Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
io Képújság 1983. március 19. Vaskos támpillérek tartják a román stílusú ácsai templom falait IRODALOM • • • • ________# • * L ■ Hozunk a macskának tejet, húst, friss vizet is hozunk egy kis tányérban, de csak néz ránk könyörögve, naigy szomorú szemével és nyávog, keservesen nyávog az ajtó fölé. — Gyere Cirmos, hoztunk neked friss tejet. Finom teje van Cirmoikánalk. Állunk az üres iépcsöiházban. — Gyere Cirmos, i tt már nem engednek Ibe téged. Egyszerre úgy tűnik, mintha lépéseiket hailllamánk, ismerős lépéseiket a zárt ajtó mögött. Terézke néni és Ottilia> néni mindjárt ajtót nyitnak. — Miéit nem kopogtatok? — kérdezi Oííiiia némi mély hangján. — Gyerték csak kedves- kéiim, ti mindig szívesein Jáiott vendégek vagytok nálunk. Teréz mindjárt főz egy finom kávét. Várom a lépéseket, várjuk Ottiiia .néniit, a mindig kedves Terézke nénit, de csak a macska fájdalmas nyávogása marad. — Gyere öreg Cirmos, itt már nem nyitnak neked ajtót. 'Náluk mindig olyan jó volt, olyan megihitt volt minden. — Gyerték csak, kedveskéim! Teréz főz nekünk kávét, üljetek le. . . Terézke néni apró lépésekkel kiment ilyenkor a konyhába. Mi a szabó bőin maradtunk. Nehéz bútorok. A szoba közepén állt o nagy, kerek asztal. Körülötte a párnázott székek melege, a széles ablak alatt az öreg dívány, a faliakon merev maguk elé tekintő öreg urak képei. Bajusz, keménygallér, merev tekintetek. — Mindjárt, mindjárt. — De, Ottiiia néni, nem maradunk, .nem akarunk maradni. — Micsoda csacsisági Nem akarnak maradni! Kell! Úgy ni. Már sokszor mondtam nektek, hogy a közösen eltöltött idő az élet legszebb ajándéka. 'És megint ültünk ott a naigy kerek asztal körül. Kávé és sütemény. Terézke néni kávéja és süteménye. Tíz évig hallgattuk ezt a csodálatos zenét, a ké.hangú dalt a múltból. Tíz évig. szólt ez a megható dal a gyermekévökről, reményekről és ólmokról Tíz évig szólt a dal, s han'gjuk, csodálatos történeteik visszavezettek bennünket messze-messze . . . talán az ő boldogságukba nagyon messze . . . Cirmos fcényeAz Oroszlános híd korlátjának támaszkodva keservesen zokogott. Nem elfojtott bánót volt ez, hanem gazdag tonali- tá-sba emelt, jellemző háromnegyedes, melodikus, csuklásokkal kísért könnyű möllregisziterben kitartott sírás. A köré sereglett tömegben főleg olyan emberek gyűlitek össze, akik .rnáir jó ideje nem sírtak, s inkább hallgatták, mintsem vizsgáiig attak az ismeretlent: így éndekesnék tűnt számukra a zokogás. Ilyen figyelmesein hallgató közönségről álmodozhatna valamennyi szimfonikus génékor. lEg.y rendőr lépett a zokogó- hoz, és megkérdezte: — Mi történt, elvtársaim, miért sír? — Hogyne sírnék. — A zokogó férfi válasza a kérdés előtt megkezdett bőgés folytatása volit. — 'Hogyne sírnék, amikor inieim tettem eleget az ígéretemnek. — Milyen értelemben? A zokogó férfi hatvannégy sztotiríkát érő zsebkendőjével letörölte könnyeit, és folytatta: — Két fiatalember szabálytalanul kelt át a villamossíneken, A vezétő, szörnyen felbőszülve, megállította járművét, kinyitotta aiz éíső ajtót, és elkezdte őket szidalmazni. Ekkor én. félbeszakítottam, és megígértem neki, hogy beszélek a. fiatalokkal, ő csaik menjen tovább. Megnyugodva útnak indult, én pedig Fischer Lajos: Az öreg macska sen feküdt a széles díványon. Néha-néha kinéztünk az ablakon. Távolból látszott a hegyek ködös kékje. — Azt mondják, hogy az öregek csak ai múlton rágódnak. Engem minden érdekel. Teréz, hány éve is vagyunk nyugdíjasok? Harminc? — De Ottiiia, nem vagyunk mii még olyan öregek. Húsz. Húsz éve. — Na jó. Húsz éve állunk itt az ablak mögött szeptember elsején, és lésünk a kis elsős lurkók után.. A hangútok. Tudjátok, a tanévnyitók hanlgiülata . .. Jönnek a kicsik komolyan,, várakozó arccal, nagy táskával. Az öieg gesztenyék rozsdásodó lombja a csendes el mállásról álmodik, de a tanévnyitó nekünk tanítóknak mindig... Emlékszel, Teréz az első tanévnyitókra? Az ég szelíd kékje a magosban, minden olyan, ünnepélyes volt, még ai gyümölcsárusok i,s az utcán. ... Az emberek megálltak és utánunk néztek. — Utánad, Ottói ia! — Nem, nem. Kínos szerénységedben még mindig túlzol, Teréz. Most már megmondhatom, hogy nagyon csinos voltál. Szép. fgen. Ha úgy visszagondolok . . . Nagyon szép voltál, Teréz. Emlékszel még a> ruháinkra? — Igent Fehérben, voltunk. — Nagyon, szép volt. Fehér ruha, fehér cipő, fehér kesztyű. Minden fehér volt, 'könnyű volt, és 19 évesek voltunk. Teréz könnyű kalapot is hordott hosz- szú szőke haján. — Isteniem! — Fiatal tanítónők voltunk. — Ottrliia! — Ügy hittük, na jó, m.i,nd így vagyunk... amíg fiatal az ember, amíg szép, mind úgy mondjuk, hogy vár ránk a boldogság, a betéljesülés. Annyian mosolyogtok felém ... és minden tanévnyitón éreztem, hogy az új tanévben . . . hogy majd egy fiatal úr. . . egy magas.. . vifóigos öltöny, könnyű fehér kalap, bajusz, és most itt ülünk Terézzel a városi lakásban, várjuk a postást, hogy hozza a nyugdijunkat, gyerekek, unokák helyett csak egy macskával Látjátok, milyen okos a mi kis macskáink. Tudjai, hogy róiö beszélünk. Gyere Cirmos! így ni, öreg macska, te mindig kedves vagy hozzánk. De megint r.'em juthattok szóhoz, pedig a tanévnyitóitól akartatok mesélni. Szép lehetett az ünnepély az udvaron,. Amikor jönnek hosszú sarokban az elsősök az óvodából . .. O'lyan szép nyárutónk van ma megint... De meséljetek, mert a végén szóhoz sem juttok. Ilyen az öregember. — Ottiiia néni nem is öreg. odamentem a két sráchoz, hogy beszéljek velük, ahelyett, hogy meg'h alig attak volna, hátat fordítottak és el'szelelitek. — Nem értem, miért sír? — vonít vállat a rendőr. — Mert megígértem a vezetőnek, hogy beszélek velük, de keféket oldottak. Hogyne sírnék, amikor becsaptam egy embert. A vezető megvan nyugodva, hogy alaposan megmostam a fejüket, de egy óivá szót sem szó Ihattam nekik. Ha hagytam volna, hogy vég'igmomidja, most az arcuk is égne ai szégyentől! — Ne sírj, elvtársam! — mondta a rendőr. — Megesik az ilyesmi. Én is ígértem egy lakást a kollegámnak, de nem tartottam be az ígéreteimet. — Ne sírj, barátom! — .mondta egy férfi a tömegből. — Én is megígértem egy fiatal párnáik, hogy násznagyuk leszek, de visszaléptem, nehogy költségek, be verjem magam. A pénzen Romániába mentem, s nézd csak, itt ez a sál. o nyakamon, ez is onnan van! — Ne sírj, testvérem! — szólt közbe egy harmadik iférfi. — Én is ígértem szolgálati lakást tizenhét dolgozónáik, de ha meglátom őket az utcán', átmegyek a túloldalra. Ha beszáll valaki közülük a, Hiftbé, én gyalog megyek. ■— Ne sírjon, tisztelt úr! — szólalt meg egy negyedik férfi. — Három éve ígértem az egyik — Nem, csak 75 éves. És megint órákig ültünk a nagy kerek asztal körül. Mindenütt újságok, folyóiratok feküdtek. A vázákban virág. Mindig friss virág. A vitrinekben porcelán, apró emléktárgyak. — Nem tudjuk eleget nézni ezt a csodálatos porcelánt. — örülök. Mindnek megvan a maga története. Az életünk, életünkhöz tartoznak ezek a por- celánok-Teréz, mikor is voltunk először külföldön? — Salzburgiban? — Nem, nem Salzburgban. Salzburgba később utaztunk. Lipcsében? — Igen, 'igen. Most már emlékszem. Lipcse. Csodálatos volt! Első külföldi utunk, és mindjárt ebbte a csodálatos kereskedő- városba'. Mindjárt megkeresem a. képeslapokat és útikönyveket. Nem 1925-ben volt? — Huszonötben? — Már volt egy kis megtakarított pénzünk. — Emilékszeli még a szállodára? Mindenki olyan kedves és udvarias volt hozzánk. Sétáltunk a hangulatos utcáikban, kerestünk magunknak egy kávéházat. Sör. Német zene. lánc. — Máz meg is vonnak a képeslapok. — Gond nélkül 'kószáltunk a városban,. Délőén, beültünk egy- egy étterembe. Ráértünk. Fiatalok voltunk. Az élsö külföldi utunk. — Igen. — Lipcséből kirándultunk Drezdába, Meissenbe. — Az a sok szép porcelán! — Csodálatos .. . Tíz évig hallgattuk ezt a csodálatos zenét. Ki gondolta volna még néhány hónappal ezelőtt is, hogy egyszer elhallgat a dal? Mintha hallanám az ajtó mögött az ismerős lépéseiket, mintha kinyílnia a kis kérni,éíőablak. — Gyertek! Már vártunk. Teréz mindjárt főz egy jó kávét. 'De csendes marad minden. Csak a macska nyávog a bezárt ajtó felé. Hirtelen érte őket a halál Először Ottiiia nénit kísértük a temetőbe, két héttel később Terézke néni sírja körül álltunk. A lezárt lakásban, ott áll még a nagy kerek asztal, a párnázott székek, az obiak alatt az öreg dívány, ott állnak a vázák és a porcelán, ott porosodnak a nehéz. szekrényeién az útikönyvek, a képeslapok. Mi meg, igen, mi meg állunk az üres lépcsőházban a lezárt lakás előtt és csendesen siratjuk ezt a kétségbeesett állatot, siratjuk az üres lépcsőhüz-bam Ottiiia. nénit, Terézke nénit, csendesen siratjuk lelkünk mélyén magunkat. ügyfelemnek, hogy megnyerjük a pert, amit három perc alatt vesztettünk el. — Ne sírj elvtóirsaim! — rárakódott előre egy öltöd,iik férfi. — Én is megígértem két évvel ezelőtt, hogy az Ogosta vize tisztán' fog folyinti, de miniden ünnepnapon képeslapot kapok az alábbi felirattal: „Vigyen el a szennyvíz!” — Ne sírj kedvesem! — mosolygott egy gömböl'yáed asz- szonyika. — Én is megígértem egy hadnagynak, hogy hozzámegyek, de mégis egy alezredes vett el. — Ne sírj sorstársaim! — nyugtatgatta egy hatodik férfi. — Én is ígértem mindem két- g.yerme'kes egyetemistának külön lakást, de nem tartottam be az ígéretemet. — Ne sírj galambom! — rikoltotta eg.y részeg. — Ma megígértem a; feleségemnek, hogy olyan szárazon megyék haza, mint a forgács, de mégis olyan nedvesen térek meg,, mint a szivacs. . . Egymás után járultak az emberek a' tö'me'gből' a zokogóhoz, mindenki nyugtatgatta egy teljesítetlen ígérettel, és bátorítóan1 vállon1 veregette. Késő e'st'e, amikor egyedül maradt, újult erővel sírva fakadt Ezúttal — ai vállában érzett fájdalomtól. Fordította: Adamecz Kálmán Hazai tájakon Ó C S A 'Akik az E—5-ös számú nemzetközi főúton éppen csak elhagyták, vagy már-már megközelítették Budapestet, fővárosunktól délre alig húszegynéhány kiilbméternyire egy olyan eligazító táblával találkoznak, amelyen ez a rövidke helységnév állt: Ócsta. E helyen nem mindennapi látnivalókká! lehet találkozni. A Pest megyei Ócsia nagyközség — egyébként tényleg nagy, mert majd kilencezren lakják — több olyan értékkel dicsekedhet, amelyre bizton ráillik a jelző: egyedülálló. Legelőbb a természetvédelmi területek jállamért fehér madaras em'bl'émájO' tűnik az utas szemébe, Ezt, azért helyezték el több helyütt is, mert a település Nagy-erdő elnevezésű ha- rárnészén terül el a valóban ritkaságszámiba menő ún. ősturjá- nas. Egy hatalmas — majd 60 hektáros — láprét ez, ahol e „félVizii" világnak megannyi nővén y ritka ságia éli 'bo lydí'tatláin ősi életét. Mondám! sem kell, hogy illő tapintattal - s persze gyalogosam - szaibad osbk jönni-menni ott. (A Nágy-erdővel szomszédos 135 hektáros Ma- dencJa-erdő szintén természetvédelmi terület — elsősorban faikülönlegességei miatt.) lA természetvédelmi területről továbbindulva úijOlbb úti állomásiként fölkereshetjük Ócsa ősi templomát, ezt a XIII. századi építményt. Az Alföldnek ebben az eldugott szögletében már 1250 táján állott az a román stílusú egyházi épület, amelyre bátran rámondhatjuk, hogy kisebb katedrális. Annál is inkább, mert 'nemcsak nemesen egyszerű külső kőfaragváinyai, vaskos támpWérei teszik méltáságossá, hanem belsejének korabeli freskói is: az aipostolakat, evangélistákat, s velük együtt Szent László királyt megörökítő faliképek. Az utókor szerencséjére meglehetősen sok írott adat örökíti meg az ócSai templom históriáját. A legelsők egyike arról tíudiásilt, hogy a premontrei szerzetesek kezére volt bízva ez az egyház. Egy későbbi azt ke- sergi, hogy mily pusztítást Vittek végbe ott is a törökök, akik természetesen a> maguk hite szerint használtaik az épületet. Máig bizonyító példa erre egy török kori Imafülke meg egy jól kivehető Korám-idézet a falon. A XVI. századtól a református hit váltói vették egy időre kezelésbe, de ők sem véglegesen, mert az 1670-és években - így a főijegyzés — félig rommá pusztulva, tető nélkül állott. 1777-re ugyan újjáépítették, s egy barokkos karzatot is rágász- tottaik hozzá, de a múlt század végén előbb villám csapott belé, majd tűz pusztította, s csak 1897-re vált 'ismét használhatóvá. (Ekkoriban kerültek elő egyébként a föntebb említett, páratlanul értékes freskók is.) Ma az ácsai templom műemlékeink első sorálba tartozik. Annál is inkább, mivel nemcsak mint látvány érdemel megkülönböztetett figyelmet, hanem mint olyan építmény is, amelynek ritka jó az akusztikája. Legkiválóbb énökkaráim'k, zenei együtteseink tartanak ott rendszeres hangversenyeiket, sőt alkalmanként még rádiófelvételekre is sor kerüli. Óesán alklad ezeken kívül még más látnivaló is. Például az Oregfalu a maga szintén védett félszáznyi tömésfalú, nád-, szalma- és zsúptetejű há- záVab Ezek együttese eleven skanzen hatását kelti. 'Az Öreghegyen 6—10 méternyi hosszú borospincék sorakoznak, s még ma is legalább százban őriznek hordókat. Nagyságúik ugydn változik, ám mindegyikükben egyenletes a hőmérséklet, plusz 6 Celsius- fok tétennnyáran. Ezért mindenféle italok és ételek tárolására igen alkalmasak. Végezetül pedig be lelhet még térni a kopjafás temetőbe. Hogy honnan származott ide, erre a sík vidékre a kopjafás temetkezés szokása', nem tudni, tény viszont, hogy e jelek ékítményei sémiiéivel sem maradnak el az erdős, hegyes tájak síiíkeftjeíben sorakozó emlék- fák szépségétől. Szinte egytől- egyig múzéulmlba való remekek! A. L. Részlet a művészi kőfaragásokból Az Árpád-kori freskók alakjai (Hornyán szky Katalin felvételei — KS) Jordán Popov: Hl E S I R J !
