Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-12 / 60. szám
1983. március 12. NÉPÚJSÁG 5 Van kérdése? Tegye fel! A hölgy kérdése őszintén szólva úgy ért, mint derült égből a villámcsapós. így hangzott: „Mit csinálnak a tsz-ben ilyenkor télen, amikor nem csinálnak semmit?” Hát igen. A hölgy bizonyára sok szép könyvet olvasott a falusi élet örömeiről, amikor is puha hótakaró fedte apró falvak, meleg konyháiban az égő fahasábok pattogó hangjánál ül Péter bácsi és János bácsi, időnként szólnak valamit és aztán nagyokat hallgatnak. A télen pihenő, a nyár kemény munkájának gyümölcsét élvező falusi idill azonban sohasem létezett, és nem létezik ma sem. Mert a törekvő, s a falut, a közösséget is gazdagító falusi ember az ebéd utáni rövid pihenőt kivéve egy percre sem áll meg. Télen sem. Mert a vérében van, hogy mindig kell csinálni valamit, egyrészt azt, ami a mindennapi élet velejárója, s ilyenformán elkerülhetetlen, másrészt hasznot hoz. Hogy csak egyetlen példát említsek: Péter bácsi a „hosszú téli estéken" fűzvesszőből demizsont fon, noha lehet azt készen is kapni akár műanyagból is. Nyugdíjas is, dolgozó tag is talál munkát most ilyenkor télen is a szövetkezetben, a faluban, a portán. Mert bár a növényzet mélynyugalmi állapotban van, ez nem jellemző azokra, akik velük dolgoznak. A műhelyekben most kell megjavítani vagy rendbe tenni az erő- és munkagépeket, hogy amint lehet, azonnal munkába induljanak. A vezetőfülkében azzal a traktorossal, aki a szerelőkkel közösen vizsgált meg minden egyes csavart a gépen. Járnak a műtrágya- a szervestárgya-szórók, a magtárban nem kerül ki a lapát a nők és a férfiak kezéből, és hát azért arról se felejtkezzünk meg, hogy a tejeszacskót, meg a tejfölöspoharat nem az üzletek raktáraiban töltik meg. Van munka bőven — a vezetők sem a lábukat lóbálják a jól fűtött irodában. Lehet, hogy a hölgy nem tudja, de szokás ilyenkor télen majdnem pontosan kiszámítani, hogy milyen növényvédő szerből mennyi kell az év folyamán, ezt meg kell rendelni, aztán kiszámítani, hogy mennyi lesz a különböző aranykorona-értékű táblákon a termés, az önköltség, meg például hány üzemóra kell egy-egy növény megműveléséhez. Aztán gondoskodni illik vetőmagról, műtrágyáról, s az sem aratáskor dől el, hogy mivel szállítják, és kinek adják el a búzát. És mit csinálnak még ilyenkor, mikor nem csinálnak semmit? Például tanulnak. Van olyan tsz a megyében, ahol rövid idő leforgása alatt a második szakmát szerezték meg az asszonyok: először zöldségtermesztésből vizsgáztak, majd mikor ez az ágazat megszűnt és a szőlőre tértek át, hát letették a szőlőtermesztő szakmunkásvizsgát is. így utólag már valamennyien azt mondják: semmiség, nem volt nehéz, de az íráshoz nem szokott kezek nehezen fogták meg először a tollat, s az idegen, sohasem hallott kifejezéseket, szakszavakat sem volt könnyű megtanulni. Mi sem természetesebb, hogy a tsz mérnökgárdája tanította azokat, akikkel egész évben együtt dolgoznak, s ha kellett, kétszer- háromszor is átvettek egy-egy nehezebb anyagot. Ami számomra roppant örvendetes: mind több könyvet látni faluhelyen, s nem szégyen az olvasás. A középnemzedék még jól tudja, hogy szabályosan üldözték a könyv mellől a gyereket, küldték mindenfelé, találtak neki milliónyi munkát, csakhogy ne pocsékolja haszontalanul az időt. Nemrég egy fiatal növénytermesztési brigádvezetőnél jártam — aki mellesleg a faluban a szombati diszkó lemezlovasa - Thomas Mann József és testvérei című regényét olvasta. Azon már régen túljutottunk, hogy megcsodáljuk, legfeljebb megállapítjuk, hogy ennek a fiúnak bizonyára Thomas Mann a kedvenc írója. Azt senki sem vitatja, hogy a falu átalakulásában gazdasági és kulturális gyarapításában a szocialista mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan létrejött agrárértelmiség- aek igen nagy a szerepe. A gazdasági fejlettség következtében lettek korszerűbbek a falvaink, kulturáltabbak, rendezettebbek a majorok, s több gondot fordítanak a munkahelyi, szociális körülményekre is. A televízióban épp a minap vetítették a traktorista lányokról szóló filmet. Az ma már egyértelműen megállapítható, hogy körmöstraktorra ültetni a nőket, méghozzá 12 órás váltásban, nem volt éppen a legszerencsésebb megoldás. De emellett maguknak kellett beszerezniük a faluban házról házra járva a hideg élelmet, s a lakókocsiban sem volt hideg-meleg vizes zuhanyozó. Jóllehet annak idején ez természetesnek tűnt - csakúgy, mint manapság az, hogy újonnan épült gépműhely elképzelhetetlen ebédlő, öltöző és zuhanyozó nélkül. Az agrárágazatnak, illetőleg a termelést közvetlenül irányító szakembereknek a feladatát a következőképpen fogalmazták meg tavaly a hódmezővásárhelyi falutanácskozáson: jó munkafeltételeket létrehozni, emberségesen bánni a beosztottakkal, s követendő példát mutatni a magánéletben. A munkafeltételekkel többnyire nincs hiba: arról nem tehet egy tsz-vezető sem, ha például égen-földön nem kapni alkatrészt. Ami pedig a munkafeltételek másik oldalát illeti: aki a mezőgazdaságban vállalt munkát, tudta, hogy nyáron melegen süt a nap, és időnként esik az eső. Egy valamirevaló vezető jól tudja, hogy emberségesen bánni a beosztottakkal nem üres szólam: aki ezt nem teszi, előbb-utóbb kerítésen kívül találja magát. S meglehet, jó szakember létére azért, mert szakszerűtlenül dolgozott, merthogy egyik gyalogmunkás ismerősömet idézzem: „egy munkát így is el lehet végezni, meg úgy is. Ha akarom jól, ha akarom rosszul." A személyes példamutatás erejét valamennyi filozófiai irányzat vallja. Munkamentalitásban, életmódban, erkölcsi- ségben példa az, aki a közösség élén áll, ily módon igen nagy a része a közösség alakításában. Ha a szövetkezet tagjai tíz órát dolgoznak, akkor a vezetőiknek is kötelességük legalább ennyi időt, ha nem többet munkával tölteni. Tessék csak megnézni: az a tsz, ahol az elnök, a vezetőség naphosszat a széket koptatja, és a sajnos nem is olyan ritkán előforduló vendéget lesi, előbb-utóbb a ranglista utolsó helyére kerül. Igazán nem akarok jósolgatni, de nem sok jót jövendölök annak a tsz-nek, amelyikben a kérdésre, hogy van-e a faluban közétkeztetés, a szó szerint a következőt válaszolta a diplomás vezető: „Közétkeztetés általában van, ugye van itt egy presszó, ami az áfész kebelében működik, de ott nem főznek, ezért mindenki otthon ebédel.” Ilyen is van. Egyelőre. D. VARGA MARTA A Bőrdíszműben A Palota Bőrdíszmű Gyár szekszárdi gyárának termékei évek óta népszerűek mind a nyugati, mind a szocialista és hazai piacon. Tavaly több mint 65 ezer bőröndöt szállítottak az NSZK-ba, Angliába, Finnországba és Dániába. A szocialista piac legkeresettebb terméke az úgynevezett kazetta, más néven diplomatatáska. Ebből a termékből több mint 433 ezer darab került külföldre, belföldön 27 ezret adtak el. Az üzemben 335-en dolgoznak, ezenkívül hetven ipari tanuló képzése is feladata a gyáregységnek. Fotó: Bakó Jenő Ezekből a papírokból és ragasztóból készül a diplomatatáskák váza Nagy teljesítményű gépek végzik a szabást Fülek, fogók, fogantyúk - ahogy tetszik Bőröndvarrás korszerű gépeken Kazetták gyártás közben Nagyfrekvenciás gépeken készül a műbőrök díszítése Egy kész bőrönd! már csak az alumínium keretet kell beszegecselni
