Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-23 / 69. szám
2 NÉPÚJSÁG 1983. március 23. Ellenforradalmár fegyveres egységek hatoltak be Nicaraguába A Reagan-'kormányzat nagyméretű katonai provokációt szervezett a forradalmi Nicaragua ellen. E célra a somozis- ta ellemfarnadalmárok fegyveres csoportjait Használta fel, amelyeket az Egyesült Államokban képeztek ki. Ezt Humberto Ortega, a nicaraguai nemzeti újjáépítés ideiglenes kormányának nemzetvédelmi minisztere mondotta, hétfőn Managua bán tartott sajtóértekezletén. A TASZSZ manOguai tudósítója szerint Ortega közölte, hagy a CIA közvetlen részvételével HonduraS'ból nagy létszámú samurista erőket ddbtalk át Nicaragua területére. Ezeket az egységeket korszerű amerikai fegyverekkel szerelték fel. Noévá Segavia megyébe és Ji- noteqa megye északii körzeteibe összesen 1200 ellenforradalma r hatolt be. Parasztokat mészárolnak le, felforgató tevékenységet folytatnak és egyéb bűncselekményeket hajtanak végre a nicaraguai nép ellen — jelentette ki Ortega. Hozzátette, hogy egy másik samozista iHelislnlkliire keddre virradóra közzétették a vlaisárnap és hétfőn megta'rtatt padlameniti választó sok nem hivatalos végeredményét. Ez azt maltaltjai hogy po'GKilklali erőviszonyokban nem történt lényeges változás. A szavazatok számítógépes ösz- szegeziésékof a végeredmény a következő (az arányók az 1979- es választásokhoz viszonyítiVai): iFíiinn SzodiáMemokráta Párt 26.7 százalék (2,7), Fiilnm Népi Demokratikus Szövetség 14,0 százalék (-4,0), Nemzeti Koa- lídiás Párt 22,2 százalék (0,5), Cenltiruimpáirlt-ILiiiberó (is Néppá rt 17.8 százalék (—3,2), Svéd Néppárt 4,6 szá'Zalliék (0,4), Rin n Keresztény Egyesülés 3,0 százalék (—1,7), Rinn Falusi Párt 9,7 százalék (S, 1). iNem igazolódtak azok az előrejelzések,, amel yek a bál old all és polgári pártok polarizálódását jósolták. A szodiáldemo,kilátók csaknem 3 százalékkal erősödtek. A komimunáJitólkat IS tömörítő Finn Népi Demokratikus csoport — mintegy 200 ellen- forradalmár — megpróbált eljutni Nicaragua központi részébe, de Matagalpa megyében feltartóztatták őket. — A sandinista népi hadsereg és az állambiztonságíi szervek harcosai — nyilatkozta Ortega - bekerítették az ellenforradalmi alakulatokat és átfogó hadműveletet fólytatnalk megsemmisítésükre. A fő veszély az — mondotta a nicaraguai nemzet- védelmi miniszter —, hogy az Egyesült Állomok arra használhatja fel a somozistá'k akcióit, hogy fegyveres összetűzést provokáljon Nicaragua és Honduras között. A nicaraguai nemzeti újjáépítés ideiglenes kormánya felhívást intézett az ország népéhez ormaik kapcsán, hogy so- moZiista banditák újabb fegyveres agressziót hajtottak végre Nicaragua ellen. A somoZista banditák behatolása a köztársaság területére újabb szakasza az Egyesült Állaimok Nicaragua elleni katonai, politikai és gazdasági agSzövetség 4 százalékká! gyengült. A vártnál kisebb mértékben növelte voksait a Nemzeti Kodllídiós Párt. A Centruimpárt- bál régebben kivált Falusi Párt viszont megkétszerezte szavazatait. ressz'iójának — szögezi le a felhívás. A Reagan-karmány meg próbálja elszigetelni Nicaraguát Latin-Amenikában, és nyomást gyakorol a nemzetközi pénzintézetekre, hogy ne folyósítsanak hiteleket az országnak. A felhívás rámutat: Nicaragua forradalmi kormányának minden lehetősége megvan rá, hagy megvédje a hazát és szétzúzza az amerikai kormány által támogatott ellenforradal'má- rakat. Sürgeti a világ minden demokratikus kormányát és a nemzetközi szervezeteket, hogy nyújtsanak támogatást a ni- oaraguai népnek, amely a Reagan-karmányzat imtervemciás politikájának áldozata. Nicaragua az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az Egyesült Álldmok által ellene indított agresszió miatt, s egyben kéri a Nicaraguával baráti országokat, politikai erőket, hogy nyújtsanak támogatást az országnak — közölte hétfőn Managuában Serglo Ramirez Mercado, a nicaraguai kormányzó tanács tagja. INem került be a pairJálment tagijai közé a törvényhozás és a Gentinumpárt volt elnöke, Johannes Vivaldiimén. Nem kaipott mandátumot Joulko Kaijanojo, a Filnm Kommunista Párt elnöke sem; Teljes ülés Madridban A madridi találkozó keddi teljes ülésén Berfszlllav Badunima nagykövet, a jugoszláv küldöttség vezetője a nyolc semleges és el nem kötelezett ország nevében felhívta a résztvevőket, Ihogy még a — hámiairosam várható — tövdlszi szünet előtt fejtsék ki á lllá siponlBjiutkalt: lehetségesnek tartják-e a közeli megegyezést a nyolcak álltat a' kö- zéíimúlllíbam beteiríjesztiet t, módosított zárányilMkoZait-tervezet alápján. IA jugoszláv képviselő megítélése szerint biizonytalllan helyzetet teremtene, h|a a külldlöltfeé- ge:k anélküli utaznának haza a talvaiszl szünetre, hagy világosain ismernék egymás szándékait. Ezért íélkérlte a' kJülldiöffitie- két, högy a következő napokban manidjlonaík véleményt a sémteglesek javtaisllbltáiriól:. A jugoszláv 'képvlteélő véle- ménylkiiféjltésre felszólító javaslátót felszólalásaiban támogatta az osz/trá’k, a svéd/, a ciprusi és a svájci nagyikövet. Herzog Izrael új elnöke Az izraeli parlament kedden meglepetésre leszavazta a kormánypárt jelöltjét és az ellenzéki Munkapárthoz tartozó Hóim Herzog volt ENSZ-kspvi- selőt választotta meg Izrael állam elnökévé a következő öt esztendőre. Halm Herzog, Izrael állam hatodik elnöke, 1918-ban' Észak- Irországbami zsidó főpapi családból született. Részt vett a cionista- szervezkedésben', s 1935-ben tűnt fel Palesztinában, ahol bekapcsolódott a Hagana Illegális fegyveres szervezetbe. Később Angliában járt egyetemre, a második világháború alatt pedig a- sandhursti katonai akadémiára', amely az angol tisztikarba, a brit felderítésbe juttatta. /Később az izráellii hadsereg felderítő szolgálatának főnöke, s egy időben Washington katonai attasé volt. Több éven át vezette Izrael ENSZ-misszióját, s 1981 -Hűl volt képviselője a kneslszetnék. PANORÁMA A finn választások eredményei Kalevi Sorsa, a finn szociáldemokraták vezetője (középen) hívei körében. (Telefotó.) Arcéi — háttérrel A „fekete óriáa”-Eddig csak annyit tudott róla az amerikai közvélemény, hogy magas és fekete — mondta Helmut Kohlról választási győzelmének estéjén egy washingtoni tv-tudósító. Mi európaiak — közelebb lévén az NSZK-hoz - valamivel többet tudtunk róla, de még mindig nem eleget. Az igazi ismerkedés ezután következik. A bonni diadal a figyelem középpontjába állította az új kancellárt, aki október óta viseli tisztét, de a valódi jóváhagyást csaik most márciusban kapta meg. A csakugyan bánihongas, 193 centi magas konzervatív politikusnak sok gúnyt kellett az elmúlt esztendőikben elviselnie. Franz Josef Strauss egyszer .jpopucspoWtilkusnak" nevezte, Helmut Schmidt pedig a hetvenes évek választási kampányai során lényegében így nyilatkozott róla: „Kii ez a Kohl? Egyetlen igari ellenfelünk van, Strauss!” S íme, most mégis ő lett a Vitathatatlan győztes. Mondják, olyan típus, akinek valamilyen jelentős polcot kell elérnie, hogy kibontakozhasson. Nos, megtörtént. Kora fiatalsága óta hivatásos politikus. Tizenhét éves korában lett a kereszténydemokrata ifjúsági szervezet tagja, funkcionáriusa, azóta különböző „legyeket ért el: a legfiatalabb parlamenti képviselő, 1969-től 1976-ig a legfiatalabb tartományi miniszterelnök, mojd 52 évesen a legfiatalabbikamcel- lár az NSZK történetében. 1976- ban megbukott ugyan, mint a kereszténydemokraták kancellárjelöltje Helmut Sohmidttel Helmut Kohl a győzelmet Jelentő választási eredmények közzététele után. szemben; 1980-ban pártja ezért nem vele, hanem Strauss- szal próbálkozott, aki egyébként ugyancsak vesztett a népszerű szociáldemokrata politikussal folytatott versenyben. Most, az idei választási kampányban, ismét ő lett az egyetlen lehetséges keresztény párti jelölt, s az új ellenfelet, Ba/ns- JoOhen Vegeit, le is körözte. Apja pénzügyi tisztviselő, ő maga történelmet és jeget tanult, két fia van. Vallásos ka- tcUikus családból származik, s ez jelentősen meghatározza szemléletét. Mindennek ellenére Helmut Kohl volt az, oki Raj/na-Pfalz tartomány imirtiszter- elnökeként megszüntette az egyházi iskolarendszert. Tehát a kereszténydemokrata irányzat reformoktól nem idegenkedő szárnyához tartozik. Kormányzása alatt ipart telepítettek a tartományba, gyermekintézmények létesültek, szociális és egészségügyi intézkedéseket hoztak. Igaz, a gazdasági fellendülés ideje volt ez, s olyan tartományban, amelynek elmaradottsága a polgári érdekek szempontjából is zavaró volt, fékezte a fejlődést. Választási kampánya során magabiztosan járt gyűlésről gyűlésre. Nemcsak nagy termetű, hanem erős személyiségnek is igyekezett mutatni magát. Az igazi próba azonban csak ezután vár rá, hisz a koalíción belül bizonyosan sűrűn kötéltáncat kell majd jánnlia: együk oldalán a bataíomvágyó Franz Josef Strauss, a másikon t meggyengült szabaddemokrata vezető, Hans-Dietrich Genscher, kinek pártja nélkül azonban nincs parlamenti többségük. S túl ezen, kemény feladatokat ad majd a jelenlegi nyugatnémet gazdasági helyzet, a két és fél millió munkanélküli, az államadósság, a külkereskedelem gondjai, a kelet-nyugati feszültség', a merev aime rikai rdloétaófi á spo nt. „Fekete óriás" - így becézték eddig, termetére és hajszínére célozva. Vajon teendői nem Iesznek-e még óniásabbak? Pletykalhíirék szerint a választási kampány előtt Kdhl új frizurát és modernebb szemüveget csináltatott, nehogy vidékinek látsszon. Ennyi azonban nyilván nem lesz elég a korszerű kormányzáshoz, s ahhoz, hogy négy év múlva, az akkor sorra kerülő választásókon, ismét 5 lehessen pártja jelöltje. TATÁR IMRE BUDAPEST „Csendes jubileum" jegyében ült össze a Duna bizottság 41. ülésszaka1, amelyen munka köziben emlékezitek meg a dunai Ihiajózásli egyezmény aláírásának 35. évfordulójáról. A tanácskozást kedden, pfenáris ülésen Radovan Uinosev nagykövet, a bizottság jugoszláv elnöke ünnepélyesein nyitotta meg a nemzetközi szervezet Budapest, Benczúr utaái székhazában. Az egyhetes ülésszakon két munkabizottságiban tárgyalnék nautikái,, hiidrotedhniikai, hidrometeoro I ógila.i, pénzügyi, BtaltiszHkbS és egyéb kérdésekről, a nemzetközi vízi út korszerűsítéséről, a biztonságos és zavartalan 'hajózás ttennivOifói- róU, ai vízi szállítás hatékonyságát is szolgáló rá dl óöss ziek ötté - tések szabályozásáról, egyebek között a rádiiólfeltefon alkalmazásáról. * A Magyar Szolliddriltási Bizottság táviratban 'köszöntötte az ENSZ apartihé'idéllénes különleges bizottságát fennállása- nlalk 20. évfordulója;, voloiminlt a faji megkülönböztetés elérni harc námzeitköZi inOipjla alkalmából. A távirat Mentei az ENSZ-bizottság szerepét az blpaultHeid elleni világméretű borában, és megállapítja, hogy minid DéF-IAfriikán bélül!, mind nemzetközi téren egyre erősödik az opartheid^zslim kűil- és IbellpolMilkájávall szembeni fellépés, PEKING Április elsején a kínai kormány meghiíiválsáina Peking be érkezik Hosznli Muharaik egyiptomi elnök. Mubarak ebben a imlinlőségébén élőszar látogat IKínálblai korábbam azonban két of kallómmal - 197á-lbtan és i1980-iban — is felkereste már a távol-keleti országot. Mubarak Kína u tán a KNOK-ba, Japá n - zba és Indonéziába iis ellátogat. Valutavita Kedd esti kommentárunk. Egyelőre még bizonytalan, ki az igazi győztese, s ki a vesztese a Közös Piac valutakiigazításának. Mint már any- nyiszor, most is kompromisszum született a brüsszeli találkozón. Kétségtelen, hogy a nyugatnémet márka fölértékelésével Bonn újból bizonyságot tett partnerei iránti szolidaritásáról. Arlolyammódositása valóságos mentőakciónak is beillik, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy eredetileg a nyugatnémetek a francia frank egyoldalú leértékeléséi követették. Persze, ez csak az érem egyik oldala. A másik: Bonn bizonyos mértékig kényszerű lépésre szánta el magát, hiszen termékeinek egyik legfontosabb piaca Franciaország. Ha Párizs bármely okból korlátozná importját az NSZK-ból, ez rendkívül hátrányosan érintené az amúgy is gondokkal küszködő nyugatnémet gazdaságot. Ami Franciaországot illeti, helyzete korántsem könnyű. Az EGK „valutakígyóján" fennállásának négy esztendeje alatt hétszer változtattak, s ennek hosszú távon a francia gazdaság kétségtelenül egyik kárvallottja. Minden erőfeszítés ellenére a párizsi kormánynak nem sikerült visszaszorítania az infláció növekedési ütemét, s most harmadszor kényszerültek a frank leértékelésére. Mitterrand elnök nagy érdeklődéssel várt ma esti televíziós beszédében a kormány ülésének döntéseit jelenti majd be. Annyi máris bizonyos, hogy a belső fogyasztás mérséklését irányozzák elő, ami a francia átlagpolgár számára is korlátokat jelenthet. Vannak persze az árfolyamkiigazításnak olyan következményei is, amelyek némely tagországban előnyökkel kecsegtetnek. Rómában például örülnek, hisz sikerült elkerülni a líra devalválását, s az olasz áruk versenyképességének növekedését várják a nyugatnémet piacon, összességében egy bizonyos: a brüsszeli döntéssel legföljebb injekciókúrára fogták az akut betegségben szenvedő nyugateurópai valutarendszert. Az árfolyamok kiigazítása azonban aligha lehet egyedül hatásos gyógyszer a gazdasági pangás, a recesszió nyomasztó körülményei közepette. GYAPAY DÉNES Közös piaci csúcstalálkozó volt Brüsszelben. A képen (balról jobbra) Helmut Kohl nyugatnémet kancellár, Francois Mitterrand francia elnök és Gaston Thorn, a Közös Piaci Bizottság elnöke. (Telefotó — AP—MTI—KS) Lengyelország A belső biztonságról tanácskozik a szejm Lengyelország belső helyzete és az 1985-ig szóló hároméves terv a két fő téma1 a lengyel parlament kedden kezdődött ülésén., Czeslaw Wiszczak altábornagy, belügyminiszter az ország belbiztonságáról és közrendjéről szóló beszámolójában, kijelentette: a szükségállapot bevezetése után tizenöt hónappal felelősséggel elmondható, hogy sikerült megfékezni oz állam széthullásának folyamatát, a népgazdaságot megbénító anarchiát. A belső és a külső ellenséges propagandának ma már a korábbinál jóval kisebb a hatása, terjed az a felismerés, hogy az ország belső problémáit csakis a; rend és a nyugalom légkörében;, saját munkával és saját erőből lehet megoldani. Ugyanakkor tudni kell, hogy a nyugati, főiként amerikai hírszerző és felforgató központok, valamint o belföldi ellenséges csoportok az élet újabb területeit célozzák meg. Ezek közé tartozik az állam és oz egyház viszonyának megrontása, a pápai látogatás élőiké szül eleinek megzavarása. A szocialistaeWe- nes erők az ifjúságot tekintik fő „vadászterületüknek". Ezenkívül minden, szervezet, legális intézmény bojkottálására, a munka, megifékezéséte, sőt sza. botálására1 uszítanak, beleértve a sztrájkot is. A hatóságok a; leghatározot- tabbam fellépnek az államelle- nes, szabotázs- vagy terrorista, jellegű akciókkal szemben, de mindenki, aki megfelelően átértékelte korábbi tevékenységét, visszatérhet a normális életbe, ahogyan ezt a volt internáltaik túlnyomó többsége tette. Ugyancsak következmények nélkül hazatérhetnek az illegálisain, nyugatra; távozottak is. A továbbiakban a belügyminiszter elmondta, hogy jelenleg Leng ye lorszá gb an vi Iá gvi szó ny- lalbarv is jó a közbiztonság. A spekuláció, a1 'nyerészkedés ellen folytatott egyre szélesebb körű küzdelemben' viszont tavaly több mint 200 millió zloty értékű, az üzletekben elrejtett árat, magánosoknál pedig csaknem félmilliórd zloty értékű árucikket foglaltak le. Magyar-csehszlovák megbeszélés a dunai vízlépcsőrendszerről Marjai József, miniszterelnök- helyettes és Rudolf Rohlicek, a csehszlovák kormány elnökhelyettese, a magyar—csehszlo. vák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság társelnökei kedden a csehszlovák Szocialista Köztársaságban, Komáromban megbeszélést folytattak a két ország gazdasági együttműlködésénielk időszerű kérdéseiről. Különös figyelmet szenteltek a; dunai vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatos feladatoknak. A /megbeszélésen részt vett Julius Haous, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyettese és Kovács Béla1, a/ Magyar Népköztársaság prágai nagykövete (MTI)