Tolna Megyei Népújság, 1983. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-16 / 63. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK XXXIII. évfolyam, 63. szám. ARA: 1,40 Ft 1983. március 16., szerda. Mai számunkból ■ TENGERJOGI KONFERENCIA (2. old.) AHOL A FALAK LEOMLANAK (3. old.) KÁVÉHÁZI SZÍNHÁZ PÉCSETT (4. old.) TELEPÍTSÜNK MADARAKAT (5. old.) SZÁZHÚSZ KEREKES SZÁLLT NYEREGBE (6. old.) Nehéz Volt szerencsém nem is olyan régen egy asztalé áll üil- iníi régi és miaii termeTőszövet- ikezeti vezietőkkel. Azon túl, Ihogy felelevenítették a múl­tot, a mai eredményieket, szó esett arról is, miikor volt ne­hezebb a mozgalomban dol­gozni. Tegnap vagy ma? ‘Abban mindenki egyetér­tett, Hogy a rmúilt nehéz volt. Az újonnan alakuló termelő­szövetkezetek nem rendelkez­tek semmivel, cslalk földdel és liinnen-lonnlam összeszedett gé­pekkel, jászáigállomámn yia-l. A imíuníkálhoz sem volt kedve imi.ndenkiineik, mert nem lát­ták benne a jövőt, a biztos megélhetésit. Később felállít egy régen nyugdíjba ment elnök. É's el­mondotta, hagy ő figyeli a imaii gondokat is és bizony von olyan nehéz dolga egy mai vezetőnek, miint őneki volt annak idején. lEzutáin má'r erről folyt a szó. A maii termielás bonyolul­tabb, sokktól nagyobb félké­szültség kell! hozzá. Az igaz, hogy kitűnő gépek és beren­dezésiek, nagy hozamú vető­magok és a tudomány segíti a maiakat, de éppen ezért nehéz és összetettebb feliadat ölőtt állmaik a termelőszövet­kezetben dolgozóik, mint ré­gen. ß'e, nézhetjük az éltet más területeit is. Gsiaik azért ho- zakodok elő a régi történe­tekkel, mert napjainkban elég sokszor hangoztatjuk, hogy a megváltozott gazdaságii hely­zetben nagyon ntehéz egy>- egy gazdálkodó egységnek lábon maradnia. így iglaz. De, a „jelenlegi” gazdasági hely­zet 1990-lbem is „jelenlegi” llesz, tehát aíklkor is nehéz lesz gazdálkodni.' lA gondokból nem fogyunk ki sohasem. Sőt, minél fejlet­tebb egy társadalom, annál több és megoldathatta flbm- niak látszó feladót elé állítja a benne élőket. Egy tudomá­nyos felfedezéssel a jelenlegi kor problémáját megoldjuk, de ez egyben azt is jelenti, hogy az új tudás újlaWb gá­tlat sZa'b, aztaz újabb felada­tot jelöl kfr. A napokban több szövet­kezeti közgyűlésen vettem reszt, tavaly is és gondolom, hogy jövőre is részt veszek. Emlékszem, 1982 elején na­gyon sok helyen painlaiszkod- ttaik. „Az úlj gazidiasági sza­bályzók tönkretesznek ben­nünket. Nem lesz nyereség, nem tudunk tovább fejlődni” És még egy csomó dolgot ve­tettek fel. A mostani közgyűléseken és az éves mérlegbeszámolókon azonban kitűnt, hogy miniden szövetkezetben volt nyereség, e rediményesen goZdá Ikb djak, Ijobban, miint 1981 -ben. Nincs Tolna megyében egyetlen vesz­teséges termelőszövetkezet, »ipari szövetkezet sem... Most az 1983-Os esztendő miég nagyobb feladat elé ál­lítja őket. Nehéznek ígérkezik az év. Nehéz Ts lesz. De, már szinte mindenhol kidolgozták az új tervéket a mostani kö­rülményekhez. Az eredményt egy év múlva tudjuk csak le­mérni. 'Egy biztos: ez az év is ne­héz lesz. De, éppen az em- Iber lényéből fakiad'ótan, a fej­lődésinek ezen -a szintjén is úrrá tudónk lenni gondjain­kon. Ezért érdemes élni, dol­gozni, alkotni. Tudvla azt, hogy az élet holnap miég több és nagyabb feladatot ad. H. J. Befejeződött a moszkvai ideológiai tanácskozás Baráti légkörű találkozó Kádár János fogadta Isidoro Malmiercát Andropov fogadta a testvérpártok KB*titkárait Közlemény a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottsági titkárainak tanácskozásáról A szocialista országok kom­munista és munkáspártjai köz­ponti bizottságainak a nemzet­közi és az ideológiai kérdések­kel foglalkozó titkárai 1983. március 14-15-én Moszkvában tanácskozást tartottak. A tanácskozáson részt vettek: — a Bolgár Kommunista Párt részéről Alekszandr Lilov, a KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Dimitr Sztanisev, a KB titkára és Sztojan Mihajlov, a KB titkára, — Csehszlovákia Kommmunis- ta Pártja részéről Vasil Bitók, a KB elnökségének tagja, a KB titkára, Jan Fojtik, a KB elnök­ségének póttagja, a KB titká­ra és Josef Haviin, a KB titkára, — a Kubai Kommunista Párt részéről Antonio Perez Herrero, a KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkárságának tagja, — a Laoszi Népi Forradalmi Párt részéről Számán Vijaket, a KB titkára, — a Lengyel Egyesült Mun­káspárt részéről Jozef Czyrek, a KB Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Jan Glówczyk, a KB politikai bizottságának póttagja, a KB titkára és Ma­rian Orzechowski, a KB titkára, — a Magyar Szocialista Mun­káspárt részéről Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, Aczél György, a Politi­kai Bizottság tagja, a KB titká­ra és Várkonyi Péter, a KB tit­kára, — a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről Damdingin Gom- bodzsav, a Politikai Bizottság taqia, a KB titkára és Gelegin Adja, a KB titkára,- a Német Szocialista Egy­ségpárt részéről Kurt Hager, a KB Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Hermann Axen, a KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Joachim Hermann, a KB Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára,- a Román Kommunista Párt részéről Miu Dobrescu, a KB Politikai Végrehajtó Bizottságá­nak póttagja, a KB titkára és Petru Enache, a KB Politikai Végrehajtó Bizottságának pót­tagja, a KB titkára,- a Szovjetunió Kommunista Pártja részéről Borisz Ponomar- jov, a KB Politikai Bizottságá­nak póttagja, a KB titkára, Mi­hail Zimjanyin, a KB titkára és Konsztantyin Ruszakov, a KB titkára,- a Vietnami Kommunista Párt részéről Hoang Tung, a KB titkára. A tanácskozás munkájában részt vettek a testvérpártok köz­ponti bizottságainak osztályve­zetői és más vezető munkatár­sai is. O A tanácskozás résztvevői átfogó eszemcserét foly­tattak a politikai, ideológiai és propagandamunkának azokról az időszerű feladatairól, ame­lyek a nemzetközi helyzet ala­kulásával, a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácsko­zó Testületének prágai tanács­kozása eszméi, valamint a szo­cialista országoknak más, a bé­ke és a nemzetközi biztonság megszilárdítását szolgáló javas­latai megvilágításával és meg­valósításával kapcsolatosak. (Folytatás a ?. oldalon.) Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában baráti találkozót tartott a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak a nemzetközi és az ideológiai kérdésekkel foglalkozó titkárai tanácskozása részt­vevőivel. A találkozón többek között részt vett Óvári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­ja, a KB titkára, Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára és Várkonyi Péter, a KB titkára. Jurij Andropov és a szocialista országok testvérpártjai KB- titkárainak találkozója szívélyes, elvtársi légkörben ment végbe. Koszorúzások, nagygyűlések Emlékezés 1848. március 15-re Vörös Vándorzászló a bonyhádi iskolának Koszorúzás az emlékműnél A bonyhádi gimnázium ud­varán a Petőfi-iszobor előtt ren­dezett három tavaszira emléke­ző irodalmi műsor utóm, a vá­rosi művelődési központban a KISZ KB Vörös Vóndorzáisalájó­nak átad ásóra került sor. A bonyhádi 504. számú Szak­munkásképző Intézet KISZ-‘szer­vezete évek óta eredményes munkát végez. Klm'aglasló moz­galmi munkájuk központi kér­déseként kezelik a tanulmányi munkált segítő tevékenységűiket. Rendszeresen végeznek társa­dalmi munkát. Bölcsődéseket és az öregek otthonát is patronál­ják. Politikai képzésük tervszerű, szervezett. A foglalkozások szín­vonalasak, zömmel diá'kprapa- gaindiisták vezetik a vitaköröket. A különböző politikai vetélke­dőkön kiemélkedő eredménye­ket énnek el, korábban orszá­gos versenyekre is eljutottak. A szabadidős tevékenységük - a hiányos feltételiek elleniére is — sokoldalú. Spo rttevékein y ségü k - re a tömeges részvétel és ered­ményesség jellemző. ' Munkáljuk elismeréseként a legmagasabb KISZ-szervezeti kitüntetést kaptáik -* a KISZ KB Vörös Váindorzászl'ójá't. A megtisztelő kitüntetést Tö­rök Mária, a Tolnta megyei KISZ-bizottság titkaira adta át az iskola KISZ-titkarónak, mél­tatva eddigi tevékenységüket. A KISZ KB dicsérő oklevelét két tanul,ónak adta ált a megyei titkár. A zászláátadást kővetően a szakim únkásképző intézet iro­dalmi színpada Cervantes: Szó­szátyárok című vásári komé­diájával szórakoztatta a zsúfo­lásig megítélt színházterem di­ákközönségét. ‘Történelmünk jeles napjára, az 1848—49-os polgári forra­dalom és szta'badságlhtórc kez­detét jelentő máirciuls-Musra emlékeztek kedden országszer­te. Ifjúmunkások és diákok, fia­talok és idősebbek százezrei üinn e pségeken, koszo r úzá'sokö n, nagygyűléseken tisztelegtek a történelmünk menetét allökító forradalmár elődök emlékének. Az ünnep reggelén több mini ezer fővárosi fiatal gyűlt össze a nemzeíiiszínű és vöröis zászlók­kal feldíszített Március 15. té­ren. hogy Petőfi Sándor szob­ránál tisztelettel adózzanak a nagy költő és forradalmár em­lékének.1 A Himnusz hangijai után a sző bor ta!lb,pztat!áin elhe­lyezték koszorúnkat az MSZMP, a KISZ és a Hazafias Népfront budapesti bizottságának, a fő­városi fegyveres testületeknek, valamint Budapest iifijúsáigán|a,k képviselői, majd felcsendült a Szózat. A Múzeumkertben mintegy hatezer budapesti flitaital jelen­létében rendezte meg — a for­radalmi ifjúsági napok nyitá­nyaként ülnntepi nagygyűlését a KISZ Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Az ünnepség elnöksé­gének tagja volt Sarlós István, az MSZMiP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá a párt- az állami, a társadalmi, a tömegszerveretek, a fegyveres érák és testületek számos ve­zetője. Felcsendült a Himnusz, majd az elnöklő S. Hegedűs László, a Hazafias Népifront Országos Tanácsának titkára üdvözölte a megjelenteket. Ezután Szandt- ner Iván, a KISZ KB titkára mondott ünnepi beszédet. * Tegnap a megye valamennyi körépisiko lájáibtan megemlékez­tek az 1848-las polgári forra­dalom és szabadságharc év­fordulójáról. A Pétőfi-emlíékhe­lyeken, a Kossuth- és Petőfi- szobroknál, műsorokkal, az em­lékezés virágaival fejezték ki tiszteletűiket a fiatalok a forra­dalom és a szaibadságlhtarc hő­seinek emléke előtt. Szeksrárdon a Béla térti em­lékműnél a honvédség és az Ifjú Gárda tagjtai adtak díszőr- . séget. A rövid ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, majd: a megyei KISZ-bizottság nevében Török Mária titkár, a városi KISZ-bizottság nevében Knopf Attila titkár, és Kiss Isit- vámné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára koszorúzta meg az emlékművet. Őket a honvédség és az Ifjú Gárda képviselői követték, majd a szekszárdi közép- és áltoló- -nos iskolák tanulói helyezték el a megemlékezés virágait. A.rö­vid irodalmi műsort a társadal­mi és családi ünnepséget ren­dező iroda adta. Végezetül ked­ves színfolt volt, amikor az óvo­dások helyezték el magúik ké­sztette nemzetiszínű zászlóikat a téren és énekelték az általuk ismert forradalmi dalokat. ' Az ünnepség a Százat hangijaival ért véget. Ünnepség a bonyhádi Petőfi-szobornál Malmierca és Kádár János (Telefotó) iKádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára ked­den a KB székhazában fogadta Isidoro Malmiercát, a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagját, külügymi­nisztert, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánk­ban. A szívélyes, baráti légkörű találkozón áttekintették a párt és államközi kapcsolatokat, az együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit, valamint a nemzetközi 'helyzet néhány idő­szerű kérdését. Megállapították, hogy pártjaink és népeink köl­csönös szolidaritása, internacio­nalista együttműködése jelentős forrása a két ország fejiödésé- nelk, s hozzájárul a nemzetközi b.éke és biztonság megszilárdí­tásához. ■A .megbeszélésen: jelen volt Púja Frigyes külügymimliszter és Jorge Rodiriguez Gnflllo, a Kubai Köztársaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője. Isidoro Malmierca a nap fo­lyamán látogatást tett a her­nádi Március 15-e termelőszö­vetkezetben. (MTI.)

Next

/
Thumbnails
Contents