sze­rint a islilmontornyai járásban 19 Szemlbeteget és vakot találtak — legtöbbet Gyönkön, összesen 5 személyt. Általában öz idő­sebb korosztályiból Ikerültek kíi a betegek, 50-70 évesek voltak. A völgység« ijáirátíbain miindösz- sze hét személyt írtak össze, közöttük egy egyesztendős fiút fis. A dunoföldvári járásiban az összeírtak száma 32. A legtöbb Ibeteget Bátaszléken — hat sze­mélyt —, és Pakson — ugyan­csak ihat személyt — találtaik. A inagydorogiak közül öt volt szemlbeteg. A dombóvári 'járás­ban 15 beteget írták össze. Az összeírós szerint a leg­gyakoribb volt a szemlenose- Ihályog, más betegség csak ese­ti jellegű volt. 'Érdemes felje­gyezni azt is, hbgy áz összeírt ■betegek kőiül egy fiatalasszony, a 25 esztendős Zank Mótyásné már korábban Pesten volt m üt­ve. Amikor a betegeiket összeír­ták, Vagyoni helyzetűket is fel­mérték. Szegénynek minősítet­tek 23 -beteget, a többit tehe­tősebbnek tartatták. A 'betegek közül- (mindössze két személy nem kívánta a műtétet, néhány esetiben a családtagok zárkóz­tak el az orvosi IbeaVatkozás igénybevételiétől. A betegek túlnyomó 'többsége a ímezőigaz- dbságíbbin dolgozott, de ölktadt hajós, (kereskedő és (hivatalnok is. VASRA VERT RABOK A POSZTÓGYÁRBAN iMáir csak az idősebb sZek- szá'rdiak tesznek olylkor-olylkor említést arról, ihogy közel a me­gyeházához működött egy posz­tógyár, amelyben elítélt rabok dolgoztak. Ügy mondják, hogy a (megyeháza börtönét egykor híd kötötte össze a posztógyár­ral', s e hídon indultak reggel a raibók vasira verve, és érkeztek Vissza este, ugyancsak vasra verve. A legfontosabb volt, hogy a rabokat valamivel fog­lalkoztassák, de nem volt (mel­lékes az sem, hogy milyen ha­tékonysággal dolgoztaik, meny­nyit termeltek. (Úgy tűnik, nem volt minidig zökkenőmentes a ralbok foglalkoztatósa, és a ra­bok magatartása. Erről szól az a Tolna megyei Levéltárban őrzött dokumentum, amely 1849. novemiber 28-án kelt, az írója pedig a gyánigazgató volt. „(Nagyságos (Megyei Kár- imányzó Üt! * 'Nem aktairom .megvizsgálni, váljon a Várkapitány önkénye, vagy a káplárnak tetszése-e, hogy azon (megnevezett -rabok, melyek INiagyságod 'megegye­zéssel a gyári munkához ren­deltettek, ugyanottan meg nem jelennek,, helettók azonban rö­vid (időre (bebörtönzött Ikedvencz ifjak küldetnek (kik a gyári muin- köházat casiino-nalk nézve — ot­tan mulatnak, a munkálni aká- rókat a dólog(ba hátrálják — a dolgozóknak jutalmul rendelt vatsorát megeszik ugyan — de a gyári foglalatossághoz nem alkalmazhatók — miiért (is ese- dezelk — m'óltózitassék megren­delni azon a dolgozóházban -rendelt -munkások a Várkapitány vagy káplár tetszésők szerént ne változtassanak — változás e tek'éntetben tslalk Nagyságod rendeletébül történjék. (Mint­hogy a raibok !is tetszésők sze­rint, -majd az egyik, majd a módiik a tómlöczlbe marad — állítván, hogy dolgozni nem alkar — esedezek oly határoza­tért, (miinél fogva a rab ki köz­munkáira (ítéltetik, tetszése sze­rént e munkát nem mulaszthat­ja és akii az ítéletnek ellené­re a munkáiba állami vonakod­nék - egy Papi böjtéi büntetes­sék. Sajnossán tapasztalom, to­vábbá; hogy a közlegénység Óvva! (könnyebbíti szolgálatát, hogy regvei 7 1/2 ára utón, dél után 2 óra táján nagy lás­son limdiull.nlalk a (munkához, ho­lott előbbi rendeletek szérént — a (munkának 'ideje reggel 6 órától déli 12 óráig, dél után pedig 1 órától hétig lett kiszab­va. Szükségesnek vélem megem­líteni azt is, (hogy a dolgozó háziban foglalkozók — a dolog- ház legközelebb fekvő börtö­nökben — együtt tartsOnak oly megegyezéssel, hogy mostan, minthogy kivételkép nem csak elítélt, de -vádlott ralbok -is hasz­náltatnak, ezek aimázoktói kü­llőn rekesztessene’k. Végtére 'minthogy a gyárba nem minden foglalatosságok (bilincselve történhetnének és régii rendeletnél fogva a gyári szükséghez képest a vasak né­melyekről levétetnének, ne hogy ezen szükség -szabta kedvezés visszaélésre nyújtson alkalmat, esedezek azon 'rendeletért, mii- kép azon -ralbok, melyek vas nélkül dolgoznak, estve a do­log szüntével (katona-vassal lát­tassanak el.” A kormányzó intézkedett. El­rendelte, hogy csak az ő enge­délyével lehet személycserét végrehajtani a munkába vezé- nyeltelkniél - az elítélteik és mun­kára kirendelitek névjegyzékét (is összeállította. 'Ha valaki inem megy munkára, az csak minimális étket kap, azaz „böj­téin«” lesz ‘kénytelen. A imum- (kafldőt reggel 6-tól 12-ig és 1- ■3I este 7-ig rendelte. A -rabok elkülönítését is elrendelte, s arról is intézkedett, hogy azok a raiboik, akiknek munkáját aka­dályozta volna a bilincs, ezért napközben nem voltak megva­salva', este 'bilincsbe veresse­nek. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents